Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-21 / 168. szám
Nyíregyháza A nagy ukránok és a kis nyíregyháziak a csúcson XIII. Bereg Kupa Rádiós Tájékozódási Futóverseny A helyszín a Baktai erdő, 171 induló Európa 9 országából, és természetesen a 10 kategória résztvevőinek - koruktól függően - három, négy vagy öt adó megkeresése volt a feladat a szombati ultrarövid-hullámú és a vasárnapi rövidhullámú verseny során. A sorrend lényegtelen, a cél, hogy minél hamarabb elérje a versenyző a légvonalban - hibázás nélkül - tíz kilométeres verseny célját, a hétvégi versenyen a baktai strandot. Balogh S. Zoltán Szombaton az ukrán, svcd, horvát, szlovák, cseh, román, lengyel, bolgár és magyar versenyzők fél tízkor kezdték az aznapi küz delmüket. A szervezők - ügyelve a verseny tisztaságára - repülőrajttal, négyesével, ötpercenként indították a rókavadászokat. A szólítást követően a készülés mindegyiküknél felgyorsult, hiszen ekkor kapták meg a tájékozódás legfontosabb eszközét, a térképet. A vevőt rajt után magukhoz vevő versenyzők a rajtzónában még nem használhatják a technikai segítséget a róka beméréséhez, ám ezt követően fontossá válik a gyors döntéshozatal. hiszen az adó az öt állomásról csak egy-egy percig, váltakozva szól. Az ultrarövidhullámú versenyben a jel, közeledve az állomásponthoz, egyre halkul, ez alapján még a verseny elején minden versenyző felállítja a rókák számára legkedvezőbb sorrendjét, a legrövidebbnek vélt utat. Az URH-futam során a jelek mindenen keresztülhatolnak, szemben a rövidhullámmal, ahol a jelek a tereptárgyakról visszaverődhetnek. Azonban sík terepen ez nem sokat számíthat, gondoljuk mi, külső szemlélők, hiszen akadt olyan versenyző, aki 41-es főúton futva nem tudhatta, hogy rossz irányba tart. Vele szemben Orosi János, aki még a késői órákat is munkával töltötte, pontosan tudta, hogy tévúton jár a 31-es ukrán fiú. A eső miatt költözködésre kényszerülő Autós gyorsasági esőben, sárban MTI A szombati esős időjárás nem könyörült az autós gyorsasági bajnokság 8. futamán induló versenyzőkön vasárnap sem, hiszen a kétfutamos erőpróba alatt hol esett az eső, hol pedig néha felszáradt az aszfalt, de ezzel csak megnehezítette a versenyzők gumi- választását. A Castrol Opel Astra- kupa nyolcadik futamán a bajnoki címvédő Forth Gábor (Quaestormási SE, 6:30.2 p) visszavágott a szombati győztesnek, az ezúttal harmadik helyen végzett Tóth Péternek (Opel Tóth SE, 6:35.13 p), míg a második helyre az ugyancsak quaestormási versenyző, Locskai Lajos érkezett 6:31.1 perccel. A bajnokságban továbbra is Forth Gábor áll az élen. A karosszériás túraautók pilótái között Illés Tamásnak meg kellett elégednie az S-csoport második helyével (Hungária Biztosító SE, BMW, 5:43.84 p), mert a győzelmet a kirobbanó formában versenyző Pintér András (Pintér Motorsport, BMW, 5:40.84 p) szerezte meg. főszervezőnek egy rövid nyilatkozatra is futott az idejéből:- A sajtótájékoztatón 150 versenyző részvételét jeleztük előre, így azzal, hogy most hússzal többen indultak, csak elégedettek lehetünk. A terepen számolni kell az időjárás változásaival, így ez az eső semmi gondot nem fog számunkra okozni. Annál többet a versenyzőknek, akik közül az utolsó rajtolok majdnem egy órakor kaphatták fel vevőjüket és antennájukat. A esőfutók között volt egy demecseri tanárnő is. A női lélek fürkészője, aki ezúttal az erdő rejtekeinek felfedezésére indult. Az ő neve Zarnóczay Klára, aki anya és tanár, mellesleg a sportág európai élmenője.- Nem szeretem a síkvidéki terepet, és ráadásul a mezőny rendkívül erős. Már csak néhány orosz hiányozna! Egész héten izgultam, a családom ilyenkor, verseny előtt soha nem tud velem beszélni. A verseny előtti doppingom egy alma. Hogy mire lesz ez elég? Fogalmam sincs. A technikai részletek után érdeklődve gyorsan elhárítja a válaszadást azzal, hogy fizikából kettes volt. Sajnos a verseny után saját teljesítményét is hasonlóan értékelte, hiszen a cseh győztes hölgy mögött több mint fél óra hátrányt szedett össze az összetett versenyben. Szerencsére volt, aki megmentse a hazaiak becsületét, hiszen különesen az ifjúságiak kitettek magukért. A fiúknál a tájfutással is foglalkozó Cserpák Zsolt ezüstérmet, míg a szintén a NIVO 90 színeiben versenyző Kocsis Gabriella arnyérmet szerzett:- Eddig nem is vettem észre, hogy ilyen fölényesen győztem — és fogadja a gratulációkat a mindkét futamban győztes, az összesítésben 70 perccel a többieket megelőző válogatott nyíregyházi versenyző. Első osztályú minősítést rajtuk kívül még Horváth Judit szerzett a felnőtt nők között, míg ezüstérmet a legfiatalabbak mezőnyében rajthoz álló Papp Adám, illetve az amatőröknek és egykori versenyzőknek helyet adó nyílt kategóri- ábanMoravszky János és Plósz Tamás révén kettős nyíregyházi siker született. A vasárnap délutáni eredményhirdetésen kiderült, hogy az ukránok valóban értik és eredményesen művelik ezt a sportágat, hiszen különösen férfivonalon eredményes sportolóik (három aranyérmet szereztek) három-három arany- és ezüstérmet, illetve kél bronzérmet szereztek. Ezek után nem is volt meglepő, hogy idén ők vitték haza a Szabolcstej Kupát a csapatgyőzelemért. Pontosabban a kupa itt maradt, mivel a tavaly is elnyert vándorserleget idén nem hozták vissza, így az újat visszaadták a szervezőknek. A részt vevő csapatokat Csabai Lászlóné polgármester asszony is megtisztelte jelenlétével, aki rövid beszédében lezárta az 1997-es Bereg Kupát, melyet, ha nem is az időjárásért, de a nagyszerű versenyzők részvételéért sokáig emlegetnek majd rádiós körökben. Az összetett verseny végeredménye: 14-Volbusz Kupa (2 induló):l.Weisz Csilla (Szekszárd) 185 perc (URH: 12, RH: 113), NI8-Partner Autósiskola Kupa • (4): 1. Kocsis Gabriella (NIVO 90) 127 (60, 67). N19-F.va Foto Kupa (29): 1. Michaela Omová (Turnov) 110 (68.42) 7. Horváth Judit (NIVO 90) 130 (77, 53), 9. Zarnóczay Klára (NIVO 90) 143 (75, 68) F14-Rádióvilág Kupa (6): L László Miklós (Szeged) 119 (65, 54) 2. Papp Adám (NIVO 90) 149 (88, 61) F16-Tüszi Kupa (9): 1. E. Velikanov (Ukrajna) 135 (83, 52) 6. Nagy Szilveszter (NIVO 90) 197 (102, 95) FI 8- Team-Vill Kupa (31): 1. Szymon Lawecki (Lengyelország) 110 (71, 39) 2. Cserpák Zsolt (NIVO 90) 126 (81, 45) 7. Venczel Gábor {NIVO 90) 145 (95,50) 28.Nagy Géza (NIVO 90) 197 (108, 89) F19-Nyíregyháza Város Nagydíjáért (48): 1. P. Smoliarenko (Ukrajna) 117 (70,47) 13. Hajnács Tamás (NIVO 90) 145 (99, 46) 21. Lukács József, (NIVO 90) 164 (112, 52)29. Halmay Balázs (NIVO 90) 190 (138, 52) F40- Seat Autoport Kupa (17): l. O. Fursa (Ukrajna) 99 (62, 37) F55-Anico Kupa (4): 1. Cserháti József (Mogyoród) 175 (107, 68) F nyílt-Nyíri Hús Kupa (3): 1. Moravszky János (NIVO 90) 95 (58,37) 2. Plósz Tamás (NIVO 90) 133 (74,59) Csapatverseny a Szabolcstej Kupáért a vb-kategóriák alapján (N19, F18, F19, F40): 1. Ukrajna 44 pont 5. NIVO 90 - Nyíregyháza 5 pont Kürti: arany után bronz Kajakokéira „Top ten” Új Kelet-információ Budapesten rendezték az atléták országos bajnokságát csütörtöktől vasárnapig, ahol a nyíregyháziak is képviseltették magukat. Kürti Éva már pénteken bajnok lett súlylökésben, amihez még sikerült egy bronzérmet gyűjtenie. Az időjárás nem kedvezett a sportolóknak, ez megviselte Todorán Erzsébetet is, aki | megbetegedett vasárnapra. Lapzártánkig a következő NYVSC-s élmezőnybeli eredményekről kaptunk híreket: Férfiak, diszkoszvetés: 1. Horváth (Haladás) 61.48, ...5. Bacskó Sándor 53.54, gerelyhajítás: ...7. Majoros László 61.17. Nők. 1500 m: 1. Tusai (Honvéd-Schwechater) 4:24.14, ...4. Todorán Erzsébet 4:35.67, diszkoszvetés:.!. Tóthné Csőke (Erőmű) 53.00, ...3. Kürti Éva 48.46, 6. Borbély Anita 42.78. MTI ________________ A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) közzé tette az idei sprint Világkupa hivatalos végeredményét. Három verseny eredményei alapján született meg a sorrend, s mind a férfiaknál, mind a nőknél 200, 500 és 1000 méteres távokon lehetett pontokat gyűjteni, méghozzá a május eleji belgiumi (Hazewinkel, május 2-4.), a május végi-június eleji szegedi és a júliusi lengyelországi (Poznan, július 11-13.) regattán mutatott teljesítmények alapján. A kajak-kenu Világkupa dobogósai és a magyarok helyezése: férfi k-1: 1. Grzegorz Kotowicz (lengyel) 60 pont 2. Lutz Liwowski (német) 49 3. Robert Erban (szlovák) 31 ...9. Storcz Botond 10(44 versenyző szerzett Vk-ponto(ka)t) női k-1: 1. Ursula Profanter (osztrák) 35 pont 2. Kinga Grzegorowicz (lengyel) 27 3. Ingrid Hara- lamov-Raimann (svájci) 25 (43- an gyűjtöttek pontot) c-1: 1. Martin Doktor (cseh) 72 pont 2. Belicza Béla 43 3. Andreas Dittmer (német) 40 ...10. Ko- lonics György 10 (40 kenus jutott Vk-pont(ok)hoz). 1997. július 21., hétfő' Egyetem! „oktatás” MTI Második barátságos mérkőzésén is vereséget szenvedett a Japánban túrázó magyar női röplabda-válogatott. Csakúgy, mint szombaton, újra a házigazdák Uni- versiadéra készülő egyetemi válogatottja volt az ellenfél, most azonban sikerült játszmát rabolnia a Formán József szövetségi kapitány által irányított együttesnek. Eredmény: Japán „Univer- siade-válogatoltja” - Magyarország 3:1 (15,6,-9,14) Mázsárik a dobogón Új Kelet-információ A BVSC Szőnyi úti uszodájában tegnap befejeződött az úszók Budapest-bajnok- sága. Az elnevezés nem zárta ki azt, hogy nem fővárosi egyesületek, klubok is elinduljanak. A nyíregyháziak két dobogós helyet gyűjtöttek be, mindkét siker garanciája a Mázsári név volt. Eredmények, férfiak. 50 m gyors: 1. Zubor Attila (Sport Plusz OTP SE) 24.14, ...3. Mázsári László (NYVSC) 25.38.