Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-03 / 205. szám
Labdarúgás 1997. szeptember 3., szerda Felfüggesztett prémiumok Sz. A. (Új Kelet) ___ Hé tfőn délután kétórás megbeszélést tartottak az Alkaloida SE Tiszavas- vári NB I B-s labdarúgócsapat vezetői és játékosai. A téma mi más lehetett volna, mint az eddigi hat forduló alatt nyújtott várakozáson aluli szereplés. Pethe Sándoréinak kérdésünkre elmondta, hogy végül is abban maradtak: amíg a gárda kiesőhelyen tanyázik, addig felfüggeszti a prémiumok kifizetését. Ez vonatkozik az edzőkre és a játékosokra is. Egyelőre azonban nincs arról szó, hogy a csapat gyengébb szereplésének személyi konzekvenciái lennének. A Tiszavasvári a következő négy fordulóból háromszor idegenben - Nagykanizsa, Csepel, Szolnok - játszik. Nem lesz tehát könnyű Bo- hácséknak kiköszörülni a csorbát. Nyuszikból oroszlánok? Közim veszt megyei I. osztály K. T. (Új Kelet)________ Me gesik, hogy semmi nem úgy „klappol”, ahogy annak egy normális napon történnie kellene. Nos, a nyír- csaholyiakra esőstől jött a baj. Különféle hátráltató mozzanatok miatt éppen csak összeállt a „vasárnapi csapat”, amelyet aztán alaposan helybenhagytak Nyírkárászban. Az öt góllal megregulázott szatmári formáció a „sürgősen felejtendő” meccsek kategóriájába sorolja eme bajnoki fellépést.- Röviden három okra vezethető vissza az 5-0-ás vereség - adta tudtul Mitró Károly edző. - Először is a sportszerűség mondatja velem, hogy a jól játszó s nagyon akaró Nyírkárász labdába sem hagyott minket rúgni. Másodsorban ilyen összetételben, ahogy most kimentünk a pályára, sokkal jobbra nem számíthattunk. Eleve tartalékosán álltunk fel, mivel Czine, Kokas, Munkácsi és Varjasi, tehát a négy alapember le sem öltözött. Mindahányan sérültek, ugyancsak „félkész” állapotban van Komán Józseféi, Láposi, akik vállalták a játékot. Az utolsó pillanatig kérdéses volt a szintén maródi Korbács bevetése. A harmadik tényező pedig, hogy néhány játékos mélyen tudása alatt teljesített, leginkább riadt nyuszinak tűntek... Tűz, hit nélkül ugyanis nem lehet futballozni. Azért, hogy mielőbb a múlt homályába vesszen a karászi pokoljárás, Mitró mester már a folytatásra koncentrál.- A héten helyre fogjuk tenni a dolgokat, ígérem: a következő mérkőzésen erőteljesebb játékot láthat tőlünk a közönség. Már csak azért is, hogy kárpótoljuk azokat, akik szép számban velünk tartottak Karászba. Sajnos, hiába. Az is biztos, a Jánkmajtis elleni meccsen más összeállítású csapatot dobok harcba... Tóth „csak” pöttyinget K. T. (Új Kelet) _________ Be kezdett a Kisléta. A Szécsi-alakulat „katonái” nem töltenek, csak lőnek. Négy forduló alatt húsz telitalálat rongálta az ellenfelek kapusainak ideg- rendszerét. Eközben a megyei első osztályú egylet eleddig csupán három gólt vételezett. Az egyik adott „dugót” a csengeriek jegyzik, ám nem sokra mentek vele: a létai formáció otthonában páholta el a kupasorozatban prímán teljesítő határ menti kompániát (1-3).- Felhajtás nélkül készültünk a meccsre, ugyanúgy, ahogy a többi csapat ellen - taglalta Tóth Zoltán, a Kisléta játékosa. - Nem ijedtünk meg a Csen- gertől, habár az utóbbi időben tényleg figyelemre méltó eredményeket ért el. Azonban... Más a kupa és más a bajnokság. Bennem fel sem merült, hogy kikapunk, végül is biztosan nyertünk. Egyébként pedig... Nem csak a gárda kapta el a fonalat, Tóth Zoltán is élen jár abban, hogy a Kisléta a tabella élére rakétázott. Az újabban csatárként jeleskedő futballista hat góllal jelezte: „sok” van a lábában. Mint a régi szép időkben...- Amióta elöl játszom, jobbnál jobb labdákat kapok a társaktól, nekem csak be kell pöttyintenem a gólokat. Még valamit: szeretném, ha leírná, abban, hogy a csapat ott tart, ahol, óriási az érdeme Pénzes Sándor polgármesternek. Az általa teremtett nyugodt háttér nagy előnyt biztosít a riválisokkal szemben. Neki köszönhetünk mindent! No és ki ne hagyjam Szécsi Zoltán edzőt. Mégsem fenékig tejfel a támadó élete: rossz esetben ugyanis egy időre civillé vedlik át. No persze, ő nem kér ebből. Hogy mi a bibi? Tóthot ölben szállították le a csengeri pályáról.- Alig volt már hátra néhány perc a meccsből, amikor aláfordult a térdem. Bizakodom, hogy nem komoly a baj, mindenesetre a héten megnézetem Debrecenben. Nem tudom mennyit kell kihagynom, remélem, semennyit. Talán nem annyira vészes a sérülés, s némi pihenéssel kikúrálható... Igazát keresi a Nagyhalász Madaiina: Ha a feleségem szól Nyilasinak... A Nagyhalász tovább harcol. Éspedig a nyitófordulóban elvesztett három pontért. A tisztán látás végett az előzmények: a Nyírlugos-Nagyhalász megyei első osztályú bajnoki mérkőzésen a hazaiak az utolsó percekben becserélték azt a Zatureczki Sándort, aki három sárga lap tulajdonosaként kezdte az új szezont. Ez egyébként kristálytisztán kiderül a szövetség által kiadott körlevélből. Koncz Tibor (Új Kelet) A lugosiak mégis csatasorba állították, a mérkőzést pedig 3- 2-re megnyerték. A vendégek nem voltak restek, s a találkozó utáni napokban kopogtattak a szövetség illetékeseinél. A jegyzőkönyvek átvizsgálásakor bebizonyosodott: Zatureczki tényleg „besárgult”. Nosza, a Nagyhalász azonmód megóvta a meccs eredményét. Ahogy az illendő, megejtették a fegyelmi tárgyalást, amelyen - bár ismét kiviláglott a baki - az óvást elutasították. (Idézet a fegyelmi döntésről kibocsátott okmányból: Tévesnek minősül a Nyírlugos azon felvetése, hogy a sárga lapos eltiltást az 1997. július 30- ai (Diósgyőr elleni) Magyar Kupa-mérkőzéssel le lehet tölteni. Ugyanis a három sárga lapos figyelmeztetés egyidejű nyilvántartása és az ezután való egy mérkőzésről szóló eltiltás letöltése csak az 1997/98. évi bajnoki év kezdetétől lehetséges.) Hogy akkor miért nem kapta meg a három pontot a Nagyhalász? Nos, a fegyelmi testület indoklása emígyen hangzik... (A bajnoki rendszabályok óvás vagy kupamérkőzések eredménye ellen az 54. paragrafus 12. pont alapján: cserejátékos jogosulatlan szerepeltetése esetén vizsgálni kell a mérkőzés összes körülményét, így különösen a csereidőpontban a mérkőzés állását, a mérkőzés hátralévő idejét, hogy a jogosulatlan játék döntően be- folyásolta-e a mérkőzés reális eredményének kialakulását. Amennyiben nem befolyásolta, az óvást el kell utasítani, és a mérkőzés eredményét a pályán elért eredménnyel kell igazolni. A Fegyelmi Tanács nem látta bizonyítottnak, hogy a becserélt játékos befolyásolta volna a mérkőzés végeredményét, ezért a rendelkező részekben foglaltak szerint döntött.) A Nagyhalász nem hagyta annyiban a dolgot, s megfellebbezte a határozatot. A csapat edzője, Madaiina György úgy véli: mellettük az igazság...- Azt furcsállom: mivel három sárga lappal sehol a világon nem lehet játszani, a fegyelmi bizottság mégis helybenhagyta az eredményt, holott a jogosulatlan szerepeltetés feketén-fehéren bebizonyosodott. Kérdezem én, miért nem a Nyírlugosnak kell bebizonyítania, hogy egyáltalán hogyan küldhette pályára a játékost. Mi az, hogy ez nem befolyásolta az eredmény alakulását? Az én értelmezésemben a kispadon ülő cserejátékosnak is érvényes játékjogosultsággal kell rendelkeznie, máskülönben le sem ülhet oda! De... Pályára lépése jogosulatlan akkor is, ha teszem azt három külföldi állampolgárságú labdarúgó után negyedikként megy be, vagy három cserelehetőség után negyedikként vetik be, s mondhatnék még példákat. Az biztos: akármilyen döntés születik a fellebb- viteli tárgyaláson, a végsőkig küzdünk az igazunkért! Azért is, hogy végre megtudjuk: mi a jelentősége a piros és sárga lapoknak, valamint a játékosok igazolásának. Ezek szerint akár egy szurkoló is beállhat, ha lehívom a nézőtérről. így nemcsak a kezdőrúgást, hanem a mérkőzést is el lehet adni az utolsó percekben. Bárki pályára léphet, ha az nem befolyásolja az eredményt. Ha a feleségem a 60. születésnapomon azzal lep meg, hogy megkéri Nyilasi Tibort: a férjem had játszhasson húsz másodpercet a Ferencvárosban, ő ezt engedi, akkorán futballozhatok a Fradiban? Lehetett volna 7-7 is!? NB III Tisza-csoport L. TóthL. (Új Kelet) ...pedig a start ideálisnak tűnt: 0-0 Kisvárdán (ami már a múlté!?, de erről később...), 3-2 a jó erőkből álló Püspökladány ellen. A tavaszi vesszőfutás után az alaposan átalakított Nagy- kálló eredményesen mutatkozott be az NB III Tisza-csoport- jában. Vasárnap óta a csapat szereplését beárnyékolja az aktuális karcagi kudarc. Idén már egyszer megjárták a Jász-Nagykun-Szolnok megyei helyszínen, akkor valamivel kisebb volt a zakó: 1-7... Ezúttal 'vírusos fertőzés vett le néhány játékost a lábáról, többen kihagyták a bajnoki előtti edzéseket. Volt, akit körömfelszakadás, volt, akit munkahelyi elfoglaltság gátolt a készülésben, mindemellett a hétközi edzőmeccsen gól nélküli döntetlenre végzett az együttes az NB Il-es Hajdúnánás otthonában.- Úgy látszik, átok ül rajtunk Karcagon. Noha katasztrofális vereséget szenvedtünk, a mezőnyben nem játszottunk alárendelt szerepet. Akkora ziccereink voltak, hogy kedvező esetben 7-7 is lehetett volna az eredmény. Biztos furcsán hangzik ez így, utólag - ecsetelte Viszokai László, az NSE elnöke. - A 33. percben egy 11- esből szerzett előnyt az ellenfél, ez akkora lendületet adott, hogy hat perccel később már háromgólos vesztésre álltunk. Szünet után még ki sem mondták a játékosok az „éljen-él- jen”-t, ismét nőtt a különbség, utána összezuhantunk. A k. o.-n kívül plusz gond terheli a kállóiakat. A Kisvárda megóvta az első fordulóbeli mérkőzést, Feczkó Tamás jogosulatlan játékára hivatkozva. Oda az egy pont?...- Tamást az NYFC-től vettük meg, ő előtte a Kertvárosban szerepelt kölcsönben. Mi nem tudjuk, hogy ott begyűjtött három sárga lapot, az átadó klub kimutatásában ilyenről nincs szó. Kíváncsian várjuk az ügy kimenetelét - fejezte be mondandóját Viszokai László. Komáromi: El vagyunk átkozva! Barczi Róbert (Új Kelet) Nehéz napokat él át a kis- várdai futball. Négy forduló után sincs meg az első győzelme a csapatnak, s ami ettől is nagyobb gond az, hogy még gólt sem lőttek Margineanék. Vajon mitől kezdte ilyen gyengén a szezont a KSE az NB III Tisza-csoportjában?- Már az indulásnál nagy gondok voltak, hiszen lemondott a vezetőség, és még mindig nem választoltak újat - kesergett Komáromi György edző. - Ennek ellenére elvállaltam a csapat irányítását, azt is mondhatom, hogy beledugtam a fejem a hurokba. Bíztam ugyanis abban, hogy a fiatalok lelkesedése pótolni fogja a távozott játékosok rutinját. Eddig azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem, el vagyunk átkozva, hiszen egyszerűen nem tudunk betalálni az ellenfelek kapujába. Szikszón sem láttam sok esélyt arra, hogy pontot tudunk szerezni, és ez be is igazolódott. Már az első félidőben kialakult a végeredmény, és bár kicsit későn, de a második játékrészben legalább már elfogadhatóan játszottunk. Az is igaz azonban, hogy a hazaiak nagyon keményen, néha már durván játszottak, és ezt engedte a játékvezető, sőt a találkozó végén még tőlünk állította ki Deákot. — Kedvezőbb lehet a kép, amennyiben megkapják a Nagykálló elleni három pontot. Született már döntés ebben az ügyben?- Mi már megkaptuk a szövetségtől az értesítést, hogy minket illet a három pont, bár úgy tudom, hogy a nagykállói- ak fellebbeztek. Azt hiszem, ez teljesen tiszta ügy, hiszen Feczkó a Kertvárosban begyűjtötte a harmadik sárga lapját is, és így lépett ellenünk pályára.- Illő lenne már azonban a pályán is három pontot szerezni. Meglesz ez a Balmazújváros ellen?- Merem remélni, hogy levetkőzik végre a fiúk a kishitűséget és átérzik a helyzet súlyosságát. Azt ígérhetem, hogy az akarattal nem lesz gond, és mindent megtesznek a győzelemért. A közönségünk ugyanis ettől többet érdemel... Figyelmeztető Betis-£inis MTI A spanyol labdarúgóbajnokság nyitó fordulójának zárómérkőzésén a Real Betis, a B VSC- Zugló FC leendő KEK- ellenfele Valladolidba látogatott. A sevillai illetőségű zöld-fehér csapat a számszerű eredményt tekintve magabiztos, 3- 1-es győzelmet aratott, de az igazsághoz tartozik, hogy csak kitűnő hajrájának köszönheti győzelmét. A BVSC számára figyelmeztető jel lehet, hogy a Betis az utolsó 5 percben fordította a maga javára a mérkőzést. Valladolid-Real Betis 1-3 (1-0) Gólszerzők: Juan Carlos (32.), illetve Vidakovic (85.), Alexis (87., 11-esből), Najt (89.). Bikaerős a John Bull Új Kelet-információ Nyíregyháza város 1997/ 98. évi kispályás labdarúgó-bajnoksága. Az utóbbi forduló eredményei: Jonatán Rádió A-csoport: M. R. F. K.-Belváros -A. FC 0-5, Szabics FC-Elek- tronet 2-2, Nyír-Flop FC- Iposz 0-1, Isobau-Borbá- nya-Camel-Spirodent 2-4, Marso Kft.-Nyír-Agro Kft. 1- 1, Orfeusz-John Bull Korona FC 0-4. Gála Center B-csoport: Mirage FC-Térinfo Bt. 7- 1, Termi-Lokomotív SZ. SE 1-1, Volán Rl.-Sza- bolcstej Rt. 4-3, Zöld Ász SE-Dunapack Rt. 3-3, Salewa Alpin—KGST Brazil SC 3-3, Bartha Team-Vec- tigália 3-1. Nyír-Flop C-csoport: Koós FC-H. B. Rt.-Me- gyei Önkormányzat 2-2, Zebrák-Perfekt Baráti Kör 5-0. Old Boys Tokaj-Tau- rus SC 8-3, Casino I.-Voesl Alpin 3-7, Partner Autós Iskola-Határos Kft. 2-4, Nyírszőlős Aladin SE-Nyír- távhő FC 3-4. Ács és Bartha Kft. D- csoport: Ball Sport-Szate Nagykálló 2-6, Pepita-Vitamin 5-6, EKOKft.-Bakosi Sport 3-4, Sasok SC-Drink Team 2- 7, Gergely Tüzép-Argen- tum FC 2-1, East Credit- OTP Bank 2-4. Kutykó Sportpolt E- csoport: Casino II.—Vis Maior 1- 5, Tudlik SC-Szabolcstej Old Boys 2-3, Atlanta FC- Drink Bulls 8-1, Gönzy SE-Start SC 10-3, Örö- kösföld-Tákisz 3-0, Kertváros SE-Beki Kft.-Borso- di Sör 3-4. Kutykó Sportbolt F- csoport: SZÁÉV Öregfiúk-Danu- bius-Fortissimo FC 2-4, Dreher SC Ibrány-Hydrex Stadion Büfé 1-4, Gólvá- gók-Nagycserkesz Dinnye 2- 3, Real Team-Szabolcs Gabona 2-4, Szikszi FC- Bambulls 2-8, Bujlosi Bútorszalon K. FC-Sing FC 3- 5.