Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-14 / 162. szám
Villeneuve győzött Forma-1 MTI _______ A kanadai Jacques Villeneuve győzelmét hozta a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 9. futama, amelyet az angliai Silverstone- ban rendeztek még a Brit Nagydíjcrt. Nehezen „lódult” neki a mezőny, hiszen a felvezető kör után műszaki hiba miatt, késleltetett rajtra került sor, amelynél viszont a második kockában várakozó Frentzen autója ragadt be. A német versenyző pechszériája néhány másodperccel később „tetőzött be”, amikor egy kisebb ütközés során durrdefekt miatt feladni kényszerült a versenyt. Közben Kata- yama is hibázott, “számya- szegett” autója a pálya szélén vesztegelt, amiért a versenyrendezőség három lassító kört rendelt el. A kissé „zűrzavaros” nyitányt követően a mezőny felvette az igazi tempót, a pole pozícióból indult kanadai Villeneuve mögé a rajtnál kínálkozó lehetőséget remekül kihasználó német Michael Schumacher zárkózott fel. A 60 körös verseny harmadánál a műszaki személyzeteké lett a főszerep, míg a Ferrari csapat remekül dolgozott, 7 másodperc alatt cserélt kereket, addig Villeneuve több mint fél percet töltött a boxutcában... Michael Schumacher biztosan, több mint 20 mp-cel haladt az üldözők előtt, amikor a 37. körben lelassult, autója füstölni kezdett, s a kétszeres világbajnok egy rövid próbálkozást követően feladta a versenyt... Időközben Villeneuve alaposan rákapcsolt, és Michael Schumacher kiválása után az élre hajtott. Néhány perccel később a Ferrari „ teljes csődje” következett be, hiszen az a Eddie Irvine is a nagydíj feladására kényszerült - a második helyről. Villeneuve újra kerékcserére gurult ki Renault-jával, most azonban jobban dolgoztak a szerelők, de így is csak másodikként tudott visszatérni a pályára, 5 rupees hátránnyal a finn Häkkinen mögé. Tíz körrel a verseny vége előtt Hak- kinnen már csak 1 mp-cel vezetett Villeneuve előtt, ekkor azonban az ezüst Mercedes felmondta a szolgálatot, a finn pilóta pedig szomorúan kászálódott ki belőle... Jacques Villeneuve már nem kockáztatott semmit a befejező szakaszban, nyugodt tempóban, biztosan ért elsőként a célba a francia Jean Alesi (Benetton-Renault), s a fiatal osztrák, Alexander Wurz (Benetton-Renault) előtt. A Brit Nagydíj végeredménye (59 kör, 303.26 km): 1. Jacques Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 1:28:01.665 óra, 2. Jean Alesi (francia, Benetton-Re- nault) 10.205 mp hátrány, 3. Alexander Wurz (osztrák, Benetton-Renault) 11.296,4. David Coulthard (brit, McLa- ren-Mercedes) 31.229, 5. Ralf Schumacher (német, Jordan-Peugeot) 31.880, 6. Damon Hill (brit, Arrows- Yamaha) 1:13.552. A világbajnokság állása kilenc futam után: 1. Michael Schumacher (német, Ferrari) 47 pont, 2. Villeneuve 43, 3. Alcsi 214. Heinz-Harald Frentzen (német, Williams-Renault) 19,5. Eddie Irvine (ír, Ferrari) 18, 6. Olivier Panis (francia, Prost-Mugen-Honda) 15. A konstruktőrök versenyében: 1. Ferrari 65 pont 2. Williams-Renault 62 3. Benetton-Renault 35 4. McLaren- Mercedes 24 5. Prost-Mugen-Honda 16 6. Jordan- Peugeot 15 A következő futamot július 27-én a német- országi Hockenheimben rendezik meg. Szemerédl Eszter junior Európa-bajnok MTI A finnországi Turkuban za jló junior atlétikai Európa- bajnokságon Szemerédl Eszter rúdugrásban aranyérmes lett. Az UTE 21 éves sportolója 3,80 in-en kezdett, majd 4,10 méterrel győzött a kellemetlen ellenszélben lezajlott versenyen. Tomagyőztes a férfi válogatott MTI ______________ To magyőztes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott Sevillában. Kemény Dénes szövetségi kapitány legénysége előbb a házigazda spanyolokat verte 11-7-re, majd 15-0- ra lépte le a kazahokat, így pontveszteség nélkül végzett az élen.- Ez csak egy felkészülési torna volt az alapozás időszakában, ezért különösebb jelentőségei nem kell tulajdonítani a győzelemnek. A siker azért segítséget nyújt a további munkához való hozzáállásban nyilatkozta Kemény Dénes az MTI munkatársának. Eredmények: Magyarország-Spanyol- ország 11-7 (1-1, 4-1, 2-2, 4-3) A magyarok góldobói: Benedek 3, Molnár T., Varga Zs., és Marcz 2-2, Kiss G. és Vári 1-1 Magvarország- Kazahsztán 15-0 (5-0, 4-0, 2-0,4-0) A magyarok góldobói: Fodor 5, Németh Zs., Varga Zs., Benedek 2-2, Biros, Vincze, Vári és Molnár T. 1- 1 Hollandia-Kazahsztán 10-9 Spanvolország-Ka- zahsztán 16-3. Sport 1997. július 14., hétfő 13 Emődi Patakra vitte a trófeát! Sakk, Nyírség Torna ’97 Szombaton és vasárnap az utolsó két fordulót játszották a FIDE és az A csoportban a Nyírség sakk torna résztvevői. A FIDE csoportban az élen állók már nem igazán mertek kockáztatni, és a végére ismét összetömörült a mezőny. A zárónapon az esélyesek közül csak Emődi Barnabásnak sikerült nyernie, és így pontszámban beérte a fiatal tehetséget, a tatai Bokros Albertet. Kettőjük között a Buchols- számítás döntött, ami a sárospataki Emődinek kedvezett. Mögöttük hatan (!) következtek 6,5 ponttal. A harmadik helyre a nemzetközi mester Orsó Miklós került. Az A és B csoportban nyíregyházi induló nyert, míg a C- ben a gyermekeknél az utóbbi napokban végig vezető nagy- kállói Orosz Kadosa lett első. Vasárnap délután átadták a díjakat és a különdíjakat, majd dr. Bodnár Ákos, a megyei sakkszövetség elnöke búcsúzott a résztvevőktől. Végeredménye: FIDE csoport: 1. Emődi Barnabás (F. 2340, FM, Sárospataki ESE) 7 pont, 2. Bokros Albert (F. 2260, Tata Páneurópa) 7, 3. Orsó Miklós (F. 2390, IM, Balatonalmádi) 6,5, 4. Párkányi Attila (F. 2350, Zala Volán SE) 6,5, 5. Krutli Valér (F. 2280, IM, Nagykanizsa) 6,5, 6. Mester Gyula (F. 2390, FM, Sárospataki ESE) 6,5, 7. Horváth Péter (F. 2415, FM, Nagykanizsa) 6,5, 8. Félegyházi László (F. 2310, FM, Derecskéi SE) 6,5. A csoport: 1. Kalmár Ágoston (NYVMK SC) 7,5 pont, 2. Békési János (Alkaloida SE) 7,0, 3. Halmi Sándor (Alkaloida SE) 7,0, 4. Makiári Árpád (Debrecen) 6,5, 5. Fehér Tamás (Alkaloida SE) 6,5, 6. Sigér I. Csaba (Alkaloida SE) 6,0, 7. Nagy Ferenc (Budapest) 6,0, 8. Révész István (Záhonyi VSC) 6,0, 9. Mérnyi Béla (Nyíregyháza Vízügy SE) 6,0. B csoport: 1. Henzsel László (Nyíregyháza Volán SE) 7,5 pont, 2. Éles Krisztián (Nyíregyháza) 7,0, 3. Tóth Péter (Aszódi SE) 6,5, 4. Benyó Tamás (Rétság) 6,0, 5. Bőgi Kornél (Kcmecsci SE) 6,0. C csoport: 1. Orosz Kadosa (Nagykállói SZATE) 12,0 pont, 2. Boda István (Debrecen) 11,0, 3. Fráter Edit (Nagyhalász) 10,5, 4. Móré Regina (Nagyhalász) 9,5, 5. Bokros Csilla (Tata Páneurópa) 9,5,6. Harsányi Gábor (Debrecen) 9,5, 7. Lengyel István (Debrecen) 9,5. Logikus gondolkodásra szoktat Dr. Bodnár Ákos sebész főorvost sokan ismerik Nyíregyházán. Ha betegei az elmúlt héten a nyíregyházi kórházban keresték, rossz helyen kopogtattak. A főorvos ezúttal szabadságon lévén kedvenc hobbijának, a sakknak hódolt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei sakkszövetség elnöke versenyzett is a Nyírség Tornán. Munkatársunktól- Elnök úr, miért tartják fontosnak megrendezni ezt a nemzetközi versenyt?- Ez megyénkben a sakk ünnepe, fesztiválja. Szükség van arra, hogy minél többször előtérbe kerüljön ez a sportág. Ilyenkor talán többen felfigyelnek ránk. A legfontosabb a szabolcsi versenyzőknek, akiknek nem kell elutazniuk a megyéből, és mégis megfelelő ellenfelekkel játszhatnak. Fontos a megye gyermeksakkozóinak, akik ilyenkor ismerkednek egy- egy torna hangulatával. Fontos azoknak a gyerekeknek, akik még nem sakkoznak, hátha éppen most kapnak kedvet.- Miért fontos az, hogy sakkozzanak a fiatalok?- A sakk logikus gondolkodásra szoktat. Aki jól játszik, az általában a szakmájában is sikeres marad, hacsak nem az élsportot választja. Segít a tanulásban, a munkában a probléma- megoldásban, az elemzésben.- Minden elnökségi tag játszik most a tornán? Nem, a többiek a szervezéssel vannak elfoglalva, a versenybizottság tagjai. Magam sem tudtam minden évben versenyezni. Volt, amikor a délelőtti vizit után tudtam csak kijönni a versenyre. Aztán délután siettem vissza. Most itt töltöm a napokat, és élvezem a játékot.- Milyen a verseny színvonala?- Évről évre jobb. A FIDE csoportban nagyon ügyes fiatal sakkozók is eljöttek Nyíregyházára. Talán azért is megpróbáljuk minél olcsóbbá tenni a versenyt. Azt tervezzük, hogy egy olyan támogatót keresnék, aki a rendezés költségeit előteremtené. A. mi pénzünkből még több díjat, ajándékot szeretnénk előteremteni. és akkor még többen jönnének. Bár a létszámra most sem lehet panasz. A FIDE és az A csoportban is ötven feletti a létszám. — Önnek hogy ment a versenyzés?- Az a fontos, hogy jól játsszunk. Volt olyan hét közben, hogy kikaptam, de szinte csodáltam azt a mécsesét. Az ellenfelem egy nagyon szép lépést eszelt ki. Jobb volt abban a partiban, és azért kaptam ki, mert szép megoldást talált, nem azért, mert én meggondolatlanul léptem. Egyébként is öröm volt nézni a sok jókedvű fiatal sakkozót, akik nem az utcán ténferegtek, hanem itt. a versenyteremben keresték a helyes lépéseket. Nagyhalászi fogathajtó és díjugrató bajnokság Meghívásos fogathajtó és megyei díjugrató bajnokságot szervezett vasárnap Nagyhalászban a Nyírségi Lótenyésztő Egyesület és a városi önkormányzat. A versengésen közel húsz fogat és harminc lovas vett részt, hogy összemérjék technikai tudásukat a kategóriánként osztott díjszalagokért, valamint a Nagyhalász Kupáért. A délelőtti bemutatókat és ügyességi showműsorokat követően az egyes fogatok álltak rajtvonalhoz. A feszített tempójú, tizenöt kapus akadálypályán az eredmény összesítése után Németh Zsolt bizonyult á legjobbnak, lova kapta a díjszalagot. Mögötte kissé lemaradva a második Dajka Attila, a harmadik helyezett Dajka Imre lett. Az egyesfogat-hajtásnál komolyabb technikai tudást igénylő kettesfogatok versengésén a szépszámú közönség ovációjától kísérve Vinnai Attila fogathajtása érdemelte ki a zsűri legrangosabb elismerését, valamint ő birtokolhatja egy évig a Nagyhalász Vándorserleget. Az erőpróba második helyezettje Gyurcsán Mihály lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Harman Mihály állhatott fel. A Nagyhalász Kupáért kiírt megyei díjugrató verseny a kedvezőtlen időjárás miatti későbbi kezdés okán lapzártánk után ért véget. \ ' : ■ * ' V.’f." fí/J ; > j i i \ mr"J" V v J. A két hétpontos. A győztes Emődi Barnabás... ... és a második Bokros Albert