Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-27 / 250. szám
i W Erdei és Kovács aranyai Ökölvívó világbajnokság MTI Szombaton a budapesti ökölvívó világbajnokság 75 kg-os súlycsoportjának döntőjében Erdei Zsolt 8-2-es pontozással legyőzte a kubai Ariel Hernández Ascuyt. Vasárnap az 57 kilogrammban aranyérmes lett Kovács István, miután 6-2-es pontozással győzött a német Fáik Huste ellen. Kovács második világbajnoki aranyár szerezte, amely a magyar ökölvívó-sport negyedik első helye. Erdei Zsolt így nyilatkozott:- Még mindig nem tudom elhinni, hogy világbajnok vagyok. A mérkőzés előtt fele-fele arányban adtam esélyt kettőnknek. Meggyőző fölényű pontkülönbséggel nyertem, de a szorító- ban ez sokkal szorosabbnak tűnt. Fejben teljesen tiszta voltam, szinte észre sem vettem, hogy Hernandez balkezes, amitől még a találkozó előtt tartottam. Tisztább találatokat értem el ellenfelemnél. A német elleni elődöntő és a Hernandez elleni finálé között nincs sok hasonlóság, viszont Eigengrodtnál esélyesebb voltam. Egy-két hetet a pihenésnek fogok szentelni, mert ünnepelni akarok, s a horgászat sem maradhat el. Szántó Imre, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:- „Madár” nagyszerűen tartotta be a taktikai utasításokat. Lengyel László, a magyar csapat vezetője:- Erdei úgy bokszolt, ahogy Szántó Imre szövetségi kapitánnyal megbeszélte. Sorozatban, nagyszerűen előzte meg a kétszeres olimpiai és világbajnok ellenfelét. Kovács mondta:- A második menetben ütést kaptam sérült bal szememre, s körülbelül húsz másodpercig nem láttam vele. Hozzá kell tennem, hogy az elődöntő után szinte azonnal elzsibbadt a fél arcom. Boldog vagyok, hogy egy ilyen verítékes mérkőzésen sikerült diadalmaskodnom. A profik mezőnyében még a mostaninál is erősebbnek kell lennem fizikailag és mentálisan. Szántó Imre:- Hatalmas tétje volt a vasárnapi döntőnek. A taktika szerint jobbra kellett eltáncolnia Pistinek, hogy ezzel is védje sérült arcfelét. Szerencsére a német ballal nem tudott horgokat ütni. Kokó hidegvérrel hajtotta végre utasításaimat. Maradok az amatőrök világában, viszont Kokó hazalátogatásai alkalmával természetesen segíteni fogom edzésmunkáját. Dariusz Mihalczewski:- Kovács a legjobb amatőr ökölvívó a világon, aki vasárnap nagyon kellemes meglepetést okozott számomra. Korábban már többször is találkoztunk, mikor megnézte németországi mérkőzéseimet. Kivételes képességű és személyiségű sportembert ismertem meg benne, aki kiváló profivá válhat. Erdei Zsolt:- Nagyon sokat mozgott Kokó, hogy ne legyen Huste célpontja. Parádés visszaütö- getésekkel szerezte pontjait. Magabiztosan győzött. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Kovácsnak a vb-döntőben viselt nadrágját hétfőn a Telesport keretében elárverezik. A befolyt összeggel a vakok és gyengénlátók általános iskoláját kívánják támogatni. Molnár Erika ötödik MTI Molnár Erika ötödik lett a triatlon Világkupa-sorozat utolsó versenyén Sydneyben. A 2000-es olimpia helyszínén a nőknél Emma Carney révén hazai siker született, a férfiaknál viszont az új-zélandi Hamish Carter megakadályozta az újabb ausztrál győzelmet. Molnár Erikának nem sikerült a hazai közönség előtt szereplő Emma Camcytól elvenni az összetett Világkupa-elsőséget. Carney nemcsak a mostani sydney-i futamon versenyzett kiválóan, hanem a teljes Vk-sorozat- ban. A 10 futamból, haton ért elsőként célba. Az ausztrál versenyszervezők remek házigazdának bizonyultak. Eredmények: férfiak: 1. Hamish Carter (új-zélandi) 1:51:28 ó 2. Greg Welch (ausztrál) 1:52:25 3. Miles Stewart (ausztrál) 1:52:42 nők: 1. Emma Carney (ausztrál) 2:00:32 ó 2. Loreda Harrop (ausztrál) 2:03:25 3. Barbara Lindquist (amerikai) 2:03:48 4. Rina Hill (ausztrál) 2:04:18 5. Molnár Erika 2:04:50. Totó 43. JÁTÉKHÉT 1. Bayern München-Bremen 2-0 1 2. Dortmund-Rostock 3-2 1 3. Hamburg-1860 München 1-2 2 4. Hertha BSC-Karlsruhc 3-1 i 5. Mönchengladbach-Leverkusen 2-2 X 6. Wolfsburg-Biefeld 2-0 1 7. Andria-Torino 0-2 2 8. Cagliari-Salernitana 1-1 X 9. Lucchese-Reggiana 2-1 1 10. Monza-Castel di Sangro 2-2 X 11. Padova-Chievo 3-2 1 12. Perugia-Ancona 1-1 X 13. Reggina-Ravenna 1-0 1 Pluszmérkőzés: 14. Verona-Foggia 3-2 1 Sport Szieszta után hazai bemutató Röplabda Extraliga, férfiak, 9. forduló 1997. október 27., hétfő 15 NYVSC Szabolcs Gabona-Kecskeméti RC 3-0 (13,3,5) Nyíregyháza, 300 néző. V.: Horváth, Hurák. NYVSC Szabolcs Gabona: Cutino, Pampuch, Horváth G., Veres, Zajácz, Bugyi. Csere: Toronyai. Edző: Botos Ferenc. Kecskeméti RC: Tóth, Slahticsenkó, Szekeres, Kása, Szabó, Somodi. Csere: Csala, Verebélyi. Edző: Karagics Mátyás. A mérkőzés alakulása. 1. játszma: 0-2,1 -3,3-3,4-4,4-6,5-9, 8-9,9-10,13-10,13-12,13-13.2. játszma: 3-1,4-2,5-4,11 -2, 12-3,14-3.3. játszma: 1-0,4-0,4-1,5-3,7-4,10-4,11-5,13-5. Révay Zoltán (Új Kelet) A Dunaferr elleni idegenbeli bravúr után természetesen mindenki hazai győzelmet várt a táblázat utolsó helyén álló kecskemétiek ellen. 1. játszma: Az első játék nem úgy indult, ahogy azt a nézők várták. Alig estek pontok, de húsz szerva után a kecskemétiek vezettek 3- 1-re. Aztán felváltva estek a pontok, a továbbra is hosszú és eredménytelen nyitásváltások után. Továbbra is a vendégek voltak előnyben, és 6-5- ös állásnál Tóth Ákos pontokat ütött (9-5), a lófarkas szélső ütőt nem találták meg a nyíregyházi sáncok, igaz, elsősorban Cutinóval került szembe a vendég röplabdás. A hazaiak beleerősítettek és egyenlítettek. Cutino nyitott kitűnően, szélekről Pampuch és Veres egyre többször bombázott a parkettra, ez máris 13-10-es hazai vezetést jelentett. A kecskemétiek egyenlítettek, héhány hazai megingás után. Aztán Pampuch bomba szervái után befejeződött a szett. (37 perc játékidő, 52/50 nyitás, 52 hazai, 50 vendég.) 2. játszma: Ismét nehezen indult a pontgyártás, de most inkább csak a hazaiak voltak eredményesek (5-1). Ekkor Cutino nyitásai (hét egymás után) következtek, bemutatót tartott, egy ász, egy majdnem ász. A többi négynél Cutino szervezett, Veres vitézkedett, mögékerülésből, koreai figurából ütött pontokat, majd szélről volt pontos. Igazi röplabda-bemutatót tartott a hazai gárda. Egy szervarontás megszakította a sorozatot, de innen kezdve nem volt kérdéses, ki nyeri ajátékot. (21 perc játékidő, 33/20 nyitás.) 3. játszma: A második játékot másolták a csapatok, 7-4 után megint Cutino szerváit és Veres támadott (10-4). Eldőlt a mérkőzés sorsa, még Pampuch bombája, Zajácz ülése és szüli- napos két szervája ért pontokat. A vendégeknél az addig pontos Tóth láthatóan elfáradt, Szabó meg kedvetlenné vált. (19 perc játékidő, 33/21 nyitás.) A nehezen induló játék után a vendégek ébredtek hamarabb, és a nyíregyháziak szundítását kihasználva előnyt szereztek. Aztán Cutino varázsintésére megindult a hazai „gabona-henger”. Pampuch ismét kitűnően támadott, Veres is csatlakozott hozzá. Középen elsősorban Horváth Géza volt eredményes. A buj- tosiban is bemutatkozott a fiatal feladó, Toronyai Miklós. A hazaiak győzelmükkel továbbra is tartják harmadik helyüket és hazai veretlenségüket. Botos Ferenc: - Hosszúra nyúlt a szieszta, de játékosaim közül Cutino, Pampuch és Veres időben kapcsolt, és így biztos győzelmet arattunk. Karagics Mátyás: - Míg az ellenfél szélső ütőit nem tudjuk blokkolni, és a szélekről erőtlenek vagyunk, addig nem jutunk előbbre.-1 Mintha egy mérkőzés lenne MTI A magyar labdarúgó-válogatott a jugoszlávok elleni világbajnoki pótselejtezőre készülvén vasárnap gyakorló mérkőzést játszott egy győri vegyescsapat ellen. Csank János szövetségi kapitány tanítványai elsősorban a támadás- variációkat gyakorolták.- A védekezés is nagyon fontos lesz a jugoszlávok ellen szerdán. Apró bökkenő, hogy ellenfelünk játéka, főleg elöl nagy mértékben az improvizációra alapul. Ilyenre nem nagyon lehet felkészülni. Jellemző, hogy tulajdonképpen helyzet nélkül is képesek gólt szerezni. Szabadrúgásaik életveszélyesek. Természetesen a védelmi vonalban ők sem könnyelműsköd- nek, a tökéletes biztonságra építenek. Hátul még ők sem kockáztatnak - nyilatkozta az MTI-nek Csank János.- Az oda-visszavágós rendszer mennyiben köny- nyíti vagy nehezíti az ön és csapata dolgát?- Úgy készülünk, mintha egy mérkőzés lenne. A vb-selejtezőkön idehaza nem kaptunk ki. szeretnénk a veretlenségünket megőrizni. A győzelem nagyon jól jönne. Lesz még egy jugoszláviai mérkőzés is, ezt azért említem, mert mindegy, hogy kapunk gólt vagy sem, lényeg a győzelem.- Milyen hangulatban vannak a ma war játékosok?- Ezzel nincs gond. Ami ilyenkor kell - értem ezalatt a kis ugratásokat, viccelődéseket -, megvan. Már Orosz Ferenc kissebb rossz- kedve is a múlté, sérülése nagyon szépen javul. Ma már ő is játszott, igaz, kevesebbet, mint a többiek.- A hétfői program miként alakul?- Most jön a felpörgetés időszaka, hiszen szerdán már „élesben” megy minden. Délelőtt és délután a taktikai megbeszélés is helyei kap a tréningek mellett. Széllel szemben (áztak meg Röplabda Extraliga, nők, 5. forduló ••• Szegedi DRE-Szakszig NRK Nyíregyháza 3-1 (9,-11,12,8) Szeged, 200 néző. V.: ifj. Juhász, Pelikán. Szegedi DRE: Lányi, Kiss K., Balogh, Szél, Komáromi, Kiss E. Csere: Székelyhídi, B. Tóth, Vakulya, Léderer. Edző: Ducsai Géza. Szakszig NRK Nyíregyháza: Adorján, Gaál, Erdosné, Korpái, Lőrinczné, Kurunczi. Csere: Kozák. Edző: Szekér László. Új Kelet-információ ____ Bá r messze (nagyon mesz- sze...) még az alapszakasz vége, az eddigiek során nyilvánvalóvá vált: maximum a hatodik helyre lehet jó a nyíregyházi hölgykoszorú. Ez a valóság, ekkora a különbség az „ötösfogat” és a nyomukban kullogó trió között. A hármast alkotó csapatok közül kettő vasárnap délután találkozott az Etelka sori csarnokban, az alsóházi rangadó tétje az volt: amelyik együttes nyer, búcsúzik nyeretlenségétől. 1. játszma: Az első pontnak a vendégek örülhettek, ám a szegediek hamar megugrottak. Szél ásza után fordult a „széljárás”, egálig tornázták fel magukat a szabolcsiak. Minden egyes labdáért megküzdöttek a felek, végül jobb mezőnymunkájuknak, Kiss K. és Szél támadásainak köszönhetően a Tisza-partiak pipálhatták ki a szettet. (0-1,5-1,6-6,15-9). 2. játszma: £Ví/ő.v«í? vezérletével összekapták magát a szakszigesek. Feljavult a sáncjátékuk, és a pontokat is szorgosan gyűjtögették. Amikor úgy tűnt, hogy zsebben a parti, újított a Ducsai-brigád, a hajrában viszont megint az NRK percei következtek. (0-4, 2-7,3-11,11-13,11-15). 3. játszma: ...és az izgalom fokozódott! Ezúttal az SZDRE vette át az irányítást, a Nyíregyháza volt az „ügyeletes” feltámadó. A befejezés körömrágósra sikerült, ugyanis a helyiek ötödik szettlabdájukat értékesítették. (6-2, 10-5, 13- 12,15-12). 4. játszma: Nem volt más választásuk a nyírségieknek: mindent egy lapra feltéve atta- koltak. Egy ideig siker koronázta próbálkozásaikat, ámde a törött talpcsontú (!) Székelyhídi vezérletével egymás után kilenc pontot termeltek a csongrádiak. Innen már nem volt nagy ügy nyerni... (3-6, 12-6,15-8). Egy meglepetést tartogattak Szekér Lászlóék a tarsolyukban: a nyáron visszavonul t K urunczi Szil viát addig győzködték, míg - tekintettel a csapat szorult helyzetére - újra csatasorba állt. Hatalmas küzdelemben nyert a Szeged, emígyen már csak egy győzelem nélküli együttes van a mezőnyben: a Szakszig NRK Nyíregyháza... Ducsai Géza: — A reméltnél nehezebben nyertünk. Most kevesebb volt a játékunkban az üresjárat, mint korábban, ezért végre belekóstolhattunk a sikerbe. Szekér László: - Lelt volna lehetőségünk a győzelemre, de az eséllyel nem tudtunk élni. * * 5k Az 5. forduló egyéb eredményei: Vasas-Budai Tégla- Vértes Volán SE 0-3 (-9,-10, -7). BSE-CSM-Jászbcrényi RK 3-0 (1, 13, 13), BVSC- Agriacomputer RC 0-3 (-4, -8,-10). Bugyi és Zajácz sánca mellett ezúttal sem tudott elütni Szabó