Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-01 / 151. szám
1997. július 1., kedd Világkrónika Nagy elismeréssel méltatta az izraeli elektronikus és nyomtatott média Fischer Iván karmestert, aki hét estén át vezényelte az Izraeli Filharmonikusokat Tel-Avivban, Haifán és Jeruzsálemben. A hangversenyek programján többek között Bartók Kékszakállú herceg vára című operájának koncertszerű előadása szerepelt. A címszerepet Kováls Kolos énekelte, Juditot pedig Lukin Márta. A műkincstörvény tologatása folytatódik Jelcin elnök és az orosz parlament között. Szergej Jasztrzsembszkij elnöki szóvivő hétfőn bejelentette, hogy Borisz Jelcin formai okokból ismét visszaküldte a képviselőknek a második világháború idején a Szovjetunióba hurcolt műkincseket orosz tulajdonná nyilvánító törvényt. Jasztrzsembszkij jelezte, hogy Jelcin szabálytalannak tartja a kora tavasszal elfogadott törvény elfogadásához vezető szavazást. A román-magyar kapcsolatok csakúgy, mint Bukarest és a romániai magyar kisebbség viszonya „évek óta a legjobb”, olyannyira, hogy egyes romániai politikusok már egyenesen az együttélés „román modelljéről” beszélnek - állapítja meg marosvásárhelyi keltezésű terjedelmes riportjában a Wall Street Journal Europe hétfői száma. Mindez azonban veszélybe kerülhet abban az esetben, ha Románia nem kap „meghívót” Madridban a szövetségi tagságra - teszi hozzá. A román-magyar kétoldalú megállapodás nem született volna meg, ha nem ígérnek NATO-tag- ságot ezeknek az országoknak - idézi a lap a kérdés egyik amerikai szakértőjét. Jelcin elnök és az orosz kormány ellenlépésekre készül, mert a NATO kiszélesítésével az orosz határokhoz közelebb kerül az észak-atlanti szövetség katonai infrastruktúrája. Ezt Viktor Csernomirgyin miniszterelnök jelentette be hétfőn. Az orosz kormányfő a katonai akadémiák végzett hallgatói számára a Kremlben adott fogadáson nem részletezte, hogy milyen lépésekről van szó. Hangsúlyozta viszont, hogy halaszthatatlan a katonai reform. Rasszista hangvételű és idegengyűlöletre buzdító plakátok jelentek meg a hét végén a cseh fővárosban. A villamosokon, buszokon és a metróállomásokon kiragasztott plakátokat a Hazafias Front elnevezésű hivatalosan elismert társadalmi szervezet jegyzi, amelyet azonban a rendőrség és számos cseh emberjogi szervezet is nyíltan újfasiszta mozgalomnak tart. „Utcáink tele vannak arab és cigány kábítószer-kereskedőkkel, s ez a piszkos söpredék terrorizálja a tisztességes cseheket. Amennyiben nem szeretnétek, hogy hazánk a jövőben a tökéletesen humanista módon előállított, s legalábbis barnás bőrű emberek »hazája« legyen, s amennyiben nem szeretnétek gyermekeiteket a kábítószeres és zsidó főnökök karjaiban látni, lépjetek be a Hazafias Frontba” - olvasható a felhívásban. Húsz embert megölt, ötvenet pedig megsebesített egy autóbuszba rejtett pokolgép hétfőn a pakisztáni Pandzsáb tartomány keleti részén - jelentette az AP. A menetrend szerinti buszjárat az indiai-pakisztáni határ menti Lahnal településről Szijalkotba tartott, amikor a pokolgép felrobbant. A robbanószerkezetet a gépjármű hátsó részében lépett működésbe. Az első jelentések nyolc halottról szóltak. Azóta kórházi források nevük elhallgatását kérve már húsz halottról számoltak be. Hatalmi harc Zágrábban A boszniai szerb titkosszolgálat soraiban végrehajtott szervezeti változtatások miatt hatalmi harc tört ki a palei vezetés soraiban - adta hírül hétfőn a horHsziangkang visszatért Hongkong - a „Brit Korona legékesebb gyémántja” - éjféltől immár a Kínai Népköztársaság szerves része, úgynevezett Különleges Közlgazgatású Terület. A több mint egy évszázados angol gyarmati uralom megszűnését hosszas - majd egy évtizedes - visszatérési alku előzte meg Nagy-Britannia és a Kínai Népköztársaság között. A megállapodás értelmében Kína az „egy ország-két rendszer” gyakorlatát folytatja majd a területen, és érintetlenül hagyja a gazdaságilag virágzó városállam politikai struktúráját is... „Amit a tárgyalások során elértünk, a lehető legtöbb volt” - mondotta egy beszédében Erzsébet angol királynő. A kérdés immár csupán az, hogy a kínaiak betartják-e, amit ígértek... vát tömegtájékoztatás. MTI Zágrábi sajtóértesülések szerint Drágán Kijac, a boszniai szerbek belügyminisztere Biljana Plavsic elnök hozzájárulása nélkül határozatot hozott a Banja Luka-i rendőrség antiterrorista részlegénél a felderítő és elhárító szolgálat felszámolásáról, valamint nyugdíjazta a Mrkonjic Grad-i rendőrség vezetőjét. Plavsic, aki a fegyveres erők főparancsnoka is - s a boszniai szerb törvények szerint a belügyminisztérium is felügyelete alá tartozik -, engedetlenség címén felfüggesztette tisztségéből Kijac belügyminisztert. A boszniai szerbek kormánya azonban megsemmisítette Plavsic döntését, s alkotmány-, illetve törvényellenesnek minősítette azt. Helyi elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy Plavsic elnökasszony hívei közé tartoznak a boszniai szerb hadsereg vezetői, míg a boszniai szerb rendőrség inkább Momcilo Krajisnik, a bosznia-hercegovinai kollektív elnökség szerb tagja iránt lojális. Palotai István (Új Kelet) Hongkong - kínai nevén Hsziangkang - 1074 négyzet- kilométeren fekszik Délkelet- Kína partjainál. Lakosainak lélekszáma közel 6 millió fő - így a világ legsűrűbben lakott területei közé tartozik. Székhelye Victoria. Az emberek 98 százaléka kínai, vallásukra nézve buddhisták, konfuciánusok, taoisták, keresztények, mohamedánok és zsidók. Hongkong nagyobb települései az 1 millió 800 ezres New Kowloon, a majd egymilliós Kowloon és a hárommilliós Victoria. A világ egyik legfejlettebb infrastruktúrája is itt található. A Magyarország egykilencvened részén elterülő államban harmincnégy kilométer vasút, 1280 kilométer közút van, nemzetközi reptere, a Kowloon- Victoria pedig a térség legforgalmasabb légikikötője. Lenyűgöző méretű tengeri kikötője is, ahol hatalmas meny- nyiségű áru várja elszállítását a világ minden pontjára. A hongkongi export szinte kizárólag iparcikkekből áll, a behozatal viszont igen széles skálát mutat az alap- és nyersanyagoktól az élelmiszereken át az energiahordozókig. Az életszínvonal magas, az egy főre eső GNP 5733 hongkongi dollár. A koronagyarmat — a portugál Macaóval egyetemben — a kelet-ázsiai turizmus egyik virágzó fellegvára... *** Június 30. (hétfő) Soha nem látott ünnepi külsőségek között kezdődött meg Hongkong átadásának programja. Elsőként Chris Patten britt kormányzó búcsúzott el rezidenciáján munkatársaitól, majd bevonták a brit zászlót. Az események a brit gyarmati kormányzat búcsúceremóniájával folytatódtak a Hongkong szigeti East Tamar haditengerészeti támaszponton, ahol tízezer fős katonai parádé volt. Az utolsó háromszáz brit katona ezek után kompon elindult a Kaj Tak katonai repülőtér felé, ahonnan helyi idő szerint nem sokkal éjfél előtt indultak el a ködös Albion felé. A helyszínen immár csak néhány katona maradt, hogy díszőrséget álljon a brit nemzeti lobogó végleges levonásánál. Ezenközben a civil hatóságok délután több ezer külföldi és helyi vendégnek fogadást adtak a Victoria kikötővel szembeni Kongresszusi Központban. Este negyed kilenckor grandiózus tűzijáték volt, melyet - szintén a Kongresszusi Központban - négyezer fős bankett követett Károly herceg britt trónörökös, Tony Blair kormányfő, kínai vezetők és mintegy negyven külföldi miniszter részvételével. A hivatalos átadási ceremónia, melyen a kínai államot is magas rangú politikai személyiségek képviselték, este fél tizenkettőkor kezdődött. Beszédet mondott Károly herceg és a Kínai Nép- köztársaság képviselője. Ezt követően a brit katonai zenekar utoljára játszotta a brit himnuszt, miközben levonták Hongkong gyarmat zászlaját és a brit nemzeti lobogót. Július 1. (kedd) Közvetlenül éjfél után felhangzott a Kínai Népköztársaság himnusza, és felvonták a kínai lobogót, valamint a Hongkongi Különleges Közigazgatású Terület új zászlaját. Károly herceg, a brit kormányzó, valamint a terület hajdani katonai parancsnoka felszálltak a Britannia királyi jachtra és elhagyták Hongkongot. A Kongresszusi Központban 4400 fő jelenlétében felesküdtek az új kormány tagjai, a parlamenti képviselők, valamint a legfelsőbb bíróság bírái. Ezek után indultak útnak a még hátramaradt britek. Az új kormány magyar idő szerint reggeli fél hatkor tartja ünnepségét, melyen beszédet mond Tung Csi-hua új hongkongi kormányfő, valamint egy magas rangú kínai vezető, majd nagyszabású hang- és fényjátékkal egybekötött koncert következik. A hongkongi Új Területek egyik stadionjából tízezer postagal amb száll fel, hogy Kína nagyvárosaiba repüljön és megvigye a hűt. Közben a Kongresszusi Palotában koktélpartit rendeznek ötezer fő számára. A nagyszabású ünnepségsorozatot víziparádé és tűzijáték zárja. *** Az események kulcsa ezek után már Kína kezében van. Nagy-Britannia csak külső szemlélője lehet a történteknek, és csak remélheti, hogy a kommunista vezetők betartják ígéreteiket, és nem dúlják szét a virágzó városállamot. Sajnos a mi „közép-európai tapasztalataink” különleges óvatosságra intenek minket... Csak nehogy beváljanak kétségeink... Szocialista monarchia? MTI A legfőbb albániai ellenzéki erő, a Szocialista Párt vezetője vasárnap késő este bejelentette, hogy a 115 egyéni mandátumból hatva- nat a szocialisták jelöltjei szereztek meg. A fennmaradó negyven helyből, amelyeket a pártokra leadott szavazatok alapján osztanak szét, még legalább húsz szintén a szocialistáké lett, így összesen 80 mandátumra tettek szert a 155-ből. Fatos Nano Tiranában tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy pártja és szövetségesei a 155 parlamenti hely kétharmadát szerezték meg. (A szocialisták a szociáldemokrata párttal és a demokratikus szövetséggel már korábban koalíciós megállapodást írtak alá.) A pártvezető közölte, hogy Bash- kim Fino kormányfő, Rejep Mejdani, a Szocialista Párt főtitkára, valamint ő is megnyerték egyéni választókörzetükben a szavazást. Sáli Berisha albán elnök hétfőn elismerte, hogy jobboldali Demokrata Pártja vereséget szenvedett a vasárnap megtartott előrehozott parlamenti választásokon. Fatos Nano, a magát győztesnek kikiáltó Szocialista Párt vezetője, szinte azonnal lemondásra szólította fel Berishát, aki szavai szerint mindig is visszautasította az együttélést. A nemzethez intézett televíziós üzenetében Berisha legmélyebb háláját fejezte ki a Demokrata Párt szavazóinak, akiket arra kért, hogy bátorsággal és méltósággal viseljék a vasárnap született ítéletet, és ellenzékként folytassák a demokrácia megszilárdítására irányuló erőfeszítéseiket. Az államfő megerősítette, hogy betartja minden korábbi - a választási kampány előtt és alatt tett - ígéretét, a Reuter szerint azonban nem világos, hogy ez lemondását jelenti-e. Berisha ugyanis több ízben kilátásba helyezte: távozik posztjáról, ha egy baloldali kormány kerül hatalomra. Bashkim Fino ideiglenes kormányfő felszólította az albánokat, hogy tegyenek meg mindent az ország békéjének biztosításáért. A dél-albániai Vlorából arról számoltak be, hogy a városközpontan garázdálkodó fegyveres csoportok összecsapásában hétfőn egy ember meghalt, egy pedig megsebesült. Az albán monarchisták pártja eközben azt állította, hogy a parlamenti választásokkal egy időben tartott népszavazáson a többség támogatta Leka király uralkodásának helyreállítását. A királypártiak szerint a közel hatvan évi száműzetésből a múlt hónapban visszatért Leka a szavazatok 54 százalékát szerezheti meg, s különösen az északi országrészben nagy támogatást kapott. A király visszatérésével azonnal visszaállna az 1928-as alkotmány - mondta Flut urak Germenji, a monarchista Törvényességi Párt szóvivője.