Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-28 / 200. szám

i Kl’ ?ä(! Azt mondja az APÜSZ Gazdaság 1997. augusztus 28., csütörtök Sorint lakásSelújitásra MTI ____ Az APEH Üldözöttéinek Szövetsége (APÜSZ) szerint nem kell válaszolni az adó­hatóság által több mint 72 ezer adózónak kiküldött kérdőívekre, mivel azokat nem tértivevénnyel kézbesí­tették - hangoztatta Szerda­helyi Szabolcs, az APÜSZ el­nöke szerdán a szövetség vi­tafórumán. Az APÜSZ ebben a kérdésben nem ért egyet az adatvédelmi biztossal, aki a polgárok lelkiismeretére bíz­za a válaszadást. A kérdőívet az APÜSZ az alacsony jövedelműek kö­rében bevezetett burkolt vagyonnyilatkozatnak tart­ja. A szövetség elnöke úgy MTI ___ Sz eptember első két he­tében a jelenlegi 918 főnyi gárdából újabb száz em­bert bocsátanak el a Me­csek Urán Kft.-tői, továb­bi, hozzávetőleg hatszáz dolgozó munkaviszonya pedig szeptember végén, október elején szűnik meg. A bányabezárási, rekultivá­ciós munkálatoknál másfél­száz bányászt tudnak fog­lalkoztatni, rajtuk kívül körülbelül ötvenen egy nemrég zárult őrző-védő tanfolyam elvégzése után az átképzést szervező cég­nél kapnak munkát. Az uránbánya ez év végi bezárását a fokozatos le­épülés előzte meg, már az előző esztendőkben jelen­tősen karcsúsították a cég létszámát, 1994. decembe­re és 1995. júniusa között 540 bányászt küldtek el. A mostani leépítésekből adó­dó gondok megoldását - körülbelül hatszáz munka- nélkülivé váló ember sorsá­nak egyengetését — szolgál­MTI __ St raub Dezső a Vidám Színpad egyik legfoglalkoz­tatottabb színésze, szívesen elszegődne valamelyik cég reklámmenedzserének.- Komolyan gondolta ezt? — kérdeztük tőle.- Igen. Én vezetési, önis­mereti, kommunikációs tré­ningekkel is foglalkozom, s különféle rendezvény- szervezéssel, ugyanis ez jobban fizet, mint a szín­ház. Lehet, hogy eljön az az idő, hogy csak akkor ját­szom a színházban, ha ép­pen szabad vagyok. Azt az életszínvonalat, amit a szí­nészi pálya nyújtott néhány éve, a jelen már nem adja. A színházi életre pedig az jellemző: ha valakinek van egymillió forintja, akkor abban a színházban játszik érte főszerepet, amelyikben akar.- A színész megveheti a főszerepet?- Ha szponzorként leteszi a pénzt, miért ne? A színhá­tudja, hogy az ombudsman fel fog lépni a nyilatkozat­ban szereplő adatok egy ré­szének felhasználása ellen. A nyilvánosság hatására pe­dig az APEH visszatáncol „az elmúlt 40 év beidegző­déseit tükröző” intézkedés végrehajtásától - vélte Szer­dahelyi Szabolcs. A vitafó­rumon a hozzászóló vállal­kozók sérelmezték, hogy a kamarák nem léptek fel ha­tékonyan az intézkedés el­len, amellyel szavaik szerint az APEH potenciális adó­csalónak tekinti a címzette­ket. Véleményük szerint az adóhatóság nem vette figye­lembe a nyilatkozat össze­állításánál a pénzügymi­nisztériumi irányelveket. ja a Munkábahelyezést Elő­segítő Bizottság; a team az amerikai Rapid Response (Gyors Reagálás Program) tapasztalatainak hasznosítá­sával tervezi meg „a felsza­baduló munkaerő” haszno­sítását, magyarán az állásta­lan emberek elhelyezését. Gyöngyösi Péte-rné, a bi­zottság tevékenységét ko­ordináló Baranya Megyei Munkaügyi Központ veze­tője az MTI érdeklődésére el­mondta, hogy számos cég­gel már felvették a kapcso­latot, tájékozódtak az igé­nyekről. Ezekhez igazodva szervezik meg a különböző át- és továbbképző tanfo­lyamokat — részint a költsé­geket is vállalva -, melyek elvégzése után új szakmák­ban mintegy félezer volt uránbányász állhat ismét munkába. Az elbocsátottak kisebb hányadához tartozók - fő­ként a távolabbi vidékről bejárók - várhatóan végki­elégítésük felhasználásával gondoskodnak megélhe­tésükről. zak úgy állnak anyagilag, hogy akár át is íratják a dara­bot, csak jöjjön a pénz. .- Hogy telik a nyár?- Az ember lemegy vidék­re, aztán a fellépés után haza­megy és megpróbál nem ki­mozdulni, mert az pénzköl­tés. Van egy autóm, ha el­adom, akkor talán lesz még néhány jó napom a Balato­non.- Nem olcsó hely, a spa­nyol tengerpart nem kerül­ne ennyibe!- Igen, de a spanyol ten­gerpartot nem tudom barter- üzlettel kifizetni. A Balaton- parton viszont fellépek, mű­sort és reklámot is szervezek.- A színész gondjait nem érezheti a közönség!- Persze hogy nem. Latabár Kálmán az egyik felvételen eltörte a lábát, az orvos meg­állapította a bajt, s azt mond­ta: erre nem lehet ráállni. Latyi erre rávágta: nem baj, már úgyis csak egy felvétel van hátra, egy kis táncos kép, azt még eltáncolom. És törött lábbal végigcsinálta. Hatvanezer K. I. (Új Kelet) ~ A Takarékos, Egészséges, Környezetbarát lakás megte­remtéséhez kínál segítséget az a program, amelyet kitalálói TEK-nek kereszteltek. A Épü­letszigetelők és Tetőfedők Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) kezdeményezésének célja, hogy segítse a lakástu­lajdonosokat az egyre maga­sabb fűtési költségek csökken­tésére irányuló erőfeszítésben, a legmegfelelőbb korszerű hőszigetelési technika kivá­lasztásában. A TEK-program hosszabb távon évente negy­venezer lakás utólagos hőszi­getelését célozza meg. Ebben az évben ötezer lakástulajdo­nos hatvanezer forint vissza nem térítendő támogatást kap­hat a Központi Környezetvé­delmi alaptól, ha a homlokzat, illetve a tető felújításával együtt olyan hőszigetelési technológiákat használ fel, amelyeknek köszönhetően a fűtési energia felhasználásá­val együttjáró légszennyezés bizonyíthatóan eredményesen csökkenthető. A TEK-program az említett határokon túl egyben jelentős ösztönzést ad az építőipari vál­lalkozások piaci helyzetének javításában. Ez a tény indította a magyar Vállalkozásfejlesztési Alapít­ványt (MVA) arra, hogy egyéb vállalkozásfejlesztési progra­mok mellett a TEK-program megvalósításához is hozzájá­ruljon. A program elsősorban azoknak nyújt jelentős segít­séget, akik tervbe vették házuk, illetve lakóépületük homlok­zat- és tetőfelújítását, és emel­lett a TEK-támogatás segítsé­gével a fűtési költségeken kí­vánnak megtakarításokat elér­ni. Érvényes a támogatás a ha­gyományos technológiájú la­kóépületekre, többszintes és többlakásos épületekre, sorhá­zakra, ikerházakra és családi házakra, valamint olyan iparo­sított technológiájú panelépü­letekre, amelyekben húsz la­kásnál kevesebb található. Az összeget csak lakástulajdono­sok, illetve a lakástulajdono­sok általt megbízott jogi sze­mélyek igényelhetik: termé­szetes személyek, önkormány­zatok, lakásszövetkezetek, tár­saságok és egyéb lakástulajdo­nos jogi személyek. Az esedékes felújításoknál a lakástulajdonosok hatvanezer forint ingyen forrásokhoz jut­Munkatársunktól Új ügyvezető igazgatója van július 1-jétől az Olympos Top Élelmiszeripari Kft.-nek, a jól ismert Olympos Citromlé és a Top-Joy gyümölcslevek gyár­tójának. Demetris Thomas je­lenlegi kinevezését megelő­zően három évig már Magya­rországon dolgozott, utoljára a M.A.N. Trading Kft.-nél. Hat hónapot Moszkvában töltött, így behatóan ismerhette a ke­let-európai piacot. Mint Tho­mas úr vázolta elképzeléseit, céljuk, hogy a hazai vevők igé­nyét minél jobban kiszolgálják. Ennek érdekében változtatáso­kat végeztek a vezetőségben, új kereskedelmi igazgatókat ne­veztek ki, s a fővárosba helyez­ték át a kereskedelmi irodát. nak, ez a teljes felújítás költsé­geinek húsz-harminc százalé­kát teszi ki. A támogatás mel­lett a lebonyolító bank kedvez­ményes hitelt biztosíthat, ami a lakástulajdonosok rendelke­zésére álló forrást lényegesen megnövelheti. A hőszigetelő beruházás révén a lakástulajdo­nos éves fűtési költségeiből mintegy harminc százalékot megtakaríthat, ami az egyes épülettípusoknál hat-tíz év alatt a beruházási költségek megtérülését jelenti. A hőszi­getelés-beruházás következté­ben jelentősen javul a család hőérzete, komfortérzete és szé­pül a lakás. Az ötezer lakás fel­újítása nyomán éves szinten jelentős mértékű energiameg­takarítás keletkezik, ami száz­tízezer tonna kőolajjal egyen­értékű, illetve 3,7 milliárd fo­rint közvetlen megtakarítást je­lent. A fűtési energia megtaka­rítása következtében kén-dio- xidból ötvennyolc tonna, szén- monoxidból harminchat tonna, nitrogén-monoxidból hét ton­na és szilárd légszennyező anyagokból tizenkilenc tonna kibocsátása kerülhető el. Mind­ezek eredményeként javulhat a légszennyező anyagokból adódó egészségügyi károsodás aránya, ami éves mértékben négyszázmillió forint egész­ségügyi megtakarítást is ered­ményezhet. A pályázók a támogatás igényléséhez szükséges nyom­tatványokat és a hozzá kap­csolódó információkat az in­tegrált takarékszövetkezetek fiókjaiban vehetik át, a pályá­zatokat ide lehet beadni augusz­tus 11-étől november 30-áig. Nyomtatványt lehet átvenni még a PRIMOM Vállalkozás­élénkítő Alapítvány Víz utcai irodájában is (Nyíregyháza, Víz utca). A pályázatokat a TEK-prog­ram irányító testületé bírálja, amely az energiahatékonysági Az új kereskedelmi vezető Tuskán Andrea, ő korábban a Sweet Point értékesítési igaz­gatója vöt, előtte a Kraft Jacobs Suchardnál doglozott. Az au­gusztus elején kinevezett veze­tő elmondta, fontosnak tartja a termékek jó minőségének meg­őrzését, az ISO 9002-s szab­vány garancia arra, hogy termé­keik minősége a legmagasabb fokon álljon, és megfeleljen a vevők igényeinek. Folyamato­san fejlesztik termékeiket, fő törekvésük, hogy mind kisze­relésben, mind tartalmában ki­váló termékeket forgalmazza­nak. Szeptemberben piacra dobják az új csomagolású, ku­pakkal lezárható dobozos gyü- mölcsleveket. Emellett hama­rosan megjelenik a másfél lite­res családi citromlé is. szempontok figyelembevételé­vel a befogadott pályázatokat rangsorolhatja. Az elfogadott támogatási igényekről az irá­nyító testület támogatási ígér­vényt bocsát ki a pályázó szá­mára, amelyet az illetékes ta­karékszövetkezeti fiók a beru­házás forrásai között elismer. A pályázónak meg kell felelnie a takarékszövetkezet hitelbírála­ti és egyéb előrásainak. A mű­szak-energetikai és pénzügyi szempontból megfelelt pályá­zóval a takarékszövetkezét szerződést köt, s a beruházás célszerű és jogszerű megvaló­sulását ellenőrzi. A beruházás befejezésekor a pénzügyi lezá­ráshoz a pályázónak az alábbi dokumentumokat kell benyúj­tani: a minimum hatvanezer forintos számla másolatát a be­épített hőszigetelő anyag vá­sárlásáról, kivitelezői nyilat­kozatot a beépített hőszigetelő anyag fajtájáról és mennyi­ségéről, kivitelezői nyilatkozat a beruházás átadásáról, vala­mint a beruházás befejezését bizonyító végszámlát. A felté­teleknek megfelelő, műszaki és pénzügyi szempontból lezárt beruházásokra a Takarékszö­vetkezet és a Takarékbank Rt.-n keresztül történt lehívás­tól számítva harminc napon belül a támogatás igényeinek megfelelő összeget a pályázó­nak folyósítja. A pályázat ki­írói fenntartják a jogot a prog­ram keretében megvalósuló beruházások folyamatos, ille­tőleg utólagos ellenőrzésére. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében a hodászi, az ibrányi, a jánkmajtisi, akisvárdai Rétköz, a nagyecsedi, a nyírmadai, a porcsalmai, a rakamazi, a tar- pai, a tiszavasvári, az újfehér­tói, a vajai és a vásárosnaményi takarékszövetkezetekben és a nyíregyházi fiókokban lehet igényelni támogatást. Bővebb információ is a felsorolt helye­ken kérhető. A közel húsz éve alakult gyümölcslégyártó vállalat két évvel ezelőtt százszázalé­kos görög tulajdonba került. A cég központja a Bács-Kis- kun megyei Nyárlőrincen ta­lálható. A magyar gyümölcsö­ket, illetve a főleg Görögor­szágból importált citrusfélé­ket feldolgozó vállalat két­százhúsz főt foglalkoztat. Két fő profilja a citromlé és a gyü­mölcslevek gyártása, mindkét területen a piacvezető válla­latok közé tartozik. A dobo­zos gyümöcslevek piacán széles ízválasztákot kínál. A termékek harmincöt-negyven százaléka exportra készül, a vállalat főbb piacai közé tar­toznak a volt szovjet köztár­saságok, illetve a kelet-euró­pai államok. Uborka tizenegy millióból Kozma Ibolya (Új Kelet) Több mint tizenegy mil­lió forintot nyert pályázati úton a területi kiegyenlí­tést szolgáló decentralizált alapból a nyírlugosi ön- kormányzat. Mint azt Han- csicsák Mihály, a polgár- mesteri hivatal jegyzője elmondta, az összeget ti­zenkét hektár területen uborkatermesztő műszaki feltételeinek megteremté­sére fordítják majd. A be­ruházás értéke várhatóan huszonkilenc millió forint. A hiányzó pénzt egyrészt saját forrásból, másrészt pályázati úton pótolják majd. A Földművelésügyi Minisztérium két alapjára is adtak be ajánlatot, ennek elbírálása folyamatban van. Tizenkét hektárnyi terüle­ten uborkatermesztő kor­donokat állítanak fel, mellyel cscpegtetős, ön­tözéses módszerrel nevel­hetnek növényeket. Emel­lett függőleges hálókat húznak ki, erre futtatják majd föl az uborkái. így kisebb parcellákon na­gyobb mennyiséget termel­hetnek. Az öntözéses rend­szer kiépítésével százhúsz- százötven ember számára adhatnának munkát. Első­sorban a munkanélküli és jövedelempótló támoga­tásban részesülők számára nyújtatnának kenyérkere­seti forrást. A Közmunka Tanácshoz is adnak be pá­lyázatot a foglalkoztatás anyagi feltételeinek meg­teremtésére. Amennyiben ez utóbbi alapból nem kap­nak támogatást, úgy vállal­kozási formában bérbe ad­ják az uborkatermesztő te­rületet. A nyírlugosi önkormány­zat tudatosan készül a te­lepülés anyagi feltételei­nek biztosítására. Hat év­vel ezelőtt erdőtelepítésbe kezdtek, mára négyszázhu­szonhat hektárnyi erdeje van a községnek. Néhány év múlva ez az erdőgazdál­kodás is meghozza gyü­mölcsét, és a hosszú távú elképzelések, tervek bizo­nyára valóra válnak, s Nyír- lugoson további munkahe­lyeket teremthet az állás nélkül maradt lakosság számára. Szentmihályi vásár Új Kelet-információ Szentmihályi vásárt tar­tanak Tiszavasváriban ok­tóber 11-én. A település fő­terén rendezett, hagyomá­nyosnak számító esemény­re évről évre harminc-har­mincöt árus látogat el, hogy a kulturális progra­mok mellett hamisíthatat­lan vásári forgatagot va­rázsoljon a lakosság és a vendégek örömére. A helyi művészeti csoportok pro­dukciói mellett második alkalommal lesz kutyakor­zó. A nap színfoltja a fenn­állásának huszonötödik évfordulóját ünneplő Vas­vári Népzenei Együttes fel­lépése lesz. Atképzett uránbányászok A pénz és a művész Új igazgató az Olympos élén A kép jobb alsó sarkában a Takarékbank

Next

/
Oldalképek
Tartalom