Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-18 / 166. szám
Sport 1997. július 18., péntek A rókák Baktára mennek XIII. Bereg Kupa 1985-ben kezdődött az idén XIII. alkalommal megrendezésre kerülő Bereg Kupa sikersorozata. Joggal nevezhetjük így, hiszen a rádiós tájfutásban ritka, hogy egy-egy verseny ilyen nagy múltra tekintsen vissza. Balogh S. Zoltán A sportág az ellenőrző- pontoknál elhelyezett rádióadókon és a versenyző kezében lévő vevőn alapul. A technika nem kerekedik felül az emberi teljesítményeken, hiszen elég, ha a nyíregyházi Cserpák Zsoltra gondolunk, aki tájfutásban is vb-résztvevő volt. A rádiós tájfutás igényli az atletikus testfelépítést, hiszen az ellenőrzőpontok távolsága miatt a több kilométeres futótáv is meg- hatáozza a végző helyezést. A szervezők - Orosi Jánossal az élen — minden évben arra törekednek, hogy a sportág népszerűsítése érdekében hasznos újításokat mutassanak be az eseményre érkező külföldi csapatoknak, válogatottaknak. A baktalóránt- házai önkormányzat támogatása révén a kétnapos küzdelem befutói valóban látványosak, közönség által is élvezhetők lesznek, hiszen a versenyzők a helyi strandon fejezik be a baktai erdőben zajló versenyt, ahol a futás után rögtön a medencébe csobbanhatnak. Már csak egy drótszamár kellene, hogy triatlonozzanak - rádiós módon. Valódi kis mini Eb! - mondhatnánk, és a tavalyi külföldi versenyzők, mondták is. A mindkét napon fél tízkor rajtoló mezőnyben 18 vb- és Eb-győztes jelezte részvételét. A világ élvonalát jelentő magyar, ukrán, cseh, szlovák és kínai rókavadászok közül csak az ázsiai kontinens legjobbjai hiányoznak majd. A 11 kategóriába sorolt versenyzők végső helyezését az RH és az URH futam összesített eredménye adja meg, a felnőtt nőknél (NI9), illetve az ifjúsági, felnőtt és 40 év alatti senior férfiaknál (FI8, FI9, F40) sor kerül 300 ezer forint pénzdíj kiosztására is, ami más sportágakkal összehasonlítva nem egy jelentéktelen összeg, különösen úgy, hogy ez még ebben a sportágban újdonságként hat. A Bereg Kupát a vasárnap fél háromkor a 110-es számú Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben kezdődő eredményhirdetés zárja le. A nyíregyházi csapatból kilencen a válogatott keret tagjai, így az sem lenne meglepetés, ha a hazai pálya hazai érmek sokaságát eredményezné. Csak nehogy elvegyük vendégeink kedvét Nyíregyházától a jövő évi bajnokság előtt! Lejártak a sakkórák Mérlegen a Nyírségi torna Új Kelet-információ A Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei Sakkszövetség ez évben is megrendezte hagyományos nemzetközi sakktornáját. A változó politikai, gazdasági és sportirányítási körülmények között - évkihagyás nélkül - immár 16. alkalommal került lebonyolításra megyénk legnagyobb sakkrendezvénye.- Örvendetes, hogy a verseny iránt egyre nő az érdeklődés, úgy a megyei, mint más megyék, de a külföldi versenyzők körében is- vélekedett Bodor Lajos versenyszervező. - Míg az előző évben 176-an keresték fel tornánkat - ez volt az eddigi csúcs —, ez évben már 193 versenyző jött el Nyíregyházára. A megyei sakk- szövetségnek szívós, kitartó munkával sikerült elérnie, hogy ma már az ország egyik legjobb versenyeként emlegetik a sakk szerelmesei. Megyénk sakkozói azért kedvelik, mert „helybe jönnek” a jobbnál jobb ellenfelek, és nem kell más megyébe utazni, költséges versenyekre. Más megyék- és a külföldiek - azért jönnek szívesen, mert tornánk a legolcsóbb versenyek közé tartozik, és a díjak is megközelítik az átlagos szintet. Viszonylag olcsó a nevezési díj, szállás, étkezés, és különféle kedvezményekben is részesíti őket a megyei sakkszövetség a szponzorok jóvoltából (például buszközlekedés és fürdő-, strandhasználat). Megyénk sakkozói éltek is a lehetőséggel, hiszen az indulók fele megyénk versenyzője volt. A legnépesebb mezőny ez évben is a nemzetközi csoport volt, ahol 64-en versenyeztek, köztük 5-en nemzetközi mesteri címmel, illetve magas, 2400 feletti értékszámmal rendelkeztek. Megyénk sakkozói közül 12-en próbáltak szerencsét ebben az erős mezőnyben. Az A csoportban 57, a B-ben 37, míg a C csoportban 35 fős mezőny jött össze. Jó volt látni a fiatalok előretörését, hiszen a 35 fős gyermekcsoporton kívül a többi csoportban - sőt még a FIDE-csoportban is - igen sok volt a fiatal versenyző. A hölgyekre sem lehet panasz, mivel 12-en vették fel a küzdelmet az erős férficsoportokban. Külföldi versenyzők is rendszeresen felkeresik versenyünket, az idei kuriózum az első ízben jelentkeztő franciák voltak. Igen sok munkával jár egy nemzetközi verseny megszervezése, lebonyolítása, azonban mindenért kárpótol az a tény, hogy a versenyzők jól érezték magukat, dicsérték versenyünket, és úgy búcsúztak el, hogy „jövőre újra találkozunk”. Kürti Éva súlylökésben aranyesélyes Felnőtt atlétikai országos bajnokság Július 18-20. között Budapesten a csepeli stadionban rendezik meg az atléták felnőtt országos bajnokságát. Ezen a megmérettetésen az NYVSC versenyzői is rajthoz állnak. Nézzük, a sportvezetők hogyan vélekednek az esélyekről. Pokrovenszki Gergely Kerekes László, a dobóatléták vezetője Kürti Éva tanítványától - súlylökésben - aranyérmet remél. A ranglisták alapján és az edzéseiből ítélve elérhetőnek tűnik e cél. Diszkoszban tőle és Borbély Anitától döntőbe jutást vár a mester. A fiú diszkoszosok is nagyot dobhatnak. Bacskó Sándortól hatodik, Csata Imrétől hetedik helyet remél az edző. Hajó sorozatot fognak ki, akár előrébb is végezhetnek. Cserpák Róbert gerelyhajításban elcsíphet egy helyezést. Majoros László sérülése miatt nem edzett, ezért bizonytalan, hogy most mire lesz képes. Orendi Mihály, az atlétikai szakág vezetője a következőket mondta: „Bár szabadságon vagyok, de az atlétikát nálam nem lehet elnapolni. Ez az év fő viadala, ezért a csúcsformát mostanra kellett időzíteni. Megmondom őszintén, kíváncsi leszek, ki milyen tanúbizonyságot tesz profi mentalitásáról. Ami a tanítványaimat illeti: Todorán Erzsébet - a visszatérő - 800 és 1500 méteren minimum egy éremre képes lesz. Nagy Erika szintén ezen a két távon szerepel. Nagy Viktorra igen nagy feladat hárul. Az év legjobb futását szeretném látni tőle a két kör alatt. Tamás Zoltán arra számít, hogy Vajkó Vanda, 100 illetve 200 méteren jól kifutja magát, s ezzel a fináléba kerüljön. Harcsa Norbert távolugrásban szeretne minél messzebb jutni. Év elején kiugró formában volt, sajnos egy sérülés kicsit hátráltatta a munkában. Molnár István mesteredzőnek Szőgyényi Gábor adhat okot a reménykedésre, aki 200- on szerepel. Az ifjúsági válogatott ezzel a versennyel megkezdi felkészülését a fedettpályás idényre. Strandröplabda a Tófürdőben B. S^Z ____________ It t a nyár, a vízpartokat elözönlik az emberek, és hogy az, aki a teremsportokat szereti se unatkozzon a nyári hőségben néhány — valószínűleg napszúrással sújtott - megszállott hálót feszített ki a tengerparton és már hódító útjára is indulhatott a strandröplabda. Ezen a hétvégén a nyíregyházi fiatalok is versenyre kelhetnek a Strandröplabda Utánpótlás Országos Bajnokság területi selejtezőjében. A gyermekkorosztály számára kiírt rendezvénynek a Tófürdő ad otthont, ahol az 1982. január 1. után született fiúk és lányok versenyeznek majd az országos döntőbe jutást jelentő dobogós helyekért. A szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő eseményre az öt fős csapatok nevezését (nevezési díj 1000 forint csapatonként) a szervezők 9 óra 40-ig várják. A pályán egyszerre négy játékos lehet, all pontig tartó küzdelmek a strandröplabda szabályai szerint zajlanak. A játékidő limitált, lányoknál 15 perc, a fiúk 5 perccel tovább ütögethetnek. Amennyiben ez az idő kevésnek bizonyul, úgy az eredményt felkerekítik, döntetlen állás esetén az arany pont dönt. A Magyar Röplabda Szövetség az utánpótlás strandröplabdaszakágba való bevonásával a sportág népszerűségét próbálja növelni és természetesen a fiatalok nyári versenyeztetését is biztosítja. Az egyelőre még bizonytalan, hogy a Balaton parti döntőknek mely város ad majd otthont, ám aki csak a játék kedvéért benevez, biztosan kellemesen tölti majd az idejét az ideiglenes sóstói tengerparton. Ralihírességek a reptéren Új Kelet-információ_______ Cs ak gyorsulnak, gyorsulnak és gyorsulnak... Az utóbbi rendezvény sikerén felbuzdulva (több mint ötven rajtszámot osztottak ki a szervezők) ma ismét a nyíregyházi repülőtéren randevúznak az autós és motoros gyorsulási verseny szerelmesei. A program este hétkor kezdődik a honi ralihírességek bemutatójával. Többek között itt lesz ifj. Tóth, Érdi, Túri és Veszprémi. Szlalomoznak, figuráznak, show-jellegű műsorral szórakoztatják a nagyérdeműt. Ezt követi a hölgyek „gyorsulási versenye”. Az idézőjel annak dukál, hogy a vállalkozó szellemű nők mellé a mit- fahrerülésre raliélversenyzők csücsülnek. A fő attrakció huszonegy órakor startol, az autósok és a motorosok egyaránt három kategóriában lépnek a gázpedálra. „Súlyos” jutalmak Taraszov is „hatméteres” A szerdai, Nizzában rendezett első osztályú Grand Prix- verseny igazi csattanóját az jelentette, amikor Makszim Taraszov ötödikként a világon átugrotta a hatméteres magasságot. Az olimpiai bajnok orosz rúdugró második kísérlete bizonyult sikeresnek, és így az athéni világbajnokságon (augusztus 1-10.) a szám első számú favoritjává lépett elő. MTI A sokszoros világcsúcstartó ukrán Szergej Bubka mellett és Taraszovon kívül eddig csak három atlétának sikerült túljutnia a hatméteres álommagasságon. A dél-afrikai Okkert Brits (6,02 m), az orosz Rogyion Gataullin (6,02) és honfitársa, Igor Trandenkov (6,01) tagja még az „előkelő klubnak”. A Budapesten élő Taraszov az 1992-as barcelonai olimpián került először a csúcsra, kihasználva, hogy Bubka betlizett. A szám koronázatlan királya ugyanis az 5,70 méteres kezdőmagasságon kiesett. A világbajnokságokon azonban Taraszov rendre Bubka mögé szorult, 1991-ben és 1993-ban is bronzérmet nyert. A hatméteres magassággal a háta mögött - ez a világ idei legjobbja - viszont könnyen lehet, hogy megszakítja a 35 éves rúdkirály győzelmi sorozatát, amelynek során Búb- ka eddig mind az öt szabadtéri vb-n felállhatott a dobogó tetejére. Az ukrán sztár az utóbbi időben gyengélkedik. A sikertelen atlantai olimpia után Achilles-problémái miatt tíz hónapot kihagyott, idén még- csak az 5,70 méteren jutott túl. Ennek ellenére kijelentette, hogy keményen készül Athénra és célja a címvédés. Taraszov legnagyobb ellenfelének a két dél-afrikai rúdugró ígérkezik: a már említett Brits és az idén 5,91 méter ugrott Riaan Botha. De egyre magasabbra jut a német Tim Lobinger is, aki már 5,92 méternél tart. MTI Kilenc érmet hoztak haza a magyar súlyemelőnők az elmúlt hónapban megrendezett Európa-bajnokságról, amelynek Sevilla adott otthont. A medálgyűjteményen hárman osztoztak, a Dankó Ilona-Márkus Erzsébet—Takács Mária-trió tagjai közül Márkus vitte a legtöbbre, ő szakításban kontinensbajnok lett. A három versenyzőt, valamint szakvezetőiket — Antalovics Ferencet, Duska Emilt és Takács Istvánt - csütörtökön a Szövetségi Székházban köszöntötték az OTSH vezetői, akik közül Köpf Károly, a sportfőosztály vezetője méltatta a remek sikereket, s nyújtotta át a sporthivatal emelt összegű eredményességi jutalmát. Szalay bronzérmes MTI A Fokvárosban zajló vívó világbajnokságon a női párbajtőrözők versenyében Szalay Gyöngyi bronzérmet szerzett. A magyar sportolónő az elődöntőben 15-7-re kapott ki a kubai Miraide Garcia-Sotótól. Férfi párbajtőr csapatban a magyarok valamelyest javítottak a szegényesre sikeredett bizonyítványon. Előbb Fehéroroszországot, majd Lengyelországot győzték le Kovács Ivánék, és ezzel az ötödik helyen végeztek. Malacfülek Tysonnak MTI ___ Al aposan meglepődtek a phoenix-i postások, mikor egy Mike Tyson nevére megcímzett küldeményt vettek át. A csomag ugyanis 12 darab száraz és szőrös malacfület tartalmazott. Az állati testrészeket szabályosan megcímezték, az ökölvívó nevét filctollal tüntették fel.- Ez volt a legfurcsább dolog, amit valaha láttam. Viszont szabályos csomagnak tekinthető, amíg hosz- szúsága nem lépi túl a 280 cm-t, súlya pedig nem több 3,2 kg-nál. Ezt a furcsa küldeményt is megpróbáljuk kézbesíteni — mondta az egyik postai alkalmazott. A „vicces” kedvű feladót Tyson közelmúltbeli brutális cselekedete késztethette a különös csomag elkészítésére. Tudott, az ökölvívó utolsó mérkőzésén kiharapott egy darabot Evander Holyfield füléből. Abdul-Jabbar Izraelben MTI _______ Jó tékonysági látogatást tett Izraelben Lew Alcin- dor, vagy ahogy a világ ismeri: Kareem Abdul-Jab- bar. A mohamedán vallásé ötvenéves, egykori profi kosárlabdázó zsidó gyermekek részére szervezett edzőtáborban mutatta meg kivételes képességeit. A hatszoros NBA-győz- tcs (a Millwaukee Bucks- szal 1971-ben, majd a Los Angeles Lakcrsszel 1980- ban, 1982-ben, 1985-ben, 1987-ben és 1988-ban) játékos célja, hogy az arab és zsidó világ a későbbiek során békében éljen egymás mellett.- Életem során nagyon sok zsidó emberrel találkoztam és egyáltalán nem tartottam őket másnak. Ha volt is vitánk, az sem a vallás miatt pattant ki - nyilatkozta Abdul-Jabbar. A dobott pontok tekintetében az NBA-örökrang- listáját 38 387 ponttal toronymagasan vezető ex- kosaras a sporttábori program mellett találkozott Izrael főrabbijával is.