Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-10 / 237. szám
Gazdaság 1997. október 10., péntek Napi tőzsdeinfó Egymás megismeréséért Új Kelet-információ Élénk forgalom és árcsökkenés jellemezte csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvény- piacát. A vezető értékpapírok többsége veszített értékéből. A nyilvános kibocsátás előtt álló OTP viszont erősödött, 6275 forintos záróára 50 forinttal haladja meg az előző napi értékét. A Mól 40 forinttal maradt el az előző napi záróárától, az olajpapír MTI __________________ Az Egri Hegyközség Választmányának határozata szerint október közepétől megkezdődhet a vidék leghíresebb bora, a Bikavér alapanyagául szolgáló kései kékszőlő fajták, illetve a kései fehérszőlő szüretelése az Eger környéki dűlőkön. A kékfrankost a hegyközség döntése értelmében október 15-től szedhetik a termelők, az Olaszrizling betakarítása október 17-én kezdődhet, az Igazán nemes, kiemelt Merlot és Cabernet fajták szüreti rajtjáról pedig később határoz a választmány. A hegyközség egyúttal felhívásban figyelmeztette a gazdákat, hogy aki a meghirdetett időpont előtt megkezdi a szőlő MTI ________________ Bő s - Az idén eddig 12 816 hajó haladt át a bősi vízerőmű két zsilipjén - mondta Jan Blahuta, a bősi mű vezetője a TA SR szlovák hírügynökségnek csütörtökön. Uszályokból 2333, teherhajókból 2300 haladt át a zsilipeken, és rajtuk több mint 4,5 millió tonna rakomány. Személyhajókból 2736 kelt át, ezek közül 550 sporthajó, fedélzetükön csaknem 179 ezer utassal. 1992 óta a zsilipeken 74 269 hajó haladt keresztül, majdnem 25 millió tonna áruval és 863 ezer utassal - írta a hírügynökség. Tokió - A Matsushita japán elektronikai ipari óriás- vállalat egyik részlege a csehországi Planában létesített alkatrészgyártó üzemet. Jövő év őszétől gyárt majd 100 dolgozóval különböző mérőműszerekhez alkatrészeket a cég, amelyet néhány millió dolláros alaptőkével hoztak létre. A Matsushita Electric Works nevű vállalat németországi üzemében gyártott profilokat helyez át csehországi gyárába, mivel a bérköltségek a németországinak az egyötödét teszik ki - közölték az oszakai cég illetékesei. Kijev — Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint Ukrajna képviselői megállapodtak Kijevben annak az egyezménynek az alapelemeiről, melynek értelmében a bank pénzügyi segítséget nyújt Ukrajnának a csernobili szarkofág biztonságossá tételé4405 forinton cserélt gazdát záráskor. Gyengültek a vegyipari társaságok részvényei, többek között a TVK 4305 forinton zárt. A gyógyszergyárak közül a Richter 20 550 forinton fe- jezte be a kereskedést. Élénk volt a kárpótlási jegy piaca, jelentős üzletkötés született 950 forinton. A jegy 933 forintos záróára csaknem 50 forintos erősödést mutat az előző naphoz képest. Forrás: Bu-Ké Bróker Kft. szedését, azt pénzbírsággal sújthatják, illetőleg eltilthatják az „egri” termőhelyre utaló termékmegjelöléstől. A kihirdetett időpont után a gazdák saját megítélésére, minőségi igényeire bízzák, hogy mikor kezdik el a szüretet. Az idei esztendőben érvényes hegyközségi védőárak ismeretében egyébként a termelőknek is érdekük a minél jobb minőség, mert míg a 15,5 fokos rizlingszilváni kilójának védőára csupán 18 forint, addig a 18 fokos cabernet kilójára már 77 forintot garantál a hegyközség. Ugyanakkor az idei évtől érvényes „Bikavér Szabályzat” szerint 17 fokosnál gyengébb szőlő nem használható fel fő termék, a Bikavér előállításához. hez. A Hetek és az EU Bizottság küldöttségei a napokban az ukrán fővárosban tárgyaltak arról az emlékeztetőnek a teljesítéséről, amely Csernobil bezárásáról szól. Megállapodás született arról, hogy november 20-án New Yorkban nemzetközi konferenciát tartanak a segély-felajánlásokról. Az 1986-ban felrobbant négyes számú reaktor felett magasodó betonsapka biztonságossá alakításához a hét legfejlettebb tőkés ország 300 millió dollárt ígért, Ukrajna 50 milliót különít el. A 750 millió dollárba kerülő műveletek további ráfordításait a tervek szerint más donorállamok segítsége fogja előteremteni. Havanna - Fidel Castro kubai elnök 2-3 százalékos gazdasági növekedést ígért országának kongresszusi beszédfolyama gazdasági részében -jelentette a Kubai Kommunista Párt ötödik kongresszusáról Havannából csütörtökön az AFP hírügynökség. Mostanáig 4 százalékos növekedés volt a hivatalos jóslat. Tavaly 7,8 százalékkal növekedett a kubai GDP - emlékeztetett a hírügynökség, hivatalos kubai adatokat idézve. Az idei növekedést az időjárás és az amerikai embargó egyidejű rosszabbodása ellenére érik el - mondta Castro. - Több évi válság után Kuba gazdasága pozitívan fejlődik, ellentétben azokkal az országokkal, amelyek elvetették a szocializmust, és amelyek csak gazdaságuk gyengülését kapták cserébe - fejtegette az államfő és pártfőtitkár. Kozma Ibolya (Új Kelet) A jövő héten Francia-Magyar Agrárnapokat tart Gödöllőn, majd Keszthelyen és Debrecenben a Földművelés- ügyi Minisztérium, valamint a Francia-Magyar Kezdeményezések Egyesülete - jelentette be szerdán sajtótájékoztató keretében Budapesten dr. Fehér István, a mezőgazdasági tárca kabinetfőnöke. A rendezvény célja a két ország mezőgazdaságának megismerése. Colin de Verdiere Cris- tophe francia agrárattasé szerint az Európai Unión belül több problémát okoz, hogy a különböző államok mezőgazdászai az információcsere hiánya miatt félnek a külföldi MTI _________________ Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kilenc területi igazgatósága végzett helyi ellenőrzéseket szeptemberben. Összesen 27 akció keretében 134 revíziót tartottak, s ezek 70 százaléka zárult hiányosságok feltárásával. A mulasztási bírságok várhatóan összesen 4 millió 197 ezer forintot tesznek ki - tájékoztatta az APEH az MTI-t. A legtöbb ellenőrzést az adóhivatal kelet-budapesti igazgatóságának munkatársai hajtották végre. A revizorok 84 esetből 64-ben találtak hibát. Az APEH munkatársai az ellenőrzések során együttműködtek a rendőrséggel. A Budapesti Nemzetközi Vásár területén végrehajtott tíz vizsgálat közül hat esetben találtak hiányosságokat. A helyi akciók során összesen 18 üzletet zárt be az APEH szeptemberben a nyugtaadási kötelezettség második, illetve harmadik alkalommal történő elmulasztása miatt. A bezárt Vállalkozói érdekek MTI A Magyar Demokrata Fórum számára fontos, hogy a kis- és középvállakozók érdekei közvetlenül jelenjenek meg a parlamentben. Ezért az 1998-as választásokra összeállítandó országos listáján az első helyek egyikét Kassai Róhertnelc, az Ipartestületek Országos Szövetsége alelnö- kének ajánlotta fel-hangzott el a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján. Pongrácz Tibor elnökségi tag elmondta: az MDF gazdaságpolitikai céljai között fontos helyet foglal el a kis- és középvállalkozások ösztönzése. Programjának ez a része sok vonatkozásban egybecseng az IPOSZ által megfogalmazott irányelvekkel. A politikus ezek közül az átalányadózás kiterjesztését, a kis- és középvállalkozók hitelhez jutásának megoldását, a multinacionális cégek hazai beszállítóinak védelmét, a kutatás és fejlesztés támogatását, továbbá a mezőgazdaság területén a családi vállalkozások ösztönzését emelte ki. termelőktől. Az Agrárnapon beszélgetések, bemutatók segítségével ismerhetik meg a francia és magyar agrárszakemberek egymás problémáját és tevékenységét. Fehér István elmondta, a magyarországi földművelésügyi hivatalok dolgozói sokat tanulhatnak franciaországi munkatársaiktól. Kiváló információs hálózattal és érdekképviselettel rendelkeznek a francia agrárszakma tagjai. A két országnak több kereskedelmigazdasági kapcsolata van, hazánk több terméket exportál francia földre, mint importál onnan. A francia kamarák több mint százéves működése alatt sok tapasztalatot szereztek, ezeket üzletek között söröző, büfé, cukrászda, ruházati üzlet, húsbolt és zöldséges is található. Az üzletbezárásokkal egyidejűleg kiszabott mulasztási bírságok összege 1,22 millió forintot tesz ki. Az ellenőrzéseknél 106 esetben működtek közre a rendőrség, 62 esetben a VPOP és 9 esetben a Fogyasztó- védelmi Főfelügyelőség munkatársai. A hatóságok több MTI ________________ A mezőgazdasági technológiai fejlesztésről írtak alá megállapodást csütörtökön Budapesten a Földművelés- ügyi Minisztériumban Magyarország és Izrael képviselői. A hároméves előkészület után most létrejött megállapodás értelmében Izrael a növénytermesztés, az öntözés és a termelési technológiák területén segítséget nyújt hazánknak. Ez elsősorban az ország keleti részére, főként Szabolcs-Szatmár megyére koncentrálódik: az izraeli szakértők a térségben alkalmazható tecnológiákkal kapcsolatban tanácsadási végeznek. Létrehoznak továbbá egy mezőgazdasági oktató- központot, illetve regionális szaktanácsadó és bemutató intézményt. Emellett az agrárkereskedelmet, üzleti életet fejlesztő központ is létesül. Ezek az intézmények nemcsak a magyar, hanem az ukrán, a szlovák és a román gazdák oktatását és továbbképzését is szolgálják majd. Az egyezményt magyar részről Kis Zoltán, a Földművelésszeretnék átadni, s minden megyei magyar kamarával testvér- kapcsolatot szeretnének kialakítani. A Magyar-Francia Kezdeményezések Egyesülete is támogatja a magyar mezőgazdászokat, több éve képzéseket szerveznek számukra. Gödöllőn október 15-16-án, Keszthelyen és Debrecenben október 17-18-án tartják az Agrárnapokat. Hadjú-Bihar megyében egy libafarmot látogatnak meg a franciák. Több jeles személyisége is lesz a programnak: Paul Poudade francia nagykövet, Jacques de Cha- lendar, az INHF elnöke, dr. Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter, valamint az agrárkamarák képviselői. esetben együttesen léptek fel. Az év első 9 hónapjában az APEH ellenőrzései összesen 112 esetben vezettek üzletbezáráshoz, 53 esetben pedig árufoglaláshoz. Az üzletbezárásokkal egyidejűleg több mint 10,2 millió forint, míg a foglalások során 1 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki a területi igazgatóságok ellenőrei. ügyi Minisztérium politikai államtitkára, míg izraeli részről Joel Álon, Izrael Állam budapesti nagykövete írta alá. Az aláírást követő pohárköszöntőjében mindkét fél kiemelte, hogy az együttmunkál- kodás különös előnyökkel jár. Kis Zoltán beszélt arról is, hogy Izrael a programot - amely várhatóan három éven keresztül tart — 160 ezer dollárral támogatja. A magyar gazdák az FM Szaktanácsadási Alapjából pályázhatnak a támogatásra, a programban való részvételre. Ez az alap évente egymilliárd forint összeggel rendelkezik. Joel Álon nagykövet reményét fejezte ki, hogy a magyar-izraeli gazdasági kapcsolatok bővülését tovább segíti az is, hogy a jövő héten Budapesre látogat az izraeli ipari és kereskedelmi miniszter, aki Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszterrel aláírja majd a két ország szabadkereskedelmi egyezményét. A nagykövet az MTI-nek elmondta, hogy eddig Magyarországra mintegy 300 millió dollárnyi működőtőke áramlott Izraelből. FAOképviselet MTI Sikeresnek tartotta a magyar állandó FAO-képvise- let tevékenységét hazánk FAO-képviselője. Kovács Mariann erről csütörtökön számolt be a FAO Magyar Nemzeti Bizottságának ülésén, amelyet Budapesten tartottak a Földművelésügyi Minisztériumban. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO mellett működő magyar képviselet tevékenységét jól jellemzi, hogy több oíyan programban is részt vesz hazánk, amely hasznot hajt. Ilyennek minősítette többek között Kovács Mariann az állatorvosi biotechnológusok képzését. A program magyar kezdeményezésre jött létre, és 314 ezer dollárt biztosít az állat- és baromfibetegségek leküzdése érdekében alkalmazható biotechnológiai lehetőségek megismerésére. Hasonlóan hasznos Magyar- országnak a kukoricabogár által okozott károk és a kártevő terjedésének megelőzésére indított program. Ez a projekt most nyáron indult, és több mint 300 ezer dolláros támogatást ad a magyar szakértők tanulmányútjaihoz. az ellenanyag-készítéshez, valamint az oktatáshoz. Fokozott tűzveszély MTI A Földművelésügyi Minisztérium és a Tűzoltóság Országos Parancsnoksága a lakossághoz intézett közös felhívásában figyelmeztet arra, hogy a hetek óta tartó csapadékmentes időjárás miatt megnőtt az erdő-, avar- és parlagtüzek száma, tehát a szokásosnál is nagyobb gondot kell fordítani ezek megelőzésére, elkerülésére. Az erdőkben ugyan nincs még tűzgyújtási tilalom, ám csakis a kijelölt helyeken szabad tüzel rakni, és eloltásukról is minden esetben körültekintően gondoskodni. Különösen fontos az óvatosság és gondosság szeles időben, mert ilyenkor megsokszorozódik a tűz elharapódzásának veszélye. Az őszi gyomégetésnél a kiskert-tulajdonosoknak és a hétvégi telkek gazdáinak egyaránt fokozottabban kell figyelni arra, nehogy környezetükben a kiszáradt aljnövényzet tüzet fogjon, és az erdőt vagy lakóterületeket veszélyeztessen. A felhívásban a közúton és vasúton utazókat is arra kérik, hogy égő cigaretta- csikket ne dobjanak ki a jármű ablakain, mert a kiszáradt árokparton és a vasúti töltések mellett keletkező tüzek gyakran értékes erdő- és mezőgazdasági területeket pusztítanak el. Ha mégis bekövetkezik erdő-, avarvagy parlagtűz, akkor a kezdeti, kis tűzfészkek eloltásán túlmenően haladéktalanul értesíteni kell a veszélyről az illetékes tűzoltóságot, polgármesteri hivatalt és erdőgazdálkodót. Szüreti készülődés Egerben Világgazdaság - sorokban Helyi adóellenőrzések Magyar-izraeli megállapodás