Új Kelet, 1997. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-11 / 186. szám
1997. augusztus 11., hétfő Riport hogy valóban ötven-száz évet visszament az időben, és éppen egy Tupoljev, Iljusin, vagy a liberátorok kifutópályáján találta magát. Nem elég csak a szerkezetet megalkotni, emberek is kellenek köré. Ez a nehezebb feladat. Amikor pedig kész a gép, megalkották a hozzá illő embereket, akkor még mindezt élethűvé kell tenni. Ehhez azonban ismemi kell a történelmi környezetet is. Tanulmányokat kell végezni, leírásokat kell átolvasni, és mindezt alkalmazni a gyakorlatban. Nem kis feladat. Külön említést érdemel az a mű, amely egy szardíniás dobozban horgászó embert ábrázol. Túl azon, hogy ekkora méretben nehéz megalkotni ezt az alakot, szellemes ötletnek is lehet nevezni. Mélyebb tartalma van ennek az ábrázolásnak. Beszűkült világunk, elkonzervált érzéseink és korlátolt lehetőségeink jelennek meg ebben az alkotásban. Az élettér beszűkülése, a túlzsúfolt metropoliszaink, a kénytelen együttélés nehézségei mindmind megjelennek ebben az egyszerű alkotásban. Volt humorérzéke a mű készítőjének. Természetesen megjelentek a kiállításon a legújabb irányzatok is. A szuper-modern motorkerékpárok, más járművek, vagy a versenyautók szépek, de nem adják vissza azt az emberközeli milliót, amelyben mindez létezik. Nem akarom bántani az alkotókat, hisz biztosan nagy munkát végeztek, de hiányzik a műből az ELET. Hiányzik az a természetes közeg, amiben ezek a tárgyak fellelhetők. Csendes őrültek Fekete Tibor (Új Kelet) Több mint egy évtizeddel ezelőtt találkoztam egy csendes őrülttel. Fejébe vette, hogy egy lakótelepi hálószoba méretében gyufaszálból megépíti a Parlament kicsinyített mását. A szót tett követte, és esténként, munkaidő után elkezdte lefejezni a gyufaszálakat, majd soksok kilogramm ragasztó fel- használásával valóban megépítette az országházat. Ez a történet jutott eszembe, amikor megtekintettem Nyíregyházán, a Kölyökvárban megrendezett modell- és makettkiállítást. Talán a tökéletesség művészetének is nevezhetnénk. Minden makettkészítő igyekszik a lehető legjobban megőrizni a méretarányt, a kor- hűséget, és mindemellett létszerűvé tenni az alkotását. A kiállítási tárgyak között feltűnt egy közel egy áas/.nyi katona figurája, amely annyira jól sikerült, hogy még a zubbonygombok cérnája is jól kivehető a figurán. Elképzelem, amint alkotója órák hosszat kísérletezik azzal, hogyan tudná élethűen megjeleníteni a katona öltözékét, ezen belül a legapróbb részletekbe menő nadrágszíjat, gombot, csatot hogyan tudná élethűen ábrázolni. Eszembe jutott annak a va- sútmodellező garázsszomszédomnak a története, aki közel 16 négyzetméteres modellasz- talt tervezett a gépkocsitárolójába, és Daciájával mindig kiállt a betonpiacra, ha játszani támadt kedve. Akkor még csak a volt NDK-ból lehetett jó minőségű szerkezetelemeket vásárolni, és minden ismerősét megkérte, aki oda utazott, hogy ezt-azt vegyen néki. A végére összeállt a kollekció. Volt ott alagút, szemafor, váltó és a vagonok mindenféle választéka. Barátom teljesen kicserélődött, mikor hozzákezdett játszani a nagy asztalon. Ilyenkor nem vasutas volt, hanem egy nagy gyerek. Ez a foglalatosság igénybe vette kombinatorikai képességét, figyelmét, és minden szenvedélyét beleadva igyekezett úgy rendezni a „vagonok ” útját, hogy abban semmi hiba ne legyen. A méretarány még nem minden, életszerűnek kell lennie az alkotásnak. Az álmélkodó és csodálkozó szemlélődőt rabul kell ejteni. El kell hitetni vele,
