Új Kelet, 1997. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-17 / 217. szám
Labdarúgás 1997. szeptember 17., szerda Falatovics helyett Farkas Közimveszt megyei I. osztály Rendkívüli volt a hétfői nap Gávavencsellőn. A megyei első osztályú labdarúgócsapat elnöksége rendkívüli ülésen értékelte az eddigi „atrakciót”, ami nem titkoltan gyengének tituláltatok. A tizenharmadik hely, a megszerzett hat pont Falatovics László állásába került. K. T. (Új Kelet) ___- A csapat nem megfelelő szereplése miatt úgy gondoltuk: edzőváltással javítani tudunk a jelenlegi helyzeten- közölte kedd délben Karakó László egyesületi elnök. — Falatovics László belenyugodott mindebbe, s mondhatom, barátként váltunk el. Megüresedett tehát a ven- csellői kispad. Igaz, csak órákig tartott eme állapot, merthogy a vezérkar időközben rátalált az új trénerre.- A véletlen folytán kapcsolatba kerültem a Kéken dolgozó Farkas Tiborral, aki a mai nap folyamán igent mondott a felkérésre. A kedd délutáni edzésen már ő irányítja a munkát - jelentette be Karakó László. A búcsúzó Falatovics László - aki az őszi idényben négy idegenbeli és két hazai mécsesén „hozta össze” a fenti produktumot - nem kívánt mélyrehatóan nyilatkozni a váltás hátteréről. Annyi azért feltétlenül kikívánkozott belőle, hogy semmiféle nézeteltérés nincs közte és a vezetőség között. Tudomásul veszi, hogy az egylet elöljárói több pontot reméltek - a döntést elfogadja. Fecsku István nem érti... Ami másokat tökéletesen kielégít - az Ibrányt nem. Csengerben ikszelni tucatnyi gárda számára mennyei boldogsággal ér fel, a „dobogós” Fecsku-csapat azonban többre vágyott. így aztán a játékos-edző nincs kibékülve az eredménnyel. Koncz Tibor (Új Kelet) Fecsku Istvánt egyáltalán nem hatotta meg, hogy társulata 0-0-ra végzett a Magyar Kupában országos hírnévre szert tett hazai brigáddal. És nem csak a döntetlen miatt mérgelődik...- Nem sokat aludtam vasárnap éjjel, volt min gondolkodnom - bökte ki az ibrányi tréner. - Sajnálom a bennünket elkísérő szurkolókat, hogy nem tudtuk győzelemmel megörvendeztetni őket. Egynek viszont örülök: saját szemükkel láthatták. milyen körülményekkel kell megküzdeni idegenben. Ebben a megyei első osztályú bajnokságban ugyanis furcsa elvek érvényesülnek: senki nem védi meg a játékosok testi épségét! Hétvégi „egál” ide vagy oda, tény: javuló tendenciát mutat az Ibrány „tájolási mérlege”, a megszokott katlanban gyakorta tündöklő együttes a múltban haloványan teljesített túrái során.Talán most fordul a kocka...- Idén jobban megy a csapatnak idegenben, de az ilyen meccseket, mint amilyen a csengeri is volt, „hozni” kellene. Ugyanígy megnyerhettük volna a korábbi, Jánk- majtis elleni mérkőzést. Enél- kül nehéz lesz elérni célunkat, a feljutást. Az is igaz, míg otthon játszani próbálunk, ezt vendégként nem nagyon engedik... Hogy miért? Ez nem fér a fejembe, holott én arra nevelem a játékosokat, hogy ne félelmítsék meg az ellenfelet, ne a lábakat rugdossák, hanem a gólokat! Csínyt sütöttek ki a Baglyok K. T. (Új Kelet) _______ Ví g kedélyű emberek telepedtek vasárnap este a tu- nyogmatolcsi Székely fogadó asztalaihoz. A túrricsei Baglyok (ezen állat díszeleg a csapat mezén) megszokott barlangjukban koccintottak a záhonyi diadalra. A győzelmet ünnep- lendő betért az „odúba” jó néhány drukker is - legalábbis azok, akik a legtovább bírták a gyűrődést. Merthogy negyvenfős szurkolói különítmény izgulta ki a Czuprák-fiúk sikerét: eme hívek jóban- rosszban osztoznak a megyei első osztályú egylettel.- Nagyon ránk fért már ez az idegenbeli győzelem - sóhajtotta Lengyel János egyesületi elnök. - Záhonyban egymásra talált a csapat és az utazást is vállaló közönség. Végül 3-2- re nyertünk, de majdnem hagytuk kiénekelni szánkból a sajtot. A hazaiak a 87. percben egyenlítettek, még szerencse, hogy az utolsó pillanatban újabb, mindent eldöntő gólt szereztünk. Saját magunknak kerestük a bajt azzal, hogy az első félidőben kihagytuk a helyzeteket, emellett három kapufát rúgtunk. Tehát sokkal hamarabb lezárhattuk volna a vitás kérdéseket. Egyébként pedig Túrri- csén igencsak tudják becsülni a vendégként kasszírozott pontokat. Merthogy a Baglyok gyakorta felsülnek portyázásaik alkalmával. Ámbátor ennek nem csupán szakmai magyarázata van...- Idegenben félszegek a játékosok, másfelől számunkra az ősz mindig problémásabb, mint a tavaszi idény. Ilyenkor, a betakarítási munkálatok idején érthetően kissé háttérbe szorul a futball. Az elmúlt héten például több tonna paprikát és paradicsomot gyűjtöttek be a srácok, plusz este edzettek. Ezért mondom, hogy le a kalappal előttük. Pénteken este aztán együtt volt a csapat, a szalonnasütés alatt záhonyi csínytevésre szövetkeztünk. Hát, sikerült... „Ezt az ifi is tudná!../’ Rosu az első távozó Vasváriból Hétfőn este előbb szakosztály-vezetőségi, majd szakosztálygyűlés volt Tiszavasváriban. A téma mi más lehetett volna, mint az NB I B-s labdarúgócsapat eddigi gyenge szereplése, okainak feltárása. Száraz Attila (Új Kelet)-Azt gondoltam, hogy a korábbi pénzmegvonásból okul a csapat, de tévedtem. Egyre lejjebb csúszunk - mondta Pethe Sándwegyesületi elnök szomorúsággal a hangjában. Mintha éveket öregedett volna a fiatal sportember az első nyolc bajnoki forduló alatt.- A szponzorok jelezték felém, hogy a jövőben nem segítik a csapatot, ha továbbra is így szerepelünk. A megbeszélések vége az lett, hogy Ion Rosu szolgálatára nem tartunk igényt a továbbiakban. O szabadlistára került. Tíz játékos kapott figyelmeztetést. Ennek elsősorban az elmaradt teljesítményük és a labdarúgáshoz való hozzáállásuk az oka. Amennyiben a csapat teljesítménye nem javul, akkor további menesztések várhatók. A hétvége után tovább bővülhet a kör. Kiss Miklós továbbra is élvezi a bizalmunkat.-A jelenlegi eredményt a csapat B. Kovács Zoltánnal is elérte voltul, arról nem is beszélve, hogy erre a teljesítményre a tavalyijátékoskeret minden frissítés nélkül” is alkalmas lett volna. Milyen felelősséget érez a gárda jelenlegi tizenkilencedik helyéért?- Nyilván a tizenkilencedik helyben megvan a mi felelősségünk is. Tagadhatatlan, hogy az eddigi nyolc fordulóban nem úgy szerepelünk, ahogy kellene. Az igazolások sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Némely játékos nagyobb bizalmat kapott, többre taksáltuk, mint az eddigi teljesítményét figyelembe véve valójában ér. Azt nyugodtan ki merem jelenteni, hogy nem az edzésmunkával van gond. Mint már mondtam: Kiss Miklós to- vábbra is élvezi a bizalmat! Nagyon remélem, hogy labdarúgóink elgondolkoznak a történteken^ hirtelen ugrásszerűen megnövekednek a teljesítmények. Ha ez nem így lesz, mindenre el vagyunk szánva, további drasztikus lépések várhatók. A jelenlegi teljesítményt az ifjúsági játékosainkkal is el tudjuk érni... Ne tévedjen senki a labdarúgóink közül, az átigazolási stop nem tart vissza bennünket! Haa Csepel ellen nem produkál ez a csapat, akkor elképzelhető, hogy tovább folytatódik a drasztikus keretszűkítés-mondta befejezésül mindenre elszántan Pethe Sándor.. Újabb esély az összerázódásra NB III Tisza-csoport, 2. forduló Nem az agy hagy ki (lásd alcím...), egyszerűen csak muszájból felhánytorgatják a múltat a felek. Noha a mezőny már túl van hat fordulón, egy elhalasztott mérkőzés lejátszására az előzetes megállapodások szerint most nyílik lehetőség. A tabella alsóházi derbit ígér, ugyanakkor olyan kicsik a pontkülönbségek, hogy egy esetleges győzelemmel ma délután már bármelyik együttes jóval feljebb találja magát. Nagykálló-Encs Szerda, 15.30, V.: Kiss János (Nagy Cs., Berke). Egymás elleni eredmény: három éve a bajnoki nyitányon gól nélküli félidő után 3-1-re nyertek idegenben az encsiek, az egyke kállói találat Szilágyi S. érdeme. A visz- szavágón hamar elhúzott 3-0-ra az Encs, ám Vágó, Heczel és Polon- kaírévén egál lett a vége. Nagykálló, Papp László edző: „Nagy meccset játszottunk Hajdúböszörményben! Erősen vitatható góllal kaptunk ki a listavezető otthonában. A tisztes helytállás miatt nincs ok az elkeseredésre. Az a legfőbb feladatunk, hogy fokozatosan összerázódjunk. Sajnos, Jurkó három sárga lap miatt nem játszhat, Vass pedig továbbra is sérült. Encs, Béres László szakosztályvezető: „Alaposan kikaptunk otthonunkban az Edelény ellen. Az 1-5 annak is „köszönhető”, hogy hal (!) standard játékosunk hiányzott különböző okok miatt. Ezúttal csak Vargára nem számíthat Orlóczki Tibor. Nem nyom minket az esélyesség terhe, számunkra a döntetlen elfogadható eredmény lenne.” Betti az utolsó percben Teremlabdarúgó NB I, 2. forduló L. T. L. (Új Kelet) _______ Ut óbb még Meggy-Új Zé- land—Argentum néven jegyezték azt a párharcot, amelyre hétfőn késő este került sor a borsodi megyeszékhelyen. A névújulás óta a meggyesek vereséggel startoltak, a nyíregyháziak ellenben bezsebelték a három pontot a nyitófordulóban. Ezúttal „megfordult a széljárás”, pontszámban felzárkózott az NYKFC mellé a (mély levegő, összpontosítás és...:) DKFCMBZ. A gól nélküli negyedórát követően a pályaválasztók megnyugtató előnyt szereztek. Szünet után hamar szépített Krasznai Zs., ám a 30. percre alaposan megzakkantak a vendégek (5-1). Sok csapat ilyenkor kitűzi a fehér zászlót, feladja a küzdelmet. A Nyíregyháza nem így tett, poraiból feltámadt (38. p.: 5-4). A kockáztatás nem vált be, az utolsó percben a diósgyőri B-közép által biztatott helyiek nem érték be a minimális különbséggel... Diósgyőri KFC-Meggy-B. Zöldért-Nyíregvházi KFC 7- 4 (2-0). Miskolc, Herman Gimnázium. V.: Lánczos, Berta. DKFC-Meggv: Pallai-Tóth, Kerényi, Dulibán, Herczeg. Csere: Dávid (k), Szakos, Bese, Táger, Nagy J., Vígh, Simonyi. Csapatvezető: Peitl Róbert. NYKFC: Polacsek - Krasznai Zs., Kiszeiy, Spisák, Virág Cs. Csere: Krizsanovszki (k). Banka, Nagy Cs., Virág T. Csapat- vezető: Sziki Gyula. Gólszerző: Simonyi 3, Vígh 2, Dulibán, Nagy Cs. (öngól), illetve Krasznai Zs. 3, Spisák. A 2. forduló további eredményei: DVSC Great Tours- Sicilia Gelati 5-1, Szőlőskert Nagyréde-Berek Rolád Technika Háza 3-8, Első Beton Szeged—In Time Aramis 2-7, Apen- ta Nestle-Külkcr Kappa 7-2, HAGA Build Pool Uszodatech- nika-PFC Heveder 5-3. Rosco SE-HKFC ’93 Szuperinfó 2-2 (a 39. percben még 0-2 volt az eredmény...), AC Parna-FC Rubeola 4-4. Szabadnapos: Azzuro SE Hatvan. A 3. fordulóban a Nyíregyházi KFC vendége a sereghajtó Szőlőskert Nagyréde lesz szeptember 22-én, hétfőn este héttől a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A bajnokság állása: 1. In Time Aramis 2. Apenta Nestle 3. DVSC Great Tours 4. Berek Rolád TH 5. FC Rubeola 6. AC Parna 7. Nyíregyházi KFC 8. Diósgyőri KFC-Meggy 9. HAGA Buildpool U. 10. Külker Kappa 11. HKFC ’93 Szuperinfo 12. Rosco SE 13. PFC Heveder 14. Azzuro Antik Art 15. Első Beton Szeged 16. Sicilia Gelati 17. Szőlőskert Nagyréde 2 213-2 6 2 215-5 6 2 29-1 6 2 215-8 6 2 1 18-7 4 2 1 17-6 4 2 11 9-8 3 2 11 12-11 3 2 11 8-7 3 2 11 7-11 3 21 1 4-5 1 21 1 3-7 1 11 3-511 0-422 6-1222 4-132 — — 2 3-14 — „Kupán vágott” kiscsapatok A Magyar Kupa legjobb harminckét klubja közé jutott a Nyíregyházi FC és az ASE Tiszavas- vári. Erre sokan számítottak. Arra is, hogy a sorsoláskor mindkét alakulat NB l-es ellenfelet kap. Amire senki nem gondolt: az NYFC a Videoton, az Alkaloida a Kispest-Honvéd otthonában kénytelen próbát tenni. Új Kelet-információ Mindennek tetejébe a továbbjutásról egy összecsapás hivatott dönteni. A hír nem kis megrökönyödést váltott ki szurkolói berkekben. Nem szólva a két, megyei NB I B-s egylet vezetőségéről. A Nyíregyházát különösen érzékenyen érinti az idén szabványosított új kupamódi. A piros-kékek október 15-én, szerdán játszanak Fehérvárott, rá három napra Dorogon bajnoki találkozó vár rájuk. Hogy a köztes időt hol bekkelik ki (hazajöjje- nek-e vagy sem?), arról még nem határozott a szakmai stáb.- Valamikor a Magyar Kupát azért rendezték, hogy a kiscsapatoknak élményt jelentsen — hangoztatta Kulimár János. az NYFC elnöke. - Meri például Székesfehérváron nem esemény a Nyíregyháza vendégjátéka, viszont fordítva igen. Nálunk 4-5000 nézőt biztosan vonzott volna ez a mérkőzés. A legjobb harminckettő között helyesebb lett volna irányított sorsolást készíteni, mondjuk úgy, hogy megfelezték volna az országot: a tiszántúli csapatok itt, a dunántúliak pedig egymás ellen játszanának... No persze az is nonszensz, hogy a Szombathely egy meccsért átutazza az országot, és Csengerben lép pályára.- Ezek után mennyi esélyt Iát az NYFC továbbjutására ?- Ha már így alakult, legalább azt a bevált szokást alkalmazhatták volna, hogy döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat jut tovább. De hogy most ezt is megváltoztatták, emiatt lényegesen csökkenlek esélyeink. Örülünk, ha a bajnokságban nem kell annyiszor utazni a Dunántúlra, így pedig plusz költségbe verjük magunkat. Edzőmérkőzések Új Kelet-információ Szerda: Nyíregyházi FCHajdúböszörinény, 15.00, Demecseri Kinizsi- ASE Tiszavasvári, 16.00.