Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-07 / 156. szám
Falujáró 1997. július 7., hétfő Pusztadobos díszpolgára v Kovács Jánosné Kovács Jánosné nyugalmazott iskolaigazgató-helyettesnek a millecentenáriumi rendezvénysorozat keretében a díszpolgári címet adományozta Pusztadobos önkormányzati képviselő-testülete. A falu szeretett Ducika nénije éppen 1996-ban ünnepelte Pusztadobosra érkezésének ötvenedik évfordulóját. A sors regénybe illő viharai vetették ide és kísérték végig életét. Ezekről a küzdelmes évekről kérdeztük a korát meghazudtolóan energikus Ducika nénit. — Mivel édesapám 14 éves koromban meghalt és hat testvérem volt, tanítóképzőbe jelentkeztem, mert azt mondták, az egy kereső állás. A budapesti Csalogány utcai tanító-képzőben végeztem 1941-ben. Akkor csatolták vissza a délvidéket Magyarországhoz, és Szabadkára kerültem tanítani. Egy egész vonatnyi pedagógus, tanítónő, tanárnő ment Újvidékre eskütételre, majd szétszéledtünk. Szabadkán tanítottam három és fél évig, magyar iskolában dolgoztam, de tanultak ott bunyevác gyerekek is. A bunyevácok a horvátok- nak egy csoportja. Majdnem a háború befejezésekor, 1944 októberében jöttem el. Elutaztam Budapestre a tesvéremhez, aki a Margit-híd közelében lakott. Alighogy felértem, felrobbantották a hidat, jött az ostrom, mi pedig hónapokig a pincében éltünk. A szovjetek bevonulása után jelentkeztünk dolgozni, és beosztottak minket irodai munkára, de erre már nem került sor. Nyírparasznyán élt az egyik nagybátyám, áld - édesapámhoz hasonlóan - görög katolikus lelkész volt, hozzá utaztam húsvétra. Nagy meglepetés ért, mert a fővárosban lóhúson, szedett-vedetl ennivalón éltünk, Parasznyán pedig úgy tűnt, minden rendben van, az emberek ettek-it- tak, viszonylag jól éltek. Itt hamar átment a háború, csak az iskola tetejét lőtték össze, de azt sem használhatatlanra. A nagybátyám tanácsára maradtam ott tanítani. Először Nagydoboson tanítottam a fogságba került tanító helyett, 1946-ban pedig, amikor ő hazaérkezett, átjöttem Pusztadobosra, és azóta itt dolgozom. Rendbe raktuk a pedagóguslakást, később hozzám költözött édeseanyám, majd rövid időre az egyik testvérem is. Megismerkedtem az elődöm fiával, Kovács Jánossal, aki 30 évig volt tanító Pusztadoboson. Az ismerkedésből szerelem lett, és 1951-ben összeházasodtunk. Végigéltem a pusztadobosi iskola életét. Az első időkben 80 gyerek nyolc osztályban együtt tanult, majd kezdett kialakulni a mai rendszer. Nem volt könnyű az egyházi helyett állami iskolát és nevelést bevezetni, mert a nép nagyon vallásos volt. Jöttek a hittanbeírások, nekünk kellett bejegyeznünk mindenkit. Ellenőriztek bennünket, a nép pedig ránk haragudott a bajokért. Volt, aki reggel beíratta gyerekét, este pedig jött, hogy húzzuk ki, mert a vasútnál dolgozik, és megmondták neki, ha a gyereke hittanra jár, elbocsátják az állásából. A gyerekek, mint jó katolikus községben, hazafelé menet úgy köszöntek, hogy Dicsértessék! Erre aztán jött a rendelet, hogy ilyen nincs, hanem úttörőcsapat van, és a szabványos köszönés az Előre! Ezt is bevezettük, majd jött az újabb háború, mindenki kiabált, hogy nem Előre!, hanem hátra, és nem szégyelljük magunkat?! így múlt el sok év. Velem is előfordult, hogy egy-egy időre elbocsátottak, mert apám pap volt, és húsz évig templomba sem járhattam. A pályám alakulására nagy hatással volt Szabadka. Ott nagyon beletanultam az adminisztrációba, naplóvezetésbe, iratok elkészítésébe, és amikor Pusztadoboson is kialakult egy igazgatóság, a gyakorlatomnak köszönhetően igazgatóhelyettesi posztra kerültem. Ebből a tisztségből vonultam nyugdíjba 1978-ban. Korábban éneket is tanítottam, nyugdíjasként pedig vettem egy kis pianínót, felelevenítettem fiatalkori zongoratanulmányaimat, és tanítványokkal kezdtem foglalkozni. Ä tanítóképző előtt zeneakadémiára készültem, ez volt a családom kívánsága, de édesapám halála miatt le kellett mondanom róla. Mostanában már csendesebben élek, de azért valamibe mindig bekapcsolódom. Tiszta utcák, rendes falu Felújítják a közintézményeket Nyíregyházáról Vásárosnamény felé haladva, röviddel a vajai elágazás után jobbra letérve érkezünk Pusztadobosra. Az 1408 lelkes falu takaros portákkal, rendezett udvarokkal, karbantartott közterületeivel derűt lop az utazó szívébe. Ahogy bejárjuk a zegzugos utcákat, egyre erősödik bennünk az érzés, ez a falu megérdemelné a hajdan rendben tartott házaknak osztogatott „Tiszta udvar, rendes ház” táblát, persze, kis módosítással, valahogy így: „Tiszta utcák, rendes falu”. Ebben a rendben valószínűleg az is közrejátszik, hogy női kéz gondoskodik a faluról, három éve Bíró Györgyné polgár- mester asszony irányítja a település életét. Pusztadoboson az önkormányzatnak az elmúlt években jelentős eredményeket sikerült elérni, az isten háta mögötti településből komfortos falut varázsoltak. Erről a munkáról és két évvel ezelőtt megjelent összeállításunk óta elért eredményeikről kérdeztük a polgármester asszonyt.- A legfontosabb a telefonberuházás volt, mintegy 160 lakásba kötötték be a vonalat. Megoldottuk a sáros utak problémáját, hat földút kohósalakos burkolatot kapott. Tervbe vettük még a Nyírparasznya felé haladó egykori termelőszövetkezeti út folytatását, hogy a parasznyai önkormányzattal összefogva szilárd burkolatú út kösse össze a két falut. Az egyháznak visszaadott épületek helyett új iskola építésébe kezdtünk, aminek még hátravan a befejezése. A közmunkaprogram keretében pályázaton nyertünk 5 millió 600 ezer forintot foglalkoztatásra, középületek felújítására. A pénzt részben munkabérekre, részben anyagköltségre fordítjuk, és felújítjuk a művelődési házat, az általános iskola régi szárnyát, valamint a ravatalozót és minden intézményünket. A munka május elsején kezdődött, a ravatalozó renoválása már be is fejeződött. Az orvosi rendelőnk és szolgálati lakásunk rendben van. A közelmúltban érkezett hozzánk új orvos, és van védőnői szolgálatunk is. Működik napközi otthon, könyvtár, művelődési ház a faluban, és szociális étkeztetéssel is foglalkozunk. Polgáraink szociális és kulturális igényeit igyekszünk kielégíteni. Az elmúlt évben jól sikerült millecentenáriumi rendezvényt szerveztünk, és ezen belül találkozót a Pusztadobosról elszármazottaknak. Egész napos program volt, a pedagódusok egy ma- jorette-csoportot állítottak össze gyerekekből, sportvetélkedők tarkították a programot. Különböző utcák csapatai egymás ellen küzdöttek a vándorkupáért, volt még famászóverseny, kerékpár- és tomabemutató, valamint vacsora és bál, ahol az általános iskolás gyerekek adtak nyitótáncot. A rendezvényre 1000 forint volt a belépő, a bevételt pedig az iskola alapítványának ajánlottuk fel. Sokan nem tudtak eljönni, de távolról is elküldték a belépőt, mert tudták, hogy nemes célre for- dítjuk. A rendezvényt, tekintettel a nagy sikerre, idén megismételjük.-Milyen terveik vannak még a jövőre?- Fő tervünk az elkezdett beruházások befejezése. Gondoltunk szennyvízhálózat építésére, de nem biztos, hogy lenne rá megfelelő igény a településen. Amennyiben lesz, akkor Nyírma- dával közösen fogjuk megépíteni. Pályázatokat nyújtottunk be a Petőfi út és a Kossuth útjavítására, valamint a szociális gondoskodás megsegítésére kiírt felhívásra. Nagyon sok idős ember él a településen, akik igényelnék a szociális étkeztetést, de gondot okoz a kiszállítás, ezért pénzt kértünk egy mikrobusz vásárlására, amit felhasználnánk utaztatásra is. Közhasznú munkások segítségével az önkormányzat felújította a futballpályát Régi szép idők Az énekkar története a kézimunkázással kezdődött. Az iskolás gyerekek szülei akartak egy kis esti szórakozást, ezért kézimunkakört szerveztek. Ott kezdtek énekelni. Kovács Jánosné Ducika néni szervezte meg a népdalkört, amihez rövidesen csatlakozott a citerakör, amelynek irányítását Danyi Sándor, a helyi iskola tanára vette a kezébe. Plibolyszky Mátyás citeraművész hatására kezdett a hangszeren játszani, és rövid idő alatt megszerette. A férfiak citeráztak, a nők énekeltek, és ebben a felállásban bejárták a környéket, majd az országot is. A pusztadobosi népdal- és citerakör nevet szerzett magának. Külön műsoruk volt rendezvényekre, esküvőkre, voltak Kárpátalján, Romániában, felléptek a Vajdahu- nyad-várban, és a megyében szinte minden településen szerepeltek „vidám falusi esteken”. A csoport létszáma sohasem emelkedett harminc fölé, de az eltelt idők alatt 85 ember volt a csapat tagja. Egy bácsi 85 éves koráig zenélt a csoportban. Neves vendégeket fogadtak, író-olvasó találkozókat szerveztek, ellátogatott hozzájuk mások mellett Czine Mihály, Darvas József né és Ratkó József. Danyi Sándor vastag albumokat őriz fellépéseik fotóival megtöltve. A 13 év alatt több mint 200-szor léptek közönség elé. Plibolyszky többször viszszajött a faluba meglátogatni tanítványát, akinek szívügye lett a citerakör. Az iskolában is oktatja a citerázást, neveli az utánpótlást, legutóbb a megyei roma versenyen ért el szép sikert két tanítványa. A népdal- és citerakömek 1988-’89 óta rendszertelenné váll a működése, nincsenek támogatóik, fenntartójuk, de azért időnként még gyakorolnak. Régen a téesz és az állami gazdaság buszával utaztak, most már mélyen zsebbe kell nyúlni, hogy eljussanak valahová. A közelmúltban látták vendégül a nyírpazonyi népdalkört, akiknek műsoros estjén a dobosiak is felléptek, most pedig vi- szontlátogatásra készülnek. Szeretnék ezt a jól induló kapcsolatot ápolni és barátsággá mélyíteni. Az őrzők Salva Pusztadobos honfoglalás kori település, része volt a keleti gyepűnek, ami a besenyő, majd a kun támadástól védte az országot. A XI-XU. században vár állt a közelben, innen származik a település korai neve, a Várasdo- bos. Kokodvár feltételezett helye Pusztadobostól keleti irányban 2,5 kilométerre, Nagydobos felé található. A Dobos nevet onnan eredeztetik, hogy ez a hely a hírnökök földje volt, akik kürtszóval és dobolással adták tovább más településeknek a híreket. A község őslakosai magyarok voltak. A török és tatár támadások nyomán a falu az 1600-as évek elejére elnéptelenedett, 1609-ben már pusztaként említik, ekkor azonban csak rövid ideig volt elhagyatott, 1623-ban már jelentős népesség lakta. Ettől kezdve egészen 1721- ig nincsenek megbízható források a falu történetéről. Ami bizonyos: a települési nagyon megviselte a török korszak. 1804-ben telepítették be Sáros Zemplén és Ung vármegyékből származó tótokkal. Ekkor már Puszta-Dobos néven említik a falut, mégpedig először egy 1784- ből származó térképen szerepel Puszta-Dobos Telekként. Az elterjedt családnevek alap- ján szinte bizonyos, hogy lengyel származású telepesek is érkeztek V árasdobosra. Újabb fejlődés következett, a lakosság száma 1814-ben 85 fő volt, ez 1825-re 170-re, 1851-re 334-re, 1939-re pedig már 1303-ra emelkedett. Mindez annak köszönhető, hogy ebben az időszakban nem pusztította háború a falut, az erdő kiirtásával megnőtt a szántó területe, javult az egészségügyi ellátás, a mezőgazdasági terméseredmények, és ennek nyomán magas volt a népszaporulat. Perel az önkormányzat Ránézésre szépen halad az iskola építése, valójában azonban tetőznek a gondok. A kivitelezőnek az elmúlt év augusztusában kellett volna átadnia az épületet, de ezt nem teljesítette. Ebben az évben mindössze a szennyvízgödröt készítették el, ezért az ön- kormányzat polgári peres eljárást indított a szerződés felbontása érdekében, hogy egy másik kivitelező a következő tanévre befejezhesse a beruházást. Erre azért lenne szükség, mert pillanatnyilag az oktatás három, egymástól mesz- sze eső épületben történik. Az új iskola pótolja ezt a tanteremhiányt, és lesz benne még egy ebédlő is. Itt kap majd helyet a helytörténeti múzeum. Az oldalt írta és a fotókat készítette: Dojcsák Tibor I BíróGyörgyné
