Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-23 / 196. szám
I Interjú 1997. augusztus 23., szombat Ez a név, Shulcz, fogalom Nyíregyházán, sőt elfogultság nélkül állítom, hogy még az országban is sok helyen. Ugyanolyan szeretettel és tisztelettel gondolnak rá az ötvenesek, kortársai, mint a huszonévesek. Az ifjabbak Shulcz papának szólítják, vannak, akik csak Farkas Tibiként emlegetik. De mindannyian a rock and roll felszentelt papjaként tisztelik. Mindhalálig rock and roll Hatházi Andrea beszélgetése Farkas Shulcz Tiborral- Olyan családban cseperedtem fel, ahol mindenki szerette a muzsikát, mindenkihez közel állt a zene, igaz, senki sem művelte. Tanultam zongorázni, mégsem lettem művész. Sógornőm, Sashegyi Ági a Miskolci Szimfonikus Zenekar hárfaművésze, a feleségem mérnök-tanár, de tud zongorázni, a lányom, aki most áll érettségi előtt, nagyon szépen énekel, a fiam ugyan grafikusnak és fotósnak készül másodikos gimnazistaként, de már pengeti a gitárt. Én vagyok az egyetlen, aki a zenével úgy foglalkozom, hogy abból élek, mégsem vagyok aktív muzsikus. A zenével állandó kapcsolatban voltam. Hallgattam a nagy bakelit lemezeket, ami az ötvenes években nem volt könnyű dolog.- Honnan lehetett akkor egyáltalán lemezeket szerezni, főleg nyugati slágereket?- Baráti köröm és főleg a bátyám már az ötvenes évek közepén hozzájutott különféle lemezekhez, kezdetben a dzsessz műfajából. Az igazán nagy ereklye az első Elvis Presley-nagylemez volt, amelyet a mai napig is őrzök. A hatvanas években, amikor gimnazista voltam, már én kezdtem el gyűjtögetni a lemezekét. Akkor már jöttek a liverpooli nagy bandák, a Beatles, a Searchers, amelyeket nagyon szerettem. Még eszembe se jutott akkor, hogy egyszer disc-jockey leszek.- Gombamód nó'ttek ki a semmiből abban az időben a gimnazista-, egyetemista-klubokban muzsikáló zenekarok. Nem volt nagy a kísértés, hogy ne csak meghallgasd, de el is játszd a sztárok dalait?- Inkább csak vágyam volt. Mikor 1962-65 között a Kos- suth-gimnáziumba jártam, elkezdett mozgolódni az amatőr zenei világ itt, Nyíregyházán is, de nagyon gyerekcipőben járt még akkor. Minden próbára elmentem, nézegettem is, hogy mit csinálnak, de inkább technikusként kevertem a hangokat. A próbákra elhordtám a lemezeimet, s azokról tanulták meg hallomás után a számokat. A koncertek szüneteiben a hangszórókra rákapcsoltuk a lemezjátszómat, s hatalmas volt az élmény, hogy a megszokott 3-4 watt helyett egyszeresük 100 wattal szól a Beatles, a Rolling Stones. Míg a zenekar pihent, én játszottam ezeket a lemezeket, s közben hozzáfűztem olyan dolgokat, amelyeket hallottam vagy a lemez borítóján olvastam. Ugyan én oroszul és latinul tanultam a suliban, de lassan megtanultam angolul is, mert lefordítgattam azokat a szavakat, amelyeket a borítókon találtam. 1964—65 körül már teljesen elfogadott volt, hogy mikor a Vox együttes elment koncertezni vagy fellépett az egykori Omrtiában, vagy abban a helyiségben, ahol most a Banhoff üzemel, ami akkoriban a Móricz Zsigmond Művelődési Központ nevet viselte, hogy én is tartok bemutatót. Később, mikor a Vox Kék-Vörös, majd Zenith együttes lett, már komoly felszereléssel jártunk a konzervgyárba, a József Attila Művelődési Házba, a mai Koronában léptű nk fel. Ezek akkor legendás szórakozóhelyek voltak. Még akkor sem jutott eszembe, hogy én ebből fogok valamikor is megélni.- Mikor volt az első „saját” fellépésed?- A Kossuthba akkoriban csak fiúk járhattak, és a testvérosztályunk a Kölcseyből egy lányosz- tály volt. Klubdélutánon műsorral kellett készülnünk, s a többiek kitalálták, hogy mi lenne, ha én előadást tartanék sok zenével, természetesen a lemezeimmel. 1964-ben nekem volt már két Beatles-, két Rolling Stones- nagylemezem és különféle színes nyugati magazijaim, amelyeket szétszedtünk, és a képek-. kel, a lemezborítókkal dekoráltuk a falat. El lehet képzelni, milyen meglepetésnek számított akkoriban a „Rolling Stones kontra Beatles” előadás, akiket még nem is láttak nagyon sokan, sőt még a zenéjüket sem ismerték. Ez az előadássorozat és a fellépés a koncertek szüneteiben addig fejlődött, hogy a hatvanas évek végén a TIT-nél tettem egy lemezlovasvizsgát, méghozzá Vikár Sándor előtt, aki a Zeneiskola igazgatója volt.- Miből keltett vizsgázni egy lemezlovasnak abban az időben?- A lemezlovas egy műsorbevezető, akitől elvátható, hogy szépen beszéljen, fellépése megnyerő legyen. A zenét, amelyet lejátszik a szórakozni vágyóknak, mindenképpen jól kell ismernie. A vizsgatémám a rockzene fejlődése a musical, az operett, az opera és a rockopera érintésével, természetesen sok-sok zenével. Kodály Zoltán barátja, Vikár tanár úr elismerését fejezte ki az előadásom után. A háromwattos lemezjátszóm hangját mindig hangosnak találta, pedig az utcáról behallatszó villamos zaja nagy részben még el is nyomta a hangerejét. El lehet képzelni, mit érezne ma a több ezer wattos hangerő világában. A hetvenes évek elején Budapesten Gintula, B.Tóth, Dévényi elfogadtatták a szakma lét- jogosultságát, de a vidéki városokban ez még ismeretlen produkciónak számított. Egyszerű élettelen bakelit lemezekkel hangulatot kellett teremteni, figyelni a közönséget, nehogy túlpörögjön a zene hallatán, de azért a jó ízlés határáig kellemesen szórakozzon. Akkor és most is fontos az emberismeret. Ismerni fellett a helyet, ahol a mulatságot rendezték, mert fontos, hogy milyen céllal jönnek össze az emberek. Nem biztos, hogy egy egyszerű diszkóklubban kell zenét szolgáltatni, hanem meg kell találni egy üzemi buli hangulatának és a különböző korosztályoknak megfelelő számokat is.- Mennyire kell kiszolgálni a közönség ízlését, vagy mennyire lehet alakítani azt?- Ez elsősorban munka. Aki elkötelezi magát egy klub stílusa mellett, akkor is azokat a számokat kell játszania estéről estére, amelyeket az oda látogató közönség elvár, hiába ő otthon sohasem hallgatná azt a zenét. Ma a televíziós és rádiós zenei csatornák az ország egész területén „egy kaptafáravalp” zenét sugároznak, amely megadja a fő irányvonalat az ízlés alakításában. Nincs egyéni arcuk a mostani sikerszámoknak, ezért még fontosabb, hogy a műsorvezető, a klub felépítése, a meghívott vendég tegye különlegessé a hangulatot.- Mityén a te stílusod?- Több generációt kiszolgáltam már, hiszen a hatvanas évek óta eltelt néhány évtized, Sok zenei stílust megismertem, logikus, hogy az akkori idők gimnáziumi bulijaiban egészen más zenét játszottam, mint amit most. Akkoriban a tánciskolák aktívan működtek és megtanították táncolni a fiatalokat, s mindenki tudott rock and rollozni, shakelni, tangózni, így változatos zenékre volt szükség. Nem volt ilyen tömeg, s volt hely valóban a táncra. Ma több száz ember szabálytalan koreográfia szerint a „táncparketten” azt csinál, amit akar. Az összezsúfolt tömegben leizzadnak, s még kedvük sincs lassút táncolni, egymáshoz érni.- Hogyan érzed magad ebben a „személytelen” szórakoztatóiparban?- Meghívott vendégként fellépek néhány ilyen helyen, aktívan inkább kisebb klubokban dolgozom, de azoknak egészen más a szerepe. Nem irigylem azokat, akiknek itt kell hangulatot és zenét csinálni, mert szinte lehetetlen a személyes kontaktust megteremteni a vendégekkel.- Felnőtt korú gyermekeid vannak, akik szórakozni járnak. Életed nagy részét te is az éjszakában töltötted. Hogyan vélekedsz a mai korosztály biztonságáról ebben a világban?- Sokat lehet olvasni erről, de én még nem tapasztaltam ebből semmit. A lányom és a fiám nem rajong a most divatos zenékért, ezért nem járnak a felkapott szórakozóhelyekre. Szerintem most sincs baj, csak megváltoztak a léptékek. Ebben a dübörgésben nem lehet kapcsolatokat teremteni, beszélgetni.- A lemezlovasokat mindig is körülrajongták és megkörnyékezték a lányok. Lehet-e kiegyensúlyozott magánéletük egyáltalán?- Nem lep meg a kérdés, s aki ilyen életet választott magának, fel kell készülnie-erre is, Akj népszerű, mindig is körülrajongták a lányok, de a fiúk is. Az én életemben is logikusan volt ilyen, de mikor már ebből a munkából éltem, komolyan udvaroltam a feleségemnek, így mindenki tudta, hogy elköteleztem magam. Mióta megnősültem, azóta is odajönnek az egyfe fiatabb lányok néha védelemért, elbeszélgetünk, de ők, is tiszteletben tartják, hogy semmi másról nem lehet szó. Éz a szakmával együtt jár, és aki nem tud vigyázni magára és nincs egy erős családi kötelék mögötte, ott nagy a Idhívás. ÄZ is'köztudott, hogy ez nagy stresszel járó munka, ami egy kívülállónak fel sem tűnik. Van, aki ezt letudja egy cigivel, van, akinek az alkohol is kell hozzá, de van, akinek még egyebek is. Nekem erre nem volt szükségem, hiszem nem is engedhettem meg magamnak, ha végig akartam dolgozni az éjszakát. A családom jelenti és jelentette nekem a legtöbbet, s így ez számomra nem volt probléma.-1997-tét írunk. Változtak a követelmények?- A cél ugyanaz: szórakoztatás. A zene változott csak, de az alapkövetelmények ma is helytállnak, Ma már sehol sem néznek fehér hollóként arra, aki ebből akar megélni. Szakosodtak a lemezlovasok, stílusonként különféle klubokat csinálnak. A divatos rave-, house-, hip-hop- vagy a legújabb, a goa-zenék között semmiképpen sem férne meg egy „őskori” country vagy rhytm and blues. így egyszerűbb a szórakoztatás, mert csak olyanok mennek a klubokba, akik azt a zenét szeretik. Van, ahol sok szöveg szükséges a zenék között, van, ahol egyáltalán nem kell beszélni, csak egymás után pörgetni a számokat. Az tény ma is, hogy a disc-jockey-nak mindig példát kell mutatnia, tehát legyen elegáns, legyen jókedvű, ha tud, akkor tanítson és neveljen. Beatles bár 1992 B. Tóth. Lászlóval 1996 BEAG- | ünnepély 1980 Hobóval 1989
