Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-12 / 187. szám

Labdarúgás 1997. augusztus 12., kedd 11 „Nehezen szültük meg” NB II Keleti csoport, 1. forduló Nyitóforduló. Mi esik a legjobban egy, a mezőnyben újdonásznak számító alakulatnak saját környezeté­ben? A három pont. Slussz... Eszenyi Dénes utólag bevallotta: „Nem számítottunk látványos játékra, az eredményesség, a győzelem kivívása volt a legfon­tosabb. A küldetésünket teljesítettük!” Munkatársunktól A Demeeser egyetlen góllal debütált az NB II-ben. Ez a ta­lálat pont elégnek bizonyult a SZEAC bemattolásához. A 79. percben a Kinizsi „kezdőjé­nek” egyetlen helybelije, Gombkötő Sándor a legjobb­kor érkezett a belőtt labdára...- Nem értem, miért hivat­kozik Híres Gábor kollégám leshelyzetre. Szabályos gólt értünk el! Mónus Gábor maga elé tette a „zsugát”, felnézett, középre adott, a kis Gombkötő pedig bevágta... - idézte fél a , .hárompontos” jelenetet Esze­nyi Dénes, a diadalittas edző. — A héten sokáig úgy volt, hogy Pitács Györgyöt kezdetem, de mivel nincs játékengedélye, módosítani kellett a felálláson. A szegedi együttes számára is új közeg a Keleti csoport. A volt válogatott kerettaggal. Katzenbach Imrével megerő­södött délvidékiek más bemu­tatkozásra számítottak.- Már a bemelegítésnél érző­dött az ellenfél játékosain, hogy „lejöttek Tirpákiába” - osztot­ta meg* élményét a tréner. - El sem tudták képzelni, hogy ők veszthetnek Dcmccserhen. Az­tán neki feszült egymásnak a közel egyforma erőkből álló két csapat, erőlködtünk (nem volt nagy a színvonal...), de akarat­ban a SZEAC fölé nőttünk. Noha nehezen szültük meg a há­rom pontot, nincs szégyenkez­nivalónk. Összességében tet­szett a vendégek teljesítménye, a mieink alakítása viszont még jobban. Vasárnap Egerbe megyünk, oda. ahol elég Halai a „garnitú­ra”. Nyugodtak lehetünk, hiszen mi győzelemmel nyitottunk, a hevesiek pedig kikaptak Kalo­csán. Ma kétszer edzünk, hol­nap tizenhét órától Tiszavasvá- riban játszunk egy barátságos meccset. A heti munkánknak bizonyára jó alaphangot köl­csönöz a szegediek elleni si­kerünk... Elhullajtott pontok Barczi Róbert (Új Kelet) Mi másra készülhetne egy debütáló csapat az első for­dulóban, ha nem a győzelem­re. így voltak ezzel szomba­ton a nyírbátoriak is, akik­hez a szintén első NB 11-es felépésére készülő Borsodi Volán együttese látogatott. A hazaiak számára nem is kezdődhetett volna jobban a találkozó, hiszen szűk féló­ra elteltével már két góllal terhelték meg a miskolciak hálóját. A végén aztán még­sem örülhettek felhőtlenül Baloghék, mert a hőn áhított három pontból csak egy lett. — Talán a 2-0 a legveszé­lyesebb eredmény, mert ilyenkor a biztos vezetés Ol­dalában kiengednek a játé­kosok, és egy bekapott gól rögtön zavart okozhat - kezdte beszélgetésünket kis­sé letörten Baracsi János, a Nyírbátor edzője. Sajnos mi is ebbe a hibába estünk, hisz hiába szereztünk az elején két gyönyörű gólt, még az első félidőben szépí­teni tudtak a vendégek. A szünetben éppen ezért bát­rabb játékot kértem, és a szé­lek jobb kihasználására hív­tam fel a figyelmet.- A második játékrészben mégis a vendégek játszottak mezőnyfölényben, és a haj­rában az egyenlítő gólt is megszerezték.- Igen, mert ahogy telt az idő, úgy egyre inkább az ered­mény megtartására töreked­tünk. Ez sajnos megbosszul­ta magát, és egy kapushibá­ból egy hatalmas potyagólt kaptunk. Ennek ellenére a végén még mindig nyerhet­tünk volna, de az utolsó perc­ben Lukács Tibi közeli lövé­sét a kapus hárította.- Nem sikerült győzelem­mel rajtolni, ráadásul a kö­vetkező erőpróbára a nagy terveket szövögető Soroksár otthonában kerül sor.- A Volán ellen két pontot vesztettünk, így a hétvégén azon leszünk, hogy ezt be­hozzuk, de legalábbis egy pontot szerezzünk. Elázott NYSl-remények Csiky Nándor (Új Kelet) A hétvégén az NB I-es if­júsági bajnokságban is útjá­ra indult a labda. A Nyíregy­házi SI a Kispest Honvédhoz utazott, s a kirándulás balul sült el: a nyíregyházi remé­nyek a szó szoros és átvitt értelmében is eláztak. Az „A” csapat összecsapása ugyanis a 36. percben 0-0-ás állásnál felhőszakadás miatt félbe­szakadt. Gáspár László tanít­ványai szeptember 3-án, szer­dán játsszák újra a találko­zót. A ,,B” formáció nem fog ismételni, pedig az ered­mény ismeretében talán ne­kik is jót tett volna egy felhőszakadás... A Szalma (Tuska) - Kántor (Réznek), Horváth, Géczi, Babják, La­katos T„ Laskai, Milka, Pelró- Karaffa (Czvik), Bárdi összeállításban szerepelt nyíregyháziak 3-2-es félidei eredmény után 7-3-ra veszí­tettek. A Honvéd 7 (!) talála­tára az NYSI részéről a csa­patból egyedül dicsérhető Bárdi két, Mi lka egy góllal reagált. A zakó azonban így is méretes...- Ilyen arányú vereségre álmomban sem gondoltam volna! — kesergett Révész Csaba edző. - Még az első félidőben mutatott játékunk alapján sem gondoltam vol­na, hogy 7-3 lesz a vége. Egyéni hibák sorozata veze­tett idáig... Javítási alkalom szerdán hazai környezetben, a Vas­utaspályán kínálkozik, ami­kor délelőtt 10 órától párhu­zamosan játszik az A és a B gárda. Az ellenfél a Pécs lesz. NYFC: elhalasztott sziporkázás Jenei játékvezető kegy- vesztett lett salgótarjáni körökben. A bíró „bűne”: olyan szabadrúgást ítélt szándékos hazaadásért a Nyíregyháza javára, ami után Janics szétbombázta a kaput. Hogy jogos volt, avagy sem a derék tarjá- niak dühöngése? Van némi alapja... No, de nem ezen múlt az NYFC győzelme. Ugyebár Szatke megfejelte az előnyt, meg aztan... A bősz vendégek arról mé­lyen hallgattak, hogy sem­mi érdemlegeset nem al­kottak a Sóstói úton. Koncz Tibor (U/ Keieti Erről csak annyit: a kilenc­ven perc alatt egyetlenegy épkézláb támadást nem vezet­tek. Pedig eme tényen illenék elrágódni... Nem mintha a pi­ros-kékek brillíroztak volna. A különbség „csupán” az: a Nyíregyháza legalább felvil­lantott valamit abból, amit futballnak hívnak. S a lé­nyeg: „bevasalta” a három pontot.- Valóban, az volt a legfon­tosabb, hogy megszerezzük az NB I B, 3. forduló — ■ H®* Kirchmayer (jobbról) két gólpasszal vállalt részt a győ­zelemből Fotó: Racskó Tibor első győzelmet - jelezte egye­tértését Öze Ti bor edző. - Nem sziporkáztunk, az igaz, de an­nak a feladatnak megfelelt a csapat, hogy „hozza” a mérkő­zést. Vannak szituációk, ami­kor nyerni nehezebb, mint lát­ványosan futballozni. Ez a meccs ilyen volt. Az NYFC sokáig kopírozta a Szolnok elleni találkozó for­gatókönyvét. Viszonylag ko­rán gólt lőtt, majd egyre ké­sett az idegnyugtató második „dugó”. A két összecsapás Üröm az örömben! Alighanem Valerij Capatina volt a Icgboltogtalanabb a mérkőzés után. A szőke közönségkedvenc éppencsak visszatért Nyíregyházára, néhány másodpercre bele­kóstolt a játékba, majd jobb térde felmondta a „szolgá­latot”. Őze Tibor nem tagadta: érzékenyen érintette a futballista kiválása.- Nagyon el vagyok keseredve. Capatina egy hete csat­lakozott hozzánk, és az edzéseken kitűnő formát muta­tott. Azon is gondolkoztam, hogy a kezdő csapatba je­lölöm, de végül éppen a velünk töltött rövid idő miatt a kispadra ültettem. Olyan játékos, aki a technikai kép­zettségénél fogva feltétlenül hasznára lehet a gárdá­nak. Porcsérülése borzalmasan rosszkor jött... Nem tu­dom, hogy mennyire súlyos, meg kell várni az orvosi vizsgálat eredményét. Sajnos, mindez üröm a győze­lem felett érzett örömben. „Csak a győzelem hiányzik...1 >» Újabb 0-0-ás döntetlent ért el a hétvégén az ASE Tiszavasvári NB I B-s labdarúgócsapata. Nézőpont kér­dése: ezúttal Dorogon hagytak, vagy Dorogról raboltak pontot Bohácsék. Kiss Miklós edző szerint mindenkép­pen hagytak... Száraz A ttila (Új Kelet) — Ez volt az a mérkőzés az eddigi háromból, amelyiket megnyerhettük volna! Bár kis szerencsével az előző két ik- szes meccsen is arathattunk volna győzelmet... - kezdi ér­tékelését bánatosan az edző. - A második félidő elejétől volt kifejezetten olyan 20-25 percünk, amikor eldönthettük volna a találkozót. Bohács kapufája adta meg az alaphan­got, ami után több helyzetünk is volt. Mi irányítottuk a já­tékot. A kapu előtt egy kicsit nagyobb lövőkedv, kezde­ményezőkézség kellett volna. Sajnos, nem voltunk elég bát­rak. Hátulról nem tudtuk úgy felhozni a labdát, hogy lét­számfölénybe kerüljünk. A középpályásaink nem tudtak mélységből indítani, a védő­ink pedig túlságosan is féltek a kontráktól. Voltak helyze­teink, de ez kevés, hogy be- gyűjtsük a három pontot. Ha elhiszik a második félidő első részében a fiúk, hogy nyerhe­tünk, akkor ma boldogabbak lennénk. A tényékhez az is hozzátartozik, hogy a mérkő­zés végén a hazaiaknak is volt két komoly lehetősé­gük...- A Nemzeti Sport szakíró­ja szerint a kapus Szabó Lász­ló az ASE legjobbja. Ez nincs éppen szinkronban azzal, amit Ön mond, illetve nem vet kü­lönösebben jó fényt a táma­dókra, hogy már a harmadik mérkőzésüket a cerberusuk hozza ikszre.- Nem értek egyet a Nem­zeti Sport értékelésével. Két­ségtelen, hogy Laci ezúttal is jól védett, bravúrt is mutatott be, de koránt sem jutott ak­kora szerephez, mint az első két találkozón. Szerintem Bohács, Szamosi és Erdei is jól játszott. Arról nem is be­szélve, hogy a második féli­dőben rajtuk kívül is több jó teljesítmény volt. Egy kis bá­torság hiányzott a gólhoz... Nagyon bízom abban, hogy ez a fajta görcs csak az első győzelemig tart, amelyet szombaton akár be is gyűjt­hetünk. Hiszen az a Pécs lá­togat ellenünk, amely eddig csak egy pontot tudott szerez­ni. Ez nem azt jelenti, hogy lekezelném a tavaly még NB I-es csapatot - tudom én is, hogy az NB I B-ben nincs könnyű ellenfél-, de azt gon­dolom, hazai pályán ennek a mérkőzésnek feltétlenül mi vagyunk az esélyesei.- Három mérkőzés, három döntetlen, egy rúgott és egy kapott gól... — És ebből kettő idegenben volt, Tiszavasváriban pedig az NB I-re aspiráló Dunaferrel ikszeltünk... Most már tény­leg csak a győzelem hiány­zik! A döntetlenek arra jók, hogy elvegetáljunk, ha elő­rébb akarunk lépni, akkor nyerni kell. A két idegenbeli mérkőzésen nem kaptunk ki- ez tartást, önbizalmat kell, hogy adjon a csapatnak. Hét­végén - mint már mondtam- megszerezhetjük itthon az első győzelmünket Pécs ellen. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyű kilencven perc vár ránk szombaton - mondta befejezésül Kiss Mik­lós. között az a nem elhanyagol­ható különbség, hogy az Óze- csapat szombaton óvatosab­ban járt el - ráadásul 2-0-ra kerekítette fel az eredményt. Tény: megszenvedett érte...- Az 1-0 egy nagyon érde­kes állás. A szünetben is erről esett szó: nem szabadott, hogy abba a hibába essünk, mint kél hete. Akkor minde­náron erőltettük a második gólt, ezáltal kinyíltunk, s le­kontráztak bennünket. Úgy kellett tovább támadni, hogy eközben hátul ne lazuljunk fel. Talán emiatt lehetett, hogy a tréner többször felpattant a kis- padról, harsányan hallatva hangját. Hol a védőket, hol a középpályásokat igazította el. Őze Tibor szerint eme „mutat­ványban” nincs semmi rendkí­vüli... — Különböző edzőtípusok vannak: én együtt élek a mér­kőzéssel, a felugrálások nem azt jelentik, hogy ideges len­nék, hanem minden idegszálam­mal a pályán történtekre kon­centrálok. Nem azért teszek így, mert nem bírok ülve maradni, ha esetleg nem megy a csapat­nak, és ez vagy az nem tetszik. Olyannyira beleélem magam a játékba, mint a srácok - velük iélegzem. Góllövőlista NB I B 3 gól: Csehi Z. (Kábái Cukor FC-Hajdúszobosz- ló). Szabó A. (III. Kér.). 2 gól: Janics, Szatke (Nyíregyháza), Miklós (Szc- ged-Dorozsma), Novák, Varga L. (III. Kér.), Horváth J. (Nagykanizsa), Németh (Salgótarján), Pap (Tisza- újváros), Tököli (Dunaferr). 1 gól: Babai, Bajusz (Kecskeméti TE). Bajkai, Brandhubcr, Marczinkó, l akács (Dorog), Bonlo- vics. Horváth, Liiinger, Ludast, Major S. (Szolnok), Elekes. Földes, Varga il. (Matáv Sopron), Bagoly, Lugosi (Kábái Cukor FC- Hajdúszoboszló), Halász, Stern (Komló), Lőrinc/ (Tiszavasvári), Dukon, Ko­módi (Érd), Mátyás, Szabó Z. (Dunaferr). Loós (Ti- szaújváros), Csernijenko, Szabó Zs. (Paks), Pala- ticzky (Salgótarján), Bo- gesics. Kádár, Meksz, Tóth G. (Rákóczi Kaposcukor) Nagy E„ Szaszovszky (Pé­csi MFC), Crnomarkovics, Pálfi (Nagykanizsa), Tikosi (Soproni FAC), Molnár, Stefanov, Szabó, Szent- miklósi (Szeged-Dorozs- ma). *** NB II Keleti csoport 1 gól: Balogh, Bolvári, Kovács (Kalocsa), Balogh, Szegedi (Nyírbátor), Barna (Tiszafüred), Bencsik, Sze­les (Palotás), Boros, Csi­szár, Mikita, Vass (Hajdú­nánás) Drótos, Koszta (Borsodi Volán), Gomb­kötő S. (Demeeser), Farkas G„ Nagy P. (Eger), Lacz- kovich (Hatvan) Lapsánsz- ki (Kiskunfélegyháza), Podhorszky (REAC), Gyu- roválh, Simon J. (Soroksár) Simon (Dunakeszi^. *** NB III Tisza-csoport 1 gól: Adu, Farkas, Mol­nár Cs., Radaksz (Encs), Bíró, Konyha, Tribol (Ózd), Gubacsi (Mátészalka), Ko­csis, Nagy I., Nagy Zs., Lipők (Hajdúböszörmény), Krasznai (Vásárosnamény), Nagy (Ózd), Siklósi (Püs­pökladány), S. Nagy (Kar­cag), Simonyi, Soltész (Miskolci VSC), Szekré­nyes, Trembulyák, Varga (Rakamaz), Versényi (Szik­szó), Vida (Baktalóránt- háza). Megyei I. osztály 3 gól: Paulik (Ibrány). 2 gól: Barcsai (Csen- ger), Illák (Nyírmeggyes), Krcsmarik (Nyírlugos), Majchrovics (Nagyhalász), Tóth (Nyírcsaholy). 1 gól: Biró, Fecsku, Mu­ri, Veres (Ibrány), Fekete (Kállósemjén), Hadadi, Osváth (Fehérgyarmat), Kelemen (Gávavencsellő), Kövesligeti, Puskás (Túrri- cse), Láposi (Nyírcsaholy), Rézműves L. (Kisléta), Pulinka, Ötvös, Tardi (Új- fehértó), Szabó (Jánkmaj- tis), Székely, Szilágyi S. (Csenger), Takács (Nyírlu­gos), Tóth L. (Nyírmegy- gyes), Vilmán (Tuzsér).

Next

/
Oldalképek
Tartalom