Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-29 / 252. szám
Oláh: Túl jó az Ibrány... Köz in veszt megyei I. osztály Labdarúgás 1997. október 29., szerda 11 Csank: A plávik is csak emberek Kedd délelőttre könnyed elfoglaltságot ötlött ki Csank János. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (hétfőn ünnepelte 51. születésnapját) ebéd előtt mintegy 25 perces, a tatai edzőtábor tava körüli gondűző sétára hívta játékosait. Amire azután ő nem menetel. MTI A metszőén hideg, de álomszép tiszta levegőben, szikrázó napsütésben Mucha /ózve/pálvaedző vezérletével „kapcsolódott ki” a legénység, mely a szerda este az Üllői úton 20 órakor kezdődő vb-pótselejtező első 90 percére készülődik. Az ellenfél: .Jugoszlávia, a játékvezető a poi iugál Pereira. Csank maga is élvezte volna a levegőt, de hát a sajtó nagy úr, ebédig szinte egymásnak adták a bajuszos kapitányt a tudósítók. Akik sorában ketten külföldről érkeztek. A L'Équipe nevű francia sportláptól például Bruno Vigoiireux faggatta a szakembert, majd Bánfi János ékes angol tolmácsolásában az angol Daily Telegraph munkatársa is kellőképpen tájékozódhatott Csank elképzeléseiről. A szakember az MTI-re is szánt időt; a következő kérdésekre válaszolt:- Összességében milyen vélemény alakult ki Önben a jugoszláv együttesről?- Valamennyi játékosa jól „dolgozik”, kiváló ellenfél akadt utunkba a franciaországi vb-döntő felé vezető úton. Valamennyien labdabiztosak, szeretnek improvizálni. Talán csak Mihajlo- vic kapható technikai melléfogásokra. Játékukban kevés a sablon, ami gondot okoz. Elöl különösen bevetik azokat a húzásokat, amikre a védelem nem számít, következésképpen igencsak figyelni kell. Idegenben netán beérik a döntetlennel a jugoszlávok? Nem hiszem. Úgy vélem, jobbnak tartják magukat nálunk. Ezért az Üllői úton is nyerni akarnak. Amiben még bízhatnak, az az, hogy szabadrúgásból és szögletből is több variációt tudnak, távolról pontosan, erősen, eredményesen lőnek. Jószerével egy spanyol légiós-válogatott állítható ki belőlük. Okoz-e ez valamiféle félszt az Ön játékosaiban?- Azt, hogy az ilyesmit kizárjam, elkerüljem, a videós elemzés alapján kifejezetten kerültem a klubok emlegetését, amikor a futballistáikat jellemeztem. Azt akartam a saját játékosaimba sulykolni, hogy a „plávik” is csak emberek, még ha neves csapatokban is játszanak. Pótselejtezők Európa-szerte Koncz Tibor (Új Kelet) Egy perc. Ennyit kellett volna ki- bekkelni. Nem sikerült. Mégis kalapemelés dukál a tuzséri alakulatnak. Az Oláh-csapat a legminimálisabb különbséggel vesztett az ibrányi „tűzfészekben”. Ahol ugyebár a ritkábbnál is ritkábban „szólhatnak hozzá” a mérkőzéshez az éppen arra járó vendégek. Ez az a pálya, melyen az ősszel mindenkit elporolt a brigád. Erre fel a Tuzsér a véghajráig tartotta a kincset érő döntetlent. Csakhogy hátra volt még hatvan másodperc...- Pedig nagyon bíztunk benne, hogy kibírjuk a nyomást. Nem jött össsze — vesz nagy levegőt Oláh Tibor edző. - Végül is azzal szúrtuk el a meccset, hogy az elején elaludtunk. Alig kezdődött el a találkozó, máris K. T. (Új Kelet) _ Két hét, két hazai fellépés - két döntetlen. Nem is akárkikkel. A Túrricse előbb a Nyírlugost, az elhagyott szombaton a Kislétát „tudta le”. A „Baglyok” nem kivételeztek, midőn mindkét ellenlábast „pontosan” küldték haza. Igaz, ami igaz: nem jószántukból. A ricseiek nem rúgtak gólt, s nem is vételeztek. A dupla 0-0 után Lengyel János egyesületi elnök hangosan elmélkedett.- Utólag azt mondom: a Nyírlugost,el lehetett volna kapni. Nagyobb összpontosítással, akarással nyerhettünk volna. Érdekes, a Kis- léta ellen mutatott játék szerintem elég lett volna a lugosiak legyőzéséhez. Ezen meccsen lelkesen, fegyelmehátrányba kerültünk. A második félidőben viszonylag korán egyenlítettünk, s a gól mellett két ziccert hibáztunk. Azt is el kell ismerni, az ellenfélnek is volt néhány tiszta lehetősége. Talán hamar „ráültünk" az eredményre, hiába próbáltam előrecsalogatni a játékosokat, nem tudtunk kijönni a kapunk elől. Ez hiba volt. Szorongatott az Ibrány, s a 89. percben egy kósza lövéssel kikaptunk. Túl sok jó focista van az Ibrány - ban ahhoz, hogy ekkora fölényt ellensúlyozni lehessen. Sajnálom, hogy már a második mérkőzésen csúsztunk el az utolsó pillanatokban - így jártunk Záhonyban is. Annak azért örülök, hogy izgalmas meccset játszottunk. Nem szégyen a vereség, pláne az egyik bajnokesélyestől. Csupán az bánt, hogy olyan közel álltunk a bravúrhoz. Nem baj, otthon javítunk... zetten futballozott a csapat, csak hát a kapu előtt csődöt mondtunk. Ennek „köszönhetően" maradt el a teljes siker, egyébként igazságosnak tartom az eredményt. És hogy a prezidentnek miként tetszik a táblázaton birtokolt hetedik hely? Nincs ellene kifogása, részéről szimpatikus a jelenlegi pozíció.- Tulajdonképpen nem érheti panasz a fiúkat, persze voltak „lyukas” mérkőzések. Összességében eddig „hozta" magát a csapat. Az otthon el- hullajtott pontokat idegenben pótoltuk: Záhonyban nyertünk, Csengerben ikszeltünk. Ebben a derbiben a több is benne volt, de nem vagyok telhetetlen. Van még három forduló. én azonban nem szeretnék jósolni. Játszani kell, nem beszélni! MTI Szerdán négy világbajnoki pótselejtező első mérkőzéseit rendezik meg Európában. Az 1998-as franciaországi labdarúgó-világbajnokságon való szereplés jogáért még nyolc válogatott van harcban; köztük a Csank János szövetségi kapitány irányította magyar nemzeti tizenegy. A pótkvalifikációk rangadója egyértelműen az olasz-orosz párharc. Szerdán Moszkvában vendégszerepelnek Cesare Maidini szövetségi kapitány MT[ Menesztették Arie Haant, a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Feyenoord vezetőedzőjét. A 48 éves szakembertől a sorozatos kudarcok miatt váltak meg. Arie Haan 1995 októbere óta volt Új Kelet-információ ________ Elkészítette hivatalos közlönyét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei labdarúgó szövetség utánpótlás versenybizottsága. A miskolci székhelyű „vb” rendezi a területi U16 és U14 korosztály bajnokságát, melyben megyénkből a Nyíregyházi FC, tanítványai. Az oroszok bevallották, hogy a legfőbb segítség számukra a hideg moszkvai időjárás. Az orosz fővárosra lehullott fehér csapadék meglepte az itáliaiakat, mivel azonban a Dinamo-stadion pályája fűlhető, biztosan nem lesz fagyott a gyepszőnyeg. Az olasz válogatott mindenesetre arra kérte a Nike sportszergyártó céget, hogy biztosítson számára „téliesített” futballcipőket. Érdekesség még, hogy az olasz válogatott orosz földön még soha nem tudott gólt lőni a házigazdáknak. Cesare Maidini a Feyenoord szakvezetője. Az egykori válogatott játékos által irányított gárda azonban egy hét lepergése alatt három vereséget szenvedett el. A bajnokságban az éllovas Ajax Amsterdam 4-0-ra, a Willem II Tilburg 2-0-ra legyőzte a rotterdamiakat, a Bajnokok az ASE Tiszavasvári, Nyírbátori FC és a Demecseri Kinizsi egyaránt két csapattal érdekelt. Az utóbbi fordulókban megszaporodtak a hatalmas különbségről árulkodó végeredmények, mint például: Tisza- füred-Tiszavasvári 12-0, Nyír- bátor-Tiszavasvári 15-0 (U16), 1963-ban játékosként fordult meg a Szovjetunióban, és kellemetlen élményekkel távozott, tudniillik 2-0-ra kikaptak. Az olaszok 1975-ben és 1991-ben sem tudtak gólt lőni a szovjet válogatottnak. „Itt az idő, hogy változtassunk a dolgokon” — mondta most Cesare Maidini. A pótselejtezők 1. mérkőzései: Oroszország-Olaszország, Moszkva, 18.30, Horvátor- szág-Ukrajna, Zágráb, 18.00, MAGYARORSZAG-Jugosz- lávia, Üllői űt, 20.00, írország- Belgium, Dublin, 20.30. Ligájában pedig 2-1-re alulmaradtak az angol Manchester Uniteddal szemben. A Feyenoord klubvezetése ideiglenesen Geert Meyer másodedzőt bízta meg a vezetőedzői teendők ellátásával. Az új edző személyéről néhány héten belül határoznak. Nyíregyháza—Demecser 10-0, Nyírbátor-Nyíregyháza 0-10, Demecser-Eger 1-10, Tisza- füred-Tiszavasvári 13-0 (U14), a csúcstávolságot a „kicsiknél” jegyzik: Tiszaújváros—Hajdúnánás 0-28. Fociról van szó... A legfrissebben elkészült tabellák a következők: Felhevült drukkerek MTI A román labdarúgó-bajnokságban a hétvégén lejátszott Dinamo Bucures- ti—Otelul Galati (2-0) mérkőzés után a hazai szurkolók megverték a rivális klub gazdasági igazgatóját. Galu Pechenaut a felhevült Dinamo-szimpati- zánsok a stadion melletti utcában támadták meg. A bántalmazott férfit arcsérülésekkel kórházba szállították, de állapota nem súlyos. Transzban a Hőtransz Munkatársunktól A nyíregyházi városi kispályás labdarúgó-bajnokság őszi utolsó fordulójának eredményei, Jonatán Rádió A-csoport: M. R. F. K.-Marsó Kft. 3-1. Isobau- Borbánya-Orfeusz 8-1, John Bull Korona FC- Nyír-Flop FC 1-1, Camcl- Spirodent-Belváros FC 2- 4, Szabics FC-Nyír Agro Kft. 4-3, Elektronet-IPOSZ 3- 10. Gála Center, B-csoport: Zöld Ász SE-Miragc FC 2-4, Salewa Alpin-Vecii- gália 0-3, Termi-Bartha Team 0-1, Dunapack Rl.- Lokomotív SE 3-0, KGST- Szabolcstcj Rt. 4-3, Tér- infó-Volán 3-7. Nvír-Flop C-csoport: Taurus SC-Határos Kft. 0-3, Perfekt Baráti Kör- Partner Autósiskola 0-1, Nyírszőlős Aladdin SE- Zebrák Nagykálló 0-3, Old Boys Tokaj-Megyei Ön- kormányzat 6-2, Casinó L— Koós FC 0-3, Nyírtávhő FC-Voest Alpin 0-6. Ács és Bartha Kft. D- csoport: Szate Nagykálló- OTP Bank 0-2, EKO Kft.- Sasok SC 14-3, Bakosi Sport-Argentum FC 1-2, Gergely Tüzép Kemecse- Pepita FC 2-3, Ball Sport- Vitamin 3 -11, Dri nk Team- East Credit 2-2. Kutykó Sportbolt E- csoport: Start SC-Borsodi Sörgyár 0-13, Vis Maior- Szabolcstej Old Boys 2-4, Atlanta FC-Fortuna FC 7-3. Drink Bulls-Tákisz 4- 3, Casino II.-Kertváros- Bcki Kft. 0-3, Gönczy SE- Örökösföld 2-9. Kutykó Sportbolt F- csoport: Bujtosi Bútor- szalon FC-Gólvágók 8-1. Real Team-Hőtransz 2-4, Hydrex-Stadion Biifé- Bambulls 3-7, Sing FC- Fortissimo FC 6-3, Szabolcs Gabona-Nagycser- kesz Dinnye 0-10, Dreher FC Ibrány—SZÁÉV Öregfiúk 0-1. Előkészületi mérkőzések Nyíregyházi FC- Nyírbátor 13.00, Nyírmeggy es- Ungvár Verhovina (ukrán) 13.00. Még lehet nevezni! Új Kelet-információ Már túl vagyunk az V. ICN Alkaloida-kupa 4+1-es pénzdíjas nyílt nemzetközi kispályás labdarúgótorna első megyei selejtezőjén, a másik nyolc kvalifikációs versenyt pedig novemberben rendezik. Szabolcs-Szatmár-Be- reg NB-s csapatainak nem kell selejtezőt játszaniuk, ha a részükre megküldött kiírás értelmében november elsejéig neveznek az országos döntőre. A minap két fax érkezett ebben az ügyben. Az első: Csengerben november 15-én selejteznek, melynek nevezési díja háromezer forint. Jelentkezni személyesen lehet a helyi sportcsarnokban, illetve rózsaszín postautalvánnyal is ki lehet fejezni a részvételi szándékot. Határidő: november 10., 12 óra. A második közlemény: a kisvárdai selejtezőre két napon, november 15- én és 16-án kerül sor, a tarifa a csengerivel azonos. A határidő viszont későbbi, november 13- áig, csütörtökön tizenhét óráig érdemes feliratkozni, még aznap este hattól sorsolnak is a városi tornacsarnokban. Nevezni is ott lehet, illetve Lakatos Lászlónál, a 20/219-698-as telefonszá- mon. Az V. ICN Alkaloidakupa előtt idénynyitó teremlabdarúgó-tornát szerveznek Kisvárdán. A november 8-án, 9-én tartandó játékra szabadon nevezhetnek üzemi, egyesületi és baráti közösségek (1997-ben felnőtt NB-s bajnokságban pályára lépett sportolók nem szerepelhetnek). Jövő hónap 6-áig lehet jelentkezni a már említett módon, ugyancsak Lakatos Lászlónál. Az U16-bajnokság állása: 1. Kazincbarcika 8 8 0 0 37-6 2. DVSC-Epona 8 8 0 0 35-6 3. Eger 8 7 0 1 40-9 4. Borsod Volán 8 5 0 3 21-12 5. Kazincbarcika 8 5 0 3 21-12 6. Nyíregyházi FC 8 4 2 2 26-9 7. Nyírbátori FC 8 4 0 4 39-19 8. Diósgyőr 8 3 1 4 21-15 9. Tiszafüred 7 2 0 5 16-25 10. Hajdúnánás 6 2 0 4 7-23 11. Demecser 7 1 2 4 11-16 12. Tiszavasvári 8 1 1 6 3-71 13. Kaba-Hajdúszob. 8 1 0 7 7-37 14. Tiszaújváros 8 0 0 8 7-30 Az U14-bajnokság állása: 1. Eger 8 8 0 0 54-6 24 2. Diósgyőr 8 8 0 0 49-2 24 3. DVSC-Epona 8 7 0 1 74-4 21 4. Nyíregyházi FC 8 6 0 2 79-6 18 5. Kazincbarcika 8 4 2 2 46-1814 6. Hajdúnánás 6 4 0 2 59-7 12 7. Tiszafüred 7 4 0 3 31-3912 8. Kaba-Hajdúszob. 8 3 1 4 24-2610 9. Borsod Volán 8 3 0 5 18-19 ' 9 10. Kazincbarcika 8 2 1 5 10-31 7 11. Demecser 7 1 0 6 6-60 3 12. Nyírbátor 8 1 0 7 8-63 3 13. Tiszaújváros 8 1 0 7 7-104 3 14. Tiszavasvári 8 0 0 8 2-82 0 14 12 10 6 6 5 4 3 0 Panaszmentes ricseiek Menesztették Arie Haant! A Nánás huszonnyolc gólja a csúcs