Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-31 / 177. szám
1997. július 31., csütörtök Háttér „Néha kell egy kis bacilus az embernek, mert szervezetünk így készül fel a védekezésre!” - mondta Nemcsók János professzor úr. Nemrég egy honfitársamat kellett meglátogatnom. Először Bogáncs — a kutya — kergetett az őrületbe, amikor az asztalra készített sütemény szinte mindegyikét megnyaldosta. Amikor feszült figyelemmel kiválasztottam magamnak azt a süteményt, amit O még nem pocsékolt meg, azonnal lecsapott rá. Sajnos a szíveslátás tovább tartott, mert kávéval kínáltak. Az elém rakott nedűben nemigen látszott a kosz, mert a fekete szín szinte mindent beborított, de amikor szemrevételeztem a poharat, akkor kivert a veríték. A csésze oldalán minimum négy kéz és két száj nyomait véltem felfedezni. Hiába hivatkoztam száz atmoszférás vérnyomásra, húsz infarktusra, köszvényre, bélcsavarodásra — a kávéivásra komolyan fel kellett készülnöm. Idegrángások és különféle vonaglások közepette úgy kavar- gattam a nedűt, akár egy őrült: hátha a kanál és a porcelán súrlódásából keletkező hő elpárologtatja a löttyöt - de tévedtem. Ám Fortuna kéjes csókot lehelt felém, mert vendéglátóim az udvarra invitáltak. A világon szinte minden artistamutatványra, bűvészkedésre, figyelemelterelő mozdulatra szükségem volt, hogy egy óvatlan pillanatban a föld gyomrába juttassam azt, ami inkább oda való. Amikor ismét a fotelben ültem és burkolt célzásokat tettem a kávé felejthetetlen ízére - vesztemre tettem, mert újra megkínáltak egy kávéval... Sajnos rá kellett döbbennem arra, hogy mégis Nemcsók professzornak van igaza. Néha nem árt egy kis bacilus, mert a szervezetünk... Gyöngyösi L. HIGIÉNIA V _________________J 8i acu Sikli Tímea (Új Kelet) A novemberben életbe lépő új gyermekvédelmi törvény értelmében meg kell szüntetni az évtizedeken keresztül működtetett gyermekvédő intézeteket, s helyüket az úgynevezett otthon-lakás jellegű nevelés veszi majd át. A megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet nem várta meg a késő őszt, már most megkezdték az új rendszer kiépítését. Mint azt Nemes Gáborné igazgatótól megtudtuk, a szokványos gyermekotthoni forma felszámolásával hatvan különböző korú fiúnak és lánynak kell megoldani megfelelő elhelyezését. Ebben óriási segítséget jelentett, hogy egy tavalyi páláyzaton az intézmény a Népjóléti Minisztériumtól tizenötmillió forintot nyert, s ezt az összeget hatmillióval a megyei önkormányzat is megtoldotta. A kisközösségi nevelés lényege, hogy megtanuljanak a gyerekek beilleszkedni környezetükbe, ne akkor álljanak tétlenül és tehetetlenül a megoldásra váró feladatok előtt, ha egy bizonyos kor betöltése után el kell hagyniuk a biztonságot nyújtó falakat. Nem csak a háztartáson belül szokhatnak önállósághoz, de megismerhetik, milyen együtt élni egy utcában a szomszédokkal, milyen az, amikor maguknak kell meleg ételt tenniük az asztalra, rendben tartani a kertet és a jószágokat. Az új lakóközösségekben korántsem lesznek olyan hermetikusan elzárva a külvilágtól a gyerekek, mint korábban az intézetekben. Az első ilyen családi házat Nyírszőlősön vásárolta meg a megyei önkormányzat. A szépen elrendezett elsőkertet faragott fa kapu védi a betolakodóktól. A dallamcsengő hangjára a hátsó udvarból jönnek elő a gyerekek. Kedvesen beljebb invitálnak, majd szaladnak, hogy érkezésünket jelentsék Tilki József nevelőtanárnak. — Nem számítottunk vendégekre, de ha már itt vannak, kerüljenek beljebb. Mutatom az utat, menjünk fel az emeletre, ott már elrendezkedtünk annyira, hogy legalább le lehet ülni az ágyakra - mosolyodik el Tilki József. - Még nem költöztünk be igazán, az első itt töltött éjszaka a pénteki lesz. Nyolc fiúval és öt lánnyal osztozunk majd a házon. Na persze nem egyedül viselem gondjukat, egy nevelő- és három felügyelőtársammal vállaltuk a feladatot. — Hogyan fogadták a gyerekek a költözés hírét? — Elmondani sem lehet, menynyire örültek. Kivettem húsz nap szabadságot, annak jó részét itt töltöttem, és ilyenkor mindig elkísért néhány gyerek a csapatból. Minden zokszó nélkül mosták a követ, súrolták a csempét. Érzik azért ők is, hogy a sajátjukért dolgoznak. Jókora a ház, nemcsak most, de mindig lesz mit csinálni benne. Öt szobából, két fürdőszobából, vécéAz én házam az én váram bői, konyhából és garázsból áll. Kint van még egy nyári konyha is, ami alatt helyet kapott egy hűvös pince. Nyári nagy melegekben jó lesz ott egy kecskelábú asztal mellett megpihenni. A lányoknak és fiúknak tetszik a környék, de azért egy kicsit nehezen szakadnak el Nyíregyházától. Van egy fiú, Sanyi, aki nemrég járt itt kint először. Korábban mindig azt hangoztatta, hogy hazaköltözik Kékre a nagyapjához, mert ő bizony nem szívesen élne egy ilyen közös lakásban. Tegnap aztán kihoztam magammal, s mikor kiszállt a kocsiból és körbejárta a telket, szétnézett a hálókban, megváltozott a véleménye. Azóta még nem esett szó a kéki költözésről.- Végigjárva a szobákat, úgy láttam, még nem teljes a berendezés.- Korántsem, hiszen az ágyakon és egy-egy asztalon kívül még nem nagyon van más benne. Mindenképpen szeretnénk még szekrényt és polcokat, melyekre az ágyak fölé mindenki kiteheti személyes kis emlékeit, könyveit. Be kell még szereznünk egy kukát, egy automata mosógépet és egy hűtőládát. Jó lenne egy pingpongasztal is, mert ezt a sportot minden gyerek szívesen űzi nálunk valamilyen szinten.- Mennyire lehet családiassá tenni a légkört?- Ez kizárólag csak rajtunk múlik. Arra azonban ügyelünk, hogy ne csapjuk be a gyerekeket. Azért, mert a lakásrendszer más, mint a nevelőotthon, mi semmiképpen nem hazudunk családot nekik. Szerencsés dolog, hogy a tizenhárom gyerek jól ismeri már egymást, s hála a nyíregyházi intézetben már korábban kialakított új otthonrend- szemek, nem lesz nagy újdonság számukra az együttélés. Ha a gyerekek úgy akarják, a hátsó kertben tarthatunk állatokat is. Én elsősorban csirkékben és nyu- lakban gondolkodom, de nemsokára új „lakó” lesz nálunk egy kecske is. Tudom, hogy a disznótartás nem túl kifizetődő, de emlékszem arra a páratlan örömre és lelkesedésre, mellyel a saját gyerekeim várták az egykori disznóöléseket. Akkoriban mi is inkább csak a disznótoros varázsáért tartottuk a hízókat. Az ajtó elöl mozgolódás hallatszik, a tizenöt éves Urr Katalin sepregeti a közlekedőt. Nincs nagy piszok, hiszen a linóleumot még csak tegnap szabták be. Katalin közvetlen kislány, kérés nélkül tálja szélesre az egyik szoba ajtaját. Két egyforma huzatú ágy van benne és egy barna asztal. Bár még itt is vannak hiányosságok, a virágok csalhatatlanul mutatják, két lány lesz a „birodalom” lakója.-Mióta élsz intézetben? -kérdem Katit, mikor lehuppan az ágyra.- Egészen új vagyok, június elején költöztem be a G YI Vl-be. Magamtól jöttem, senki nem kényszerített erre az életformára. Nagyon kicsi voltam, amikor anyukám meghalt. Nagymamá- mék vettek magukhoz, de miután a nagypapa meghalt, nagyival is megromlott a viszonyom. Januárban gondoltam először arra, hogy bemegyek egy intézetbe. Akkor a nagynénémék azt javasolták, költözzek hozzájuk. Majdnem egy fél évet éltem ott. Nekik azonban van saját gyerekük is, s így nem alakult ott sem túl szerencsésen az életem.- Mit szóltak hozzá, mikor bejelentetted, hogy elköltözöl?- Nagyon meglepődtek, s talán az első napokban még nehezteltek is egy kicsit. De azért nem tartóztattak. Attól, hogy bejöttem az intézetbe, nem szakadt meg teljesen köztünk a kapcsolat. Újfehértóra járok az ottani szakközépiskolába, s ott él a családom is. Néha elmegyek meglátogatni a nagynéné- méket, nagyit és édesapámat is. így most nagyon jó nekem. A teraszon nagy munkában találjuk Hemli Annamáriát, aki a konyhaszekrény egyik darabját igyekszik súrolóporral és tisztítókendővel újjávarázsolni.- Nem mindig van itt ekkora felfordulás. Mái' hetek óta eljárunk ide, s mindig szépítünk, újítunk valamit a házon. Tudod, kicsit úgy érzem, minden mozdulattal a sajátomért teszek valamit. Nagyon jó érzés ez egy intézeti snek. — Ismered a szüléidét? —Nem. Pontosabban anyámmal egyszer találkoztam életem eddigi tizenhat éve alatt. Nem volt túl nagy élmény. Jó ideig senkivel nem tartottam a kapcsolatot, aztán egyszer elkértem az igazgatónőtől nagymamám címét. írtam neki, majd elmentem meglátogatni. Ült a szobában egy idegen asszony is, s a nagyanyám rámutatott: ez az anyád. Nem mondhatnám, hogy túlságosan oda lett volna tőlem. Azt hiszem, nem fogunk találkozni többet. Nekem is, neki is jobb lesz ez így. Már nagyon várom, hogy beinduljon itt az élet. Más lesz, mint az intézetben volt. Ott azért főztek, mostak ránk, itt magunk végezzük majd el a házimunkát. Szerintem senkinek nem jelent majd gondot, hiszen a társaság zöme élt már nevelőszülőknél, és ott eléggé meg kellett szoknunk az önállóságot. Folyami kotrás a Tiszán