Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-13 / 188. szám
1997. augusztus 13., szerda Hazai krónika Virág* és sörkarnevál, mazsorettek, veteránautó'bemutató Hatházi Andrea (Új Kelet) Augusztusi virágpompa és rendezvénydömping jellemzi idén is Debrecenben a Szent István-napi ünnepet. A szomszéd megyékből, fővárosunkból, de még a határ menti településekről is érkeznek vendégek a különleges és látványos rendezvénysorozatra, mivel a Magyar Turizmus Rt. felvette a rendezvényt a hazai és a nemzetközi rendezvénynaptárba. A debreceni virágkarnevál története 1905-ben kezdődött, mikor is július 14- én rendezték meg először a Simonyi úton a virágkorzót. 1966-ban döntött úgy a város vezetése, hogy minden augusztus 20-án megrendezi a virágkarnevált. Azóta - három év kivételével - az újkenyér ünnepe a virágok ünnepe is a cívisvárosban. A harminc év alatt közel négyszáz virágkompozíció készült, melyhez közel 40 millió szál élő virágot használtak fel a kocsik feldíszítéséhez. Az évek haladtával egyre bővül a karneválon virágpompában megjelenő járművek száma. Idén a 28. Debreceni Virágkarneválon 13 virágkocsi gyönyörködteti majd el a várhatóan népes számú nézősereget. A virágdíszbe öltöztetett kocsik mellett a felvonulást látványos menetbemutatók is tarkítják. Az eddig megrendezett 27 világkarneválon négy kontinens 37 országából érkeztek csoportok Debrecenbe. Idén 10 ország (Csehország, Izrael, Japán, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Svédország, Szlovákia és Törökország) képviseletében 11 művészeti csoport érkezik a virágkarneválra, és természetesen a hazai csoportok közül is 14-en jelezték résztvételüket. A virágünnep zsűrijébe mindig ismert, népszerű emberek kaptak meghívást. Ebben az évben - mint eddig minden alkalommal - a zsűri elnöke dr. Radó Dezső. Tagjai idén Balázs Árpád zeneszerző, Kossuth- díjas érdemes művész, Da- niella Strachova koreográfus, a kassai „Melodi” Mazsorett Együttes művészeti vezetője, Dohos László ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere, Lisztdíjas karnagy, Hiroshi Koizumi japán színházi rendező és Nyertes Zsuzsa szín- művésznő. A virágkarnevál napján fejeződik be a VII. Spaten Sörkarnevál, amely 15-én kezdődik. A sörbarátoknak szóló rendezvények naponta 10 órától kezdődnek. Délelőtt a gyerekprogramoké a színpad, hogy a papák és mamák nyugadtan elszürcsölgethessék „folyékony kenyerüket”. A délutáni és az esti programok főleg a felnőtt korosztálynak adnak kellemes kikapcsolódásra alkalmat. A Kölcsey Művelődési Központ előtti tér ad helyet az ötnapos karneválnak, melyen bemutatkoznak a városba érkező hazai és külföldi művészeti csoportok és az I. Országos Fúvószenei és Mazsorettverseny és Nemzetközi Fesztivál együttesei. Az utóbb említett fesztivált augusztus 19-én és 20- án rendezik szintén a cívisvárosban. A tíz résztvevő csoport menet- és show-ka- tegóriába méri össze ügyességét a karneváli menetben és a Nagyerdei Stadionban. Az értékelés a táncos lányok és a zenekarok összteljesítménye alapján történik. A „Miss Fanfár ’97 Debrecen” megválasztása a show-kategória versenye után történik, erre minden résztvevő együttes egy- egy leányt jelölhet. A programok sora még mindig nem ért véget. Augusztus 18-19-20-án a veterán autók és motorok adnak randevút egymásnak immár ötödik alkalommal. Ötéves szünet után idén újra megrendezi a Kölcsey Művelődési Központ és a Magyar Autóklub Kelet- magyarországi Szervezete e háromnapos rendezvényt. Ez idáig közel 50 járművel jelentkeztek a találkozóra többségében 1945 utáni autókkal és motorokkal, de többen indulnak a klasszikus kategóriában is, 1918— 1945 között készült járművekkel. A programok közül idén is nehéz lesz választani, ezért remélhetően sokan úgy döntenek, hogy augusztus idusát Debrecenben töltik, így nem maradnak le semmilyen érdekes programról. Érdekesség, hogy idén az augusztus 20- ai stadioni előműsor hosz- szabb és színesebb lesz az eddigieknél. A legjobb helyek már hetek, sőt hónapok óta elkeltek, de még korlátozott számban kap- hataók belépők a rendezvényre. Nem maradhat el a a Szent István-napi finálé sem, a tűzijáték. Idén 800 darab üstökös és 334 darab tűzijátékbomba szegezi a tekinteteket 16-18 percig az égre. Westel 900 központ Debrecenben Kézy Béla (Új Kelet) Nagyon optimistán ítéli meg Thomas Poland, a Westel 900 GSM Távközlési Rt. vezérigazgató-helyettese Magyar- ország és keleti régiójának várható gazdasági fejlődését. Ezt arra alapozza, hogy itt igen gyorsan nő a GSM-tele- fonok száma. Ez szerinte csalhatatlan előjele a gyorsuló gazdasági növekedésnek. A vezérigazgató-helyettes a tegnapi debreceni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a cég magyarországi működése alatt 80 milliárd forintot ruházott be, amelyből 11 milliárd esik 1997-re. E beruházások egyike az új — sorrendben a tizedik — központ, amely Debrecenben épült meg. A létesítmény - ahogy azt Maradi Ferenc, a Westel üzemeltetési igazgatója elmondta - 70 nap alatt készült el. A távközlés-technikai berendezéseket az Ericsson szállította, de 17 magyar alvállalkozó is segítette munkájukat. Többek közt magyarok szállították a klímaberendezést és az elektromos tápegységet. Az új központ 25 ezer új előfizető bekapcsolását teszi lehetővé. Szükség is van erre, mert a Szervuszdíjcsomag bevezetése óta 100 ezerrel nőtt az előfizetők száma, és a Westel 900 már több mint 330 ezer készüléktulajdonost szolgál ki. 1997 végére az ország terüleMTI____________________ Csütörtökön ér Bochunba, az Arai németországi központjába az a 2 liternyi benzinminta, amelyet a cég miskolci benzinkútjából vettek, s amelyet azért küldenek a távolba, hogy tartalmát német vegyészek elemezzék. A Mól Rt. képviselőjének M egszólalt bennem a kisördög.- Először is - szögezte le nyomatékosan - a pénz világában nincsenek véletlenek. Vagy ha mégis, hát ezek irányított véletlenek... — Ne kormolj! Hová akarsz kilyukadni? Hogyhogy nincsenek véletlenek?- Ne türelmetlenkedj, cimbora! Ha azt mondom, irányított véletlen, arra gondolok, hogy az eseményeket utólag manipulálják, illetve úgy irányítják, hogy a rosszból is jó süljön ki.- Na ki vele!- Te átjársz Borsodba is. Nem romlott el véletlenül a te WC- pumpád is? Tudod, ami a szabványos víztől szokott berozsdásodni... -Nem.- Hát VIZ-részvényed van-e? - Az sincs. De ismerek valakit, aki beszélt már olyannal, akinek van... Tudod, nekem még a zálogcédulám is zálogban van.- Hogy oda ne rohanjak! Mindjárt kikönnyezek. De ugye azért nem vagy hülye? Megérted az összefüggéseket?- Ne légy pimasz, apóca, mert lecsavarom a szarvaidat! Attól, hogy csóró vagyok, még nem muszáj gyengeelméjűnek lennem. tének 95 százalékán lesznek elérhetők a cég alap- és különleges szolgáltatásai a lakosság 98 százaléka számára. A Westel 900 egyébként a jövő hét kedtájékoztatása szerint Magyar- országon az Ásványolaj Minőség Ellenőrző Irodában, illetve a Miskolci Egyetemen foglalkoznak az AC pumpákban károsodást okozó benzin elemzésével. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségen az MTI-nek elmondták, hogy az üzemanyagok megfelelését a szab- Hááát... Na mindegy. Tegyünk egy vizsgát! Mondjuk, egy nagy VIZ részvénytársaság elnöke vagy. Mit csinálsz, ha jók az üzleti kilátásaid, csak éppen kevés a zsozsód?- Részvényeket bocsátók ki. Sokat. Amennyi csak belefér.- Milyen részvényeket? Mert nem mindegy ám, kis- apám.- Nemszavazó, szabadpiaci, vagy ha úgy tetszik, C részvényeket.- Ötös! A sok palimadár odaadja neked a pénzét, hogy forgasd, és azt hiszi, hogy mindig papsajt. Dörzsöli a kezét, mert a bagóért vett papírok egyre többet érnek. Eltelik egy év, meg még egy, és már nagyon sokat érnek. Na ez az a pillanat, amikor tuti, hogy begondolkozol! Elvégre hol van az előírva, hogy te légy a világ jótevője? Ki vagy te? A Róbert bácsi? - kérdezed magadtól, és azon töprengsz, hogy a túróba kaszáld le a korpát...- Egyszerű. Vissza kell vásárolni a részvényeket, hogy eztán neked kamatozzanak. — Bravó! De hogyan? den, 19-én nyári kulturális programsorozata keretében a cégtől életműdíjat kapott Dm;- jén Ferenc koncertjét rendezi meg a debreceni Nagyerdőben. ványnak folyamatosan ellenőrzik. Ez azonban nem olyan mélységű vizsgálat, mint a mostani speciális vegyi elemzés, amelyet az olajcégek folytatnak. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség képviselője szerint nem zárható ki, hogy a szabvány szigorításra szorulhat, ám ez csak feltételezés.- Hát meghirdetem, és... — Pancser! Pupák! Egy frászt! Hát hol marad a kopasztás? A lényeg, ami széppé teszi az egészet? Na gyere közelebb! Megsúgom: csinálsz egy műbalhét, amitől leesnek kissé a részvények árai. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy a sok okos berinyáljon, hogy megy lefelé a csodapapírja ára! Erre összeszedi a cuccot, és rohan eladni. Ettől aztán - mivel mindenki ezt csinálja - még jobban esnek az árak, amitől kitör a nagy népi pánik. Minden slemil rohan bagóért eladni a papírjait. Mondjuk annak a feléért, amennyiért a kezdet kezdetén vette. Na, ez a te pillanatod, apuskám! Felvásárolod az egész papírkazalt, és röhögsz a markodba. — De hiszen akkor az egész csomag egy fabatkát sem ér... — Lökött vagy, csórikám? A részvények pontosan annyit érnek, mint amennyit az általad kirobbantott műbalhé előtt! Azaz a maximumot. — Ez ördögi! Győztél. Tényleg pancser vagyok.- Nem vagy egyedül.- De miről jutott mindez eszedbe?- Nem is tudom. Na agyő! Megyek WC-pumpát cserélni. \ Hírről hírre Fekete Tibor (Új Kelet) Végül mégis a kormány, azon belül is az MSZP akarata érvényesült. A tb-ön- kormányzatok delegálás útján történő kijelölésekor a négy évvel ezelőtti szak- szervezeti választások végeredményét vették alapul, ami szerint például a munka- vállalói oldalon az MSZOSZ döntő fölénybe került. A munkaadók részéről is a négy évvel ezelőtti erőviszony érvényesült. Úgy tűnik, mégis sikerült véghezvinni a kormány szándékát. Akik kimaradtak a helyek elosztásából, most az Alkotmánybírósághoz fordultak, mondván, mindenféle demokráciái alapelvet sért, hogy nem a mostani elfogadottságot veszik alapul. Nem arról van szó, hogy savanyú a szőlő, hanem ma senki sem tudja megmondani, hogy mi lenne egy üzemi tanácsi választás végeredménye. Nem ismertek az erőviszonyok, és semmi garancia sincs arra, hogy a korábbi választás megismétlődne. Sőt! A kezdeti demokráciák tipikus jellemzője, hogy nem valamiért, hanem valami ellen szavaznak az emberek. 1990-ben a szocializmus ellen, ’94-ben a csalódott és kiábrándult emberek a jobboldal ellen adták le voksukat. A polgárok többség azt sem tudta, mi is az a pártprogram, pusztán szimpátia alapján húzta be az ikszet. A szakszervezeti választásokkor is valami hasonló esel zajlott le. Ismét az előző négy év politikája ellenében voksoltak. Ha elfogadjuk a politológusok gondolatmenetét, akkor nem elképzelhetetlen, hogy most más eredmény született volna. Ez azonban már csak „volna”. Tény, hogy ismét lesz két önkormányzat, amely az egészségügyi finanszírozást és a nyugdíj- rendszert igazgatja majd. A két önkormányzat közel 1100 milliárd forint sorsáról dönt évente. Nagy pénz, nagyon nagy. Itt még az asztalról lehulló morzsák is akkorák, hogy megfekszik az ember gyomrát. Csak remélhetjük, hogy nem lesz több vényellenőrzési balhé, rendet teremtenek a beteg- szállítás finanszírozása körül, és hogy a korábban alaptalanul és indokolatlanul kihelyezett pénzek egy része megtérülhet. Szintén csak remélhetjük, hogy az önkormányzatok vezetői és a pénztárak kinevezett igazgatói nem egymással lesznek elfoglalva, hanem azt teszik, ami a dolguk. Bízunk abban, hogy nem a sógor- komaság számít majd, hanem az értékteremtés, a szolgáltatások mind magasabb szintű és lehetőleg olcsóbb ellátása. Ezt kívánja minden magyar biztosított, hisz ők, ott fent, ebből cinek. Jó lenne, ha mindörökre megjegyeznék: ők szolgálnak bennünket, mi tartjuk el őket, és nem fordítva. Útnak indult a benzinminta A kisördög Palotai István (Új Kelet)