Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-26 / 198. szám
1997. augusztus 26., kedd Hazai krónika Hamarosan Sellövik MTI Immár bizonyosnak látszik, hogy a Hot Bird 3 elnevezésű műholdat a többszöri időpontmódosítás után szeptember 2-án lövik fel — közölte Duró Imre, a HunSát Egyesület műszaki igazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére. Tájékoztatása szerint a szatellitet - amely sok más mellett a Magyar Televízió 2-es csatornájának műsorát is tobábbítja majd - egy Ariane IV. típusú rakétával juttatják a világűrbe a Francia Guyana területén fekvő Kouroun körzetében, közép-európai idő szerint előreláthatólag 21 óra körül. Egyelőre azonban a műholdat nem a végleges pályára, hanem egy úgynevezett mérőpályára állítják. Maga a pályára állítás egy-két napot, a transzponderek mérése körülbelül három hetet vesz igénybe. Ezt követően, valószínűleg szeptember második felében vezérlik át a szatellitet a tervezett pályára. A műszaki igazgató utalt arra, hogy a Hot Bird 2 műhold esetében a fellövés és az üzembe helyezés között mintegy 25-27 nap telt el. Mindezek alapján tehát valószínű, hogy a Hot Bird 3-as műholdat is csak hozzávetőlegesen egy hónappal felbocsátása után, azaz leghamarabb szeptember végén helyezhetik üzembe. Ekkor kerülhet a műholdra a Magyar Televízió 2-es csatornájának műsora, amelyet a törvény értelmében egy hónapig földi frekvencián és műholdon párhuzamosan kell sugározni. A törvény szerint csak a hónap lejárta után, azaz a számítások szerint október végén kezdhetik meg adásukat az országos kereskedelmi televíziók, hacsak a Magyar Televízió Rt. időközben le nem mond az átállás megkönnyítését szolgáló időszak egy részéről. Végső búcsú Tóth Páltól MTI Az Országgyűlés Sajtóirodája közli, hogy Tóth Pál országgyűlési képviselő (MSZP) hamvait augusztus 28-án, csütörtökön 15.30 órakor, a római katolikus egyház szertartása szerint Miskolc Város Köztemetőjében (Miskolc, Szentpéteri kapu 105.) helyezik örök nyugalomra. Száz éve: Aszpirin! Palotai István (Új Kelet) Mi baja? - kérdezte mogorván a K.u.K. katonaorvos Svejket, aki feszes vi- gyázzban, de őszinte bizalommal a hangjában válaszolt.- A tünetekből ítélve, azt hiszem, százados úr, hogy kólika... — Aszpirin! — vágta rá unott képpel a doktor, mint rendesen. Ezt rendelt tüdőgyulladásra, hagymázra, fejfájásra és mindenre az égegyadta világon. Aszpirint...” Hasek természetesen a fenti párbeszédet a katonaorvosok fásult nemtörődömségének kritikájaként vetette papírra, és fogalma sem volt róla, hogy képzeletbeli orvosa a mai modem orvostudomány véleménye szerint zseniális gyógymódot alkalmazott! Az Aszpirin ugyanis valóban „csodaszer”... Hippokratész már az ókorban felfedezte, hogy a fűzfa kérgének főzete — illetve az abból készült por - remek gyógyír a fájdalomra és a lázas megbetegedésekre. Titkát nem vitte magával a sírba, így közkinccsé vált, és minden felcser saját csodaszereként kínálta a gyógyulni vágyóknak. A fűzfakéreg főzete pontosan száz évvel ezelőtt, 1897- ben került az akkor már tudományos módszereket alkalmazó gyógyszergyártás látókörébe. A már akkor is világhírű Bayer cég vegyésze, Helix Hoffmann vegyelemez- te a folyadékot, amely egyébként szinte elviselhetetlenül orrfacsaró, könnyfakasztó és irdatlanul keserű volt. „Letisztította” a vegyületet, kiválasztván belőle a hatóanyagot - az acetil-szalicilsavat -, amelyet aztán 1899-ben Aszpirin néven be is jegyeztek a gyógyszerek könyvébe. Ezzel világhódító útjára indult az első univerzális csodaszer... (Ma már tudjuk, hatását azáltal fejti ki, hogy gátolja a prosztaglandin nevű anyag felszabadulását, amely többek között a vérlemezkék összecsapódásáért, azaz a gyulladásos folyamatok kialakulásáért felelős.) Szinte alig telik el év, hogy ne fedeznék fel az Aszpirin egy-egy újabb jó tulajdonságát, alkalmazhatósági területét. Az eredetileg csak a „hétköznapi fájdalmak” és a lázas állapot gyógyítására alkalmazott szerről időközben kiderült, hogy rendszeres szedése (napi egy tabletta) megelőzi a szívinfarktus és az agyvérzés kialakulását, a vérrögök képződését (azaz a trombózist), és kiválóan alkalmazható a szürkehályog kezelésére is. Az utóbbi időkben azt is rebesgetik tudományos körökben, hogy a pirulával egyes rákos folyamatok kialakulásának is kezdetét lehet venni... Az Aszpirin ellen felhozható egyetlen vád az volt, hogy a gyomorban maró hatást fejt ki. Ez a probléma azonban ma már a múlté a bélben oldódó készítmények piacra kerültével. A gyógyszernek volt egy magyar változata is. az Isz- topirin, de a nemzetközi szabványvédelmi törvények miatt meg kellett szüntetnünk a gyártását, amely egyedül a Bayer céget illeti meg a világon. A császári és királyi katonaorvos tehát a jövőbe látott, amikor zord képpel csak ennyit mondott: Aszpirint! Pedagógusok és tanítványok együtt A diákjogok érvényesülésének jogi hátterét megteremtette a módosított közoktatási törvény, ugyanakkor az iskolákban nehezen terjednek azok a módszerek és technikák, amelyek a demokratikus jogszabályok kialakításához és működéséhez szükségesek. Ezért s az emberi, állampolgári jogok általános kérdéseinek, valamint a diákjogok iskolai helyzetének megvitatására kétnapos országos diákjogi tanácskozás kezdődött hétfőn, Debrecenben az Agrártudományi Egyetemen. MTV A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet kezdeményezését a szaktárca is támogatta, s a két nap alatt 150 általános és középiskolai diák, illetve pedagógus vitatja meg a diákjoggal kapcsolatos kérdéseket. Csizmát■ Gábor országgyűlési képviselő, a parlament ifjúsági albizottságának elnöke a tanácskozás megnyitóján a magyar közoktatás történetében példaértékűnek nevezte a diákjogok érvényesítését tartalmazó módosított közoktatási törvényt. A diákjogok érvényesülésének immár csak mások jogai szabnak határt - utalt a diák-diák, a diák-szülő és a diák-tanár kapcsolatokra. Az Európában is az élvonalhoz tartozó magyar közoktatási törvény tartalmazza az egyéni és kollektív diákjogokat csakúgy, mint a jogorvoslati lehetőségeket. A képviselő elmondta: hátravan még a gyermek- és ifjúsági jogokról, illetve a jogok érvényesítésének feltételeiről szóló, már a diákéleten túl mutató törvény bemutatása. Csizmár Gábor szerint utóbbi törvénytervezet még az idén a parlament elé kerül, s remélhetőleg a ciklus lejártáig elfogadja azt az Országgyűlés. A debreceni diákjogi tanácskozás résztvevői szekcióüléseken cserélnek véleményt az iskola belső jogi normáiról, a panaszkezelő rendszerekről, a diákvezetők képzéséről és az iskolaszékekkel való együttműködésről. A tanácskozás programjába beiktatott műhelymunka keretében pedig az iskolai érdekvédelmi fórumokkal, a diákújság-szerkesztéssel, valamint alapítványok létrehozásával ismerkedhetnek meg a résztvevők. Tehetségért Mozgalom MTI Tehetségért Mozgalom (TM) - amely negyedszázada segíti a hátrányos helyzetű középiskolások bejutását a felsőoktatásba - kedden és szerdán tartja XTV. tanácskozását. A kétnapos összejövetelre több mint száz iskolából jelezték részvételüket a pedagógusok, amelyet a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Studium Generale Szervezete _ támogat. A tanácskozás első napján a középiskolai tanárok a TM szervezőivel megvitatják az előkészítő munka időszerű kérdéseit és az ezredforduláesély- * egyenlőség-növelő stratégiáit.- Dezsőké, én nem vagyok a vajszívű anyád! Dezsőké eszi, nem eszi, nem kap mást...! Csurka István állapota nem romlott MTI Nem romlott az állapota, s jó a közérzete a vasárnap autóbalesetet szenvedett Csut ka Istvánnak, akit a szentesi kórházban ápolnak - közölte az MTI munkatársával az ügyeletes orvos, Abdul Mokbel. A MIÉP vezetőjének a teljes kivizsgálása nem fejeződött be, néhány napot még a szentesi kórházban kell töltenie. Csurka István vasárnap délután Gyuláról — ahol pártja nagygyűlését követően a fürdőben pihent - Audi 100-as típusú személygépkocsival indult Kecskemét irányába. CserkeSzőlő belterületén az autó áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s egy villany- oszlopnak ütközött. A baleset következtében Csurka szegycsontja eltört, arcán kissé megsérült. Néhány percre az eszméletét is elvesztette. Kórházba szállítása után MTI ________________ Az amerikai hadsereg által használatos jelzőrakétára bukkantak még múlt hét csütörtökön a kaposvári szeméttelepen. Pintér István kaposvári rendőrkapitány az MTI érdeklődésére megerősítette azt is, hogy az M195-ÖS típusú, úgynevezett egycsillagos, zöld színűés mintegy 30 centiméter hosszúságú rakéta abból a szemétből került elő, amelyet a taszári SFOR-bá- zisból szállítottak a hulladéklerakó telepre. A kapitány leszögezte, hogy nem lövedékről, hanem pirotechnikai szerről van szó, amely önmagától semmiképpen sem robbanhat fel. A jelzőrakétát átadták a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, akik megsemmisítették. Két héttel ezelőtt állítólagosán az ügyeletes orvosnak azzal magyarázta a baleset okát, hogy vezetés közben elaludt. Mellette ülő utasa nem sérült meg. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy Csurka István a balesetet megelőzőén nem fogyasztott alkoholt - közölte a távirati irodával Palla Béla alezredes, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság titkárságának vezetője. a hulladékok között egy gépágyúlövedéket találtak; annyit az amerikaiak elismertek, hogy tőlük származik a lőszer. A Magyar Honvédség tűzszerészei ezt követően átvizsgálták a szeméttelepet, de lövedéket ott nem találtak. A jelzőrakéta az azóta odaszállított hulladékból került elő. Pintér István elmondta még azt is, hogy a történtek óta a Kaposvári Városgazdálkodási Részvénytársaság munkatársai a korábbinál is tüzetesebben vizsgálják át az amerikaiak által odaszállított szemetet. A távirati iroda kérdésére az amerikai bázis szóvivője, Gregory Park százados a mostani esethez annyit tett hozzá, hogy az amerikai hadsereg nyomozói nem tudták még kideríteni: hogyan kerülhetett a szeméttelepre a rakéta. Jelzőrakéta a szeméttelepen í Füstölgéseim Berki Antal (Új Kelet) A választások közeledtét abból is látni lehet, hogy újabb és újabb trónkövetelők jelennek meg a láthatáron. A parlamentbe kerülés lehetősége csábítja a még nem is létező pártocskákat. Sok előnnyel jár az ilyesmi. Mindjárt lesz székház, állami támogatás, milliós jövedelem a bekerülő képviselőknek. Ha végiggondoljuk, igazán érdemes próbálkozni. Mindent meg lehet nyerni, de semmit sem lehet veszteni. Elég, ha összegereblyézünk néhány közhelyet, lehetőleg valamilyen szélsőségesebb párt szövegeiből, és máris kész a politikai program. Társadalmunk nagyon rossz bőrben van. Látszólag azonnal ugrik minden uszító hangra. Ám a nemzet bölcs. Ha rendre mellétrafál is a választások alkalmából, szélsőséges cselekedetekre nem hajlandó. Most új párt jelentkezeti a várhatóan zsíros zsákmányért. A Rend és Törvény pártja. Rövidítve, gondolom, RTP. Már az elnevezés is ijesztő. Voltak errefelé különféle színárnyalatú kísérletek a „törvényes rend” megteremtésére, de ezek a próbálkozások rendre nemzeti tragédiákba torkolltak. Talán most sem kellene ilyen néven pártot alapítva választásokon indulni. A párt jelmondata egyébként igen találó, fontos, csak az a kár, hogy ezt már egy legendás amerikái elnökjelölt választási kampánya során felhasználta. (Nem az fontos, mit ad Neked Amerika /Magyarországi , háttérit az, hogy Te mit teszel érte.) Amerikában ezzel a szöveggel elnökválasztást lehetett nyerni, de csak azzal a kiegészítéssel, hogy az elnökjelölt mögött valódi gazdasági, társadalmi elképzelés állt. Forgatva a Rend és Törvény Pártjának választási téziseit tartalmazó kiadványt, vágyálmoknál egyebet nem nagyon találunk benne. Ez se jó és az se jó és amaz se jó, hirdeti a fü/.e- tecske, de hogy a sok rossz helyett mi lehetne megfelelő? Arról a program készítőinek elképzelése sincs. Ilyeneket bármelyik elégedetlen magyar képes megfogalmazni. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a különböző kocsmák törzsközönsége időnként meg is fogalmazza, és miután jól odamondogatott az éppen aktuális hatalomnak, cselekvőképtelenségét belátva jól berúg az elébe tett, szőlőt sohasem látott pusz- tamérgesi hétemberestől. Az RTP aktivistái legfeljebb a halálbüntetés visszaállítását képesek konkrétumként megjelölni. Igaz, hogy csak ideiglenesen gondolnák, meg sok értelme nincs is, de jól hangzó követelésnek látszik a mostani bűnözési hullám közepette. Hát így állunk most. A választásig még bizonyosan jelentkeznek majd újabb és újabb pártok nemzetet megmentő eszmékkel. Csak reménykedhetünk benne, hogy ezeket sikerül majd minden különösebb baj nélkül átvészelnünk. Megnyitották a reaktort MTL A paksi atomerőmű augusztus 20-án hajnalban üzemzavar miatt leállt 3. blokkjának reaktorát alapos vizsgálatnak vetik alá, miután csaknem háromnapos munkával - a hétvégén és hétfőn - megnyitották a vízzel elárasztott reaktortartályt, és részben már szétszerelték a reaktort. Víz alatti tv-kamerákkal tüzetesen megvizsgálják - várhatóan keddtől kezdődően — a reaktor belsejét, különösen azt a részt, ahol a 37 szabályozó rúd egyike beszorult, illetve mozgathatatlanná vált. A vizsgálat napokig eltarthat, hiszen több mint nyolcméteres vízbe kell leereszteni a speciális kamerákat.