Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
1997. augusztus 5.,kedd Panoráma A rendőrök „WC-papírja” MTI Nem éppen ízléses, de annál „emberibb” kérdésnek szentelt nyolc oldalas dolgozatot a bécsi rendőr-főkapitányság: a dokumentum „A kábítószer lenyelésével gyanúsított őrizetes székletének ellenőrzése, illetve kiértékelése” címmel igyekszik kijelölni a kompetenciákat ebben a fontos kérdésben, amellyel nyilvánvalóan valakinek foglalkoznia kell, s amelyért - érthető módon - nem verekszenek sem a rendőrök, sem a bűnügyi tisztviselők. A főkapitányság jogi osztálya által kidolgozott iratban foglaltak rövid lényege, hogy alapvetően az őrizetet ellátó közeg a „hunyó” az ügyben. Ez azonban nem úgy értendő, hogy a kihallgatás alatt illemhelyre kéredzkedő őrizetest azonnal vissza kell szállítani a cellájába. Egyfelől az emberi jogi konvenció szerint biztosítani kell a letartóztatottnak a „megfelelő székelést”, másfelől az ilyesmi általában túl sürgető ahhoz, hogy kísérgessék az illetőt. Ebben az esetben tehát a nyomozónak kell megfigyelnie a folyamatot és a vizsgálatot elvégeznie. A bécsi kapitányság meglehetősen szkeptikusan viseltetik egy esetleges „székletvizsgáló csoport” felállításának lehetőségéhez. A vonatkozó „papír” szerint olyan szabályozást, amely a székletnek a hivatalban való őrzését írja elő arra az időre, amíg egy kifejezetten e célra alakult másik szolgálat munkatársa a helyszínre érkezik, már pusztán higiéniai okokból sem célszerű fontolóra venni”. Mese tehát nincs: annak kell megvizsgálnia a WC „tartalmát”, akinek a felügyeletére az őrizetes éppen rá van bízva - szól a bécsi főkapitányság verdiktje. Komolyra fordítva a szót: a Bécsi Biztonsági Hivatal Kábítószer-ellenes Csoportja összesen 28 bűnügyi hivatalnokból - azaz nyomozóból -, két tisztből és három jogászból áll. Júliusban 127 gyanúsítottat vettek őrizetbe, 144 házkutatást végeztek, s mindemellett folytatták a napi aprómunkájukat is. Korábban egyszer már elhatározták, hogy a teljes kimerülés elkerülése érdekében havi 120 órára korlátozzák túlóráik számát, de a júliusihoz hasonló időszakokban ez sem tartható be. Az osztály legalább ötven embernek tudna munkát adni, s akkor még nem tudni, hogy mi lesz, amikor Ausztria lesz az EU soros elnöke 1998 második félévében. Arról ugyanis még nem esett szó, hogy ki fedezi a biztonsági színvonal fenntartásának költségeit — írta a Kurier című bécsi napilap.- Sajnálom, kedves Szabóék, de az idén olyan kevés gyermek született, hogy már mindet örökbe fogadták. Helyette esetleg ajánlhatok kisnyugdíjast, őbelölük van bőven. Megvesztegetett spanyolok? MTI Winston Churchill brit miniszterelnök a második világháborúban annak rendje s módja szerint „megvesztegette” a Franco generalisszimusz vezette Spanyolországot, hogy távoltartsa a hitleri Németország oldalán történő hadbalépéstől. Legalábbis erre a következtetésre jutott a Londonban most hozzáférhetővé vált tikos okmányokból két brit történész, David Stafford és Andrew Roberts. A milánói Corriere della Sera hétfői számában megjelent értesülések szerint Churchill 1940. májusban megbízta a madridi brit haditengerészeti attasét, Alan Hillgarth-t: minden lehetséges módon akadályozza meg Francónál és tábornokainál, hogy Spanyolország a „tengelyhatalmak” oldalára álljon. Londont ugyanis rendkívül aggasztotta, hogy Franco, hálából, amiért támogatták őt a polgárháborúban, szövetkezik Hitlerrel és Mussolinival. A brit kormány ezért 2,5 millió font sterlinget helyezett letétbe a New York- i „Swiss Bank Corporation”- nál, amely összegből Hillgarth „kenőpénzzel láthatott el” spanyol tábornokokat. A kenőpénz egyik legfőbb haszonélvezője állítólag a spanyol vezérkar akkori főnöke, Antonio Aranda Mata tábornok volt, akit abban az időben Franco lehetséges utódának tekintettek. Feltevések szerint jó félmillió font sterling vándorolt a zsebébe. A végül is teljes sikerrel járt „Spanyolország hadműveletben” a két londoni történész szerint részt vett James Bond regényalakjának megteremtője, lan Fleming is, aki abban az időben a brit kémelhárítás ügynöke volt. Fleming - mint tudjuk - a háború után a politikai bűnügyi regények ünnepelt szerzőjeként tett szert világhírnévre - emlékeztet az APA. Álláskeresőknek Munkalehetőségek megyénkben Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Nyíregyháza, Szabadság tér 2. Matematika-fizika tanár (főisk. végz., 22-30 éves) i Kék Közalk. bérsz. Történelem-bármely szakos nevelő (főisk., végz., 22-30 éves) Gyors-gépíró (nyh.-i nő részmunkaidőben, i Kék Közalk. bérsz. lehet nyugdíjas is, szakisk. végz.) i Nyíregyháza 8.5-9 E F( Szabász (szak. v. bétán, munkás, 18-40 éves) Lakatos (pályakezdő szakm. nyh.-i, 5 Nyíregyháza 18-28 E Ft légtechnikai szerelés, 18-25 éves) 2 Nyíregyháza 20-30 E Ft Varrónő (szakmunkás, Nyírpazony+15 km) I Nyírpazony 17 E Ft -Htelj. bérsz. Víz-, gáz-, fűtésszerelő (nyh.-i szakmunkás, 17-35 éves) 2 Sz.-Sz.-B. megyében 30-33 E Ft Autószerelő (szakm. nyh.-i, 20-30 éves) 1 Nyíregyháza 25-30 E Ft Molnár (Nyíregyháza + 20 km, szakmunkás) 4 Nyíregyháza 30-32 E Ft Kőműves (Nyháza + 20 km, szakmunkás) Épületbádogos (17-50 é. szakm., v. bétán. 10 Nyíregyháza 25-35 E Ft gyakorlattal, Nyh.+30 km) Pultos (vendégiátóip. szakképzett, 17-25 éves 3 Nyíregyháza 20-25 E Ft pályakezdő munkanélk., nyházi) Autóvillamossági szerelő (szakmunk. 30-40 éves, 2 Sóstóhegy . 17-25 E Ft B. kát. jogosítv.) Kozmetikus (szakmunkás, 17-40 éves, kezelőszék, 1 Nyíregyháza 25-30 E Ft gőzölő szükséges) 1 Nyíregyháza 17,5-40 E Ft Fűrészgépkezelő (betanított és segédmunkás, 18-54 éves) Iskolatitkár (lehetőleg pénzügyi szakközépisk. 15 Nyíregyháza 17 E Ft+telj. sz. végz., gépírás, szövegszerű, 18-40 éves) 1 Nyíregyháza közalk. bér sz. Asztalos (szakmunkás, 23-45 éves) 3 Nyíregyháza 25-40 E Fi Szakács (szakmunkás, 22-50 éves, éttermi gyakorlat) Nyíregyháza 20EFt Kőműves (szakmunkás, 25-45 éves) 3 Nyíregyháza ' 25-30 E Ft Gyógypedagógus tanár (30-50 éves) Tiszabercel közalk. bér Német-magyar szakos általános iskolai tanár (22-45 éves) 1 Tiszabercel közalk. bér Géplakatos (szakmunkás, 18-35 éves) 1 Nyíregyháza 30-50 E Ft Szerkezetlakatos (szakmunkás, 18-35 éves) 3 ' Nyíregyháza 30-50 E Ft Általános lakatos (betanított munkás, 18-30 éves) Nyíregyháza 30-50 EFt ívhegesztő (szakmunkás, 18-35 éves) I Nyíregyháza 30-50 E Ft Esztergályos (szakmunkás, 18-35 éves) Kollégiumi nevelőtanár (matematika, fizika, bármely szakpár, Nyíregyháza 30-50EFt ' 23-40 éves, főiskola, önéletrajz+diploma másolat) Nyíregyháza közalk. bér Napközis nevelő (tanítóképző főiskola, 22-30 éves, pályakezdő) 1 Kótaj 29 EFt Tanító (főiskolai végzettség, 24-35 év) 1 Paszab közalk. bér Ének-német szakos tanár (főiskolai végzettség, 24-35 éves) Ügyintéző (férfi, számítástechnikai alapism., 20-25 éves, román és magyar nyelven beszélő, VW és Skoda gk. 1 PaSzab közalk. bér alkatrész ismeret, mikrofilmolvasáshoz értő) 1 Nyíregyháza 20-40 E Ft Szakács (22-50 éves, szakmunkásl éttenni gyak.) 1 Nyíregyháza 20 EFt Laboráns (vegyész, főisk., egyetemi végz., 22-30 éves) Esztergályos-lakatos-szerszámkészítő (szakmunkás 1 Nyíregyháza Magegy. szerint férfi 20-30 éves) 1 Nyíregyháza 20-25 EFt Takarítónő (4 és 8 órás, 8 ált. isk. végz. 18-50 éves) 2 Nyíregyháza KJT szerint Pénzügyi előadó (22-30 éves, egyetemi v. főisk. végz.) Benzinkútkezelő-pénztáros (18-25 éves pályakezdő, 1 Nyíregyháza 30 EFt szakmunk., szakközépisk. végz.) 10 Nyíregyháza 20-40 E Ft Cipőfelsőrész-készítő (szakmunkás, büntetlen előélet) 100 Nyíregyháza 18,5-31.7 EFt Bolti eladó-pénztáros (17-35 éves, szakm.) 6 Nyíregyháza 22-25 EFt Segédmunkás (18-35 éves) 2 Nyíregyháza 22-25 E Ft Hentes eladó (18-35 éves férfi szakm.) 1 Nyíregyháza 22-25 E Ft Álláskereső klubfoglalkozás! Pszichológiai szaktanácsadás! Megyei Munkaügyi Központ Nyíregyháza, Benczúr tér 18. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Csenger, Petőfi tér 1. Általános iskolai gyógypedagógus 3 Porcsalma Megegy. szer, Biztosítási üzletkötő 7 Csenger Jutalékos rendsz. Területi képviselő 3 Csenger Jutalékos rendsz. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Kisvárda, Szent Gy. tér 4. Német-bármely szak. 1 Nyírtass KJT. szerint Német-bármely szakos tanár (egyetemi végz.) 1 Kisvárda KJT. szerint Szakács 1 Kisvárda 30-40 E Ft Titkárnő 1 Mándok Megegy. szerint Német-bármelv szakos tanár 1 Pátroha KJT szerint Cyógypedagógus Á j Pátroha KJT szerint Német-bármely szakos pedagógus Záhony KJT szerint Tanító szakos pedagógus 1 Eperjeske KJT szerint Testnevelés-bármely szakos pedagógus I Eperjeske KJT szerint Ének-bármely szakos pedagógus 1 Tiszaszentmárton KJT szerint Angol óraadó tanár 1 Szabolcsbáka KT szerint Autószerelő 1 Záhony 20 EFt Autóvillamossági szerelő 1 Záhony 20 EFt Főkönyvelő 1 Mándok Megegy. szerint Könyvelő 1 Mándok Megegy. szerint Üveges B. kát. jog 1 Kisvárda Megegy. szerint Tanító 1 Újkenéz KJT szerint Tanító-tanár 1 Kisvárda KJT szerint Számítástechnika-bármely szakos tanár 1 Dombrád KJT szerint Angol-bármely szakos pedagógus 1 Dombrád KJT szerint Gyógypedagógus 2 Dombrád KJT szerint Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Vásárosnamény, Jókai út 14. Jegyző 1 Lónya KJT szerint Német-bármely szakos ált iskolai tanár 1 Nyírmada KJT szerint Fizika-kémia szakos ált. isk. tanár 1 Gemz.se KJT szerint Óvónő 1 Gemzse KJT szerint Magyar-történelem szakos ált. isk. tanár 1 Tiszakerecseny KJT szerint Ének-rajz szakos ált. isk. tanár 1 Tiszakerecseny KJT szerint Ének-rajz szakos tanár 1 Tiszaszalka KJT. szer. Juhász 1 Tiszakerecseny 17 EFt Biológia-földrajz szakos ált. isk. tanár 1 Beregdaróc KJT. szer. Zongoratanár 1 Vásárosnamény KJT szerint Élelmiszergyártó (támogatható pályakezdő) 5 Tarpa 20 EFt Juhász Tiszakerecseny 17 EFt Ének-német vagy ének-bárinely szakos tanár 1 Gyüre KJT szerint Húsipari betanított munkás (nő) 4 Vásárosnamény 23 EFt Kéményseprő 2 Vásárosnamény 20-25 E Ft Tanító 2 Tarpa KJT szerint Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Nyírbátor, Kossuth u. 16. POCLEIN 75/B munkagépkezelő 1 Penészlek 30-40 EFt Általános iskolai tanító 2 Bátorliget 29 EFt Általános iskolai tanár, angol-bármelv szak 1 Penészlek KJT szerint Testnevelés-biológia szakos tanár 1 Penészlek KJT szerint Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Mátészalka, Jármi u. 2. Német szakos tanár 1 Gébeijén KJT szerint Testnevelés-fizika szakos tanár (főiskola) I Nagyecsed KJT szerint Karbantartó kazánfűtő 1 Vaja 25-35 E Ft Targoncavezető (targ. vez.jog.) 3 Vaja 30-36 E Ft Szobafestő-mázoló 2 Mátészalka 17,5 E Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Tiszavasvári, Városháza tér 4. Angol-bármely szakos tanár i Tiszalök KJT szerint Számítástechnika-bármely szakos tanár i Tiszalök KJT. szer. Biztosítási üzletkötő 3 Tiszavasvári és körzete Jutalékos Angol-magyar szakos tanár 1 Tiszavasvári KJT szerint Német-bármely szakos tanár 1 Tiszavasvári KJT szerint Napközis nevelő 1 Tiszadada KJT szerint Gépi varró 10 T. vasvári KJT szerint Elektromérnök (egyetemi végzettség) 1 Tiszavasvári KJT szerint Informatika szakos tanár 1 Tiszavasvári KJT szerint Matematika-fizika szakos tanár 1 Tiszavasvári KJT szerint Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége Baktalórántháza, Zrínyi u. 1/b. Magyar-bármely szakos tanár (főisk. végz.) 1 Baktalórántháza KJT szerint Lakatos szakmunkás 10 Baktalórántháza KJT szerint Hegesztő-lángvágó 5 Baktalórántháza 17-40 EFt Gyógypedagógus vagy tanító enyhén ért. fogy. tan. fogl. osztályban (főisk. végz.) 1 Baktalórántháza KJT szerint Háziorvos (diploma, 3 év szakmai gyakorlat) 1 Las kod KJT. szer. Műszaki ügyintéző (technikusi végz.) 1 Laskod KJT szerint Szakoktató (felsőfokú végzettség) 1 Baktalórántháza KJT szerint Matematika-fizika szaktanár(felsőfokú végz.) 1 Baktalórántháza KJT szerint Matematika-számítástechnika szaktanár (felsőfokú végz.) 1 Baktalórántháza KJT szerint Angol-bármelv szakos tanár (felsőfokú végz.) 1 Baktalórántháza KJT szerint Német-bármeíy szakos tanár (felsőfokú végz.) 1 Baktalórántháza KJT szerint Biológia-kémia szakos tanár (felsőfokú végz.) 1 Baktalórántháza KJT szerint Kollégiumi nevelőtanár, bármely szakos (felsőfokú végz.) 1 Baktalórántháza KJT szerint Megyei Munkaügyi Központ Nagykállói Kirendeltsége Nagykálló, Bátori u. 36. Varrónő (szak- és bet. munkás) 50 Nagykálló 17-20 EFt Nőiruha-készító és végvasaló szak- és bet. munkás 10 Nagykálló 19-29 E Ft Gépi varró szak- és betanított munkás 40 Nagykálló 20-27 Eladó szak- és betanított munkás 2 Nyíregyháza 17-20 EFt Cipőfelsőrész-készítő (szak- és betanított nő) 5 Nagykálló 17-25 EFt Angol-matematika vagy angol-számítástechnika vagy angol-bármely szakosiáit. isk. tanár »L7 i - i >í'1 4-; daí Geszteréd ■ .i iüA KJT szerint Karosszéri-alakatos (szakmunkásképző) ?. iW‘ J f, Fehérgyamyü ijf{ Milota 17-50 EFt Gyógypedagógus vagy tanító szakos (főisk. szakirányú végz.) KJT szer. + területi pótlék Napközis nevelő (főisk. szakirányú végz.) 1 Milota KJTszer.+területi pótlék Bürget Lajos jegyzete Elmúlt a nyár, de milyen nyár! Lassan tarló lukából fú a szél, lényegében úgy is mondhatnók, már túl vagyunk a nyírségi őszön is, már ami az időjárást illeti. Volt ennek a nyárnak mondott időszaknak azonban valami tragikus kísérőjelensége. A víz. Itthon és külföldön egyaránt. Az ár- és belvíz, ami emberek tízezrei életét tette tönkre. Már régen nem a Medárdhoz fűződő negyvennapos esőről van szó, ez csaknem egy új özönvíznek tűnt, amolyan évezredenként egyszer ismétlődő csapásnak. Kijutott Európának, nekünk is, ez alkalommal talán szerencsésebbek voltunk, mint más, bár ez is viszonylagos, hiszen akinek elvitte a termését a belvíz, az abszolút vesztes, mint ahogy az is, akinek az orkán döntötte össze otthonát. Ilyen időkben egyre erősebben hangzik a szó: hol van a szolidaritás mostanában? Van, kétségtelen, hiszen gyűjtenek, szállítanak, a konnányok adakoznak, bár igencsak óvatosan, a segélyszervezetek buzognak, bár nem túl sok az, amivel enyhíteni tudják a bajt. A különböző helyeken különböző megoldásokat latolgatnak, plusz adót, állam- kötvényt, kormánysegélyt, adókedvezményt, kamatmentes hitelt - kinek mire futja erejéből és pénzéből. Mindez logikus, de valahogyan nem érezni azt, hogy az emberek, akik megúszták a bajt, komolyan át is éreznék a vesztesek baját. Emlékezetünkben lehet még az, hogy a hetvenes árvíz után nálunk egy ország mozdult meg. Cégek sokasága vonult fel a kritikus területekre újjáépíteni. Valahogy úgy látszott, hogy szinte kényszeres kötelezettséget érzett az ember, a kisember, hogy más bajában osztozzék. Ebben a rohanó és pénzorientált világban nem lehet látni ezt a szent révületet. Mintha a kor kiirtotta volna a legtöbb ország legtöbb emberéből az önzetlenséget, az önfeláldozást. Minden sokkal pragmatikusabb, praktikusabb, racionálisabb. Márpedig racionális szeretet nincs, a más iránt érzett érzelem és segítőkészség mindig idealisztikusán irracionális. Nem szeretném azt hinni, hogy az ezredvég egyik jellemzője lesz az önzetlen segítőkészség kihalása. Nem lenne jó, ha csak adóalapcsökkentő tényezőként számolnánk filléreink és forintjaink helyével. Igencsak rossz lenne, ha csak úgy kezelnénk a bajban lévőket, mint lengyel, cseh, román, magyar, hutu, német, tuszi károsultakat, és nem úgy, mint megannyi embert, aki baját követően rászorul a mi figyelmünkre és segítségünkre is. Keresem a szolidaritást, azt a csodálatos dolgot, ami maradandóbb minden szerződés szabályozta kapcsolatnál, melynek gyökerei az emberi szívben le- ledzenek. i. .1 Az özönvízből és víz- özönből jó lenne ezt újfent megtanulni.