Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-26 / 173. szám
Hirdetés, kultúra 1997. július 26., szombat Megfelelni az igényeknek A könnyű fémszerkezetektől a nehéz építőanyagokig A Polgári Könnyűszerkezet Építő Kft. két fő tevékenységi köre a magasépítés és a fémszerkezetek gyártása, emellett még szinte minden olyan építőanyagot forgalmaznak, melyre egy építkezésnél szükség lehet. A cég egyik előnyös tulajdonsága, hogy gyorsan, rugalmasan tud reagálni ügyfelei igényeire. Gondolattól a megvalósításig A társaság nemcsak magával a gyártással, az építéssel is foglalkozik. Kívánságra megtervezik az ügyfél számára legmegfelelőbb szerkezetet, árajánlatot tesznek, legyártják, a helyszínre szállítják és össze is szerelik. Ez egy teljes folyamat, melyből a partner igény szerint azt az elemet vagy elemeket választhatja ki, amelyik számára a legmegfelelőbb. Nem szükséges tehát olyan munkát is elvégeztetni, amit az ügyfél esetleg saját maga, olcsóbban is meg tud oldani. Ezt jelenti a rugalmasság, a gyorsaság és az üzleti partner egyedi igényeinek, kívánalmainak a figyelembevétele. Filigrán, de erős A polgári Könnyűszerkezet Építő Kft. 1982-ben szabadalmaztatta az SCS-K és a Filigrán nevű épületszerkezeteket, melyeket azóta is nagy sikerrel gyártanak és forgalmaznak, kiváló tulajdonságaikat az ország minden területén referenciamunkák igazolják. A titokzatos SCS-K betűszó jelentése: síkbeli csővázas keret. Ez a jól bevált, népszerű szerkezet kiválóan alkalmas raktárak, gabonatárolók, gépszínek készítésére kilenctől harminchat méteres fesztávolságig, vagy akár még ezen túl is. Két alapvető típusa van: a kisebb, köny- nyebb, íves tetejű konstrukció különlegessége és egyben kiváló tulajdonságainak a titka egy olyan csőhajlítási technológia, melyet csak kevesen tudnak utánozni. A ferde, síktetős változatból magasabb, robusztusabb építmények készíthetők. Számtalan variáció A szerkezeteket számtalan variációban, 30-60 nap alatt fel lehet állítani. A társaság vállalja csak külön a vasszerkezet felállítását, melyet aztán a tulajdonos később körbefalazhat Vagy igénye szerint burkolhat. Olyan olcsó és praktikus megoldás is elképzelhető, hogy például a megrendelő elkészíti a bizonyos követelményeknek megfelelő falazatot, erre pedig vásárol egy Filigrán tetőszerkezetet, melyet a cég leszállít és felszerel. A gyártmányok kiválóan alkalmazhatók elsősorban mező- gazdasági és ipari jellegű könnyűszerkezetes épületek gyors létrehozására, de tornacsarnok, bemutatóterem, áruház is sok épült már belőlük. Hőszigetelt és hőszigetelés nélküli kivitelben is készíthetők. Az alacsony költségszint és a gyors kivitelezhetőség mellett másik nagy előnye a rendszernek, hogy a hőszigetelés és a belső burkolat utólag is beszerelhető, így hosszabb időt lehet szánni az anyagi fedezet előteremtésére. Az épület funkciójának utólagos megváltoztatása is megvalósítható ezáltal, gyakorlatilag többletköltség nélkül. Minden, ami egy építkezéshez kell A társaság nemcsak fémszerkezetek gyártásával, hanem építőanyagok forgalmazásával is foglalkozik. Kevés az olyan építőanyag, amit ne lehetne náluk megtalálni, ha mégis van ilyen, azt szükség esetén a vevő kívánságára beszerzik. Néhány példa: tetőfedő anyagok (Lindab színes műanyag bevonatú acél trapézlemez, Guttanit bitumenes hullámlemez), könnyűszerkezetes falak burkolóanyagai (trapézlemez, betonyp, faforgácslap), hőszigetelő filc, alátét fólia, építőipari faanyagok (szelemen, léc), falpanelek, olcsó, könnyen szerelhető horganyzott, valamint színes, lakkozott kivitelű csatornarendszerek, tetőtéri ablakok (Velux), fa- forgácslapok, bútorlapok. Az építőanyag forgalmazására vonatkozó felsorolás csak a főbb anyagokat tartalmazza. Általában az egész rendszer rendelkezésre áll, rögzítőelemeket, segédanyagokat is szállítanak. Ahogy az ügyfél kéri A társaság kiváló szakembergárdával rendelkezik ahhoz, hogy gyorsan, rugalmasan elkészítsék a terveket, árajánlatokat, emellett szaktanácsadással is foglalkoznak. Vállalnak teljes kivitelezést, ipari és mezőgazdasági jellegű acél nyílászárók gyártását és szerelését (elsősorban acél kapuk, hőszigetelt, vagy hőszigeteletlen nyíló- vagy tolószámyas kivitelben). Bizonyos esetekben a kisvállalkozók számára az anyagi ráfordítás szempontjából kedvezőbb, ha a beruházás egy részét saját erőből valósítják meg, ezért vállalkoznak részleges kivitelezésre, vagy csak a gyártásra és a szállításra is. Szaktanácsadással és az olykor jelentős megtakarítást eredményező konszignálás- sal is készséggel állnak ügyfeleik rendelkezésére. A társaság szakemberei olyanok, mint egy jól összeszokott futballcsapat, ezáltal gyors, hatékony, precíz munkát tudnak végezni. Ezenkívül soha nem felejtik el: legfontosabb, hogy mindig megfeleljenek az ügyfél elvárásainak, akár különleges kívánságainak is. (X) Polgári Könnyűszerkezet Építő Kft. 4090 Polgár, Hősök útja 104. Telefon: 52/391-566, 30/456-118 TelJfax 52/391-799 Új-Kelet Fuji Galéria Nyíregyházán Lkgj A Nyíregyházi Fuji Foto Centrum - Fényképész Kft. Országzászló téri műtermének belépőjében rövidesen megnyílik az Új Kelet és a Fuji Foto közös fotóművészeti minigalériája. Az első kiállító művész Lázár Zsolt - az Új Kelet fotóriportere - lesz. A tárlat témája - előreláthatólag - az az egyedülálló riportanyag, amit Lázár éppen a napokban vesz fel Csehországban, a Marlboro Adventure Team ’97 eseménysorozatán. Nagyváradi hegedűs Palotai István (Új Kelet) A mai este igazán ünnepe lesz a színház- és musicalkedvelőknek. A Mandala Nyár ’97 rendezvény- sorozat keretein belül ma este 21 órától vendégszerepei a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, és Joseph Stein és Jerry Bock világhírű musicaljét, a Hegedűs a háztetőm mutatja be. „Ha én gazdag lennék...”- dúdoljuk néha magunk is, amikor hatalmas vagyonról álmodozunk, de pénzünk ugyanúgy nincs, mint Tevjénck, az anatev- kai orosz zsidó tejesembernek... akinek viszont van három eladósorban lévő lánya. Ez még önmagában nem lenne akkora baj, de ha nem sikerül megfelelő vőlegényt találni számukra, az már módfelett kellemetlen. Az pedig tetézi a zűrzavart, ha a buta fruskák pont olyanokba szeretnek bele, akikbe nem kellene, már csak anyagi okokból sem... Mit tehet ilyenkor az a zord atya, akinek - titkon- vajból van a szíve? Tehát szerelem, küzdelem, komédia és tragédia egyetlen darabban. És csodálatos zene! Az előadást a világhírű skót rendező, Russel Boyce rendezte! Kultúrák Bürget Lajos publicisztikája Bizonyára megfigyelte a kedves olvasó, hogy amikor kultúráról esik szó, a téma mindig a zene, a színház, az irodalom, a tánc, a képzőművészet. Még a téma avatott képviselői is csak ebben a körben mozognak, ami a lényeg tökéletes félreértelmezése. Mert a kultúra, a terjesztendő és támogatandó, nemcsak ennyi. A fogalom sokkal szélesebb kört ölel fel, de erről ritkán esik szó, akkor sem az igazi összefüggésben. Nézzük csak végig, minek kellene kulturáltnak lenni életünkben. Az étkezésnek, az ivásnak, az öltözködésnek, a közlekedésnek, a beszédnek, a viselkedésnek, a bolti kiszolgálásnak, a környezetnek, a politikai magatartásnak, a munkának, a társalgásnak - hogy csak a legfontosabbra utaljak. A kulturáltság ezekben az esetekben részben írott, részben íratlan szabályok által pontosan meghatározott, semmi más nem kellene, mint tudomásul venni azt, hogy közösségekben élünk, ahol megtartási formáink másokat vagy irritálnak, vagy kellemesen érintenek. Ennyivel megoldható a kellemes együttélés, de csak abban az esetben, ha ezt valaki megtanulta. Életünkből ezeknek a dolgoknak az oktatása, az ilyen jellegű nevelés hiányzik. Lényegében sehova nem sorolható, a kultúrának ez a sokrétű kiterjedése nem megfogható se az otthoni nevelésben, se az iskolában, se bölcs társadalmi kényszerek révén. Pedig ha az ember a történelmet nézi, akkor kiderül, az nemcsak háborúk, békekötések, forradalmak és kiegyezések sora volt. Sőt, főleg nem az volt. A történelem olyan emberi folyamat, amelyben öltöztek, ettek, beszéltek, viselkedtek, érintkeztek egymással az emberek, ezzel adva meg egy-egy korszak karakterét. Vajon a mi kultúránk — és én az imént felsoroltakra gondolok — milyen képet hagy rólunk a históriában? Zabálunk, az utakon szá- guldunk, trágárkodunk, snasszul öltözünk, gorombák vagyunk egymással, becsapjuk a másikat, iszunk fúlásig, tönkretesszük környezetünket, szélhámosko- dunk a politikában. Vagyis olyanok vagyunk, mint a vadak, illetve nem is egészen, mert a vadaknak is megvan a maguk kultúrája. Időszerű lenne, ha végiggondolnánk: nemcsak a szuperkoncert, a színházi vagy mozibravúr, nemcsak egy kép vagy szobor az, amiről a kultúra megismerszik. Mert az a csúcs, de mégiscsak kulissza. Egy nemzet kultúráját egy ország népének minősége és milyensége szabja meg. Ha erre is odafigyelünk majd, akkor talán szebb mindennapjaink lesznek, és ,a történelem is kedvező képet kap rólunk. Addig viszont: szubkultúránk minősít. Két öreg tölgy árnyékában MakayBéla A Túr folyócska egyik vadregényes zugában üldögélek két öreg tölgy árnyékában. Előttem nyurga füvek között hajladozó ösvény. Felette, mint zöld hullámú tengeren, kis fehér vitorlák imbolyognak. Pillangók. Körülöttem délceg égerek meredeznek a légbe, öreg ácsmesterek megbecsült fái. Új- hold péntekjén felhasználva két emberöltőig is kitartottak ősi parasztházakba beépítve. Mögöttem csak a bokrok nyiladékain át látni a folyócska árnyékosán csillogó víztükrét. Oly szótlanul és vigyázva bujkál a beleroskadt fák között, mint álmos ember a bútorjai körül. Közben a fehér tündérrózsáknak és a vízitök gyertyafényű virágainak is igyekszik tükröt tartani, mígnem a vízimalom lapátjai alatt fut a végtelenbe, hangos csobogással tovább élve. És én még ott ülök a két öreg tölgy árnyékában, busongva az elmúlás túlélésén. Magasztos és marasztaló is ez a hely, elmozdulni nehéz, mert e tölgyek sorsa is elrendeltetett, fejfák lesznek majd a barátom és feleségének sírján. Addig is békességben összeölelkezve suttognak. Talán lelkeiket és elszántságukat erősítik ők is, az elmúlásba menők? S elképzelem, biztatom őket, hogy tovább élnek akkor is, gazdáik is az árnyékukban...