Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-19 / 219. szám

Útlezárás szombaton! Szeptember 20-án délután 13 órától rendezik meg Nyíregyházán az Adidas Nemzetközi Félmaratoni Ver­senyt. A pálya vonalán szombaton 13-tól 15.30-ig út­lezárásokra számíthatnak a megyeszékhely lakói. Megyei krónika 1997. szeptember 19., péntek Gázbekötés, akár két hét alatt A hamarosan kezdődő fűtési szezonban akár már gáz­zal fűthetnek azok, akik még ez idáig szénnel, gázolaj­jal voltak kénytelenek meleget varázsolni otthonukba. A Tiszántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság felmé­rést végzett az elmúlt időszakban nyolc Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei településen. Hatházi Andrea (Új Kelet) Új Kelet-információ Az útvonal - Sóstói út, Ferenc körút, Korányi Fri­gyes út, Csaló köz, Sóstói út - teljes hosszában a forga­lom egy irányban le lesz zár­va. A Sóstói út stadion mel­letti - Garabaldi utca és Krúdy Gyula utca közötti - szakaszán teljes útlezárás lesz érvényben a jelzett időben. A Sóstói úton a vá­rosközpont felé, a Ferenc körúton a Kossuth utcáról a temető irányába, a Korányi Frigyes úton Sóstó felé, a Csaló közben a Korányi felől a Tölgyes irányába lehet majd közlekedni. Az ismer­tetett útvonalon haladnak majd az Adidas futóverseny résztvevői is, a másik félpá­lyán. A Jósaváros lakói csak akkor tudnak a városrészből kihajtani, ha a futók haladá­sát nem zavarják. Ezért a rendezők arra kérik az ott élőket, hogy a másfél órás le­zárás ideje alatt lehetőleg ne autózzanak, vagy ha szüksé­ges. korábban induljanak el. A forgalmat minden útke­reszteződésben rendőrök irá­nyítják. Délelőtt ugyanezen az út­vonalon halad majd a Sam­sung futófesztivál is. Akkor azonban csak részleges lezá­rás lesz, a futók előtt rendőr­autók haladnak majd, és a sort is rendőrségi jármű zár­ja. A menet elhaladta után a korlátozást feloldják. A Sam- sung-futás 11 órakor kezdő­dik, és negyven perc múlva be is fejeződik. A Sóstói út stadion előtti szakasza ennél hosszabb időre teljesen le lesz zárva. A nyíregyházi helyi járatok útvonalai a következőkép­pen változnak meg szomba­ton 13-tól. 5-ös járat: Sóstói úti Kór­ház - Rutinpálya — Stadion út - Sóstói u. - Ferenc krt. - Dózsa Gy. úttól változatlan, Vissza: Az eredeti útvona­lon közlekedik. 7- es járat: Vasútállomás- Jósaváros között változatlan. Vissza: Jósaváros - Csaló köz - Sóstói út - Rutinpálya- Stadion út - Sóstói út - Fe­renc krt. - Dózsa Gy. úttól változatlan. 8- 8A-S járat: Vasútállo­mástól - Kossuth útig válto­zatlan - Ferenc krt. - Korá­nyi F. út - Csaló köz - Sóstói úti kórház. Vissza: Sóstói úti Kórház- Sóstói út - Rutinpálya - Stadion út - Sóstói úttól vál­tozatlan. 12- es járat: Sóstói úti Kór­ház - Sóstói út - Rutinpálya- Stadion út — Vasvári Pál út- Északi körúttól változatlan. Vissza: az eredeti útvona­lon közlekedik 13- as járat: Sóstói úti Kór­ház - Sóstói út - Rutinpálya- Stadion út -Sóstói úttól változatlan Vissza. A Kossuth utcáig változatlan - Ferenc krt. — Korányi F. út - Csaló köz - Sóstói úti kórház. 14- es Járat: Vasútállomás­tól Sóstóhegyig változatlan. Vissza. A Korányi F. útig változatlan - Csaló köz - Sóstói út - Rutinpálya - Sta­dion út - Sóstói út - Ferenc krt. - Dózsa Gy. úttól válto­zatlan. Nagyhalász-Kemecse felé közlekedő távolsági járatok A Kossuth utcáig változat­lan - Ferenc krt. - Korányi F. út - Csaló köz - Sóstói úti kórháztól változatlan. Vissza: Sóstói úti kórház - Sóstói út - Rutinplálya - Stadin út - Sóstói úttól vál­tozatlan. A felmérés során másfél ezer lakost kerestek fel a kérdező­biztosok, de csak 790 lakostól kaptak arra választ, miért nem köttetik be otthonukba a gáz­vezetéket. A válaszolók több­sége arra hivatkozott, tisztában van ugyan a gázfűtés előnyei­vel, de nincs elegendő kész­pénzük, hogy átálljanak a szén-, fa-, olajtüzelésről a ké­nyelmesebb és korszerűbb gáz­fűtésre. Nagy Lajos, a Tigáz Rt. terü­leti igazgatója elmondta, hogy a megyében közel 80 ezer la­kásban nem használnak még gáztüzelést, ebből közel 60 ezer lakás utcájában már kiépí­tett gázvezeték van, s 29 ezer lakásnál már a gázcsonk is el­készült, amire a ház, lakás gáz­fűtési rendszerét rá lehetne köt­ni. E lakások komfortjának ja­vítására az országban elsőként és eddig kizárólag sikerült a Gázmarkt Rt.-nak és a UNIC Banknak egy-egy lízingfinan­szírozási rendszert készíteni a gázfűtési rendszerek beszerelé­sére. A lízinglehetőséget nem­csak magánszemélyek vehetik igénybe, hanem az olyan, nem gázfűtéssel rendelkező mint­egy 290 megyei önkormányza­Takarítás Tudósítónktól __________ Soka n talán nem is tudják, hogy szeptember 23 .-a Takan'tási Világ­nap. Ez a dátum a mátészalkai Horlux Porszívószalon „születés­napja” is, s ezt Horilla János tu­lajdonos rendhagyó módon sze­retné megünnepelni. Egy nagy­szabású kiállítást szervez, mely­nek címe: A takarítás története, ahol bemutatják a porszívókészü­lékeket az 1938-as gyártási évtől napjainkig. Ebből az alkalomból hirdették meg - több intézmény, vállalat és vállalkozó támogatá­sával - a ffogyan takarítottak elődeink? című pályázatot, mely­re szép számmal érkeztek pálya­munkák Mátészalkáról és kör­nyékéről. A pályázatok készül­hettek rajz, fénykép, novella, vi­deofelvétel stb. műfajokban. A kiállítás megnyitóját és a pályá­zat eredményhirdetését szeptem­ber 23-án rendezik a Horlux Por­szívószalonban, ahol több kate­góriában adnak át értékes díjakat a legjobb pályázóknak. ti intézmény is, amely a beru­házás 10 százalékával rendel- Jcezik. Az olyan többlakásos bérházak, társasházak is élhet­nek e lehetőséggel, amelyek egységesen kívánnak átállni az eddigi távfűtéses rendszerről a jobban mérhető, egyénileg sza­bályozható gázfűtésre.- Az ügyfélnek valójában ki sem kell mozdulnia otthonából - közölte Biszku Attila Zoltán, a Raiffeisen Unic-Lízing Rt. területi refense és két hét alatt élvezheti a gázfűtés adta kényelmet. Azoknak ajánljuk programunkat, akik egy ösz- szegben nem tudják vagy nem akarják kifizetni a gázfűtés be­vezetésének tetemes összegét, valamint azoknak a lakástulaj­donosoknak, akik az elavult gázkészülékeiket kívánják újra és korszerűbbre cserélni. Hatvanezertől hatszázezer fo­rintig terjedő összeget lehet gázfűtési rendszer finanszíro­zására fordítani, amelyet igény és adottság függvényében a megrendelő dönt el. Igénybe vehetik a megrendelők kon- vektoros rendszer esetén a gáz­csonktól kezdődő beruházá­sokra, beleértve a készüléke­ket, szerelvényeket és a szere­lési költséget, központi (kazá­nos) rendszer esetén a készülé­K. Z. (Új Kelet) _______ Eg yebek mellett erről be­szélt tegnapi sajtótájékozta­tóján Iványi Tamás ország- gyűlési képviselő, az SZDSZ megyei elnöke. Elképzelése­ik szerint az iskolákban a je­lenlegi 5 százalékos pedagó- gus-mozgóbér 15 százalékra növekedne. Az öszeget a minőségi munka elismerésé­re fordíthatják az iskolák vezetői. El kívánják érni azt is, hogy a továbbképzésekkel összegyűjtött pontokkal ma­gasabb fizetési kategóriába lépjenek a nevelők. Terveik között szerepel, hogy a jövő évben egymilliárd forintos, úgynevezett bejárási norma­tív támogatást kapjanak az ország középiskolái. Ezen intézmények tanulóinak fele ugyanis más településekről kékre (kazán, bojler, radiátor, tűzhely). Az önrész minimális nagysága a beruházási érték 20 százaléka. A lízing futamideje 36 hónap, amely alatt egyenlő havi részletben kell a beruhá­zás további költségeit vissza­fizetnie a megrendelőnek. A gázfűlési rendszer lízingvásár­lójának rendszeres megfelelő mértékű, igazolható jövede­lemmel kell rendelkeznie, jel­záloggal nem terheljük az in­gatlant. Komplett szolgáltatá­si csomagot ajánlunk ennek ellenében a megrendelőnek, házhoz visszük a vállalkozó­kat, a készülékeket.- A Morgan Lízingház Kft. az Euro-Unior Fűtéstechnikai Kft. gázkazánjait használja a gázfű­tési rendszerek lízingbeszerelé­sénél - tájékoztatta a sajtó képviselőit Reznek András, a Gázmarkt ügyvezető igazgató­ja. - Ebben a lízingkonstrukci­óban az önrész 50 százalék, de ekkor már a terveztetést és az engedélyeztetést is vállalja a kivitelező cég. Itt a futamidő választható; a visszafizetés 12, 24, illetve 32 hónap alatt tör­ténhet. A két lízingajánlat nem egymás konkurense, hiszen más feltételek mellett ajánlja a min­denképpen olcsóbb, környezet­barát gázfűtési rendszert. A rész­letesebb lízinglehetőségekről minden önkormányzatnál, illet­ve Tigáz-kirendeltségnél, -te­lephelyen és ügyfélszolgálati irodában tájékoztatást kaphat­nak az érdeklődők. jár be az iskolába. A támoga­tással elsősorban az általános gimnáziumok járnak jól, mert azok a szakképzési alapoknál nem pályázhatnak. Az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja javasolni fogja, hogy a cigány- tanulók felzárkóztatására gye­rekenként 24 ezer forintot kap­janak az intézmények, és a roma gyerekek a 3 ezer forin­tos napközis támogatás helyett 7 ezer forintot kapjanak. Köte­lező jelleggel vezetnék be a következő tanévben az isko­lákban, hogy a gyermekek után járó 2200 forintot a könyvtá­rak fejlesztésre fordítsák az igazgatók. Elképzeléseik kö­zött szerepel, hogy a felsőok­tatási intézmények azon hall­gatói, akik nem részesültek kollégiumi elhelyezésben, ha­vonta 3 ezer forint lakhatási támogatást kapjanak. Szálkái színház Új Kelet-információ Ismét igazi meglepetések­kel és nagyszerű színházi előadásokkal,.rukkolt elő” a mátészalkai városi művelő­dési központ fogadószínhá­za az új színházi évad küszö­bén. Tóth Tibor, az intézmény igazgatója elmondta, az idén ötféle bérlet kibocsátását ter­vezik. A Maxi névre,.keresz­telt” bérlet hét előadást tar­talmaz, melyben a Madách Színház előadásában a Kavi­ár és lencse című darabot, a budapesti Evangélium Szín­ház vendégjátékaként Illyés Gyula: A különc című művét, a Ruttkai Éva Színház társu­latától A kaktusz virága című bohózatot, a Szatmárnémeti Északi Színház művészei előadásában a Lili bárónőt mutatják be. Ugyancsak eb­ben a bérletben szerepel a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház két előadása, a Svejk és a Mágnás Miska, valamint a helybéli Ifjúsági Színkör Fiatalság, bolondság című zenés vígjátéka. A nyug­díjasok bérlete négy előadást tartalmaz. A középiskolai bér­let kapcsolódik a tananyag­hoz. így a nyíregyházi szín­ház a Hamlet című tragédiát, a Szatmárnémeti Északi Szín­ház a Lear királyt adja elő, de láthatók e sorozatban más előadások is. A Geszti-bérlet négy előadása elsősorban ál­talános iskolásoknak szól, a Picur-bérlet pedig a legkiseb­beknek ígér színházi él­ményt. Rendőrségi felhívás A vásárosnaményi rendőr- kapitányság nyomozást foly­tat több fiatalkorú személy el­len, akik 1997. júniusban és augusztus közepe körül Vásá- rosnaményban, a Tisza-parti szórakozóhelyeken és azok közelében az alábbi bűncse­lekményeket követték el: Júniusban eddig meg nem állapítható időben az üdülőte­rület kijáratánál parkoló ezüst vagy barnás színű nyugati már­kájú személygépkocsi kerekei­ről négy darab dísztárcsát el­loptak. Június végén valamikor az esti órákban a Tisza-parti par­kolóban lévő fehér vagy piros színű Trabant kombi gépkocsi ablakát betörték, és az autóból két darab táskát a benne lévő tárgyakkal ellopták. Ugyaneb­ben az időben és helyen az előző személygépkocsi közelében parkoló sötét színű Audi már­kájújármű ajtaját is kinyitották, és abból különböző tárgyakat és ruhaneműt tulajdonítottak el. Július végén vagy augusztus ele­jén a késő éjszakai órákban ugyancsak a Tisza-parti szóra­kozóhelynél egy lezárt piros szí­nű Ford típusú személygépko­csit kinyitottak, és abból is ru­haféleségeket loptak el. Augusztus 9-én éjszaka az üdülőövezetben lévő kem­pingben egy sátorból Adidas márkájú ruhaneműt vittek el. A nyomozás során az eltulaj­donított tárgyak egy részét le­foglalták. A rendőrség kéri a fent felsorolt sértetteket, hogy jelentkezzenek a vásárosnamé­nyi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán Oláh László rendőr- őmagy-nyomozónál, ahol a le­foglalt tárgyak egy része átve­hető. Az eddigi adatok szerint a sértettek lehetnek megyén kí­vül lakó személyek is. Kossuth-emléktúra Új Kelet-információ Az intézmény névadójára, Kossuth Lajosra emlékez­nek Monokon szeptember 19-én, pénteken a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium pedagógusai és diákjai a nagy államférfi születésének évfordulóján. A gimnázium legjobb történész diákjaiból álló küldöttség Kossuth szülőfaluja után felkeresi a tállyai evangélikus templomot, ahol történelmünk kiemelkedő személyisé­gét megkeresztelték. Bejárás és lakhatás A korábbi kudarcok nem vettél el a kedvét a parlament szabaddemokrata honatyáinak. Az ősszel negyedszer is javasolják a ország jövő évi költségvetési vitája előtt az önálló pedagógus-bértábla bevezetését a parlamentben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom