Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-30 / 228. szám
Városlátogató 1997. szeptember 30., kedd mm Otven éves az „Esze” Fennállásának 50. évfordulójához érkezett az Esze Tamás Gimnázium. Az ünnepi évben minden szokásos rendezvény az évfordulóhoz illően, a szokásosnál nagyobb külsőségekkel zajlik. Az ünnepélyes tanévnyitón a nagyszabású műsort számos neves vendég, köztük holland látogatók, a megyei közgyűlés elnöke, Tarpa, és természetesen Mátészalka polgármestere és vezetése is megtisztelte jelenlétével. Délelőtt pedagógiai fórum, majd ebéd, ünnepség és végül állófogadás volt. A soron következő elsősök avatását, a szalagavatót, a karácsonyi ünnepséget, az Esze-napokat, a pedagógusnapot, a diákkonferenciát, a ballagást és az évzárót is a fél évszázados jubileum jegyében rendezik. Szabó Miklósné- A munkahelyem megszűnése. A Titásznál dolgozom még, de meg fog szűnni az állásom. Utána nem tudom, mi lesz. Lehet, hogy felajánlanak egy másik munkakört, de nem tudom, hogy elvállalom-e. Szilágyi Attila férfidivatáru kereskedő- A KGST-piac, mert az árusok ugyanazokat az árukat elhozhatják és adhatják, amelyeket mi, kereskedők. Nincs semmilyen érdekvédelmünk, hiába a kereskedelmi kamara, semmit nem ér. Ha kimegy az APEH a piacra, akkor bezárnak az árusok, ha nincs ellenőr, akkor kinyitnak. Elmennek a nagy- kerbe, és elhozzák azt az árut, amit mi, de nekik nincsenek adóterheik, kommunális adójuk, így könnyen olcsóbbak lehetnek nálunk. Ha nem lesz valamilyen érdekvédelem. akkor a feketegazdaság tönkre fogja tenni az engedéllyel, becsületesen dolgozó kereskedőket. Fülöp Gizella — A nincstelenség, a pénzhiány, a nagy árak bosszantanak. Nem vagyok itteni lakos, Szatmárnémetiből jöttem rokonlátogatóba. Ott még rosszabb a helyzet, mint itt, nincs munka, nincs semmi. Minden évben kétszer eljövök Mátészalkára, mert itt él a nagynéném és három unokatestvérem. Farkas Sándorné — Az, hogy kellene egy szemüvegkeret, de nem tudom megvenni a nyugdíjamból. Van egy pár bolt a városban, bejártam őket széltig-hosszig, de három-négyezer forintnál olcsóbb keretet nem találtam. Nincsenek nagy igényeim, de ha nem lesz más, meg fogom venni a drágát. Még ha zsíros kenyéren fogok miatta élni egy darabig, akkor is, mert látni csak kell! Kották és kórtermek A reményt soha nem szabad feladni A mátészalkai kórház idegosztályának földszintes „hosszú- ház” stílusú épülete olyan a több- emeletes hatalmas kórházépületek között, ahogyan egy tomá- cos vályog parasztház festene a csupa beton lakótelepen. Belül már kórházi a hangulat, fehér falak, tolószékek, kondicionálógép és más egyebek hely hiányában a fal mellett, fehér köpenyes ápolónők sürögnek-forog- nak, betegek és hozzátartozók ülnek-állnak, várnak a folyosón. Július óta új orvosa van az osztálynak. Dr. Katonai Irén nyugdíjasként vállalta el a főorvosi állást. Ősz hajával, mosolygós arcával derűt lop a fakófehér kórházfalak közé. A közelmúltban ünnepelte orvosi pályája kezdetének 40. évfordulóját. Az elmúlt, eseménydús évtizedekről, életéről, munkájáról és teljes embert kívánó hivatása mellett is magas színvonalon űzött hobbijáról beszélgettünk a doktornővel.- Erdélyi származású vagyok, 1945 után jöttünk a bátyámmal Magyarországra, hogy itt végezzük az orvosi egyetemet. Debrecenben tanultunk, mert minél közelebb akartunk élni szülőföldünkhöz. Sajnos a határ lezárása elvágott bennünket Erdélytől, teljesen magunkra voltunk utalva. Befejeztük az egyetemet, majd megpályáztam egy állást Debrecenben. A debreceni kórházban lettem szakorvos, és ott dolgoztam 12 éven át.- Miért éppen az ideggyógyászatot választotta?- Számomra ez az orvostudomány egy érdekes területe, amellyel szívesen foglalkozom. Most is azt mondom, hogy a szakágak közül az egyik leginkább fejlődő és legérdekesebb. Máig állandóan változnak a módszerek, és nekünk, orvosoknak ez folyamatos kihívást jelent.- Hol dolgozott az első 12 év után?- A MÁV területi egészség- ügyi központban nyugdíjazásomig. Azóta felkértek már a MÁV szolnoki kórházába főorvosi munkakör ellátására, ideiglenesen, amíg találnak egy szakembert. Ez azért is érdekes, mert kezdő koromban azt gondoltam, hogy csak akkor volt hiány ideg- gyógyászból, de ez azóta sem változott. Eszembe sem jutott volna, hogy Mátészalkára jöjjek, ha nem keresnek meg azzal, hogy nem találnak gyakorlott szakorvost, vállaljam el az állást. Elvállaltam egy pár napra, azután pár hétre, és mindig hosszabbítottunk, legutóbb december végéig, hátha jelentkezik addig valaki. Itt van intenzív és baleseti osztály, ahová állandóan hozzák a súlyos sérülteket, ezért mindig szükség van egy gyakorlott ideggyógyászra.- A családja hogy fogadta, hogy nyugdíjasként lakóhelyétől 80 kilométerre vállalt állást?- A gyerekeim már nagyok, a kislányommal együtt lakunk, a fiam pedig Sopronban él, magánpraxist folytat. A távolság miatt nagyon ritkán találkozunk. A bátyámnak Debrecenben van magánrendelője, ő is elfoglalt. Most már szívesen lennék minél többet az unokáimmal, ha már a munka miatta saját gyerekeimet keveset láthattam annak idején, de valahogy ezt is nehéz megoldani a munka mellett. Rám most elsősorban a kórházban van szükség.- Előfordult már, hogy a „hóhért akasztották”, azaz betegként került a saját osztályára?- Igen, mégpedig nem is olyan régen, tavaly műtötték porckorongsérvvel. Szerdán még dolgoztam, pénteken pedig már befeküdtem az osztályra. Hadd mondjam el, hogy semmi fenntartásom vagy félelmem nem volt, ismertem a folyamatot, és abszolút bíztam az orvosomban. Nagyon nehezen álltam lábra, sokáig sántikáltam. Amikor mondják a betegek, hogy senki nem tudja, mennyire fáj ez, csak aki próbálta, nyugodtan válaszolhatom: én aztán tudom, milyen érzés! Elég jól rendbe jöttem, csak éppen az állóképességem romlott. Amikor idejöttem, mondtam is mindenkinek, én nem lustaságból fogok többet ülni, mint állni!- Sikerült beilleszkedni itt, Mátészalkán?- Úgy érzem, gyorsan el fogad- tak a kollégák és a betegek is, már jönnek olyan betegek, akik nem ismernek engem, betegtársuk ajánlott nekik. Eddig egyébként mindenütt gyorsan beilleszkedtem, és számomra ez természetes. Egyébként ahhoz képest, amilyen nagy osztályokon dolgoztam eddig, ez kicsinek számít, de munka legalább annyi, sőt talán több is van, mint máshol. A szakrendelésen ebben a kórházban eddig 175 beteget vizsgáltam meg, a kollégám talán még ennél is többet. Ebből is látszik, a kórháznak jóval nagyobb létszámmal kellene működnie. Kezdő orvosnak érzem magam, mert nemcsak irányítok, mint esetleg máshol a főorvosok, hanem minden munkát kézbe veszek. Jól is érzem magam ebben a munkakörben, de persze ezt az önkizsákmányolást nem folytathatom huzamosabb ideig.-Amiről még nem beszéltünk, doktornő is az orvos-művészek táborába tartozik!- Hát igen, a hegedülés. A debreceni MÁV Szimfonikus Zenekarban játszottam, bejártuk az országot, többször voltunk külföldön. A ma élő nagyobb karmesterek szinte mindegyikével játszottam. Nagyon szép emlékeim vannak. Koncertmester lettem szimfonikus zenekarban, és kitüntetéseket is kaptam. A műtétem előtti percekben sem a betegségről, hanem a zenéről beszélgettem kezelőorvosommal, aki klasszikus gitáron játszik.- Volt valami a munkája során, amit így visszatekintve másképpen csinálna?- Mindig vannak dolgok, amiket utólag szívesen megváltoztatnék. A legfontosabb, hogy soha nem szabad feladni a reményt. Volt egy esetem, amikor először nem sikerült diagnosztizálni a betegséget, amikor pedig igen, akkor az jött ki, hogy nem lehet rajta segíteni. De a beteg ott volt, minden végtagja lebénult, állandóan a lenni-nem lenni határán mozogott. Én magam, a kezelőorvosa sem reméltem javulást. Ez volt a legsúlyosabb esetem, akiről szinte minden kollégám lemondott. Nem hittem benne, de azért tettem a dolgom, próbáltam életben tartani. Bújtam a szakirodalmat, kerestem a megoldást, a gyógyulás útját. Ennek kettő híján harminc éve, az illető ma is él, jár és mozog, akik pedig annak idején lemondtak róla, már régen meghaltak. Ezért is mondom mindig, hogy soha nem szabad feladni a reményt! Mátészalka Az elmúlt évadhoz viszonyítva megnőtt a színházi bérletek iránti érdeklődés. A művelődési ház idén négy bérletet bocsátott ki. A felnőtt, Maxi-bérleten telt ház van. A szeptember 30-áig nem jelentkező régi bérletesek helyére új jelentkezőket fogadnak. A Maxi első előadása október 14-én 19 órától a Kaktusz virága című darab lesz a budapesti Ruttkai Éva Színház előadásában. Az általános iskolai bérlet a felsős Geszti- és az alsós Picur-bérlelrc oszlik. A Gesztinek október 27-én 14 és 18 órától, a Picurnak pedig november 25-én 14 és 17 órától lesznek az első előadásai, mindkettő a „Dzsungel könyvével” várja a gyerekeket. A nyugdíjasbérletcs helyekre továbbra is várják nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok és nagycsaládosok jelentkezéséi. * * * Gyermekjóléti szolgálat beindítására nyert pályázati úton 2,2 millió forintot a Családsegítő Központ. Az ifjúságvédelmi megelőző cs komplex családgondozó program november elsejétől indul. Ehhez pszichológust vagy pszichopcda- gógust keresnek felvételre. A szolgálat három fővel fog dolgozni. Először gyámügyes dolgozókból, iskolai és óvodai pedagógusokból létrehoznak egy bizottságot, akik munkájuk során összegyűjtenék a szolgálatnak a megoldandó feladatokat, problémás eseteket. Ezekre a problémákra csoportos vagy egyéni foglalkozásokon keresik majd a megoldásokat. *** Az elmúlt évben közel 700 család kapott energia- támogatást abból az ösz- szegből, amelyet a Családsegítő Központ nyert a Héra Alapítványtól. A központ dolgozói idén is benyújtják energiatámogatási pályázatukat. Gépek nyolcmillióért PHARE-támogatással közel 8 millió forint értékben 18 darab multimédiás számítógépet, plusz egy nagy teljesítményű szervergépet vásárol a Gépészeti Szakközépiskola. A gépeket szeptember 5-én állították be a helyi Sandra-Form bútorgyár számítógépasztalaival berendezett informatikai tanterembe. 7 ' ' ----------------------^ Az oldalt írta és fényképezte: Dojcsák Tibor Vs------- -------J Fa rkas Sándorné I Fülöp Gizella
