Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-06 / 208. szám
Kedvenc vizeim A most következő válogatás teljesen elfogult, nem alapozza meg semmilyen szakmai hozzáértés. Azokhoz a horgászokhoz tartozom, akik nem kilóban, hanem eltöltött percekben mérik a horgászatot. Erre sokan majd azt mondják, hogy akkor ne is vigyek magammal felszerelést. A válaszom: azért megadom magamnak az esélyt, hogy életem hátralévő néhány évében azért csak fogok halat, mondjuk... ! a Marótzugon... Kollégám már hónapokon II kersztül csalogatott, hogy a II Marótzug így, a Marótzug úgy, hogy ezt fogtak ott, meg azt fogtak ott, most a Tisza elárasztotta, most nem mehetünk... Már kezdett bosszantani, mondtam magamnak, egyszer kimegyek cs... ...és bámultam, hogyan II lehet keszegező készséggel, partszélben két méterre másfél kilós tükörpontyot akasz- II tani, és három óra leforgása alatt ötkilónyi kárászt fogni. : Valami velem hibádzik, mert ilyen nekem azóta sem sikerült, pedig egy horgászni paradicsomba csöppentem. || A holtág Tiszabereel határá- II ban óvón ölel körbe egy természetvédelmi területet, ahol még feketególyák fészkelnek, ahol a parton lavor- nyi tavirózsák nyílnak. így csak egyik oldalán vannak horgászhelyek, de az mind névreszóló. A Nagyhalászi |j Textiles Horgászegyesület olyan, mint egy nagy család, p szinte hétvégi programnak számít, hogy a parton talál- II kozva közös főzéssel, egy kis hordóriogató nyalinga- tásával és diskurzussal töltik a kapás nélküli perceket. Mivel attól azonnal visszaveszik a helyet, aki nem tartja rendben a környezetét, Í egy kellemes horgászhely a Marótzug. A lapos parttól a hirtelen esésűig válogathatunk a kanyarulatban. Beúszva, csónakról etetni - mint ahogy máshol is - tilos, itt azonban nagyon keményen figyelik. Az sem marad sokáig tag, aki ilyet csinál. Kárászban, dévérben, pontyban gazdag a víz, intenzíven telepített. A kis sül! lők a víz színén napfürdőz- nek, a nagyobbak akkora rablásokat művelnek, hogy az apagyi kenderáztatón... ...is az egyik legnagyobb értéknek azt tartom, hogy úgy tették „civilizálttá”, azaz a városi ember számára kényelmessé, hogy eközben II természetes maradt a kömyc- || zete is. Első ránézésre kicsinyke víznek tűnik, de a || benne fogható halmennyiség és méret teszi igazán naggyá. Nyílt felületű, így a feneke- zőknek meg kell suhintani a || szereléket, ha megfelelő || helyre akarnak dobni. A legjobb helyek a nádszigettel szemben vannak, de itt sem §| kell nagyon félni attól, hogy eltaláljuk a nádast. A nyílt vizen is a középtájék a légii jobb hely. A keszegezők hosszú bottal érkezzenek, mert egy négyméteresscl II esakapartmenti kiiszöket riogathatják. A kárászok nem II hagynak bennünket nyugodni, mint ahogy a törpeharcsák II sem. A sokak számára különlegességnek számító compó- kat itt különlegesen védik, így azonnal vissza kell engedni, ahogy horogra akad. Az amurra specializálódott ||| horgászok kipróbálhatják || magukat itt. mert nem egy métereken át pezseg a víz a sneciktől. Gilisztát nem szabad feltenni, mert a törpék nem hagyják nyugton az embert. Két centistől a negyed kilósig. Nem kényes víz: pufi, kukorica, giliszta, csonti, kishal, halszelet csalikészlcttcl minden fogható. Nagyon sokan csak partszélben úszóznak 5-10 méteres dobásokkal, de nem kell a fenekezővel se messze hajítani, hiszen a túlsó part 30-50 méterre van csak. Bánta is már megannyi szerelékem. Néhány dobással érdemes kitapogatni a hínármentes foltokat, sávokat, a tör- zsökmentes részeket és nagyon pontosan odajátszani. Ha a hal szabad területen találja a horgot, már repül is a kapásjelző. Figyelem! Sok a szúnyog, de ez azt is jelzi, hogy egy vadregényes és még élő világ kellős közepébe csöppenünk. A holtág Tiszabercelnél a töltésen keresztül közelíthető meg, de csak az hajthat fel rá, akinek engedélye van. Napijegy a helyszínen a halőrtől is váltható. Egyetlen kéréssel ajánlom mindenkinek ezt a vizet. Ha valakinek a helyére leülnek, ugyanolyan állapotban hagyják ott, mint ahogy találták, mint ahogy... damil pattant már el egyetlen farokcsapástól. A helybeli profik a lágyele- ségekre esküsznek, de ott villog azért a kukorica is a horgokon. Nem ritka a szendvicses csalogatás, amikor a kukorica, vagy a pufi két oldalán csontik kunkorodnak. A kenderáztatót a Leveleki tó háta mögött találják meg. Ki- mondottan szúnyogmentes övezet, autóval jól megközelíthető, pados pihenőkkel a partján, így a horgászat viszontagságaitól félő családtagok is jól pihenhetnek itt. Napijegyet a Leveleki tó partján lévő büfében is lehet váltani. A császári császár A császári császár az lett, aki a legtöbb kategóriában tudott listás halat fogni, és összeadva a legnagyobb súlyt érte el. A császári császár díját, a 6000 forintot érő szereléktartós ülőkét a nyíregyházi Belvárosi sport-, játék- és horgászbolt ajánlotta fel, és Bodnár Zoltán nyerte. Kis császárt is választunk, őrá is ugyanazok a feltételek vonatkozna!^, mint a felnőttekre, de az ifjúsági korosztályban. A kiscsászárűa/Ló Tamásién, aki a MOHOSZ megyei intézőbizottságának ajándékát, egy horgászbotot vehet majd át. A császárszállási tó császárát augusztus 31-éig kerestük, azaz addig tartott a halfogóverseny. Itt közöljük a végeredményt. A második és harmadik helyezettek könyvjutalomban részesülnek. A győztesek díját személyenként közöljük. A díjátadásra szeptember 6-án délelőtt 11 órakor kerül sor Császárszálláson, a Csali Csemegében. f Az oldalt írta: A \Tapolcai Zoltán J Naphal Bajkó Judit Nyh. Tulipán u. 104. 0,1 kg (etetőanyag - Csali Csemege). Amur Bodnár Tibor, Nyíregyháza, Hajtás u. 37., 9,71 kg, 80 cm, (3 hónapos Új Kelet-előfizetés). Császár Zoltán, Kisléta, 7,75 kg, 72 cm; Bodnár Zoltán, Nyh., Hajlás u. 37., 7,45 kg, 71 cm; Lovas György, Újfehértó, Jókai u. 47., 7,30 kg, 71 cm; Kertész Tamás, Nyh., Ösvény u. 32., 7,30 kg, 71 cm; Bajkó Tamás, Nyh., Tulipán u. 104/A., 7,28 kg, 70 cm; Gombos Csaba, Nyíregyháza, Ferenc krt. 28., 6,80 kg, 66 cm, Antal Sándor, Újfehértó, Széchenyi u. 122., 6,70 kg; Kenyeres Sándor, Nyh., Kossuth u. 66. 1/3., 6,61 kg, 71 cm; Horváth Pál, Nyh., Lapály u. 13., 3,40 kg. Ponty Szabó József, Nyh. Butyka, VayÁdám u. 18., 8,15 kg, 73 cm (a MOHOSZ díja). Bodnár Zoltán, Nyh., Hajlás u. 37., 6,10 kg, 62 cm; Ifj. Tóth István, Cegléd, Juhász Gy. u. 13., 6,50 kg, 63 cm. Busa Tóth Attila, Nyh. Butyka, Bajcsy-Zsilinszky u. 51., 8,74 kg, 70 cm (haltartó). Török Zsigmond, Nyh., Szegfű u. 24., 8,65 kg, 77 cm; Ádám Krisztián, Nyh.Butyka, Kabay u., 7,10 kg, 75 cm. Kárász Szentesi Ferenc, Újfehértó, Széchenyi u. 37.1,2 kg, 32 cm (A Ferenc körút 22. szám alatti Sárika bolt utalványa). Vincze Zsolt, Újfehértó, Nyíl u. 9. 1,02 kg, 30 cm. Bodnár Zoltán, Nyíregyháza, Hajlás u. 37.0,88 kg. Bajkó Tamás, Nyh., Tulipán u 106. 0,84 kg. Kovács Fabula János, Nyh., Kőris u. 6., 0,80 kg, 28 cm; Iglai Zsanett, Nyh., Kodály Zoltán u. 34., 0,70 kg; Iglainé Perecsi Zsuzsa, Nyh., Kodály Zoltán u. 34., 0,84 kg, 28 cm. Vörösszárnyú Karasz József, Nyh., Ösvény u. 46., 0,21 kg (A Csali csemege etetőanyaga). Dévér Bajkó Tamás, Nyh., Tulipán u. 104., 1,00 kg (CD-lemez, Lengyelffy Produkció). Szabó József, Nyh., Vay Ádám krt. 18., 0,70 kg. Csuka Garai Zsolt, Nyíregyháza Toldi u. 68. 1,8 kg (PB rádió ajándékcsomaga). Szabó József, Nyh., Vay Ádám krt. 18., 1,30 kg, 51 cm; Torma Zoltán, Nyíregyháza, Toldi u. 69. 1.09 kg; Bajkó Tamás, Nyh., Tulipán u. 104., 1,04 kg. Compó Perecsi Sándorné, Nyh., Stadion u. 22., 0,4 kg, (2 hónapos Új Kelet-előfizetés). Sügér Tóth Róbert, Nyh., Nyár u. 11., 0,3 kg (etetőanyag - Csali Csemege). Süllő Málik István, Nyh., Ipari u 10. 2,3 kg, 58 cm, (2 hónapos Új kelet-előfizetés). Aux József, Nyh., Móra F. u. 4., 1,75 kg, 52 cm; ifj. Bodnár Zoltán, Nyh., Hajlás u. 37., 1,10 kg, 47 cm; Garai Zsolt, Nyh., Toldi u. 68., 1,00 kg, 44 cm; Bodnár Zoltán, Nyh., Hajlás u. 37., 0,75 kg, 42 cm. Törpeharcsa Bodnár Zoltán, Nyh., Hajlás u 37., 0,2 kg (etetőanyag - Csali Csemege). A fotókat készítette: Iglai János Grafika: Borsi Csaba t** m *V Az ifjúsági győztes Baj- kó Tamás amurjával, de fogott listás kárászt, dévért, csukát is Bodnár Tibor a verseny legnagyobb halával, a 9 kiló 71 dekás amurral T alán még a nap is aranylóbban sütött. Senkit nem találtam lenn a parton a késő délutáni órán. Egyedül kucorodtam be a csónak végébe, amely láncos kötőféken himbálózott a nyárfa tövében. Hogyan is mertem volna beljebb evezni, hiszen amennyire vonzott a víz, annyira irtóztam tőle. Szégyen ide, szégyen oda, tizenéves fejjel nem tudtam úszni, no. Valahogy örültem, hogy egyedül vagyok. Nem lesz megannyi megalázó pillanat, hogy már megint csak én nem fogok semmit. A nagyanyáinktól ellopott félszár harisnyákban, mint haltartóban rendre nekem gyűlt össze a legkevesebb keszeg, s ha a Kincs fiú sógora bevitt a túlpartra bennünket, csak egyedül nekem nem akadt karomnyi dévér a horgomra. A doboz vákuumzárasé kukoricáért külön beutaztam Gyarmatra, az ABC-be. Egy szem óvatosan feltűzve, a tároló dobról magam mellé szépen karikába leszedtem néhány méter damilt, aztán suhi. Természetesen a csónak padlórácsa idő előtt megálljt kiált a futó damilnak, s az úszó úgy tizenöt méterre landol a vizen. A sárgás, rezdületlen tükörben karikahadat indított, majd peckesen felegyenesedett. A horog valahol a fenéken pihent, éppen csak leérve a holtág aljára. A suty- tyomban a kamrából kicsempészet hízótáppal megszórtam környékét. Ha nagyapám meglátta volna, hogy a halak kapják a disznók helyett, szíjat hasít a hátamból. Illetve dehogy hasít. Soha egytelen hangos szava nem volt rám. Még akkor sem kiabált, amikor elbambulva a csarnokba menet kiborítottam a kannából a tejet. Pedig csak azt figyeltem, hogy a busztól érkezők közt ott van-e az a rokon, akinek táskája ott rejti az apám által küldött horgászfelszerelést. Két horgot, néhány ólmot és egy úszót. Azon a napon is ez az úszó hegyeit a vizen. Illetve... Olyat láttam, amit még soha. Az úszó békésen hasalt. Tudtam - mormogtam magamban-, rosszul állítottam be a mélységet! - és már tekertem is volna kifelé. Tekertem volna. A bambusz bot recsegve meghajolt. - Ó, ne, beleakadt egy tuskóba! De nem! A tuskók ugyanis nem indulnak meg szélsebesen a nádas felé. Én aztán nem engedtem neki egyetlen centit sem, úgy vonszoltam a csónak felé, mintha egy kődarab lenne. Valószínű, hogy ledöbbentettem féktelen akaratommal, mert pillanatokon belül felfeküdt. Kiejtettem a botot a kezemből. Úgy aranylott a vizen a pikkelyes tőponty mint a nap. Nagyon lassan, az oldalán úsztava húztam a csónakig. Két centire volt a kezemtől, csak a kopoltyújába kellett volna belekapaszkodnom... Én botor a közel négy kilós pontyot be akartam emelni a csónakba. És emelkedett, húsos szájpereme bírta és bírta a ráncigá- lást. Ahogy a csónakhoz ért, hatalmasat csapott. Még ma is hallom és rosszálmaimban látom, ahogy a szája jobb sarka cafatokra szakad s a horog kirepül belőle. Egy villanás alatt eltűnt. M ondhatnám azt is, hogy azóta ezt a kapitális potykát üldözöm a holtágon. De nem tehetem. Három napra rá tíz méterrel arrébb horogra akadt. Másnak. Tudom, láttam, hogy ő volt. Mi már ismertük egymást... A császári császár, Bodnár Zoltán több mint hatkilós poty- K kájával Ennyi