Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-04 / 154. szám

Sport 1997. július 4., péntek Győzelem utáni dudaszó Balogh S. Zoltán ______ A Városi Sportiskola ko­sárlabda szakágának évbú­csúztató összejövetelének a Bujtosi Szabadidő Csarnok adott otthont, ahol a szak­edzőkön és a játékosokon túl a sportiskolái vezetés is meg­jelent. A Sallai József szakág­vezető értékelésével kezdő­dő rendezvényen elhangzott, hogy a kialakított utánpót­lás-piramisban a fiatalok ko­sárlabdára nevelését 7 edző végzi, akik közül négyen - az átalakulás újabb lépése­ként - már mint vállalkozók végzik tevékenységüket. Nem is akárhogyan, hiszen legeredményesebb szezonját tudhatja maga mögött a szak­ág. Az országos ifi ranglista alapján Nyíregyháza rendel­kezik a negyedik legjobb utánpótlással az országban, és olyan csapatokat előz meg, mint a Honvéd, a ZTE vagy éppen a Körmend. A sikerek legfőbb mércéje az Országos Kupákban elért ered­mények, ahol az országos dön­tőkben a serdülők az ötödik (edző: Pelyvás Lajos), a kadet- tek a hetedik (Vajda László), míg az ifik a hatodik helyen végeztek (Sallai József). A minőségi nevelés ered­ményeként több korosztá­lyos válogatottja is van a VSI- nek Káder Gábor, Boczkó Adám, Zácói Péter és Ványi Tamás személyében (utóbbi nemrég kapott meghívást az ifjúsági válogatottba). Szalka Géza, a Sportiskola vezetője elmondta, bár csaló­dott, hogy érmet nem szerez­tek az általa is aktívan űzött sportágban, de örül, és remé­li, hogy a jövőben is hason­lóan eredményes és talán ér­mes szakág lesz a kosárlab­da. Reméli, hogy a első­osztályú Tanárképző részéről több törődést fog kapni az utánpótlás a jövőben. Kovács László a 60-as évek végétől kosárlabdában ered­ményes Apáczai Gyakorló Általános Iskola igazgatója is ott volt a vendégek között, és egybehangzóan a sport mellett a tanulás fontosságá­ra hívták fel a figyelmet. A búcsúzó utánpótláskorú- ak (Lakatos István, Balmaz Gábor és Sallai István) és az eredményekhez nagymérték­ben hozzájámló edzők jutal­makat vehettek át. A kellemes ünneplésbe átcsapó össze­jövetel után csak kívánni le­het, hogy a megyei bajnok­ságokban, a diákolimpián és az országos kupákban to­vábbra is legyen minek örül­nie a legjobbak közé törek­vő fiataloknak. A kosarasok „colás" záróbulin Csak el ne szánjanak! Balogh S. Zoltán Háromezer érdeklődő volt eddig kíváncsi a pénte­ken harmadik alkalommal megrendezésre kerülő au­tós és motoros gyorsulási versenyre, és ezúttal három rallis sztárvendég is landol csodagépével a repülőtéren kialakított pályán. Az egész estét betöltő, éj­szakába nyúló showműsor már öt órakor elkezdődik, hiszen a veterán motoro­sok karavánja ekkor indul a Profi áruház parkolójá­ból a veresenyhelyszín felé, érintve a belvárost egy rö­vid bemutató erejéig. Ranga László. Ki ne hal­lott volna a sokszoros ma­gyar bajnok, világkupa­győztes rallisrói, aki két pályatársával egyetemben magas szintű előképzést nyújt majd a versenyen in­dulók számára. Autós mű­soruk után a gokartok ve­szik át a helyüket, és fél ki­lenckor a gyorsulási ver­seny is kezdetét veszi. A hi­teles okmányokkal, megfe­lelő műszaki állapotú au­tóval vagy motorral ren­delkező és természetesen alkoholmentes indulók ma még ismeretlenek (nevezé­si határidő: 18.45), ám annyi bizonyos, hogy sen­ki se fogja kímélni a gáz­pedált. Mind az autósok, mind a motorosok akár a 200 km/h-ás sebességet is elérhetik, így korántsem véletlen a szervezők nézők felé intézett kérése: pályán átszaladni, a kijelölt kor­donon kívül tartózkodni tilos és életveszélyes! Az indulók számától füg­gően várhatóan csak az éjjeli órákban végetérő szá­guldást kategóriánként szer­vezik, így a napot lezáró díjkiosztáson valóban a legjobbak arathatják le a babérokat a repülők hazá­jában. Csak nehogy meg­irigyeljék kerozinos társa­ikat, és ők is a magasba emelkedjenek! Lehetett volna könnyebb is... Kézilabda NB I, sorsolás Tegnap az Országos Kézilabda Szövetségben meg­pezsdült az élet, ennek oka volt, hogy az NB l-es férfi- és női csapatok képviselői sorsolásra gyűltek össze. A hivatalos ceremónia előtt meglepetésként hangzott el, hogy a férfiak mezőnyében az NK Hungária Szé­kesfehérvár együttese visszalépett a bajnokságból. Azonban ez idáig még nem született végleges döntés, hogy mely csapat lép a helyére. Két alternatívát vetet­tek fel a szövetség vezetői. Az egyik az, hogy a leg­jobb kieső Tatabánya maradjon az élvonalban, illetve a másik alternatíva az, hogy a Tatabánya és a két NB I B-s csoport második helyezett csapatai, a Cegléd és a Balatonfüred játsszon osztályzót. Az NB l-be érde­kelt mindhárom csapatunk sorsolásáról egyérteműen ki lehet jelenteni, hogy nincsenek könnyű helyzetben a kezdetet illetően. Egységesen nagy csapatokkal ta­lálkoznak már az első fordulókban. Fullajtár András (Új Kelet) A Kisvárda-Papker KC női csapatának sorsolása: Szeptember 21. Kisvárda- Vassas, szeptember 24. Kis- kunhalas-Kisvárda, szeptem­ber 28. Kisvárda-Békéscsaba, október 5. Szekszárd-Kis- várda, október 12. Kisvárda- Magyar Kábel, október 19. Bu­dapesti Spartacus-Kisvárda, október 22. Kisvárda-Győr, október 26. Pécs-Kisvárda, november 2. Kisvárda-Mis- kolc, november 9. Dunafer- Kisvárda, november 16. Kis- várda—Cerbona, 1998. január 18. FTC—Kisvárda, január 15. Kisvárda-Debrecen. Kárpát-Hús Nyíregyházi KC férficsapatának sorsolása: Szeptember 14. Nyíregyhá- za-Dunafer, szeptember 21. Elektromos—Nyíregyháza, ok­tóber 5. Nyíregyháza-Debre- cen, október 12. Szeged-Nyír­egyháza, október 19. Nyíregy- háza-X, október 22. Nyíregy- háza-Győr, november 9. Ózd­Nyíregyháza, november 16. Nyíregyháza-Veszprém, no­vember 23. Tiszavasvári- Nyíregyháza, december 7. Nyíregyháza-Százhalombatta, december 10. Szolnok—Nyír­egyháza, december 14. Nyír­egyháza-Komló, december 21. Pécs-Nyíregyháza. Tiszavasvári Alkaloida fér- ficsapatának sorsolása: Szeptember 14. Tiszavas- vári-Szolnok, szeptember 21. Komló-Tiszavasvári, október 5. Tiszavasvári-Pécs, október 12. Dunafer-Tiszavasvári, ok­tóber 19. Tiszavasvári-Elekt- romos, október 22. Debrecen- Tiszavasvári, november 9. Tiszavasvári-Szeged, novem­ber 16. X-Tiszavasvári, no­vember 23. Tiszavasvári- Nyíregyháza, december 7. Ózd-Tiszavasvári, december 10. Tiszavasvári-Veszprém, december 14. Tiszavasvári- Győr, december 21. Százha- lombatta-Tiszavasvári. A jelzett dátumok a forduló­kat jelzik. A mérkőzések pon­tos időpontjainak - nap, óra - egyeztettése augusztus 7-én lesz az MKSZ-ben. Első kézből mindhárom csa­pat részéről véleményt kértünk a sorsolásról és a várható őszi szereplésről. Kisvárda-Pappker SE: Rácz Sándor edző- A kezdés a Vasas ellen na­gyon nehéznek ígérkezik, utá­na középcsapatokkal találko­zunk, akik ellen vannak esélye­ink. Konkrétabb elvárást és vé­leményt addig nem tudok mon­dani, míg nem ismerem a vég­leges keretett. Kárpát-Hús Nyíregyházi KC: Varga György társadalmi elnök- Nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk az első négy for­dulóban, hiszen a bajnokságra esélyes csapatok közül három­mal is találkozunk. Éppen ezért nagyon komoly felkészülésre van szükség, hogy az első meccsre már százszázalékos le­gyen a csapat formája. De ké­pesnek tartom arra az együttest, hogy a feladattal szembenézzen és a célkitűzésünknek megfe­lelően a nehéz fordulók után is megmaradjon az esély a negye­dik hely megszerzésére. Tiszavasvári Alkaloida: Gaz­dag József szakosztályvezető:- A sorsolás úgy hozta, hogy a gyengébb csapatok­hoz megyünk, míg az erő­sebbek hozzánk jönnek. Talán annyi előnyünk van, hogy többször játszunk hazai pá­lyán, mint idegenben. Célki­tűzéseink szerint bizakodunk abban, hogy az őszi szezon folyamán 8-10 pontot szerez a csapat, ami reményt kelthet arra, hogy tavasszal kiharcol­juk a bentmaradást. Győzött a világ* válogatott MTf Csütörtökön Hong­kongban találkozott a Nemzetközi Labdarú­gó Szövetség (FIFA) világválogatottja cs az Ázsia-válogatott. A mérkőzés a FIFA Vi­lágválogatott 5-3-as sikerét hozta. Világválogatott- Ázsia-válogatott 5-3 (3-1) Gólszerzők: Weah (18.), Alfonso (25.), Ha­kan (33.), Reyna (57.), Papin (68.) illetve Azizi (17.), Al-Enzai (73.), Bagheri (79.). Lipcsei a Duna TV-ben MTI _________________ A Duna TV Sportképek című adása a megszokottól eltérő időpontban jelentke­zik vasárnap. Jelzett napon 15.30 és 16.30 óra közölt beszélgetés látható, hallha­tó Lipcsei Péter labdarúgó­val. Összeállítást sugároz­nak a Vasas Danubius Ho­tels futballcsapatáról, Zo­ran Kuntic is véleményt formál új klubjáról. Gerendás Gyöigy. a BVSC bajnok férfi vízilabdacsa­patának mestere beszél a siker összetevőiről. Az au­tós-motoros magazin is több érdekességet kínál. Mi lesz Juninhóval? MTI J7H I_ Noha az olasz futballvá- logatottban is bizonyított Fabrizio Ravanelli még mindig az angol Middles­brough „kötelékében áll”, csütörtökön nem ment le edzésre. Ezért várhatóan megbüntetik. Ravanelli korábban jelez­te, nem nagyon kíván a Pre- miershiptől búcsúzott „Bo­róban” szerepelni a jövőben. Adrian Bevington, a Midd­lesbrough szóvivője azt mond­ta, egyedül az új klubot kereső brazil Juninho kapott engedélyt arra, hogy tár­gyalhasson. Amennyiben az olasz csatár nem ad kielégítő magyarázatot távolléte oká­ra, megbüntetik. Az itáliai ki­válóság szerződése még há­rom évre érvényes a Middles- brough-nál, de hírek szerint Angliából a Liverpool és az Everton, továbbá a Bajno­kok Ligájában győztes né­met Borussia Dortmund is érdeklődik iránta. Juninho jövője valamivel egyértel­műbb (?). Érte már bejelent­kezett a Tottenham Hotspur. Egy friss hír szerint a spa­nyol Atletico Madrid is sze­retné őt színeiben üdvözöl­ni. Mi több: az ibériai klub máris jelezte, úgy tudja, a brazil középpályás már alá­írt Ibériába... Súlyemelőket jutalmaztak Új Kelet-információ Nyíregyháza figyel és szá­mít eredményes sportolóira. Ezzel a mottóval köszöntöt­te a megjelenteket Fellber- mann Endre sportért felelős alpolgármester azon a sajtó- tájékoztatón, melyet a város­háza dísztermében tartottak a kivállóan szerepelt nyír­egyházi sportemberek jutal­mazása alkalmából. Mint ismeretes, a város automa­tikusan jutalmazza azokat a sportolókat, akik Európa- bajnoskágon, világbajnoksá­gon, vagy olimpián helyezést érnek el. Az ünnepelt trió tag­jai ennek megfelelően Popa Andrián és Farkas Zoltán súlyemelő továbbá meste­rük, Glückmann Pál voltak. Sajnos a háromszoros Euró- pa-bajnok karatés, Bencze Antal - aki egyébként hiva­talos lett volna az összejöve­telre - lábtörése miatt nem lehetett a randevú részese, őt előreláthatólag otthonában fogják meglepni. Emlékezhetünk, Farkas Zoltán a 64 kilogrammos súlycsoportban összetett­ben ezüsttel tért haza a rijekai súlyemelő Eb-rői, kellemes meglepetést szol­gáltatva a nyíregyházi köz­véleménynek. A 70 kilo­grammos Popa Andrián összetettben ötödik helyet szerzett, no és természete­sen felkészítőjük, Glück- mann Pál teljesítménye is méltó arra, hogy a város kitüntetéssel és pénzjuta­lommal ismerje el az el­végzett munkát. *** Képünkön a kitüntetettek (balról jobbra): Popa Ad­rián, Farkas Zoltán, Glück- mann Pál. A felvételeket Racskó Tibor készítette I __;_________j______________

Next

/
Oldalképek
Tartalom