Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-20 / 220. szám

Sport 1997. szeptember 20., szombat Bajára két pontért mennek! Kosárlabda NB I, B-csoport Bajai Honvéd-Nyíregyházi TK Isobau Baja, vasárnap 17.30. V.: Szabó, Zsigmond. Új Kelet-információ Vasárnap a második fordu­lót bonyolítják a kosárlabda élvonalában. A B-csoport pi­ros alcsoportjában csatázó nyíregyháziak ismét idegen­be utaznak. A vendéglátó a Bajai Honvéd együttese lesz. Ok tavaly még az A-cso- portban küzdöttek, de a hírek szerint nagyon sokan elmen­tek a Duna-parti együttestől. Ezt talán az jellemzi a legjob­ban, hogy a nyár elején ün­nepélyesen elbúcsűztatott Hosszú István, meghallván a csapat gyengülését, leakasz­totta szögre akasztott kosaras­cipőjét és ismét harcba száll megszokott gárdájával a baj­noki pontokért. Ismét Baján szerepel Cservék is, aki több bajnoki évben is szerepelt nyíregyházi színeken. A Nyíregyházi TK Isobau az elmúlt héten Hódmezővásár­helyen szerepelt, ahol nyolc­pontos vereséget szenvedtek úgy, hogy az első félidő nagy részében még ők vezettek. — Bajáról el kell hozni a két pontot — mondja Kamarás György, a nyíregyházi edző. - Erre meg is van az esélyünk. Szerintem Hódmezővásárhe­lyen is nyerési lehetőséget sza­lasztottunk el. Remélem min­den játékos formába lendül. Nem titok, a múlt héten Dunai és Kamrás nem voltak igazán jó formában, két-két pontot szereztek és tizenhat rossz kí­sérletük is volt. Kozma és Oroszvárt már akkor is jól ját­szott, és Gergely is megfelelt az elvárásoknak. Elsősorban arra kell vigyáznunk, hogy tá­volról ne szóljanak meg min­ket, mert Baján mindig akad egy-két olyan játékos, aki ké­pes erre. Ha győznénk, az a csapat önbizalmán is sokat len­dítene, és erre nagy szükségünk van, hiszen a jövő héten a MAFC együttesét fogadjuk majd. A bajaiak a múlt hétvégén Tiszaújvárosban húszpontos vereséget szenvedtek. A salgó­tarjáni „sasok szárnyát szeg­te” Budapesten a testnevelési egyetemi gárda, míg a MAFC- MEAFC találkozót későbbi időpontban játsszák le. Az elmúlt forduló eredmé­nyei. Piros alcsoport: TFSE- Salgólarján 71-69, Tiszaújvá- ros-Baja 92-70. Zöld íilcso- port: SMAFC-Soproni Ászok 71-92, Veszprémi Egyetem- Nagykőrösi KSE 66-78, Fehér­vár KC-Szedeák 65-78, Szek- szárd-Siófok 67-71. Pályázat A pályázat meghirdetője: Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Diáksport Tanács. A pályázatban részt ve­hetnek:- általános iskolai diák­sportszervezetek,- több általános iskola programját szervező körzeti központok,- diáksportbizottságok — több iskolát összefogó spe­ciális programmal. A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek azok a pályázatok, melyek több in­tézményre kiterjedő progra­mot valósítanak meg! Ajánlás (OTSH szem­pontjai alapján) a progra­mokra: Iskolán belül labdajáték­ban legalább 4 osztály vagy iskolák között legalább 3 iskola részvételével szerve­zett eseménysorozat. Tetszés szerint választott küzdősportágban legalább 4 osztály, illetve 3 iskola rész­vételével szervezett ese­ménysorozat. Játékos sportvetélkedő-so­rozat legalább 4 osztály, il­letve 3 iskola között. Folyamatos versenyek ren­dezése a diákok körében népszerű testedzési ágakban (MTB, BMX, görkorcsolya, küzdősportok, technikai tö­megsport). Táborok, kirándulások, többfordulós túrák szerve­zése. A pályázatnak tartal­maznia kell:- a pályázó szervezet ada­tait, a programfelelős adatait,- részletes programot, ver­senynaptárt,- a résztvevők körét, az együttműködő szervezetek írásos együttműködő nyilat­kozatát,- az intézmény vezető­jének írásos nyilatkozatát, hogy a pályázat kedvező el­bírálása esetén tudja-e bizto­sítani a központi költségve­tésre vonatkozó, 1997-től bevezetett kincstári finanszí­rozási gyakorlatnak megfele­lően a megítélt összeg elő­finanszírozását, ebben a te­vékenységben képződő szám­lák (díjazás, bírói díj, orvosi díj, egyéb rendezési költség stb.) utólagos megtérítéséig. (DSB-k esetén az elnök írá­sos nyilatkozatát.) Pályázaton elnyerhető tá­mogatás:- általános iskolai diák­sportszervezeteknél maxi­mum 30 E Ft,- körzeti központok (több iskolát összefogó program) max. 50 E Ft,- diáksportbizottságok területi programja max. 100 EFt. A pályázatokat a követ­kező címre kell elküldeni: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport Tanács, Szoóh Béla titkár, 4400 Nyír­egyháza, Mártírok tere 9. VIII. emelet. A pályázat beadási határ­ideje: 1997. szeptember 30. A pályázatot a megyei sport­intézet közreműködésével a Diáksport Tanács bírálja el. Az eredményesen szereplő pályázók s a program meg­valósításában kiemelkedően közreműködő diákszerveze­tek részére a Diáksport Ta­nács a pályázati támogatáson felül külön sportfelszerelési támogatást biztosít! A pályázatot maximum 3 gépelt oldalban kérjük ösz- szeállítani! Duatlon Diákolimpia Vasárnap 15 órakor a Sóstói Tóstrandról rajtol a Duatlon Diákolimpia megyei döntője. A diákok mind az öt korcsoportban versenyezhetnek. A Komló felőrölte az Alkaloidát Kézilabda NB I Komlói Bányász SK-Tiszavasvári Alkaloida 28-18 (12-6) Komló, 700 néző. V.: Rózsa, Szabó. Komló: Sevcov 1 - Tóth 5, Németh 3, Papp 3, Kalocsai 8, Gál 6, Bognár 1. Csere: Gúnya, Keszthelyi, Kozlov 1, Polgár. Edző: Szaló Tibor. Tiszavasvári: Boczák - Arató, Hellinger, Danes 1, Pavlovics 2, Berényi 3, Dobi. Csere: Grandjean (kapus), Fekete 7, Szrdanovics 5, Alexa, Varga Zs. Edző: Uzejrovics Mirzet Kiállítás: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 6/6, ill. 4/2. Az eredmény alakulása: 10. p.: 2-2.20. p.: 7-4, 40. p.: 18-10,50. p.:28-14. Fullajtár András (Új Kelét) A Tiszavasvári Alkaloida a Szolnok elleni sikeres bemutat­kozás után Komlón játszotta az első idegenbeli NB I-es meccsét. A csapat már a mérkőzést meg­előző nap elutazott, így pihen­ten érkeztek a bányászvárosba. A vasvári legénységen nem lát­szott a megilletődöttség, bátran kezdtek, így az első tíz percben mindössze 2-2 gól esett mindkét oldalon. Ennek oka, hogy jól vé­dekeztek a csapatok, különösen a vendégek keményítettek be, és a jó taktikájuknak köszönhetően Némethet és Polgárt kiiktatták a játékból. Érdekesség, hogy az utóbbi játékos, a hazaiak gól­zsákja a találkozó folyamán egy­szer sem talált az Alkaloida há­lójába. Helyette viszont Kalo­csai és Gál sziporkázott, a két játékos a Komló góljainak felét dobta. Ellenük viszont nem ta­lált ellenszert az Uzejrovics-le- génység. A 10. perc után is egyenrangú ellenfélként küzdöt­tek Berényiék, és továbbra is ke­vés gól született. A félidő hajrá­jában viszont feltámadt a hazai gárda, és kihasználva a vendé­gek mezőnyben elkövetett egyé­ni hibáit, zsinórban lőtt góljaik­kal a játékrész végére tetemes előnyre tettek szert. A szünetben Uzejrovics edző alaposan megdorgálta fiait, és arra kérte őket, hogy amikor gólt lőnek, gyorsabban rendeződjenek vissza, mert az ellenfél az új sza­bály adta lehetőséget jól használ­ta ki. Az intelmek ellenére a má­sodik félidőt már a hazai együt­tes kezdte jobban, és fokozatosan tovább növelték előnyüket. A második harminc perc derekán újra feltámadt a vendégcsapat, zsinórban három gólt lőttek, ám míg góljukat „ünnepelték”, ad­dig az ellenfél máris közepet kez­dett, és a rendezetlen védelmen keresztülgázolva azonnal vála­szoltak a vasváriak góljára. Ve­lük szemben a Tiszavasvári nem­igen tudta meggyorsítani a saját játékát a kapott gól után. Egyre több lett az egyéni hiba, és fárad­ni látszott a csapat, sőt hétmétere­seket is hibáztak. Mindez azt ered- ményezte, hogy a rutinosabb Komlónak bőven volt ereje egy csattanós hajrára, ami a tízgólos győzelmüket eredményezte. Az újonc Tiszavasvári közel fél órán keresztül volt egyen­rangú partner, időnként ők is megmutatták, hogy helyük van a legjobbak között, ám hamar elfáradtak, és ennek következ­tében sokat hibáztak. Szaló Tibor: - Szorosabb eredményre számítottam. Uzejrovics Mirzet: - Érthetet­len számomra, hogy néhány NB I-et is megjárt kulcsjátéko­som időnként csődöt mondott. Jobb volt az ellenfelünk, de a gól­különbséget túlzottnak tartom. Kemény rajtnak ígérkezik Kisvárda Papp-Ker KC-Vasas SC Kisvárda szombat 17 óra. V: Demény, Éles. F. A. (Új Kelet) __________ Eg y héttel a férfimezőny rajt­ja után ezen a hét végén a női első osztályban is elkezdődik a bajnokság. A szurkolók leg­nagyobb örömére a kisvárdai lányok hazai pályán mutatkoz­nak be, amikor a Vasas együt­tesét látják vendégül. A fővá­rosi csapatnak rossz emlékei vannak a legutóbbi kisvárdai látogatásuk óta. Az ok ismert, akkor csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy az egyik pontot elvitték a szabolcsi kis­városból. A felkészülés utolsó napjai­ra végre összerázódott a hazai együttes, bár az átigazolások nem úgy sikeredtek, ahogy a csapat vezetői eltervezték. Mostanra minden kérdéses já­tékengedélyt sikerült beszerez­ni. Gálái is megérkezett Romá­niából. Egyedül Nagy Kriszti­na sérült, így őrá nem számít­hat a szakvezetés. Rátcz Sándor edző a találkozó előtt bizako­dó volt.- Végre együtt van a csa­pat, és Nagy Krisztina kivéte­lével mindenki hadra fogha­tó. A bajnokság kezdete előtti főpróbánk hét közben a Deb­recen ellen volt, amikor egy jó edzőmeccset játszottunk, és mindössze három góllal kaptunk ki otthonukban. A gondom csupán annyi, hogy a mostani összetételben ke­veset játszottak együtt a lá­nyok. A várható kezdő hetes: Pál - Kulcsár, Ignatyenkó, Rigmányi, Vass, Ovtus. Bau- nok. Készenlétben áll: Bírta, Kovács (kapusok), Kulánda, Gálái, Nagy Ivett és Nádasi Mariann. Nem lesz könnyű kezdés számunkra, de nem fel­tartott kézzel megyünk a pá­lyára. Azt ígérhetem, játéko­saim mindent megtesznek an­nak érdekében, hogy neves ellenfelünk dolgát megne­hezítsék. A tavaszi kisvárdai dön­tetlen óvatosságra inti a ven­dégeket, annak ellenére, hogy a nyár folyamán tovább erősödtek. Egyedül Hoch- rajter távozott tőlük. Viszont Deli a Dunaferrből, Rótné a Budapesti Spartacusból, Prok Miskolcról és Mihály fi Nagy­bányáról érkezett hozzá­juk. Nem beszélve arról, hogy soraikat számos válogatott erősíti. Dévényi János szakosztály- vezető elmondta, hogy a fel­nőtt belépőjegyek 300, míg a diák- és nyugdíjasjegyek 150 forintba kerülnek. Egy döntetlen nagy bravúr lenne Elektromos SE-Kárpát-Hús Nyíregyházi KC Budapest Népfürdő utca, szombat 17 óra. V: Ladiszlai, Tavarnai. Munkatársunktól- Nem a legjobb előjelekkel utazunk az Elektromos ottho­nába. Ez a meccs számunkra még akkor is nagyon nehéz lenne, ha mindenki harcra ké­szen és csúcsformában várná a találkozót - halljuk Köstner Vilmos edzőt a találkozó előtt. - Sajnos sok sérültünk van. Bécsi és Szergyuk a Dunaferr ellen robbant le. Bécsinek leg­alább tíz napig kell pihentet­nie a térdét. Szergyuk könnyí­tett edzéssel próbálkozott, de egyelőre még ő sincs bevethető állapotban. Rajtuk kívül kisebb sérülései nyűglődik Habuczki és Dengi is. így nem a legjobb a hangulat, amit még jócskán befolyásol a Dunaferr elleni kudarc is. A bemutatkozó mérkőzés alaposan megingat­ta a játékosállomány önbizal­mát. Én azt hiszem, azt a mécs­esét minél előbb el kell felejte­nünk, és az előttünk lévő fela­datokra kell koncentrálnunk. Most még a játékosok idege­sek és feszültek, és éppen ezért átérzik a mai meccs jelentősé­gét is. Nagyon bízom benne, hogy mindez jobb teljesít­ményre ösztönzi a fiúkat. A „tromos” otthonában bátor já­tékot várok játékosaimtól, mi­vel az esélytelen nyugalmával lépünk pályára. Egyetlen jó hír, hogy sikerült Petrusevszkij já­tékengedélyét megszerezni, így az átlövő ma bizonyíthat először új csapatában. A sérül­tek miatt teljesen át kellett szer­vezni a jobb oldalt. Szergyukot és Bécsit Szakács és Pctruscvsz-* > kij fogja helyettesíteni. Takti­kailag felkészültünk az Elekt­romos ellen. Fontos feladat, hogy a belső négyesüket-Szép Kiss, Rosta, Lendvai, Kosztec- kij- semlegesítsük. Az első for­dulóban jól kezdett a fővárosi csapat, hiszen idegenben 22- 14-re legyőzték az újonc Ceg­léd gárdáját. Egyébként ennek a meccsnek a videofelvételét tanulmányoztuk, amikor kiala­kítottuk a taktikánkat ellenük. Ellenfelünk jelentősen meg­erősödött a nyár folyamán. Szolnokról leigazolták Szép Kiss Krisztiánt cs Ózdról Fejest ésFujákot. Eltökélt szándékuk, hogy az élbolyban végezzenek. Abban reménykedem, hogy a csapat ezúttal odateszi magát, és kiadják magukból azt a pluszt, ami a Dunaferr ellen bennük maradt. Részünkről egy döntetlen nagy bravúrnak számítana. . Ismét •• ^ ^ Új Kelet-információ Az NYVSC Szabolcs Ga­bona extraligás férfi röplab­dacsapata pénteken dél­előtt újabb edzfímérkőzést játszott a Vasas SC ellen. Az első két játszmát simán nyer­ték meg. míg a második kettő a vendéglátóké volt. A Cutino, Veres, Zádor, Pampuch, Abdrahmanov, Bugyi hatos kezdte meg a meccset, míg a második já­tékban Abdrahmanov helyén Zajácz szerepelt. Az utolsó két szettben Toronyai. Veres, Zádor, Pampuch, Zajácz és Horváth L. szerepelt. Vasas SC-NYVSC Szabolcs Gabona 2-2 (-10. -6,8.13) Kick-box Nyírbátorban Új Kelet információ A Farm Traktor Kick Box SE ezúttal Nyírbátorban ütött tanyát egy kick-box bemu­tató erejéig. Vasárnap a törté­nelmi város lakói a nyíregy­házi egyesület legjobbját, a világbajnoki döntőre készü­lő Gönczi Jánost is láthatják majd, az este hat órakor a vá­rosi sportcsarnokban kez­dődő bemutató csúcspontja­ként Gönczi az uksánSzcrgej Zahurchuk ellen küzd. A fiatalok közül 20 kilog­ramm alattiaknál két nyíregy­házi, Hamza Adámés Szakács Gergő találkozik a szorító- ban. A többi utánpótláskorú fiatal debreceni ellenfelekkel mérkőzik. Nyíregyházi szí­nekben Szabó Zsolt (55 kg) Európa-bajnokot, Fintor Gá­bor (30 kg) és Sipos Tamás (35 kg) világkupa-győz­teseket és Horváth Jenőt (50 kg) láthatják a nézők. A felnőtteknél a párosítás: 63,5 kg Tóth István (világku­pa ezüstérmes yRákos Gyu­la (román), 75 kgBodnár At­tila (magyar bajnokság 2. he- lyezettje)-Kojoknean Stefan (román), 75 kg Szilvási Tibor (magyar bajnok)-Németh Zsolt (román), 81 kgTiszai Mihály (világbajnoki bronz­érmes, magyar bajnok)- Csobra Mihály (román). Csabait csipegetnek Kézilabda NB IB Csaba Előre KC­Fehérgyarmati VSE Békéscsaba, szombat, 16 óra V: Taizs, Sebők. Különös ellenfélhez láto­gat a bajnokság nyitányán a fehérgyarmati legénység. Az ellenfelük három évvel ez­előtt kiesett az NB I-ből. majd a következő szezonban az NB I B-ből. A nagymúltú csapatismét visszakerült az NB 1 B-be.- Nem esünk kétségbe, hogy az ellenfelünk a bajno­ki cím felé kacsingat. A csa­patom becsületesen felké­szült, így nyugodtan várjuk az összecsapást. Többen tá­voztak, és egyelőre nem erősíti sorainkat Pásztor Ist­ván. aki a felkészülésben sem vett részt. Ennek ellenére még bízunk benne, hogy rövide­sen ismét közénk áll. Új játé­kosként érkezett hozzánk Ne- zezon, Weibli és Lázár, illet­ve továbbra is nálunk játszik kettős igazolással a nyíregy­házi' Braun és Kaplonyi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom