Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-05 / 155. szám
i Fodor András* Csak ti ••t Csak ti tudjátok így leföldelni a testünkbe csapó veszedelem villámütését, csak ti tudjátok ily nyugodtan, szorongató vád, kétségbeesés iszonya nélkül visszafogadni a majdnem elveszettet. Csak ti tudtok ilyen önkéntelen, szerény erőt adni a mozdulatnak, tettetés nélkül éreztetve, hogy a világ ritmusa nem botolt meg. Az alattomban ránk leső idő kinyitott ajtajában várva, szépen felöltözötten, csak ti tudjátok elhitetni, hogy továbbra is minden természetes, az értékek szívében nem történt változás. * A közelmúltban elhunyt Kossuth-díjas költőre tisztelettel emlékezünk. Soltész Albert: Marokszedő Építészeti kalauz MTI Építészeti útikalauz jelent meg Budapestről az Építészet Világnapja, július 1. alkalmából. A főváros mintegy 420 XX. századi épületét ismertető kötetet kedden mutatták be a szerzők a sajtó képviselőinek Budapesten, a kiadást segítő Magyar Építészek Szövetségének székházában. Az angolmagyar nyelvű könyv épületenként fényképekkel, tömör leírásokkal és útmutató térképekkel segíti a modem építészet iránt érdeklődők eligazodását. A millenniumtól napjainkig tartó 100 esztendőt négy korszakra bontva tárgyalják a könyv szerzői. A Tragédia Gyulán Érdekesnek ugérkezik a Gyulai Várszínház idei bemutatója. A nagy hagyományokkal rendelkező nyári teátrum idén Madách Imre: Ember Tragédiája című drámáját mutatja be Csiszár Imre rendezésében. Csiszár, eddigi rendezői pályafutása során többször színpadra állította már Madách remekét, de szabadtéren most rendezi először. Az előadás különlegessége lesz, bogy a darab szerepeit romániai magyar művészek keltik majd életre. Az oldalt összeállította: Forgó Sipos József Álarc a csönd pslsömagyarorszAg kiadó Berki Antal (Új Kelet) A Felső-magyarországi Kiadó jelentette meg Oláh András verseit Álarc a csönd címmel. Oláh András nem tartozik a hurráoptimisták közé, és azokhoz sem, akik könnyen felejtik a magánemberi és történelmi megpróbáltatásokat. Nem felejtheti a mindössze tizennyolc évesen meggyilkolt Mannsfeld Pétert, mint ahogy nem tud belenyugodni a hallgatni arany (— janyalgunk / ...most is!..-/ a csökönyösen ismételt i/GAZSÁGI árnyékában mindegy mi az de lellhallgatni arany) iszonyatába. A költő mindössze 38 esztendős, de a huszadik század rázúduló iszonyata korán felnőtté tette. Olyan felnőtté, aki nem hisz az eleve el- rendeltetésben, és akinek még vannak illúziói, hogy az emberiség megváltható. Oláh András verseiben végig követhető a huszadik századi magyar tragédiák Költő a huszadik század viharában Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem halt meg a költészet. Igaz ugyan, hogy a rendszerváltás viharaiban mintha háttérbe szorult volna a toliforgatók népes serege, de itt is, ott is amolyan búvópatakként előbukkanak verseskötetek. Igaz ugyan, hogy ma már (sajnos) megszűnt az állami mecenatúra, már nem a szépirodalmi könyvkiadó gondozza a versesköteteket, de azért a frissen alakult magánkiadók nem feledkeznek meg arról, hogy mivel tartoznak Eratónak, a költészet múzsájának. sorozata. És fájdalom, szinte csak tragédiák jelzik a nemzet útját. Egyéni és össznépi tragédiák, de még az egyént ért sérelem is kihat ezekben a versekben a nemzet egészére. Szárszó többször is szerepel a kötetben. Szerepel úgy is, mint annak a vonatnak az úti célja, amelyik Latinovitsot Szemesen elütötte és úgy is, mint az a hely, ahol József Attila véget vetett életének. És hogy mégsem sugároznak reménytelenséget Oláh András versei, talán az is éppen Szárszónak köszönhető. Ebben a kis Balaton melleti faluban nemcsak sorstragédiák történtek, de innen indult (kétszer is!) az az értelmiségi segélykiáltás, ami, ha értő fülekre talál, megmentheti a hazát a megsemmisüléstől. A szárszói sikoly még bolyong a levegőben, még nem találta azt az értő elmét, amelyik megértené az értelmiség üzenetét, de Oláh András hiszi, hogy már nincs messze az idő, amikor értelmiségiek, költők nem hiába fogják koptatni szájukat, amikor majd felelősségteljesen, a jobbítás szándékával kiállnak a nemzet elé. könyörgés Mansfeld Péter emlékének bocsásd meg nekünk hogy hagytuk víz alá nyomni fuldokló hitünket bocsásd meg az összeszorított fogak között sűrűsödő csöndet az elmetszett szavak igazát s hogy testvérnek neveztük testvérünk gyilkosát Palotai István Hőség B izony már több mint egy fél év is eltelt azóta a kedd óta, de az asszony nem tágított. Minden áldott délután lement a játszótérre, ahol férjének hevenyészett sírja volt, elővette az üveget és csak locsolta, locsolta rá a cseresznye- pálinkát. „Igyál, szívem, igyál! Igyál, hogy dögöljön meg minden mocskos, piszkos kommunista! Igyál, Józsikám, hogy a kurva anyjukat nekik! A játszadozó gyerekek ilyenkor csendesen félrehúzódtak. Eszükbe sem jutott csúfolni az átkozódó proletárasszonyt. Miért is tették volna? Jól ismerték őt, Stelczemét a Miklós tér kettőből, a takarítónőt, akinek tizenhat fia volt... Igyál, Józsikám, hogy az Isten veszítse meg az egész szocializmust, ha csak az volt neki a fontos, hogy téged ide juttasson... Egy tikkasztó június végi délutánon aztán megjelent a karhatalom és néhány munkásruhás ember. Szinte együtt érkeztek Stelczemével. Vasárnap volt, a park tele, Stelczemének is éppen lent focizott vagy négy kamaszfia. Hogy az ÁVO-sok miért éppen ezt az időpontot választották, az immár valószínűleg örök rejtély marad... Igyál, Józsikám, a piszkos kurva anyjukat ezeknek - kezdte szívszaggató ceremóniáját az asszony. Menjen haza, hagyjon minket dolgozni! El visszük innen a hullát, fertőzi a játszóteret - közölte ridegen a parancsnok. Az asszony őrjöngeni kezdett: - Hagyjátok nyugodni, ti mocskok! Ä szívetek rohadjon meg, ti szemét kommunisták!... Néhány katona lefogta, de hamar el is engedték, mert odacsődült az egész tér, a Stelczer fiúk is. - Engedd el az anyámat, mert kitépem a szívedet - üvöltötte a legnagyobbik. I Az asszony ekkor csendesíteni kezdte fiait. Nyilván tudta, mit miért tesz... Aztán maga is megnyugodott... — Hát csak tegyétek a dolgotokat, ha ez a parancs, akkor ez a parancs - mondta alig hallhatóan a tisztnek. Eltelt néhány perc, mindenki megenyhült. Stel- czerné nagyot húzott a cseresznyéből és a tisztet kínálta. - Nem ihatok szolgálatban... - Pedig bizony inni fogsz, fiam - ismételgette az asszony mániákusan. - Méghozzá a Józsi egészségére... Inni fogsz bizony... A nagy hőségben már mindenki szinte szédelgett... — Van egy gyufád, fiam? Rágyújtanék... Tessék, jóasszony - mondta az ÁVO-s tiszt, és átadott neki egy doboz gyufát. A többi szinte pillanatok műve volt. Stelczemé a meggyújtott gyufát a bal kezében tartva villámgyors mozdulattal leütötte egy pad támláján az üveg nyakát és a pálinkát a tiszt arcába zúdította, majd azonnal meggyújtotta... — Ugye, megmondtam, hogy iszol, te mocsok, te szemét kommunista - üvöltötte őrjöngve... még a holttestét is el akartátok rabolni tőlem, hogy a lelketek égjen meg a pokol... A felugató géppisztoly aztán csendet teremtett. Az izzó hőségben még a levelek is rezzenés nélkül ültek áfákon...- Hívjunk még egy hullaszállítót? — Mi a francnak? Nem ráfér ez is? Plugor Sándor: Szenvedés . A nyomdafesték mindent eltűr F. Sípos József A politikai rendszerváltozás utáni könyveket és egyéb kiadványokat vizs- gálgatva három dolog tűnik fel, szinte azonnal: aló gyasztói ár, a forma és a tartalom. A reprezentatív kiadványok régen is drágák vol tak. A középréteg és az l i - telmiség számára elérhi lo áron sorakozott a könyvesboltok polcain a szórakoztató irodalom, a tankönyv és a szépirodalom. Hiányzott viszont az igénytelen ponyva - az igényes irodalmárok nagy örömére. Mára kevés kivétellel szebbek lettek a könyvek, és sajnos kivétel nélkül drágábbak. Nem öröm, hogy a rendkívül hivalkodó „külcsín” a tartalmi színvonal rohamos csökkenése mellett jelentkezik: érvényesül a „minden eladható, csak jól kell csomagolni” elv. Van másik véglet is: se tartalom, se forma! Ma már nem kötik engedélyhez a könyvkiadást, bárki bármit kiadhat vagy || kiadathat. Megszülettek a minikiadók, a mininyom dák, a szponzorált kiad ványok. Ha van pénz, v m könyv... Névtelen írók, költők lomege jelentkezett, akik különböző fórumokon k nyilatkoztatták, hogy a régi rendszer politikai elnyon u- sa alatt szenvedve nem voll lehetőségük műveik megjelentetésére. Vizsgálgatva ezen alkotók „művészetét írásaik minőségét, megállapítható, hogy tartalmilag |f sokszor kritikán aluliak, és küllemre is eléggé alacsony színvonalat képviselnek. Ez az igénytelen külalak és tartalom — viszonylag magas áron - kerül a boltokba, de sokszor még oda sem, mert a szerzők kézből kézbe -kénytelenek osztogatni vagy eladni. (Természetesen van igényes kiadó nyomda és igazi művés/1 értéket produkáló művész ebben a szférában is.) Mi lehet az oka ennek a drasztikus színvonalzuhanásnak? Az elmúlt rendszerben működött a politikai cenzúra - gyenge alibiként hivatkoznak is rá nagyon sokan -, de ismerjük el: működött egy nagyon komoly szakmai cenzúra is. Ezen a kettős szűrőn nagyon ritkán jutott át művészi értéket nélkülözi > alkotás. (Az érem másik oldalát vizsgálva megjegyzendő, hogy nagyon sok rejtett érték ment veszendőbe politikai okok miatt.) Érdekes viszont az, hogy nagy íróink a rendszerváltozás után nem jelentkeztek olyan kész művekkel, melyek politikai okok miatt maradtak az asztalfiókban. Ennek oka az öncenzúrában keresendő: ezek az alkotások meg sem születtek. Jelenleg nincs politikai cenzúra, sok esetben névtelen lektorok méltatlan méltatásával jelennek meg egyes könyvek a megalapozott szakmai kritika helyett. A színvonal felett nem őrködik senki - írók, költők országa lettünk. Szabad országban szabad emberek már nem azt írnak, amit szabad... és a nyomdafesték mindent eltűr.
