Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-22 / 247. szám
1997. október 22., szerda " Múltidéző fi Usdxít Egy holland-francia a magyar forradalomban (5.) elvégzett küldetés Vizes lepedő Részlet Forgó Sipos József készülő drámájából Szereplők: egy öregasszony, egy fiatal lány és egy öregúr. Soha nem gondoltam, hogy a francia egyetemisták testvéri üzenetét majd beolvasom a rádióban. És ez 1956. november 2-án mégis megtörtént. Mit jelent a budapesti rádióban 1956 novemberében francia nyelven felolvasott üzenet? Abban a városban, amelyet a rendőri karhatalom éppen csak hogy elhagyott, egy olyan városban, amelynek egyes utcái romokban hevernek, abban a városban, amely vár és reménykedik? Sok családi tűzhely körül hallhatták ezt az ismeretlen hangot, amint ezt mondja: „Magyar egyetemisták! A francia ifjúság veletek van!” Egy hang lélektani segítséget nyújthat, és emellett a Vöröskereszt nagyszerű munkát végzett! Élelmiszer, gyógyszerek, minden küldemény az emberi szolidaritásról tanúskodott. De az igazat megvallva, Budapesten valami mást vártak, mert a nyomor és a reménytelenség akkora volt, hogy úgy lesték a kívülről jövő segítséget, mint a hajótörött az arra jövő bárkát. Meg kell mondani, hogy az emberek túlságosan köny- nyen lelkesedtek fel a Szabad Európa adásait hallgatva. De hát mit lehetett tenni? Mint tudjuk, a Szuezi-csa- tornánál történt beavatkozás egy második tűzfészket teremtett, és Budapest politikai téren lassan másodrendűvé vált. Egyébként a hír nagyon gyorsan terjed. Amint Budapesten megtudták, hogy mi történt a csatorna körül, mindenki megértette, hogy ez úgymond a vég kezdete, és hogy minden elveszett. Az utcai járókelők reakciója ez volt: „Számunkra mindennek vége...” Különös ez a néhány órás időköz a nyugat-európai ejtőernyősök port-saídi beavatkozása és a szovjet csapatok Budapestre való visz- szatérése között! A Közel- Keleten a Szovjetunió felemeli a kisujját, és az ejtőernyősök hazamennek. De Budapestért még a kisujját sem mozdította senki. Nem mondta Wilson elnök 1917. április 2-án, hogy a legértékesebb jog a béke joga? 1956-ban Magyarországon olyan volt a hangulat, hogy minden égen keringő tárgyat amerikai repülőgépnek néztek. „Itt van... már jönnek... segítenek nekünk!” I.-vel újra leereszkedünk Buda lejtőin, hogy átmenjünk a túloldali Pestre. Budapest tulajdonképpen két városból áll, melyeket a Duna választ el egymástól: Buda az óváros, Pest pedig az új. „A Rádióba megyünk”-mondjál. azon a hangon, amelyen egy másik alkalommal ezt mondta: „A Parlamentbe megyünk”. A Rádió központja a budapesti forradalom idején fontos szerepet játszott: számos magyar halt meg ez előtt az épület előtt. A politikai rendőrség, amely az épületet őrizte, biztosította itt a közvetítést egészen a szovjet megszálló csapatok távozásáig. Itt erős propagandát fejtettek ki. „Magyar férfiak és nők, térjetek vissza otthonaitokba! Ne kövessétek a provokátorokat! A kapitalista ügynökök veszélyes utakra csábítanak titeket!...” A magyarok között ez a felhívás semmiféle visszhangra sem talált. Csak részét képezte az ezerszer hallott szövegnek. Fenyegetések hangzanak el... egy nemzetközi összeesküvés leleplezése és kárhoztatá- sa... vagy ellenkezőleg: hízelgés... ígéretek... mindenki tévedhet... ha most mindjárt hazatértek, mindent elfelejtünk... stb. A rádió maradt az orosz harcikocsikkal együtt a tehetetlen kormány ütőereje. Két vidéki rádió is volt. Ezek majd néhány nappal Budapest felszabadulása előtt hallatni fogják a munkások hangját, a szabadság hangját. Az egyik ezek közül Győrött volt, az osztrák határ közelében, a másik Nyíregyházán, nem messze az orosz határtól. Ez utóbbi városban az Északi Munkástanács majd sugározhatja a győzelem hírét: „Követeléseinknek eleget fognak tenni, nemzeti kormány fog alakulni”. A budapesti rádió, amely akkor még a politikai rendőrség kezében van, egy hangot sem hallat erről a közleményről. Ellenkezőleg, fenyegetőzik: „... Azok, akik 22 órán belül nem térnek vissza otthonukba, fegyverüket letéve, el lesznek tiporva.” Bemegyünk a Rádió épületébe. Hatalmas rendetlenség, ösz- szevisszaság uralkodik itt: elszenesedett, szétszórt dossziék, törött székek, golyók nyoma a lépcsőházban, a falakon hosszú horzsolások. Találkozunk egy technikussal. I. megmagyarázza neki, hogy van valaki, aki felolvashatna egy francia nyelvű szolidaritási üzenetet. Az illető magával is hozta ezt az üzenetei, mégpedig egyenesen Párizsból. A technikus, aki élt franciául, elolvassa az üzenetet.-Nagyon jó! — mondja—, ma este, a hírekben bemondjuk. Ezután néhány tanácsot ad azt illetően, hogy hogyan olvassam a nyilatkozatot a mikrofon előtt. Egymás után többször elolvasom, és amikor végre a hang és a tagolás elég tiszta, magnetofonszalagra rögzítjük az üzenetet: „Magyar egyetemisták! A francia egyetemisták az általatok folytatott tragikus harc óráiban testvéri üzenetet intéznek hozzátok...” Ezt az üzenetet az esti adásban sugározzák. I. otthonában hallgatjuk. Éppen vacsorázunk. A hangulat ellentétben áll a pillanatnyi helyzet nehézségeivel. A zöldséglevesemet eszem, és közben hallom: „Magyar egyetemisták! A francia egyetemisták... stb.” Ebben a novemberi éjszakában a város gyakorlatilag nincs kivilágítva. Az emberek várnak, reménykednek. De a kétely mindenütt ott bujkál közöttük. Segít-e majd valaki? Vagy teljesen magukra hagyták őket? Árnyak suhannak végig az utcán. Siető árnyak. Pest központjában a magyarok a barikádokon vir- rasztanak. A tankelhárító ágyúk a megfelelő helyeken állnak. Fiatal tüzéreik egész éjjel váltják egymást. Az időnként meg-meg- csillanó fém elárulja jelenlétüket. Már nem lehet az öröm megnyilvánulásait látni, mint néhány nappal ezelőtt. A segítséget a Nyugattól remélik, de a tekintetek Kelet felé fordulnak. És Kelet felé nézni annyit jelent, mint a nagy magyar pusztát látni. Az elhagyatott, titokzatos pusztát. A puszta mögött sorakoznak az orosz páncélosok. Ez a várakozás csendje. A bizonytalanságtól való rettegés. (Folytatjuk) Fiatal lány: Mikor szűnt meg az anyakomplexusa? Öregúr: (Lehajtja a fejét.) Amikor meghalt az anyám. Öregasszony: (Az öregasz- szony felé.) Neked is koporsóban lenne már a helyed! Fiatal lány: Az ennivalónk is Isten kezében van, nem a tányérunkban. A szegény embert nem szereti az Isten se, akármit szónokolnak a papok. Öregasszony: Voltál már templomban? Megkereszteltek egyáltalán? Fiatal lány: (Elgondolkozva nemet int, majd az öle felé mutat.) Engem másra tanítottak! Én tizenhárom éves korom óta ezzel keresem a kenyeremet. Pontosabban addig kerestem, míg kellett valakinek. Pedig most is szép vagyok. Nézzétek! (Feláll és derékig húzza a szoknyáját.) Öregúr: Nem szeretem a kurvákat. (Az öregasszony felé.) Tényleg szép ez a taknyos. Fiatal lány: Sónyaló vén kecske! Öregúr: Még csak ötvenéves vagyok! És alkoholista.... És morfinista... És nikotinista... Fiatal lány: És most jön az, hogy antifasiszta meg an- tikommunista, meg hogy az apja partizán, az anyja meg kurtizán. Öregúr: Az anyámat ne vedd a szádra, mert mondtam már, hogy egyszer ezért megöllek. A te halálod nem Isten kezében van, hanem az enyémben! Öregasszony: Ne bántsd az Istent, mert azért meg én haragszom! Ölni tudnék érte! Fiatal lány: Itt mindenki öl! Legalább együtt mennek a sittre... Ott adnak enni! Öregúr: Ez mindig csak enne! Fiatal lány: Maga meg inna, vén részeges! Hiszen remeg a keze, mint a kocsonya. Öregúr: Azt mondta az orvos, hogy delirium. Öregasszony: Húsz éve voltál orvosnál. Öregúr: Akkor mondta. (A lány felé.) Vond vissza, amit az anyámról mondtál! Azt vond vissza, hogy kurtizán. A kurtizán te vagy, mert te önként tartod oda mindenkinek! Öregasszony: (Az öregúr felé.) Azt a koszos bugyo- gót már nem húzza le róla senki, ne foglalkozz vele, annyit... Én viszont csak arra kérlek, hogy ne bántsd többé az Istent. Öregúr: Nem állhatom ezt a szót. Nincs Isten és kész! Fiatal lány: Akkor kurtizán a kedves mamája! Igaz, vénasszony? Öregúr: Pofa be, te taknyos! (Nekimegy a lánynak, és tépi a haját, trágár szavak röpködnek, majd az öregasszony szétválasztja őket.) Öregasszony: Milyen férfi az, aki nekimegy egy nőnek? Öregúr: Hol a pálinkám? (Benyúl a szakadt matraca alá, és az üveg felét egy szuszra kiissza.) Fiatal lány: Most két percen belül becsápol és az anyjáról fog mesélni. Öregasszony: Hadd mondja, míg el nem alszik! Öregúr: Kuss! Az anyámról fogok beszélni nektek, koszos senkiháziak! És aki most nem hallgat végig, azt megölöm! (A pálinkás üvegre mutat.) Ezzel vágom el a nyakát! (Botladozik a többiek között, egyre részegebb lesz, beszéd közben iszik egy-egy kortyot. A fiatal lány és az öregasszony várakozva figyelik.) Anyám szép asszony volt, és nagyon szerette apámat. Még gyerek voltam, mikor jött néhány fogdmeg: embertelen buta arca volt mindnek. Olyan állatkiilse- jűek. Kivitték apámat az udvarra és lelőtték. Otthagyták, de nem halt meg. A hulla- szállító jött, de hál’ istennek még a kórházba vitték. Gyorsan felépült, mert csak annyi baja volt, hogy sok vért vesztett. (Csuklik). Ti nem tudjátok, mit jelent az apátok vére által átitatott földet látni az udvaron! Anyám nem engedte eltakarítani, azt mondta, kell a bizonyíték, ha jön a vizsgálóbíró. Ezt ígérte a rendőrtiszt, aki minden másnap megjelent anyámnál. Amikor elment, órákig nem beszélt az anyám. Egyszer kilestem őket a kulcsylukon keresztül, és láttam, hogy fogdossa az a mocsok. (Csuklik.) „Sokáig nem fog férfit érezni a lába között, asszonyom... de én befolyásos ember vagyok. Fél év múlva kihozom az urát, ha kedves lesz hozzám. Jó, ha tudja, hogy énrám még nem panaszkodott egy nő sem.” (Csuklik) És ez az „igazi férfi” anyám mellét fogdosta, meg a szoknyája alá piszkált. Anyám nyögdécselt és tiltakozott. „A férjemért megteszem” mondta, és megcsókolta annak az utálatos férfinek a pofáját. Fiatal lány: Aztán megkefélte az anyját és kész. Miért kell ennek olyan nagy feneket keríteni? Öregúr: Mondtam, hogy az anyámért ölök! (Nekirohan a lánynak, egy darabig dulakodnak, a lány az öregasszony mögé húzódik.) Azt akarod mondani, hogy az én anyám egy ribanc volt? Te kurtizán! Te láttad anyám kétségbeesett, gyűlölködő arcát a hekus válla fölött vagy én? Hát akkor ne pofázz, te taknyos! Te beszélsz, akit tizenhárom éves korában már mocskos férfiak használtak? Öregasszony: Bűzlesz a pálinkától, öreg. Hagyd ezt a lányt, és mesélj tovább! Az következik, hogy két hónapig ment így, és azután... Öregúr: Aztán két hónap után más jött. Egy alacsonyabb rangú, aki kijelentette, hogy ezután ő fog apám ügyével foglalkozni. Ő már nem is udvarolt, csak levette azt a büdös csizmáját, és lefeküdt az ágyra... Öregasszony: Folytasd tovább! Berohantál és... Öregúr: Igen, berohantam, és beleharaptam a csuklójába. Nem engedtem el a fogammal, úgy vonszolt kifelé, mint egy kutyát. Igazi vérebnek éreztem magam. Beköttette anyámmal, közben a másik kezével a mellét szorongatta, anyámnak nagyon fájt, de nem szólt egy szót sem... Aztán egyszerűen kijelentette: „Folytatjuk, csillagfürtöm”. Én kint maradtam, beleszartam a csizmájába és elmentem hazulról. Két hétig csak éjszaka jártam haza a kot- lós helyére a padlásra aludni a kas alá. (Sírni kezd.) Fiatal lány: Ennyi év után még bőg! Öregasszony: Ne bántsd az öreget! Neki is van lelke, azt még nem ölték ki belőle. Fiatal lány: Tudnék mesélni én is. Öregúr: Most én mesélek! Öregasszony: Az következik, hogy az anyádnak egy idő után be kellett járni a rendőrségre, mert már arra se vette a fáradságot, hogy... Öregúr: Néhányszor nem ment, de akkor elővezették és bűnpártolással vádolták. Az volt a bűne, hogy apám felesége volt. Egyszer hazajött véresen, aztán rendszeresen fizettek neki, később meg mesélni kellett apám barátairól. Nem nézett a szemembe. Mondom: tízéves lehettem. Hát szégyellte magát. Az egyik állat egyszer odahívott és azt mondta, hogy apám ellenség, a nép ellensége, és anyámnak ezért kell bűnhődnie. „Az egész magyar nép ellensége volt az apád!” Erre anyám berohant, mi az, hogy volt? - kérdezte kétségbeesetten. - „Hiszen az én férjem él!” Az a rendőrállat gúnyosan mosolygott és azt mondta: „Az ön férje, bogaram, fél éve halott...” Anyám nekiment, lemarta a bőrt arról a mocskos pofájáról, az meg belerúgott anyámba és elment. Anyám ezalatt megőszült a szőnyegen fekve... Elvitték. Fiatal lány: A maga anyjának is jóleshetett volna minden, ha nem olyan szelíd és igényes. A férfi mind egyforma. Használni kell őket. Egy normális nő nem hagyja magát se használni, se kihasználni, az a jó, ha ő használja a férfit... Közben itatni kell, etetni alul, felül, és akkor mindenre képes. Csak kár, hogy reggelre mindig kijózanodik. És akkor már a lábakapcája vagy mindegyiknek.. De az is megéri egy áthancúro- zott éjszakáért. A maga anyja... Öregúr: (Pofonüti a lányt.) Az anyámért!
