Új Kelet, 1997. október (4. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-01 / 229. szám

Az Országházból jelentjük Adótörvény-módosítások A plenum megkezdte a személyi jövedelemadóról, va­lamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvénymódosítások közös általános vitá ját. Akar László pénzügyminisztériumi államtitkár expozéjában leszö­gezte, hogy a közhiedelemmel ellentétben Magyaror­szágon a jövedelmek központosításának szintje, az adó­teher mértéke már nem nagyobb az uniós átlagnál. Míg 1994-ben a jövedelemközpontosítás mértéke 52,5 szá­zalékos volt, addig ezt jövőre 42,5 százalékra kívánják csökkenteni. Személyi jövedelemadó A személyi jövedelemadóval kapcsolatos módosítások ki­dolgozásánál a leglényegesebb szempont a nyugdíjreform­ból fakadó elvárások figyelembevétele volt. Erre tekintettel biztosítani akarják, hogy a nyugdíjcélú felhalmozásnak ki­sebb adóterhe legyen a fogyasztási célú jövedelmeknél. A törvényjavaslat szerint 1998-tól változatlan adótábla mel­lett a 7 százalékos nyugdíjjárulék 25 százalékát le lehet vonni az adóból, és havi 3600-ról 4000 forintra növekszik az adójóváírás. Ennek hatására a bérből és fizetésből élők havi 100 ezer forint keresetig nettó 3-4 százalékkal több pénzt vihetnek haza. Azok, akik 2020 előtt lesznek öregsé­gi nyugdíjra jogosultak, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári befizetéseik után nyugdíjba vonulásukig a jelen­legi 100 ezer forinton felül további 30 ezer forint adóked­vezményt vehetnek igénybe. A felsőfokú oktatásban részt vevőknél a képzési időnek, valamint a gyermek otthoni gondozási idejének szolgálati időként történő megváltá­sához szintén személyi jövedelemadó-kedvezmény kap­csolódik. Emelkednek továbbá a magánszemélyek adomá­nyaira vonatkozó kedvezmények. A kiemelkedően köz­hasznú szervezetek támogatásakor a jelenlegi 30 százalék helyett 35 százalék adókedvezményt lehetne igénybe ven­ni. Változás az is, hogy a termőföld bérbe adása után járó 20 százalékos adót az önkormányzatok kapják meg. Nem kellene ugyanakkor adót fizetni a 3 hektárnál kisebb föl­dek bérbe adása után. A tandíjfizetéssel járó kedvezmények A tandíjfizetés terheinek enyhítése érdekében a tandíj­hoz kapcsolódó adókedvezményt a hallgatói jogviszony megszűnése után is érvényesíteni lehet. A diákok a diplo­maszerzést követő öl éven belül a korábban fizetett és az iskolájuk által igazolt tandíj után adókedvezményt vehet­nek igénybe, amivel csökkenthetik a felvett tandíjhitel terheit. Bővül az átalányadózók és a tételes átalányadózás vá­lasztására jogosultak köre. Egyszerűsödik továbbá az egyé­ni vállalkozók adóelőleg-fizetése. Újdonság, hogy az egyé­ni vállalkozókra vonatkozó szja-szabályokat, köztük a költségelszámolási lehetőségeket a művészek is alkalmaz­hatják. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosítása rögzíti, hogy a külföldi cégek magyarországi fióktelepeinél keletkezett jövedelmek adóztatását a bel­földi társaságokkal azonos módon kell végezni. A közhasz­nú szervezetek támogatóinak a mainál nagyobb mérték­ben biztosítanak adókedvezményt. A kormány javaslata értelmében 10 évre szóló, 100 százalékos adókedvezményt kapnak azok a legalább 3 milliárd forintot befektető vál­lalkozók, akik elmaradott térségekben fektetik be pénzü­ket és ott munkahelyeket teremtenek. Áfa-törvény Az áfa-törvény módosításával a déli gyümölcsök áfa-kul­csát 1998 januárjától 25 százalékról 12 százalékra csök­kentik. A dohányáruk áfa-adóztatása 1998. szeptember elsejétől megváltozik, a jövedéki adót és az áfát egyszerre, adójegy formájában kell megfizetni, áfa-fizetésre kötele­zik ezentúl a külföldi cégek és hazai fiókjaik közötti ügy­leteket is. Fontos változás, hogy a nem fizető vevőnek az eladó adótartozásáért való kezesi felelőssége készfizető kezesi felelősségre változik. A helyi adózásban módosul az iparűzési adó alapjának meghatározása. Jövőre az anyagköltségek 33 százalékát, 1999-ben 66 százalékát, 2000-ben pedig 100 százalékát le lehet majd vonni az iparűzési adó alapjából. Az adó felső mértékét jövőre 1,5 százalékban, 1999-ben 1,7 százalék­ban, 2000-re pedig 2 százalékban állapítják meg. Módo­sulnak a gépjárművekre vonatkozó adókedvezmények is. Az Euro-I környezetvédelmi kategóriának megfelelő teher­autók 25, míg az Euro-II kategóriájúak 50 százalékos adó- kedvezményt kapnak. Változnak midemellett az öröklési illetékszabályok. Amennyiben az elhunytak magánnyug­díjpénztárakba befizetett pénzét az örökösök felveszik, azután illetéket kell fizetni, ám ha az összeget bent hagy­ják, az örökség illetékmentes lesz. Hazai krónika mu±l Drogellenes show A vidék egyik legnagyobb drogellenes rendezvénye lesz az az október 11-én, Bács megye székhelyén tartandó nyolcórás show-műsor, amelynek előzményeiről, céljá­ról és programjáról kedden Kecskeméten sajtótájékoz­tatót rendeztek. MTI ____________________ Az újságírók kérdéseire - konferencia-telefonbeszélgetés formájában - Kökény Mihály népjóléti miniszter és Veér András mentálhigiénés minisz­teri biztos is válaszolt. A mi­niszter hangsúlyozta: üdvözöl­ni kell minden olyan kezdemé­nyezést, amely a droggal kap­csolatos problémára, s különö­sen a megelőzésre hívja fel a figyelmet, a veszélyt ugyanis - noha nem akkora, mint azt az időnként felröppenő hírek jel­zik - semmiképpen sem szabad lebecsülni. Főleg azt a körül­ményt kell komolyan kezelni, hogy a tapasztalatok szerint növekszik az úgynevezett lá- gyabb drogokról a keményebb kábítószerekre áttérő fogyasz­Kedden indul a magyar RTL Fekete Tibor (Új Kelet) A Mágyar Televízió negyven­éves történetében nem volt annyi változás, mint az elmúlt fél év- ben.Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy október 4-étől, szombattól megkezdi adását az első magyar országos sugárzású kereskedelmi tévéhálózat. Olva­sói észrevételre megjegyezzük, hogy a cég 06-80/20-22-20-as in- k gyenes zöld telefonszáma műkö­dik. Igaz, kérdezni még nem lehet, mert egy végtelenített magnósza­lagról hangzanak el az informáci­ók, de működik a rendszer. Három nappal később, októ­ber 7-én szintén reggel haltól „élesben” indul a magyar RTL adása. Akik már rendelkeznek kábeltévé-hálózattal, vagy para­bolaantennán tudják fogni az RTL-t, azok már sejthetik, körül­belül mire számíthatnak. Termé- szetesen magyarosított változa­ta lesz ez a műsor, de remélhetően nem csalódunk majd a progra­mokban. Ami sokkal lényegesebb: Fe­hérgyarmat vételkörzetében október negyedikétől, Tokaj körzetében pedig október hete­dikétől megszűnik az MTV 2 földi sugárzása. Az új adók kö­zül az MTM SBS a tokaji adó 60-as csatornáján és a fehérgyar­mati adó 41-es csatornáján vehető. Az RTL október hete­dikétől a tokaji 26-os csatornán vehető, Fehérgyarmat nem su­gározza az adást. Bár az ismert csatornákon sugároznak ezek az adók, de előfordulhat hangolá­si eltérés. Akik végképpen nem boldogulnak az átállással, azok kérjék szakember segítségét. A kábeltelevíziós társaságok nehéz helyzetbe kerültek, mert külön szerződést vagy megálla­podást kell kötni ezekkel a té­vétársaságokkal. Ellenkező esetben hiába kereskedelmi te­levízióról van szó, nem továb­bíthatják a műsorokat. Kedden délután negyed hal­kor ünnepélyes külsőségek között kezdte meg műholdas sugárzását az MTV 2-es köz- szolgálati televízió. A próba­adások végeztével mostantól végleges helyére kerüli a ez a műsor. lók aránya. Kökény Mihály ki­emelte: a most készülő nemze­ti drogstratégia egyebek között azt tartalmazza, hogy a nemze­ti alaptantervbe be kell építeni a droggal kapcsolatos ismere­teket. A miniszter elmondta, noha pontos adataink nincse­nek, felmérések szerint 40-50 ezerre tehető a rendszeres kábí­tószer-fogyasztók száma, s hoz­závetőleg ennél tízszer többen vannak, akik már legalább egy­szer megkóstoltak valamilyen drogot. A Soros Alapítvány tű­csere-programjáról azt mondta: nem szabad a fejünket a ho­mokba dugni. Tudomásul kell venni, hogy egy nem túl nagy létszámú csoportnál, a heroin és más, intravénásán adagolt kábítószer rendszeres fogyasz­tóinál másképpen már nem le­MTI _______________ A Lockheed Manin ameri­kai hadiipari óriáscég október 6-10. között a beszerzéshez kapcsolódó ipari együttműkö­dési lehetőségekről szervez tár­gyalásokat Magyarországon, több helyszínen is. A hadiipari cégen kívül mintegy 40 más nagyvállalat képviselője is részt vesz a magyar vállalatvezetők­kel tartandó találkozókon. Az együttműködési konfe­renciákat Székesfehérvárott, Veszprémben, Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon és Budapesten tartják, és mintegy 600 magyar cégvezetőt hívtak meg. A Lockheed Martin csa­patában olyan vállalatok is ta­lálhatók, amelyek más, az F- 16 vadászrepülőgépek külön­böző, együttműködési progra­mokban vesznek részt. Ilyen a Xerox, a General Electric és az United Technologies. A részt vevő vállalatok teljes 1996-os forgalma meghaladta a 270 milliárd dollárt. A konferencia- sorozaton részt vevő vállalatok világszerte együttműködnek az F-16-os vadászrepülőgépek előállításában. „Amennyiben Magyarország F-16-os vadász­repülőgépeket vásárol, a meg­állapodások szerint a Lockheed Martin beszállítási, illetve ipari hét megelőzni a nagyobb bajt, az AIDS-fcrtőzésl. A sajtótájékoztatón részt vett Kónya Imre, a parlament nem­zetbiztonsági bizottságának elnöke, az MDNP országgyű­lési képviselője is, aki úgy ítél­te meg, hogy - bár még nem tartozunk a legfertőzöttebb or­szágok közé - már nemcsak tranzit-, hanem célország is va­gyunk. Leszögezte: személyes és az MDNP véleménye szerint megengedhetetlen a lágy dro­gok. liberalizálása. Ezzel a módszerrel nemhogy csökken­ne, de fokozódna a veszély. A kecskeméti telefonos, illet­ve személyes eszmecsere vala­mennyi résztvevője egyetértett abban, hogy a drogellenes küz­delem elképzelhetetlen az isko­lák és a civil szervezetek támo­gatása nélkül. A mostani rendezvényen, a nyolcórás programban or­szágosan ismert művészek, együttesek és sportolók lép­nek fel. együttműködési kapcsolatok elősegítése révén 100 százalék­ban ellentételezné a gépek árát, amely feltehetően elérné az 1 mil­liárd dollárt” - közölte George Grmer, az amerikai cég ellen­tételezési programjainak igaz­gatója. Az IKIM államtitkára emlé­keztetett arra, hogy a Lockheed Martin idén januárban ellenté­telezési megállapodást kötött a tárcával. Ezzel a cég hivatalo­san is megerősítette, hogy to­vábbi befektetéseket szándéko­zik végrehajtani Magyarorszá­gon, és elősegíti a magyar áruk exportját a vadászgépvásárlási szerződés 100 százalékának megfelelő értékben. Az amerikai nagyvállalat ma­gyarországi képviselője, Steven M. Jones elmondta, hogy a va­dászgépekről szóló döntéstől függetlenül az F-16-csapat már eddig is végrehajtott befekteté­seket a magyarországi iparban, ezek exportja az ezredfordulóra összesen meghaladja a 300 mil­lió dollárt. Az is elhangzott, hogy az amerikai cég az elmúlt évek­ben 62 országban 32 milliárd dollárt meghaladó értékben tel­jesített együttműködési és ellen­tételezési programokat. Térsé­günkből a Lockheed Martin csak Magyarországgal kötött egyez­ményt. Hírről hírre Palotai István (Új Kelet) A konnány ismét csütör­tököt mondott, amikor erre a napra tűzte ki megtárgya­lásra a szekszárdi húsüzem ügyét. Az eset immár ismerős - szinte a könyökünkön jön ki: az ÁPV Rt. vagy másfél éve olyan német tulajdonos­nak adta el a céget, amelyik:- vagy annyit élt a húsos szakmához, mint Orsós Rozá­lia a empiriokriticizmushoz,- vagy éppen a cég tönk­retétele a célja, hogy a szin­tén Szekszárdon található másik húsüzeme számára „piacot vásároljon”,-vagy önmaga,Jink,mint a véreshurka”, és egy megve­szekedett buznyákja sincs... Akármi is az igazi oka a történteknek, annyi bizo­nyos, hogy az ÁPV. Rt. rop­pant gondatlanul járt el! Ha nem hozzáértőnek adta cl, akkor azért, ha spekuláns­nak, akkor azért, ha pedig egy csóringernek, akkor meg azért. A Parlament és az ÁPV Rt. előtt tüntető szekszárdi húsüzemi dolgozók jogosan követelik tehát elmaradt bé­rüket, és joggal háborodnak fel, amikor a kormány képvi­selője konszenzust ígér csü­törtökre. („A fizetésünket kérjük, nem a konszenzust. Abból nem lehel semmit sem venni a boltban” - nyilat­kozta roppant tömören egy úr a tömegből.) Ez az egész hercehurca, azon kívül, hogy az érintet­teknek módfelett kellemet­len, még rá is világít egy meglehetősen érdekes kér­désre, jelesül arra, hogy va­jon a privatizációk során vizsgálják-e (természetesen a törvényes lehetőségek ke­retein belül), hogy ki fia-bor­ja is az. aki meg akar vásá­rolni egy magyar céget? Egyáltalán szakmai befekte- lő-c, vagy csak vásárló, aki később azt tesz, amit akar'? Megnézegetjük-e a refe­renciáit? Egyáltalán van ilyen? Vagy elég, ha felmu­tat egy jó projektet, vállalja a fejlesztéseket, megeskii- szik, hogy nem rúg ki senkit és bemutat annyit, amennyi épp a tranzakcióhoz kell? És egyáltalán, kutakodunk-e valamilyen módon pén­zének eredete után, vagy ha meglátjuk a „lét”, máris a nyakába borulunk? Persze tudom, hogy hiva­talosan mindez hogyan mű­ködik, és azt is, hogy min­dent szerződések szabályoz­nak. Mégis, a történtek után felteszem a kérdést: vajon elég mindez? Nem hiszem. A szekszár­di esel is mutatja, hogy vaj­mi kevés! Ha egy üzlet lebonyoló­dott, akkor már késő! Nagyon nehéz változtatni a tényeken. És ha mindez már így van, vajh’ nem lcnne-c rop­pant logikus Az ÁPV Rt.- nck „lezsírozni" egy bizo­nyos összeget - mondjuk három havi fizetést - min­den eladáskor, hogy az eset­leges baklövéseit, illetve ennek bizonyos anyagi vonzatait fedezni tudja? Azt hiszem, hogy jelen esetben az ÁPV Rt. nyugod­tan a zsebébe nyúlhatna, és kipengethetné a dolgozók hátramaradt bérét. 11a már ők szabták el, hát ők is ja­vítsák! Elvégre garanciatör­vény is van a világon. Tárgyalások a Lockheeddel

Next

/
Oldalképek
Tartalom