Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-27 / 250. szám

1997. október 27., hétfő Kitekintő, hirdetés A Kilián laktanya és Maiéter Pál ezredes (II.) Egy holland-francia a magyar forradalomban (7.) I. így szól hozzám:- Folytatjuk az utunkat. Most a Kilián laktanyába megyünk. Természetesen ez a kaszár­nya nekem semmit sem je­lentett, viszont minden ma­gyar számára az ellenállás szimbóluma lett. Maiéter Pál ezredes kezé­be vette népének sorsát, s ezt a felelősséget a végsőkig vi­selte. Miután az orosz vezérkar beleegyezett, hogy kihallga­táson fogadja a szovjet csa­patok kivonását illető tár­gyalások céljából, Maiéter elment a megbeszélt helyre, és többé nem tért vissza. Ha­sonlóképpen kellett eltűnnie Nagy Imre köztársasági el­nöknek is. Nagy Imre előző­leg a Jugoszláv Nagykövet­ségen kapott menedéket. Miután Kádár elnök, a szov­jet kormány bizalmi embere általános amnesztiát hirde­tett, Nagy Imre elhagyta a nagykövetséget, hogy visz- szatérjen övéihez, de alig tett néhány lépést, elfogták... Igaz, hogy volt egy „Nagy Imre-per”, és miután hazaáru­lónak nyilvánították, golyó általi halálra ítélték. De min­denki úgy gondolja, hogy már előbb megölték. Ez mind múló történelem. Ma már Kádár elnök nem áll az ország élén... 1956 sötét napjai feledésbe merültek, mert Magyarország liberali­zálódott. Elméletben tehát úgy lehet élni Magyarorszá­gon, mint Franciaországban, Angliában vagy Németor­szágban. Legalábbis ezt mondják. Le kell szögezni: Kádár el­nököt 1989-ben eltávolították az ország éléről. Nagy Imrét és Maiétert rehabilitálták. A lépcsőkhöz közeledünk, és felmegyünk a kaszárnya első emeletére. Mindenütt katonák mellett haladunk el. Ez természetes. A francia egyenruhákhoz szokva, kíváncsian szemlé­lem ezeket a számomra új uniformisokat. Nem khaki- színűek. Megállunk az egyik szinten. Egy ajtó előtt fegy­veres őrszem áll. I. az egyik katonával néhány szót vált. A katona eltűnik, és egy tiszt­tel tér vissza, aki szemügyre vesz. Most I. meg a tiszt be­szélnek valamit. A tiszt el­megy, de rögtön vissza is jön egy magasabb rangú tiszttel. Ez Maiéter Pál, a magyar nép új Kossuthja. Persze, én ezt nem tudtam. Képzeljék el, hogy idegenekként vannak az országban, és a véletlen körülmények folytán bemu­tatják George Washington­nak, és önök nem tudják, hogy az amerikai független­ség hősével beszélgetnek! Maiéter Pál javakorabeli férfi. Ami szembeötlik rajta, az az egyszerűsége. Ez a vo­nás minden erős lélek tulaj­donsága. Tekintete egyenes. Szeme ugyan gonddal telt, de rokonszenvvel tekint rám. Termetre magas, kitün­tetést nem visel, csak egy tiszti sapkát. I. és Maiéter néhány szót váltanak. Az utóbbi egy lépést előbbre jön, valamit mond ma­gyarul, mosolyogva néz rám, kezet nyújt, majd megfordul és visszamegy. Mi magunk le­megyünk a lépcsőn. I. megszólal:- Most bemutattalak Maié­ternek. Mondtam, hogy francia önkéntes vagy. Ez akkor semmit sem jelen­tett számomra. Csak jóval később tudtam meg, hogy ki Maiéter. Azt hiszem, miközben kezet fogtam vele, valami olyasmit motyogtam, hogy ,3on jour, Monsieur!” (Jó na­pot, uram!), mivel nem ismerem a magyar katonai rangokat. De talán jobb is azokban a nagy pillanatokban, amelyek megle­petésként érik az embert, ezt mormolni, „Jó napot, uram!”, mint azt szavalni, hogy „Ezre­des úr, a francia ifjúság üdvöz­letét hozom Önnek”. A politikusok gyakran hasz­nálnak nagy szavakat, ilyene­ket: „Polgárok, mi az általános fejlődésért harcolunk!”, vagy „Ha engem választanak meg, a szabadság fog uralkodni!”. Budapesten egyetlen ilyen el­csépelt frázist sem hallottam. Mindenki névtelenül végezte kötelességét. Az ember gyor­san hozzászokik még a legdrá­maibb helyzetekhez is. Viszont az is igaz, hogy a megszokás a mindennapok realitását szol­gálja. Itt számomra a mindennapos valóságot - néhány napon át — a lerombolt házak romjai, a tör­melék és az égett bádog fogja jelenteni. Ami azonban rendkí­vüli, az a félelmetes politikai rendőrségnek az eltűnése nyo­mán érzett megkönnyebbülés. És az oroszok távozása. Ennek a rendőrségnek ez lehetett a jel­szava: „Oderint dum mutuant” (Gyűlöljenek, csak féljenek tőlem!”). Fájdalom! A vihar közeledik: zord felhők gyülekeznek Kelet felől. Egy bátor katonatiszt, aki egymagában képviseli az egész magyar nemzet minden nemes törekvését, egy erődítménnyé átalakított laktanya, amely hősi tettek színhelye - és az ország sorsa máris megváltozott vol­na? Igen, néhány napig a ma­gyar nép szabad volt! Maiéter Pál soha sem tagadta meg a kommunista ideológiái. A tan­kok ellen harcolva kommunis­ta maradt. De ezt az ideológiát nem tankokkal körülvéve kép­zelte el. Sajnos, fata viam invenient! A temetők új halottakkal tel­tek meg, a táborok új deportál­takkal, és a szükségszállások új hajléktalanokkal. Utas, aki a történelem útjait járod, hajtsd meg fejed ennyi bátorság, eny- nyi áldozat előtt! A magyar mozgalom győzel­me gyakorlatilag lehetetlen. A szovjet csapatok újra megszáll­ták Budapestet, a tankoknak olyan hadával, amelynek nagy­sága meghaladta azét, amelyet a németek vettek be Franciaor­szág lerohanásakor. Nem tudom, hogy állításom pontos-e, de hozzávetőleges képet ad a megszállás mérete­iről. És ezeket a tankokat én láttam, egyiknek az ágyúja a másikét érte, vagy ahogy most mondanánk egy hétvégi torló­dásról az autóúton: ütköző ütközőt ért. A dolgoknak ez az állása sok­szor paradoxális helyzetet ho­zott létre, ha egy hadoszlopban az élen haladó tank harcba ke­veredett egy tankelhárító ágyú­val, a többinek várnia kellett, és néha a tankok legénysége láthatta a kémlelőlyukon, ho­gyan siklanak a magyar ellen­állók egyik épülettől a mási­kig, hogy újabb védelmi állást találjanak. A szovjet tankok előrehala­dása lassú, gyűlölet és szenve­dély nélküli, de feltartóztatha­tatlan. Lehet, hogy e tankok kato­nái közül néhányan annak ide­jén az orosz haza védelmezői voltak, és most, látva ezeket a fiatal magyar fiúkat és lányo­kat, akik benzines kannáikkal és gépfegyvereikkel rohannak, a saját halott bajtársaik áldo­zatára gondolnak, akik szintén fegyvertelenek voltak az SS- páncélosokkal szemben, ame­lyek eltiporták őket. Visszatérünk Budára, miután áthaladtunk a Lánchídon. Fa­gyos, északi szél lep meg min­ket, nagy jégszemeket sodorva maga előtt. A szárazföldi éghaj­lat országainak északi szele erősebb, hidegebb, mint a nyu­gati országok leghidegebb sze­lei. Egyszerűen átjárják az em­bert. Mivel a híd nagyon hosszú — talán kétszerese a Loire-on levő hidaknak -, fejünket be­húzzuk a köpenyünkbe, és két- rét hajolva, hogy ne mondjam: négyrét görnyedve haladunk előre. A Forradalom kezdetén a Rákosi-kormány, hogy szembe tudjon nézni a helyzettel, ame­lyet itt most leírok, ahhoz fo­lyamodott, hogy (nyilvánosan) alábecsülje a magyar mozgal­mat: „Vigyázat, Elvtársak! Fa­siszta befolyás áldozatai vagy­tok!” De ezt a politikai rend­őrség és az idegen csapatok védelme alatt mondogatta. A szökésbe kényszerült kor­mány abból a célból, hogy visszaszerezze a hatalmat, a szovjet katonai parancsnok­ság védelmében minden esz­közt megragad. Még a mun­kástanácsok programját is ma­gáévá teszi, amelyről pedig hallani sem akart, míg az utca nem kezdett róla beszélni. Végül pedig, annak ellené­re, hogy nincs is Budapesten, Kádár elnök felhívást intéz a néphez. Beismeri a múlt téve­déseit, a munkások életszínvo­nalának javítását ajánlja. De ahhoz, hogy ezt mondja, Bu­dapesttől távol, miért kellett ennyit várnia? Miért nem mondta ezt öt vagy tíz évvel előbb? A magyar népnek ez alatt az idő alatt mindig ugyanazok a követelései voltak. Miért nem szerveztek tehát egy kerekasz- talkonferenciát, ahelyett, hogy bevetik az ágyúkat? De hallgassák meg a folyta­tást! Végtére is árnyalni kell a Kádár feletti ítéletet. Igaz, hogy elhagyta Budapestet, te­hát árulást követett el. De az idő múlásával ez lehetővé tette a vérontás megszüntetését. Elis­merte, hogy hatalmas méretű reformokra van szükség, és hozzá is látott ezeknek a refor­moknak a megvalósításához, miközben sikerült feltartania a szovjetnek az országra való rá- zúdulását, ami nem lehetett könnyű. Tehát sikerült elérnie, hogy a hatalmas szovjet szom­széddal szemben képviselje a magyar nemzetet. így fogadta el Petain mar­sall, Verdun szimbóluma, hogy a náci Németországgal szem­ben képviselje Franciaorszá­got. (Folytatjuk) MISKOLCI VASUDVAR KFT. Lerakatunk: Kemecse, Dimitrov u. 3. (posta mellett). Telefon: 42/358-139 EXTRA AKCIÓS VÁSÁR! V 4 gázbojler 26 290 Ft F 25 falifűtő 12 990 Ft Takarítógépek 29 500 Ft-tól C 12 lakásfűtő 51 870 Ft GF 25 konvektor pp. 27 290 Ft Porszívók 9390 Ft-tól C 18 lakásfűtő 69 690 Ft GF 30 konvektor pp. 31 290 Ft Vizes és száraz porszívók 16 49őFt C 24 lakásfűtő 74 990 Ft GF 35 konvektor pp. 29 420 Ft Mikrohullámú sütők 22 390 Ft C 30 lakásfűtő 98 990 Ft GF 40 konvektor pp. 35 690 Ft Konyhai páraelszívók 9490 Ft-tól FEROLLINE 100 kombi kazán 109 990 Ft F 8.50 konvektor pp. 33 590 Ft Olajradiátorok 10 690 Ft-tól CELSIUS ÖV 24 gázkazán 64 190 Ft H 120 gázbojler 46 660 Ft Elektromos hősugárzó 7990 Ft-tól CELSIUS ÖV 37 gázkazán 82 290 Ft Termotéka 25 gázkazán 58 990 Ft INDESIT 5405 gáztűzhely 63 990 Ft 751.2 automata mosógép 51 990 Ft Termotéka 35 gázkazán 69 490 Ft 1NDESIT 5407 gáztűzhely 64 990 Ft HBI2504 automata mosógép 49 990 Ft Termotéka ÖV 28 gázkazán 78 590 Ft ACANTA 3 égős gáztűzhely 38 990 Ft 303.95 rm. keverőtárcsás mosógép 15 790 Ft VESTA M3 gáztűzhely 34 990 Ft ACANTA 4 égős gáztűzhely 41 990 Ft 407.412 rm. centrifuga 15 290 Ft VESTA M3A gáztűzhely 37 690 Ft ACANTA LUX Kombi grill g. tűzhely 56 590 Ft Z 801 villanybojler 23 990 Ft VESTA M4 gáztűzhelv 39 190 Ft Lemez fürdőkádak 11 990 Ft-tól Z 1201 villanybojler 29 990 Ft VESTA M4A gáztűzhely 42 990 Ft Falícsempék ‘>90 Ft/nr-től PELGRIM 405 gáztűzhely 41 690 Ft VESTA kombi gáztűzhely 51 290 Ft Acryl sarokkádak 28 490 Ft-tól PELGRIM 410 gáztűzhely 48 390 Ft Salgó tűzhely 36 890 Ft Olasz zuhanykabinok 12 990 Ft-tól PELGRIM 424 kombi gáztűzhely 64 490 Ft Servant 5.8 kW kályha 33 190 Ft Junkers és Vezúv gázkészülékek akciós áron! Zanussi Lehel és HELKAMA hűtőgépvásár! 200 I** hűtőszekrény 39 890 Ft 170 1 hűtőszekrény** 31 990 Ft 280/60 I kombinált hűtő 57 490 Ft 200 1 hűtőszekrény** 35 390 Fi 240 1 hűtőszekrény fagy. nélk. 42 890 Ft 143 1 3 fiókos fagy.szekrény 40 290 Fi 280 1 fagyasztóláda 56 890 Ft 175 1 4 fiókos fagy.szekrény 44 490 Fi Alu- és acéllemezek 20-20 ezer Ft feletti vásárlása esetén 5-5%, alumínium idomoknál 10% engedmény! 035x1000x2000 horganyzott lemez minimum 1 bála vásárlása esetén 122 400 Ft/tonna + áfa! Csövek, zártszelvények, idomacélok 10-40 ezer Ft feletti vásárlása esetén 5-5% engedmény! RADIÁTORVÁSÁR! DUNAFERR TAGOS HAJDÚ-LAP ALU PANEL RETT1G LAP Dv. 500/160 720 Ft DKN6-64 10 480 Ft R 608 7700 Fl DK 6/1200 16 230 Ft Dv. 500/220 880 Ft DKN6-112 16 150 Ft R 618 15 300 Ft DK 6/1600 20 410 Ft DKN6-144 19 900 Ft R 625 20 500 Ft DK 6/2000 26 150 Ft Radiátorok 50 000 Ft-ot elérő vásárlása esetén további 5 % engedmény! MOFÉM csaptelepek, golyóscsapok, szerelvények 20%, viszonteladóknak további 15% engedménnyel! Fürdőkádak, fajansz áruk, padló- és falburkoló csempék 10% engedménnyel - 50 01)0 Ft feletti vásárlás esetén, illetve viszonteladók, vállalkozók részére további 5% engedmény! Horganyzott és alumínium csatornák 10 000 Ft feletti vásárlása esetén 10 % enperlmént I ZÁRAK, LAKATOK, RÉZKILINCSEK, SZÖGEK, CSAVAROK, KÉZI SZERSZÁMOK 5000-5000 Ft-ot elérő vásárlása esetén 10-10% engedmény! Minden ELIN-NILE háztartási gép nagykereskedelmi áron! Tálas mixer 6350 Ft Mikrohull. sütő 20 l.+grill 41 600 Ft Olajsütő 3,5 1 11 100 Ft Gyümölcscentrifuga 5250 Ft NILE vasaló 4750 Ft Hajszárító 2600 Ft Filteres kávéfőző 3450 Ft Szeletelőgép 6150 Ft Goffrisütő 5400 Ft Kontakt grill 9800 Ft Minden csillár, álló és falilámpa akciós árából további 10% engedmény! Konyhabútrok 35%-os árengedménnyel (68 500 Ft-tól), fürdőszoba bútorok, PELGRIM beépíthető készülékek, márkás televíziók, videók, hifitornyok árából 10-30% engedmény Üzleteink: 10. sz. üzlet Encs, Vasút út 2. Tel.: 46/386-441 Házépítők boltja Miskolc, Vágóhíd u. 4-6. Tel.: 46/343-294 14. sz. üzlet Miskolc, Vágóhíd u. 3. Tel.: 46/342-015 15-16. sz, üzlet Miskolc, Zsolcai kapu 12. Tel.: 46/329-011 MI VAS ÁRUHÁZ Miskolc. Vágóhíd u. 4-6. Tel.: 46/324-864 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30—16.30, hétfőtől péntekig 7.30—16.00. hétfőtő! péntekig 7.30—16.00, hétfőtől péntekig 7.30—16.30, szombaton 7.30—12.00 szombaton 7.30—12.00 szombaton 7.30—12.00 szombaton 7.30—12.00 hétfőtől péntekig 8.30—17.30, szombaton 8.30—13.00 a vonalat! A MATAV leszállította az új telefonvonalak árát! November 30-ig az AKCIÓS belépési díj magánszemélyeknek csak 21000 Ft*! Az ar ata nelkuertendo

Next

/
Oldalképek
Tartalom