Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-30 / 253. szám

Megyei krónika 1997. október 30., csütörtök a 2o-a} Új Kelet-információ A nyíregyházi 20. Szá­mú Általános Iskola veze­tői kérik azokat a volt ta­nítókat, tanárokat, a régi diákokat és mindazokat, akiknek az iskolához az el­múlt 15 évben valamilyen kötődése volt, hogy az 1997/98-as tanév során le­bonyolítandó ünnepség- sorozat sikeréhez járulja­nak hozzá. Jelentkezze­nek a 42/430-086-os tele­fonszámon, vagy személye­sen a Kórház u. 13. szám alatt, felajánlva szellemi (él­mények, tárgyi emlékek, információk) vagy anyagi támogatásukat. Részlete­sebb felvilágosítást kaphat­nak Lengyel Jánostól vagy Tolnai Sitku Erikától. Érte­sítik az érintetteket, hogy a 15. születésnap alkalmából Gárdonyi Géza nevét szeret­nék felvenni, de ez ügyben bárki adhat további javasla­tot november 30-dig. Hírlapos „megszállás” A Magyar Hírlap több munkatársa fogja a napok­ban közel egy hónapig „megszállni” Szabolcs- Szatmár-Bereg településeit. A napilap olyan soro­zatott kezdett, amelyben havi rendszerességgel egy-egy megyét mutatnak be mellékletükben. Töb­bek között erről volt szó tegnap Nyíregyházán. K.Z. (Új Kelet) __________ A gazdasági eg ységek ve­zetői, a közélet szereplői és a Magyar Hírlap vezetői, munkatársai gyűltek össze szerdán a megyeházán. A hírlap olyan sorozatot indí­tott, amellyel havonta egy külön melléklettel minden egyes megyét bemutatnak, Szabolcs-Szatmár-Beregre december 18-án kerül sor. Az országos napilap mun­katársai közel egy hónapig dolgoznak a melléklet ösz- szeállításán megyénk tele­pülésein. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke köszön­tőjében azt emelte ki. hogy a sajtó nagyhatalom. A mé­dia vezetőitől, munkatársa­itól függ, hogy a hatalom­mal élnek-e, vagy visszaél­nek. A hírlap vezetőitől azt kérte, hogy e régióról reáli­san, tárgyilagosan és kö­rültekintően írjanak. A fel­színesség ugyanis olyan ká­rokat okozhat, amelyet csak hosszú idővel lehet helyre­hozni. Csabai Lászlóné, Nyíregy­háza polgármestere a megye értékeire és lehetőségeire hív­ta fel az országos napilapok képviselőinek figyelmét. Megemlítette az egyházak és az önkormányzatok közötti jó kapcsolatot, szólt az érté­kes műemlékről, az oktatási hálózat fejlettségéről, a mű­vészetekről és az ipari üze­mekről. Bár nem hallgatta el a problémákat, mint a mun­kanélküliség, a tőkehiány, azt kérte, hogy az írások a sike­rekről adjanak tájékoztatást. Gaz só L. Ferenc, a Ma­gyar Hírlap főszerkesztője elmondta: sorozatuk célja, hogy az újság nemcsak a ter­jesztésben. hanem tartalmá­ban is országos legyen. Sza­kítani akarnak az 50 éves múlttal, amely a tudósítá­sokban a főváro'st helyezte előtérbe. Tennivalójuk lesz bőven, hogy bemutassák a megyében elért eredménye­ket és eloszlassák a Szabolcs- Szatmár-Bereggel szemben kialakult előítéleteket, de nem fogják a problémákat sem elhallgatni. K. I. (Új Kelet) Ülést tart november 2-án, vasárnap délelőtt tizenegy órától Szakoly község kép- viselő-testülete és a Sza- kolyiak Baráti Klubja a tele­pülés művelődési házában. Az előzetes program szerinl Rényai János polgármester beszámol az elmúlt egy év Összefogással az egészségért Hat évig állt az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szerve­zetének élén dr. Kovács Attila. Októ­ber 15-étől országos tisztifőorvos-he- lyettesi funkciót tölt be a fővárosban. Eddigi munkája egyik legnagyobb eredményének tartja az országos vi­szonylatban is unikumnak számító együttműködési rendszer kiépítését, amely a megye döntéshozóinak munká­ját, terveit egyesíti. Kozma Ibolya (Új Kelet) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészség Szövetség (MESZ) létrehozását az indo­kolta, hogy nincs a megyében olyan együttes döntéshozata­li-szakmai fórum, amely az egészségügy mint stratégiai terület fejlesztését javaslatok­kal, ajánlásokkal képes lett volna segíteni. A szövetség hi­vatalosan márciusban alakult meg, de már másfél éve műkö­dik. Tagjai a megyei egészség- biztosítási pénztár, a megyei fejlesztési ügynökség, a me­gyei és a nyíregyházi önkor­mányzat, az egészségügyi in­tézmények és a megye jó né­hány településének vezetője. A MESZ rendszeresen szervez fórumokat, melyeken a döntés­hozó szervezetek tagjai tár­gyalnak, készítenek terveket. Céljuk közös: a polgárok szá­mára fontos egészségpolitikai döntések megszületésének elő­segítése, a térséget érintő orszá­gos egészségügyi programok előkészítése. Szakmai tanács­adást, bel- és külföldi tanul- mányutakat, konferenciákat szerveznek, szakértői tevé­kenységet koordinálnak és eh­hez erőforrásokat kutatnak fel. A halálozási és megbetege­dési arány összefügg a szoci­ális viszonyokkal, ezért a MESZ mindent megtesz azért, hogy a problémákat együtte­sen kezelje. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészség Szövetség eredményei alapján a közel­múltban Borsod-Abaúj-Zemp- lén és Hajdú-Bihar megyében is létrejöttek hasonló szerveze­tek. A három megyei szövetség létrehozott egy regionális kon­zorciumot. s közösen indulnak a Világbank által hirdetett programokra. A megyei ÁNTSZ, noha nem tartozik a jól-finanszírozott szervezetek közé, mégis kor­szerű gazdálkodással és éssze­rű takarékossággal módot talált a további működésre és fej­lesztésre. A jól képzett szakem­berek csapatmunkában dol­goznak, tevékenységükért fele­lősséget vállalnak. Megtanul­tak gazdasági adatokat ele­mezni és menedzselni. A főor­vost elmondása szerint soha nem vezette hatalmi vágy, vé­leménye szerint ezért is si­került erős, jól működő cso­portot kovácsolni a megyei szolgálat dolgozóiból. Elnyerték a Nemzetközi Mi­nőségbiztosítási Szövetség jövő évi, tizenötödik konfe- £ renciájának megszervezési jo- “■ gát. Az elmúlt évben Jeruzsá­lemben, az idén Chicagóban, 1998-ban Budapesten tartják a szakmai tanácskozást. Országos tisztifőorvos-he- lyettesként dr. Kovács Attila korszerű információs hálózat kiépítését, a minőségbiztosítá­si rendszer megszerzését terve­zi. Emellett feladata az ÁNTSZ országos hálózatának mene­dzselése, s a nemzetközi kap­csolatok erősítése és a világ­banki programban való részvé­tel irányítása. Munkája mellett fontos szá­mára a család, felesége és négy gyermeke jelenti a biztos hát­teret, a nyugalmat és a harmó­niát, amely nélkül képtelen lenne dolgozni. Kozma Ibolya (Új Kelet) __ A térség vállalkozói és közéle­ti személyiségei találkozhatnak november 14-én a Vállalkozói Szféra Estélyén. A népszerű ren­dezvényt immár hetedszer ren­dezi meg Nyíregyházán és az or­szág több városában a Szféra Kft. Az elmúlt hat év ötvenhárom eseményén több mint huszonhá­romezer látogató jelent meg. Si­mon Katalin, a nyíregyházi ren­dezvény főszervezője szerdán sajtótájékoztató keretében szá­molt be az estély programjáról. A Vállalkozói szópárbajban a régió ismert vállalkozói a helyi tisztségviselőkkel vesznek részt. A párbajtEndrédi Csaba, a Nyír­egyházi Városi TV főszerkesz­tője vezeti, a rendezvény műsor­vezetője Tarczy Gyula, a PB rá­dió szerkesztője lesz. Az estélyen a negyvenéves születésnapját ünneplő Benkó Dixieland Band ad koncertet, s a divatbemutatón fehérnemű­ket mutatnak be népszerű ma­nökenek. Az est üzleti jellegét hangsú­lyozza a számítógépes informá­ciós központ, amely rögzíti a jelenlévők adatait, s megjelen­teti az estély különkiadványát. A résztvevők rendelkezésére áll továbbá a SzféraNet üzleti kom­munikációs Internet-fóruma. A fórum célja, hogy lehetőséget adjon a magyar üzleti és vállal­kozói réteg részére, amit a min­dennapos munkájukhoz hasz­nálhatnak. Tudósítást kaphatnak a magyar üzleti és társasági élet eseményeiről, a kultúra, a divat, az autók, a turizmus világából. A jelenlévők szavazhatnak a Szféra Kft. által alapított három díj jelöltjeire, ezek szerint az „Év Vállalkozója Magyarorszá­gon”, a „Magyar Vállalkozókért Díj” és a „Szféra Glóbus Díj” odaítélésére. Az ország kilenc rendezvényén - Nyíregyházán, Szolnokon, Pécsett, Veszprém­ben, Budapesten, Kaposvárott, Keszthelyen, Debrecenben és Miskolcon - leadott voksok alapján a Szász Endre-szobrot 1998. január 31-én adják át a kitüntetetteknek a Magyar Ál­lami Operaházban. Az estélyen a támogatók a szponzorközpontban mutatkoz­hatnak be. A rendezvényt a nyír­egyházi Zay Anna Egészség- ügyi Szakközépiskola és Szak­iskolában tartják. Jegyeket a nyíregyházi szín­házjegyirodájában vagy a Szfé­ra Kelet Kft. irodájában lehet vá­sárolni, rendelni. Estély vállalkozóknak Oktatási koncepció Új Kelet-információ Több mint húsz előter­jesztést vitatnak meg Kis- várda városatyái az október 30-ai képviselő-testületi ülé­sen. Módosítják egyebek mellett az önkormányzat ez évi költségvetését és a víz- és csatornadíjak megállapí­tásáról szóló rendeletel. A testület tagjai beszámolót hallgatnak meg a Határon Túli Magyar Színházak IX. Fesztiváljáról és a Várszín­házi Esték rendezvénysoro­zatáról készült értékelést, és megvitatják a város oktatási koncepcióját. A közgyűlé­sen szó lesz a közterület-fog­lalási engedélyek ellenőr­zési tapasztalatairól, az ön- kormányzati tulajdonú tel­kek beépítési feltételeiről és a városi orvosi ügyelet to­vábbi működtetéséről, vala­mint a bérlakások vételárá­nak megállapításáról. Zárt ülésen választják meg a népszavazási szavazatszám- . láló bizottság titkárát és tag­jait, valamint arról dönte­nek, hogy a korábban adott szociális kölcsönök egy ré­szét vissza nem térítendő tá­mogatássá minősítik. Nyílt nap Új Kelet-információ A nyíregyházi Bánki Donát Ipari Szakközépis­kola nyílt napokat tart no­vember 3-4-5-én 8 és 13 óra között az intézmény­ben. A rendezvényre vár­ják a nyolcadik osztályt végző lányokat, fiúkat, szüleiket és a tanárokat. Az érdeklődők tájékoz­tatást kapnak az iskolában induló szakokról, a jelent­kezés, a felvétel módjáról, megtekinthetik a tanmű­helyeket. a számítógépes tenneket. a mérőlaborokat. A nyílt napokhoz kap­csolódóan pály a v ákts ztá- si szülői értekezleten ad­nak tájékoztatást az isko­láról november 3-án dél­előtt 11 órától és 4-én dél- • után 17 órától. Test£ormálás Új Kelet-információ A nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház­ban is megélénkült az élet a tanév kezdetével. A Sza­bolcs utcai intézményben többek között callanetics és aerobic, hasizomtoma, sza- bó-varró tanfolyam, társas­tánc- és rock and roll tanfo­lyam programokra jelent­kezhetnek az érdeklődők. Kocsis­hangverseny D. T. (Uj Kelet) Kocsis Zoltán és a Keller V onósnégyes jótékonysági hangversenyt ad novem­ber 4-én 19 órától Máté­szalkán, a Városi Műve­lődési Központ Színház- termében. A műsorterv­ben Brahms F-moll zon­goraötöse, majd a szünet után Dvorak A-dúr zongo­raötöse szerepel. Jegyek 500 és 300 forintos áron a művelődési központban vásárolhatók. Baráti találkozó Szakolyban tevékenységéről, lamas Miklós elnök tájékoztatót tart az Alapítványi Kuratóri­um és a klub munkájáról, Győri András jegyző ismer­teti a helyi kitüntetések előkészítésének menetét. A tanácskozás végén a polgár­mester és a jegyző átadja Szakoly község díjait a ki­tüntetett személyeknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom