Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-04 / 154. szám

1997. július 4., péntek Lapzárta |z már döfi! Sőt, ez már rekordlistás halacska! A császár­szállási gyermekhorgásztábor kispecása kétszeresen boldog. Nem hiába utazik ki ked­den és csütörtökön a császári tóhoz, hiszen legutóbb például ez a kárász akadt a horgá­ra, de ezzel be is nevezhet abba a horgász­versenybe, amelyik július 1-étől 31-ig tart, és a nyertese az lesz, aki a legnagyobb halat fogja ki az említett időszakban a tóból. A ver­senyt és a tábort is szervező Csali Csemege tulajdonosa nem győzi méricskélni és jegy­zetelni a kifogott halakat. Lázár Zsolt felvéte­lén lehet, hogy egy kategóriagyőztes fogást láthatunk? Sötét pillanatok Kirabolták a kiskatonát KOS (HI. 21-IV. 20.) Szerencséjére elmúlt a ve­szély, s már alig emlékezik az átélt kellemetlenségekre. Mind­emellett tartsa nyitva a szemét. A probléma ugyan elmúlott, de az ördög sohasem alszik! BIKA (IV. 21-V. 20.) Gondolatai képtelenek kitör­ni a megszokott kerékvágásból. Kissé kifogott magán egy prob­léma, de semmi vész, mert he­lyén volt a szíve és vágott az esze. Gyarapodó tetterejét első­sorban a munkájára fordítsa! IKREK (V. 21-VI. 21.) Lelkileg ma jó passzban van. Ez nagyon fontos, mert az utóbbi időben keményen a padlóra került. A kudarcok ugyan kissé megviselték ma­gát, de már kezd visszatalálni önmagához! RÁK (VI. 22-VII. 22.) Nem ismeri azt a fogalmat, hogy lehetetlen. Begyűjthet ma néhány jó pontot, ha elvállalja azt a munkát is, amelyhez sem­mi kedve nem volt. Húzzon bele, hogy hétvégén megelé­gedetten pihenhessen! OROSZLÁN (Vn.23-Vffl. 23.) Ma boldogság érheti, mert már jó ideje vár a munkájával kapcsolatban valami pozitív megerősítésre. Lehet, hogy számíthat némi elismerésre, de azért ne igyon előre a medve bőrére! SZŰZ (VIII. 24-IX. 22.) Sok a tennivaló, amit nem halogathat már tovább, pedig legszívesebben kifújná magát. Erőt kell vennie magán, mert kárba veszett lesz a napja, ha nem mutat fel eredményt! MÉRLEG (IX. 23-X. 22.) Kétségek között tépelődik, s legszívesebben a szíve pa­rancsára hallgatna csak. Sajnos nem teheti, mert abból komoly hátránya származna. Legyen reális, mindent a maga idejé­ben tegyen! SKORPIÓ (X. 23-XI. 22.) Ne meneküljön a vágyai fogságába, mert értékes időt elfecsérel az állandó álmodo­zással. Fantáziájának szavát fordítsa le, s akkor remek ötle­tekkel lesz gazdagabb! NYILAS (XI. 23-XB. 22.) Ma úgy érezheti, hogy a vi­lág összefogott maga ellen. Olyannyira összejön minden, hogy pokolba kívánja a napot. Ne csüggedjen, mert ez a nap is véget ér egyszer, s utána jö­het a buli ideje! BAK (XII. 23-1. 20.) Úgy látja, hogy mindent megtett, ami öntől telhető volt. Ez így helyes, és az erdeményei önt igazolják. Ma már lazább­ra veheti a figurát, mert elmúl­tak a fontos pillanatok! VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 19.) Egészen kivételes a tehetsé­ge, s ennek a tulajdonságának már sokszor és sokat köszön­hetett. Ma újfent próbának lesz kitéve, de ha magabiztos, ak­kor ma sem érheti csalódás! HALAK (II. 20-III. 20.) Hiába a sok változtatás, úgy látszik, önt ma semmi sem ké­pes kimozdítani a nyugalmá­ból. Egyhangú lehet a mai nap­ja, mert élményekben várható­an nem lesz gazdag! Dixieland fesztivál MTI __________________ A szomszédos megye kö­zelsége miatt a szabolcsiak számára sem közömbös, hogy immár 13. alkalommal ad otthont a diósgyőri vár a Nemzetközi Dixieland Fesztiválnak. Vasárnap a Miskolci Ifjúsági és Szabadidőház és a város ön- kormányzata, valamint a szintén 13 éve házigazda Benkó Dixieland Band várja e zenei műfaj kedvelőit. A program most is rendkívül színvonalasnak ígérkezik, hiszen kilenc hazai és külföl­di neves együttes, illetve szó­lista mutatkozik be. Fellép az Orient Dixieland Jazz Band, a Miskolci Dixieland Jazz Band, a Hot Jazz Band, a Molnár Dixieland Band, a II. Repülő és Légvédelmi Had­test Big Bandje,Berki Tamás, a Cotton Club Singers, a Blu­es Bug and The Silent Part­ner. A vár színpadán a tervek szerint éjfélig tartó program fő attrakciója Benkóék zá­rókoncertje lesz, amelyen új műsorukat mutatják be. Felvétel a Színkörbe A Bessenyei Színkör felvé­telt hirdet színjátszást szerető fiúk és lányok részére tizen­négy éves kortól. Minden hétfőn, szerdán és pénteken jelentkezhetnek este hét órá­tól a Kölyökvárban Szántó Sándornál, a Bessenyei Szín­kör vezetőjénél. F. A. (Új Kelet) ______________ Ra blás bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség ismeretlen tettes ellen, aki július 1-jén este 9 óra­kor Nyíregyházán, a Tiszavas- vári úti felüljáró alatt megtáma­dott egy geszterédi lakosú sor­katonát, majd elvett tőle 1500 forint készpénzt. Tegnapi számunkban be­számoltunk arról, hogy két el­szabadult ló a 41-es főúton vágtázott, és összeütköztek egy személygépkocsival. A gépkocsi vezetője súlyosan megsérült, míg az egyik lovat a helyszínre érkező állatorvos kénytelen volt elaltatni. Azóta kiderült, hogy a két ló egy nyíregyháza-orosi gazdáé. Az állatok a nyitva felejtett ka­rámból szöktek ki, és úgy ke­rültek a főútra, ahol súlyos balesetet okoztak. A lovak gazdája ellen veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást a rendőrség. Súlyos testi sértés bűntet­tének gyanúja miatt indult el­járási. Lászlóéit)) ésK. László (21) nábrádi lakosok ellen, akik Nábrádon a művelődési ház előtt előzetes szóváltást köve­tően megvertek egy 16 éves tanulófiút. A szerencsétlenül járt fiatalnak eltörött az orr­csontja. Alaposan megdézsmálták ismeretlen tettesek egy nyír- bogáti kft. telepén lévő alu­míniumkábel-készletet. A sér­tett feljelentése szerint a tolva­jok mintegy négy tonnányit loptak el az egyik éjjel, ami­nek az értéke 1 millió forint. Hasonló bűncselekmény tör­tént a Nyírtávhő Kft. Nyíregy­háza, Szent István úti távhő- vezetékénél is. Onnan isme­retlen tettesek alumíniumle­mezeket feszítettek le és vit­tek el. Lakásbetörés alapos gya­núja miatt folytat vizsgálatot a rendőrség két balsai nő és egy férfitársuk ellen. A díszes tár­saság július 1-jén éjjel betört egy gávavencsellői lakásba, és onnan ruhaneműket, kerékpárt és műszaki cikkeket loptak el. Hasonló eset történt Demecser- ben is, az egyik lakásból az eddig még ismeretlen betörő 100 ezer forint készpénzt és 200 ezer forint értékű ruhane­műt fújt meg. Terem községben is pórul járt az egyik háztulaj­donos, amikor nyitva felejtette a lakását, és eltávozott otthon­ról. Amikor hazaért, meglepet­ten vette észre, hogy 90 ezer forint készpénzének távolléte alatt lába kelt. Kecskére káposztát. Akár ez a népi bölcsesség is jellemez­hetné azt az esetet, ami az egyik sertéstelepen történt. Ugyanis az állatok őrzésével megbízott éjjeliőr egy nyolcvan kilós jó­szágot ellopott, amire később fény derült. Besurranó tolvaj járt Kis­várdán az egyik portán, ahol a nyitva hagyott nyári konyhában lévő fagyasztóból élelmiszereket, főleg húsokat lopott el. ( titart y Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Faüzemek Gyümölcstároló rekeszek, ládák — egres- és meggyesláda — Moszkva láda almához — tartályládák — egyedi típusok kialakítása is Nagyobb telephelyeink: Nyíregyháza, Simái út, Ököritófülpös, Vásárosnamény, Tiszavasvári. Ha gyümölcsöt termel, hozzá ládát nálunk rendel. Gyümölcs- } termesztők, 5 vállalkozók, j szállítók Önt is várjuk: Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Telefon: (42) 411-433 Hőtransz Kft. IWILOl 4400 Nyíregyháza, Jég u. 2. Tel./fax: (42) 408-429 Tel.: (06-30)432-372 a grundfos IX] szivattyúk nagykereskedője. Továbbá: — Szivattyúk szervizelése és forgalmazása WILO, F0, DK, TTA TTM, FKM, GRUNDFOS... — OVENTROP-képviselet — Ipari szerelvények árusítása: gömbcsap, tolózár, szelep, karima... —TERMO ÖV öntöttvas tagos gázkazánok értékesítése — Unipipe: a legkorszerűbb fűtési rendszer a családi háztól a tömbépületekig — rendszer forgalmazása VOGEUNOT radiátorok, VARIANT gázkazánok ámítása. maximum m minimum 31 17 1 i B 1 Melegebbre, ugyanakkor kissé változékonyabbra fordul az idő. Időnként ugyanis erős felhősödés zavar­ja a napsütést. : ..I sz alagfüggöny; REDŐNY, RELUXA HARMÓNIKAAJTÓ A gyártótól 1 év garanciával REDŐNY. RELUXA v 210-425 v 402-650 tr . N^Tótti Katán vállalkozó, Nyháza, Kiss Emőu. 40,/ Deviza MNB középárfolyamok V. Angol font 315,49 Ausztrál dollár 142,11 Belga frank (100) 520,15 Cseh korona 5,79 Dán korona 28,20 Finn márka 36,03 Francia frank 31,87 Holland forint 95,39 Japán yen (100) 164,76 Kanadai dollár 136,70 Lengyel zloty 57,09 Német márka 107,96 Norvég korona 25,66 Olasz líra (1000) 110,27 Osztrák schilling 15,26 Portugál escudo (100) 106,43 Spanyol peseta (100) 127,10 Svájci frank 128,02 Svéd korona 24,22 Szlovák korona 5,58 USA-dollár 187,79 ECU 211,32 Gyászjelentés Megrendüléssel tudat­juk, hogy özv. Szilágyi Mihályné sz.: Nagy Ilona volt debreceni lakos 85 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1997. július 7-én 15 órakor lesz az Északi temető régi ra­vatalozójából. A gyászoló család i'OOOOOOOOOO KALENDÁRIUM 1997. július 4., péntek A nap kel: 4 óra 53 perckor, nyugszik: 20 óra 43 perckor. A hold kel: 4 óra 49 perckor, nyugszik: 20 óra 9 perckor. Mottó: „A régi amerikai esz­mény és legenda a szegény fiúból lett milliomosról... ma már min­den varázsát elvesztette." (Ed­mund Wilson) ULRIK napja. Német eredetű név, s a hasonló hangzású Ulrich magyarításának eredménye. Rö­vidsége ellenére jelentése igen­csak hosszú: öröklött birtokán uralkodó. Mai évfordulóink Ötszázhúsz éve született JO­HANNES AVENTINUS német humanista Több mint tíz évig volt a bajor herceg udvari történetíró­ja, s így személyesen is nagyon jól ismerte korának politikai vi­szonyait. Ezért is óriási jelentő­ségű számunkra A bajor történet hét könyve című munkája, amely­ben több, azóta elveszett eredeti szöveget őrzött meg - így a Niederaltaichi Évkönyveket s munkája igen gazdag magyar vonatkozású írásokban is. Százkilencven éve született GIUSEPPE GARIBALDI olasz szabadsághős. A szicíliai forrada­lom támogatására 1860-ban ön­kénteseivel, a híres marsalai ezer­rel - köztük több magyarral - partra szállt a szigeten, és elfog­lalta Szicíliát, majd Nápolyi. A meghódított területeket átadta II. Viktor Emánuel szárd királynak, s ezzel lehetővé tette az egységes Olaszország megteremtését. Mind­végig a Habsburgok ellen har­colt - az osztrák-olasz-francia és a porosz—olasz—osztrák háború­ban szoros kapcsolatban állott a magyar emigráció vezetőivel, Kossuthtal és Klapkával, s emiatt igen nagy megbecsülésnek örven­dett hazánkban. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 70. születésnapját GIN A LOLLOBRIGIDA olasz színésznő. Érdekes módon Ame­rikában fedezték fel, a milliárdos producer, Howard Hughes sze­me akadt meg rajta, főképp per­sze csodásán telt keblein. Gina azonban férjes aszszony lévén nem mehetett hozzá felfedező­jéhez, így hazatért, ahol rögtön lecsaptak rá az olasz fdmesek is, a bátor rendezőnek járó babért Vittorio De Sica aratta le, aki jó­részt neki köszönhette a Kenyér, szerelem, fantázia című filmjének sikeréi. Gina leghíresebb filmje viszont a Királylány a feleségem, a Trapéz, A párizsi Notre Dame és A római lány. Egyébként jeles fotóművész, aki többször járt már hazánkban, és fotóalbuma is meg­jelent nálunk. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Kanda Ferenc, F. Sipos József, Tapolcai Zoltán Sportszerkesztő: Révay Zoltán Főmunkatársak: Palotai István, Száraz Attija Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel: sportrovat 42/437-006, titkárság/fax:437-012, újságírók: 437-013 Hirdetésszervezők: 431-498 Hirdetésfelvétel a Start Vállalat központjában, a felvételi irodán, Bujtos u. 32., a Nyírségi Nyomdában, Árok u. 15., valamint a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rl. (4025 Debrecen, Nyugati u. 5-7. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270.) Telefon: 52-431-049 Fax: 52-430-726 Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 570 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murc/.kó Károly nyomdaigazgató Csak a megrendelt kéziratokat, fotókat őrizzük meg! A lapban közölt saját információk, írások, reklámgrafikák felett kizárólagosan a kiadó és a szerző rendelkezhet, felhasználás, utánközlés csak közös jóváhagyásokkal lehetséges. ISSN 1217-9914

Next

/
Oldalképek
Tartalom