Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-04 / 206. szám
1997. szeptember 4., csütörtök Megyei krónika ' • - A . - • ■ | HjbL'i Jó ütemű betakarítás Tiszavasváriban Bővülő munkaerő-kereslet Az év nyolcadik hónapjában a megyében több mint ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma. A megyei területfejlesztési tanács döntése értelmében az év hátralévő részében a korábbi összegeken túl 195 millió forint jut a munkahelyteremtő beruházásokra, 52 millió forint a közhasznú munkások foglalkoztatására. K. Z. (Új Kelet) _________ Mi ndezeket tegnapi sajtó- tájékoztatóján Rusin József, a megyei munkaügyi központ vezetője jelentette be. Az igazgató elmondta: augusztus végén 40 903 munkanélkülit tartottak nyilván, ezerkettőszázzal kevesebbet, mint egy hónappal korábban. A ráta fél százalékkal csökkent, jelenleg 18,3 százalék. Az elhelyezkedni nem tudó pályakezdők száma meghaladja az 5500-at, arányuk a teljes állományon belül 13,5 százalék. Jelenleg több mint ezer fiatal dolgozik munka- tapasztalat szerző támogatással. Jelentősen nőtt a munkaerő-kereslet, az elmúlt hónapban 4300 új igényt jelentettek be - 60 százaléka közhasznú vagy közmunka - a munkáltatók, így a munkaerőpiaci szakemberek összesen már 6910 álláshelyre közvetíthetnek ki. Az elmúlt hónapban a munkaügyi központ kirendeltségeinek munkatársai 3300 álláskereső elhelyezkedésében segítettek. Jövedelempótló támogatást az összes munkanélküli 55 százaléka, 22 688 fő kap. Továbbra is Vásárosnamény (25,2 százalék) és Csenger (24,4 százalék) térségében a legmagasabb az állástalanok aránya. Rusin József tájékoztatójából kiderült: a megyei területfejlesztési tanács által a munkahelyteremtő beruházásokra elkülönített 295 millió fontra egyelőre 48 gazdasági szervezet köt szerződést a munkaügyi központtal. A közhasznú foglalkoztatottak alkalmazására 52 millió forintot szavazott meg a tanács, az összegből szeptember közepéig igényelhetnek az ön- kormányzatok. Az alkalmazás támogatásánál a szociális jellegű munkakörök kapnak elsőbbségei. Az igazgató kijelentette: együttműködési megállapodások megkötését tervezik az önkormányzatokkal, hogy alkalmi munkavállalói könyvet ne csak a központ kirendeltségein, hanem minden településen kapjanak az érintettek. A Nyíregyháza, Széna téri immissziós mérőállomáson mért nitrogén-dioxid 24 órás átlagkoncentrációja 1997.08.25-1997.08.31. között Munkatársunktól__________ A közelmúltban lezajlott privatizációs folyamatot követően összezsugorodott, de megmaradt három mezőgazdasági termelő- szövetkezet kisebb létszámmal, jóval kisebb területen gazdálkodik tovább, ennek ellenére gazdasági mutatóik jók. Szeptember elején kérdésünkre a három gazdaság elnöke elmondta, hogy állnak a betakarítási munkákkal. Munka Tsz,Moravszki György elnök: - Növénytermesztési ágazatunkban a kalászosok és a cukorrépa termesztése kapja a fő hangsúlyt, búzából 760 hektáron 6 tonnás hektáronkénti termésátlagot értünk el, míg az árpát 120 hektárról 5 tonnás hektáronkénti termésátlaggal takarítottuk be. Száraz borsóból 35, zöldborsóból 48, csemege kukoricából 140 mázsa termésátlagot könyvelhettünk el. A 350 hektáros cukorrépatermésterületről, várhatóan 500 mázsa cukorrépát takaríthatunk be hektáronként. Vasvári Pál Tsz, Oláh Sándor elnök: - Szövetkezetünk növénytermesztési ágazatában időarányosan jól állunk a betakarítási munkálatokkal. A kalászosokkal a tervezett időben végeztünk, búzából 4,7, árpából 4, tritikáléból (keresztezett fajta) 4,5 tonna termésátlagot tudhatunk magunkénak. Az indiai piacra szánt száraz borsóból - ami el is kelt - hektáronként 3 tonnát takarítottunk be. A megyében elsőként takarítjuk be a napraforgót, 280 hektárról 2 tonnás termésátlagot remélünk. Cukorrépából a korábbi tapasztalatok alapján az idei évben is 52-55 tonnás termésátlagra számítunk. Zöldmező Tsz, Molnár György: - A kalászosok vetése során 60 százalékban vetőmag előállítása volt a célunk. GK ÖPHALOM, GK GÓBÓ, GK CSÖRNÖSZ másodfokú vetőmagfajták kerültek a földbe. A HALMI BUNTA fajtát a malomipar számára termeltük. A 280 hektáros vetésterületen 6.5 tonnás átlagtermést értünk el a kalászosokból. Száraz borsóból 86 hektáron 3,7, konzervgyári zöldborsóból 100 hektáron 5,5, csemege kukoricából 160 hektáron 16.5 tonnás termésátlagot értünk el. A cukorrépa 259 hektáros termőterületéről 50 tonnás termésátlagot remélünk, a másodvetésű csemegekukorica betakarítására szeptember közepén, október elején kerül sor. Ahol már lehet, elkezdődtek az őszi talajelőkészítő munkálatok is. A Vadaspark nyertesei Milliós nagyságú fejlesztések Két héten belül szerződéskötés várható Új Kelet-információ ________ Idén e lső alkalommal hirdette meg a műszaki fejlesztési pályázatát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdasági önkormányzatok konzorciuma az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal (OMFB) közösen. Ennek célja a megye gazdaságfejlesztésének előmozdítása volt. A beruházások támogatására felosztható 50 millió forintos pénzalap felhasználására több mint harminc pályázat érkezett, amely elképzeléseknek több mint ötven százalékát tartották megvalósíthatónak a bíráló bizottság tagjai, s összesen 24 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda a sikeres pályázóknak. A mintegy tízmillió forint értékben benyújtott három mezőgazdasági szakterületű elképzelés mindegyike megkapta a támogatást, viszont az ipari és kereskedelmi jellegű fejlesztési ötleteknek csak az egyharmada kapott szabad utat. A bíráló bizottság indoklásként megfogalmazta, hogy az eredetileg meghúzott szigorú szakmai nívóhoz tartották magukat a kiértékelések során, emiatt a pontatlan, hiányos munkákat elutasították. A benyújtott fejlesztési célok átölelték a gazdasági élet teljes skáláját, közülük is kiemelkedőek voltak az informatikai, a távközléstechnikai, a minőségbiztosítási, valamint az építőipari elképzelések. Hamarosan minden pályázó kézhez kapja a bizottság értesítését, s a pénzügyi támogatásban részesülők várhatóan két héten belül aláírhatják az erről szóló szerződéseket. Az idei pályázati fordulóban megmaradt 26 millió forint egy Műszaki Fejlesztési Alapot képez, s a következő évben újabb támogatási forrásként szolgál majd. Az OMFB szakemberei nem látják annak akadályát, hogy előreláthatólag ezentúl minden év tavaszán kiírják a pályázatot. 1997. augusztus 31-én kisorsolt nyeremények Hullámos papagáj: Türk Ákos, Antal Pál, Orsovszki Judit, Nyilas Endre, Kasse - lák Mihály, Orsovszki Gergely. Pinty: Mohácsi Tamás, Fejes Edina, Udvari Ágnes, Márton Bernadett, Balogh Edit, Antal Katalin, Nagy Krisztina. Hörcsög: Borbély Zoltán, Bartha Orsolya, Szajta Fruzsina. Tengerimalac: Sós Kinga, Vaskó Amelita, Kovács Pál, Kocsis Eszter, Angyal Dávid, Jenei Noémi, Szántó Yvctt, Kenyeres Tímea, Pomik Barbara, Sipos Lilla, Vaskó Péter, Panyit Viktória. Nagyhalászi hírcsokor Új kelet-információ______ Sz ociális térkép A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai megkezdték a város átfogó szociális térképének elkészítését. A kérdezőbiztosok felkeresik a háztartásokat, ahol az ott lakók szociális helyzetéről, életkörülményeiről érdeklődnek. Az összegyűjtött adatok számítógépes kiértékelését követően tanulmány készül Nagyhalászról. Számítógépes fejlesztés A városi általános iskola és a polgármesteri hivatal közös pályázatot nyújtott be a Művelődési és Közoktatási Minisztérium pénzalapjához a számítógéphálózat bővítésére. A település számára kedvező volt a beadvány elbírálása, így az iskola eszközparkja 13 darab számítógéppel bővülhet. A polgármesteri hivatal 15 számítógép beszerzésének lehetőségére pályázott, s ennek eredményessége a szeptember 12-éig megtörténő kapcsolt közbeszerzési tárgyalásoktól függ. Egyházzenei est 1997. szeptember 7-én 18 órai kezdettel az evangélikus nagytemplomban Egyházzenei Estet tartanak. Orgonán közreműködik Molnár Viola debreceni orgonaművész. Műsoron/. S. Bach. C. Franck és Liszt Ferenc művei. Nyíregyházát is megkoronázzuk Embert bankjáról. <T£D HYPO Somogyi Imre fiókvezető HYPO-BANK Hungária Rt 4400 Nyíregyháza Kossuth Lajos tér 3. Telefon (06-42) 501-010 Telefax (06-42) 501-020 A HYPO-BANK Hungária Rt. az egyik legnagyobb, 160 éve fennálló német kereskedelmi bank magyarországi leányvállalata. Nyíregyházán, a Kossuth téri Koronában megnyitottuk új fiókunkat, amely teljes körű banki szolgáltatást nyújt magán- személyek és cégek számára egyaránt. Válogatott, a helyi sajátosságokat jól ismerő szakembereink és szolgáltatásaink magas színvonala biztos alapot jelent a hosszú távú, eredményes együttműködéshez. Rendkívül fontos számunkra az időtálló és személyes kapcsolattartás, ezért ügyfelünk a különböző bankügyletekben mindig saját tanácsadójához fordulhat. A HYPO-BANK mindig megbízható és elérhető partner, akár egy igazi jó barát.