Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-03 / 231. szám

1997. október 3.. péntek Sport Összeomlott a szomszédvár Kézilabda NB I, férfiak, 3. forduló Végre megtört a jég, és a Kárpát-Hús Nyíregyházi KC NB l-es férfi kézilabdacsapata megszerezte az első győzelmét. Az ellenfelük ezúttal a szebb napokat lá­tott Debreceni Dózsa volt, akiket a Bujtpsi Szabadidő Csarnokban simán vertek 14 góllal. Összeomlott a szomszédvár... Fullajtár András (Új Kelet)- Az Elektromos elleni meccsünk után bőven volt időnk felkészülni erre a ta­lálkozóra - kezdte értékelé­sét Köstner Vilmos, a Kárpát- Hús NYKC edzője. - Úgy éreztem, hogy ezen az össze­csapáson a csapatom vissza­szerezheti az előző két mér­kőzésen megtépázott önbi­zalmát. Bíztam abban is, hogy hatékonyabb lesz a tá­madó- és védőmunkánk, és felgyorsul a játékunk. Ennek érdekében dinamikusan dol­goztunk az edzéseken, és a felkészülést kiválóan segí­tette a közben Szlovákiában lejátszott két edzőmeccsünk is. A találkozó első tíz percé­ben még görcsösen kézilab­dáztunk, majd a feszültség fokozatosan feloldódott, és biztosan vettük kézbe a mér­kőzés irányítását. Eleinte az 5-l-es védekezésünkkel nem tudtuk feltartóztatni a debre­ceniek legjobbját, Verest, aki percek alatt három átlövés- góllal lepett meg bennünket. Az első félidő közepétől fel­javult a kapusteljesítmény is, és eredményesebb lelt a játé­kunk. Mindamellett, hogy tizennégy góllal nyertünk, a statisztikám szerint tizenöt tiszta gólhelyzet maradt ki­használatlanul. A sima győ­zelem ellenére tanulság szá­munkra, hogy javítanunk kell a ziccerek kihasználtsá­gán, és jobban kell alkalmaz­kodnunk az ellenfelek ve­gyes védekezésével szem­ben. Ezen sokat segíthet, ha visszaáll sorainkba a sérült Bécsi és Szergypk, illetve a betegséggel bajlódó Kiss. A mérkőzésen kimagasló telje­sítményt nyújtott a kapuban Lencsés, kiváló formában küzdött Tóvizi, akit emberfo­gással próbáltak semlegesí­teni a vendégek. Meghatáro­zó ember volt az irányító Medve, aki szervező munká­ja mellett hét gólt is lőtt. Jól játszott még Kerekes és Sza­kács. A többiek is „odatet- ték” magukat, de további ja­vulást várok tőlük. A csapat a következő baj­noki mérkőzését október 14- én játssza a Pick-Szeged ott­honában. A másik NB I-es férfi csapatunk, a Tiszavas- vári Alkaloida gárdája a har­madik fordulóban szomba­ton 17.30-tól hazai pályán Pécs együttesét fogadja. A sport és az állami támogatás Közérdekű fórum Nyíregyházán Új Kelet-információ A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Testnevelési és Sport­intézet és a sportszövetségek megyei egyesülete október 8-án, szerdán sportfórumot rendez Nyíregyházán. A tíz órától tizennégy óráig terve­zett rendezvény célja, hogy a megyénkben dolgozó sport­aktivisták, a szövetségek vezetői, munkatársai, a spor­tolók és a sportban közremű­ködő önkormányzati veze­tők, az állami sportvezetők előadásaiból közvetlenül is­merhessék meg a magyar kormányzat ez évben meg­újított sportirányítási és fi­nanszírozási rendszerét, illet­ve a jövő évi terveket, elkép­zeléseket. A megnyitó előadást dr Zilahi József, a megyei köz­gyűlés elnöke tartja, előadá­sának témája: Hol helyezke­dik cl a megye gazdasági éle­tében a megye sportja? Varga László, a Sportta­nács elnöke - az újonnan ala­kított szerv az állami sport­irányítás társadalmi felügye­letét látja el - a sportélet fej­lesztési eleveinek, irányá­nak, programjának tapaszta­latairól, a központi költség- vetés 1998-as pénzeszköze­inek elosztási terveiről ad tájékoztatást. Köpf Károly, az OTSH versenysport főosz­tályának vezetője a verseny- sport és az élsport időszerű kérdéseiről tart előadást. Ti­bor Tamás, a Gerevich Ala­dár Nemzeti Sport Közalapít­vány kuratóriumának elnö­ke, a közalapítvány pályáza­ti lehetőségeiről és az él­sportot támogató tevékeny­ségéről beszél. Saiga Péter, a Wesselényi Miklós Nemze­ti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese az alapít­vány tevékenységét ismerte­ti. Páva Zoltán, az MSZP or­szággyűlési frakciója sport munkacsoportjának vezetője az előkészületben lévő non­profit törvény koncepciójá­ról tart előadást. Dr. Petróczy Gábor Békés megyei sport- igazgató az állam középszin­tű sportirányílásának helyze­tétről, sajátosságairól szól. Az előadások után a jelen lévő sportvezetők kérdéseket tehetnek fel az előadóknak. Lemondott Disztl László! Csütörtökön délelőtt Szé­kesfehérvárott beadta felmon­dását a Videoton FCF elnöké­nek, Szuna Józsefnek a helyi NB I-es labdarúgócsapat veze­tőedzője, Disztl László. A szak­ember azzal indokolta lemon­dását, hogy a váci bajnoki mérkőzést követően Szuna József és közte megromlott a viszony. Ezután Disztl nem látja a további együttműködés lehetőségét. Szuna József jövő hétfőre elnökségi ülést hívott össze, ahol megtárgyalják a vezetőedző lemondását. A klubelnök ideiglenesen Sza­bó Józsefet, a tartalékcsapat edzőjét bízta meg a veze­tőedzői teendők ellátásával. Ennek megfelelően csütörtö­kön délután már Szabó vezet­te a fehérvári csapat edzését. (MTI) Továbbra is veretlenek a „gabonások” Röplabda Extraliga, férfiak NYVSC Szabolcs-Gabona-Csepel SC 3-0 (12,5,6) Nyíregyháza, 200 néző. V.: ifj. Kiss, Donkó. NYVSC Szabolcs-Gabona: Cutino, Pampuch, Horváth G., Veress, Abdrahmanov, Bugyi. Csere: Horváth L., Zajácz, Zádor. Edző: Botos Ferenc. Csepel SC: Liszi, Pajor, Torma, Rácz, Buday, Csíkos. Csere: Fogl, Patran. Edző: Oláh János. A mérkőzés alakulása. 1. játszma: 0-2,3-2,5-5,8-7,8-11,11-11,13-11,13-12. 2. játszma: 3-0, 3-2, 5-3, 5-5, 7-5,10-5,12-5. 3. játszma: 1 -1,3-1,7-1,7-3,11 -3,11 -5,13-5,13-6. Révay Zoltán (Új Kelet) 1. játszma: A vendégek sze­rezték az első pontokat, aztán a szabolcsiak átvették a vezetést, de 8-7-ig fej fej mellett haladt a két csapat. A hazaiaknál a Ab­drahmanov és Pampuch ütései voltak pontosak, de nehezen ha­ladt előre a gárda a rossz nyitás- fogadások miatt. A vendégek Veresre nyitottak, aki többször bi­zonytalankodott. A csepeliek 8- 7-es hazai vezetésnél négy pontot is beütöttek, mert a ha­zaiak sáncáról pályán kívülre pattant a labda. Abdrahmanov vezényletével kiegyenlítettek a gabonások, és a játszma haj­rájában már biztosan szerezték a pontokat. 2. játszma: Négy-háromra ve­zettek a hazaiak, de ezután hosszú ideig „állt a játék”, egyik csapat sem tudott a szerváiból pontot ütni. Az eredményjelző 5-5-öt mutatott mikor megindult a hazai henger, Cutino nemcsak irányított, de sáncolt és ütött is, aztán Pampuch szervái voltak pontosak. 3. játszma: Veres helyére Zajácz érkezett, és jól illeszke­dett a gépezetbe, támadásai rend­re gondot okoztak a vendégek­nek. A hazaiak lendülete 11-5- ig tartott, ekkor már nemcsak szélről, de középről - Horváth Géza és Bugyi József révén - is pontot érőek voltak a támadá­saik. Tíz forgáson keresztül is­mét nem esett pont, aztán az NYVSC rövid idő alatt befejez­te a játékot. Abdrahmanov szer­vája jelentette a mérkőzéslabdát, majd azt Cutino értékesítette. Kicsit álmosan indult a nyír­egyháziak játéka, elsősorban a nyitásfogadásokkal volt gond az elején, de a szervák sem vol­tak elég hatékonyak. A sánco­kat is gyakran átütötték a ven­dégek. Aztán 8-1 l-es állás után felálltak, és egyre jobban játék­ba lendültek a hazaiak. Ismét ízelítőt adtak a gyors és haté­kony röplabdából. Abdrahma­nov ezúttal alig hibázott, ütései rendre földre estek, de Pampuch is társult hozzá jó teljesítményé­vel. Cutino a már szokott szel­lemes játékát hozta. Megér­demelt hazai siker született, így három forduló után is ve­retlen az NYVSC Szabolcs- Gabona. Botos Ferenc: - A kezdeti nehézség után feloldódtunk, három játékosunk, Abdrahma­nov, Pampuch és Cutino jó tel­jesítménye a többieket is egy­re jobban lendületbe hozta. Annak is örülök, hogy többen játéklehetősgel kaphattak. Oláh János: - Csak az első szettben tudtunk ellenállni, így a lelkes közönségnek nem nyújthattunk kimagasló sport­élményt. A junior fiúk aranyesélyesek! Tájfutó csapatbajnokság Keszthelyen Az NYVSC felnőtt férfi csapata: Wágner, Kiss, Mihajlov, Jécsák Szombaton Keszthely térségében rendezik a tájfutók idei országos csapatbajnokságát. A versenyen részt vesznek az NYVSC versenyzői is, akik nem éppen a legjobb elő­jelekkel vágnak neki a dunántúli kalandnak. Kiss József edző-versenyzőnek bizony van gondja bőven, az eluta­zás előtt vele beszélgettünk.. Száraz Attila (Új Kelet)- Két héttel ezelőtt derült ki, hogy Nina Vinnickaja és Alexander Mihajlov rajthoz állása is kérdéses az országos bajnokságon. Nina egy svájci újságíróhoz készül férjhez menni, és a vízuma csak szep­tember végéig volt érvényes. Ő a Kelet-EKO Kupa után el­ment Svájcba, és ha onnan visszajönne októberben, ak­kor hat hónapig nem mehetne vissza. Addig ugyanis nem kapna új vízumot az ukrán ha­tóságoktól. Sokáig kérdéses volt Szása jövetele is, hiszen ezen a héten zajlik Dániában az Északi-bajnokság, ahol neki rajthoz kellett volna áll­nia az ukrán válogatott színe­iben, de szerencsére el tudott jönni... A női csapatban Ni- nát Zarnóczay Klára pótolja majd. Reméljük, hogy az Oláh Anikó, Vavrik Andrea és Zarnóczay alkotta csapatunk így is az első hatban végez. A férfiak összeállítása ugyanaz lesz, mint amikor megnyertük nyár elején a váltó aranyérmet, azaz Mihajlov, Wágner István, Jécsák Attila és jómagam al­kotjuk a csapatot. Wágner és én kis megfázással küzdünk, de szeretnénk most is valami­lyen érmet szerezni. Szintén az első hatba vá­rom a junior lányokat (Vo­ronina, Értei, Varga), akár­csak'az ifi fiúkat (Dobzsenko, Kéri, Honul). A junior fiúk egyértelműen aranyesélyesek, valamennyien képzett, jó ver­senyzők. A Cserpák. Mráz, Yakimecsko összetételű együt­tesünknek nem lenne szabad leszorulnia a dobogó legte­tejéről. Serdülő és újonc csapatunknak egyértelmű, hogy elsősorban rutinszerzés a célja Keszthelyen, de el tu­dom képzelni, hogy ők is sze­rezhetnek kellemes megle­petést, azaz egykét bajnoki pontot. Összesen tehát hét csapa­tunk 22 versenyzője utazik Keszthelyre. Az előzetes ter­vek szerint 20 bajnoki pont megszerzése volt kitűzve erre a versenyre, amit nem biztos, hogy tartani tudunk. Nina hi­ányzása, és a két junior fiúnk eligazolása miatt keletke­zett némi űr a csapattam Sajnos, különböző okok miatt az eredetileg terve­zettel szemben az ifjúsági és az újonc lány gárdánk nem áll rajthoz. Hiányzik a most atlétikai országos félmaratoni bajnokságon rajthoz álló, idén remekül szereplő Rakonczai Beáta is. Azt hiszem azonban, hogy a most „elhullajtott” bajnoki pontokat két hét múlva at ifjúsági ranglista második helyezettjével, a Diósgyőrből hozzánk iga­zolt Kottmann Dezső se­gítségével pótolni tudjuk majd az országos egyéni bajnokságon. A csongrádi sík terep jobban kedvez majd nekünk, mint most a Keszthelyi-hegység út nél­küli. meredek hegyoldalai - ígérte befejezésül Kiss József. Olimpia Szlovákiában? MTI Primo Nebiolo, a Nemzet­közi Amatőr Atlétikai Szö­vetség (IAAF) olasz elnöke csütörtökön tárgyalt Vla­dimir Me dar szlovák mi­niszterelnökkel. A megbeszélésen szó esett Szlovákia 2006-os téli olim­piai pályázatáról. A leendő szlovák pályázat esélyeit növelheti az 1999-es Téli Universiade sikeres meg­rendezése is. A pályázat ügyében egyébként Nebiolo tár­gyalt Vladimir Cer- nusakkal, a Szlovák Olimpiai Bizottság el­nökével, a NOB tagjával is. Az IAAF első embere a kassai félmaratoni vi­lágbajnokság megte­kintésére érkezett Szlo­vákiába. EiE&nSSiKSiEnil

Next

/
Oldalképek
Tartalom