Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-16 / 164. szám

Sport 1997. július 16., szerda Szabad út a tiszai hajósoknak XXX. Nemzetközi Tisza Túra 1997 Gondolom, sokan emlékeznek Jókai Aranyember­ének dunai hajózására. A sokat próbált ember a ha­bokkal is szembe szállt, ám ma már másféle mene­külésre szolgál a folyó - a mi esetünkben a Tisza. Immár harmincadik alkalommal ülnek kajakokba és kenukba a gyakorlottabbak és a kezdők, hogy kitör­ve a nagyvárosokból, visszatérjenek a természetbe. Balogh S. Zoltán Kiss Gyulának, a verseny főszervezőjének már nem is jelent különösebb feladatot az esemény lebonyolítása, hiszen huszonnyolcadszorra már nem érheti túl sok meg­lepetés. A túra legfőbb célja idén is az, hogy a túrázni vá­gyóknak biztonságos evezési útjuk és jó szállásuk legyen. Ám ami érdekesebbé teszi a tiszai lapátolást, az az, hogy előtúra néven Ukrajná­ban szállnak vízre a legbát­rabbak. A vízumköteles or­szágokon kívül hat minisz­térium hathatós együttműkö­dése révén mindenki kipró­bálhatja magát Bustyaháza és Tiszabecs között, ám szi­gorú előírásoknak kell meg­felelni a túra ezen szakaszán. A nagysodrású ukrán Ti­szán 264-en 59 kilométert teljesítenek, majd elérve az ideiglenesen felállított tiszai határátkelőt, magyar vizek­re evezve csatlakoznak hoz­zájuk a Tiszabecstől indu­lók, akiknek a száma várha­tóan eléri az öt-hatszáz főt. Aki kedvet érez magában, az még július 26-án, a megnyi­tó napján is a túrázók közé léphet Tiszabecsen. Az elmúlt években bosszú­ságot okoztak a potyázok, akiknek a 600 forintos neve­zési díj (Tiszabecs-Tokaj) is sok volt a kíséretért, a szállá­sért, az állandó orvosi ké­szenlétért, azonban őket idén a túraigazolványok használa­tával megpróbálják kiszűrni a szervezők. A túrára hét nemzet eve­zőseit várják, és a nagy ha­gyományok miatt több visz- szatérő csapattag, eddigi szü­letésnapjait evezéssel ün­neplő négyéves és 80 éven felüli Tisza-barát is várható. A szabolcsi szakasz szer­vezője elmondta: a Tisza ha­józható, ám sajnos kissé koszos, de reméli, hogy az au­gusztus 2-ai, harmincadik to­kaji megérkezés után elége­detten emlékezhet vissza a jubielumra és engedheti to­vább az evezőköset a szege­di végállomás felé. Streetball'Varázs Tiszavasváriban Az Adidas első kisvárosi fesztiválja Új Kelet-információ Nyíregyházán tavaly és az idén is rendeztek már Adidas utcai kosárlabda-fesztivált. Most egy újabbra kerül sor. Augusztus 20-án Tiszavas­váriban találkozhatnak a sportág hívei. Nemcsak az lesz újdonság, hogy egy me­gyében két fesztivált is ren­dez az Adidas, de ilyen kis­városban ez lesz az első al­kalom, hogy sorra kerül az egész világon népszerű fesz­tivál megrendezése. Természetesen a fesztivál a már megszokott program szerint zajlik majd. Összesen hat pályát állítanak majd fel a városban. Természetesen a centerpályán most is lesznek érdekes összecsapások, prog­ramok. Két NB I-es együttes is tiszteletét teszi a gyógy­szervárosban. Az egyik a Nyíregyházi TK Isobau csa­pata, a másik a kaposvári gárda lesz. A kosarasok ut­cai bemutatóprogramja mel­lett dobó- és zsákolóbe­mutatót is tartanak. A versenyre a különböző kategóriákban a környező településekről, a megyéből és az ország bármely részéről várnak jelentkezőket. A vi­lágbajnoki kategória győz­tesei az országos döntőbe kerülnek. A kategóriák he­lyezettjei értékes jutalmakat kapnak. Természetesen ezúttal is le­het jelentkezni a dobó- és zsákolóversenyre is. A leg­jobbakat itt is díjazzák. A Városi Szabadidő Köz­pont és a Planéta Coop ’95 Kft. mint a torna fő szervezői, szeretnék emlékezetessé ten­ni ezt a napot. A kosárlabda­torna mellett nagyon sok ut­cai kulturális eseménnyel is készülnek. A város lakói egész nap fesztiválhangulat­ban étrezhetik majd magu­kat. Lesz aerobik- és divatbe­mutató, és emellett nagyon sok egyéb meglepetés is. A tornára máris lehet jelent­kezni a következő helyeken: Az Adidas boltjaiban: Ti- szavasvári, Kossuth u. 22., Nyíregyháza, Kossuth tér 2., Hajdúnánás, Kiss Ernő utca 11., Városi Szabadidőköz­pont, Tiszavasvári, Szabad­ság tér 1. A nevezési díj csapaton­ként 1000 forint. Krosszfutás Biatorbágyon MTI A Futapest Klub szervezés­ben zajló ötfordulós nyári krosszfutó versenysorozat harmadik állomására kerül sor vasárnap Biatorbágyon. A BLA-DO névre keresztelt eseményen 10.30-tóla 14 év alattiak számára rendezik meg a 4 km-es futást, majd egy órával később a korha­tár nélküli 10 km-es számot bonyolítják le. Nevezni a verseny napján 9 órától le­het az iharosi labdarúgópá­lyán. A nevezési díj 18 év alatt 100, míg ezen életkor fe­lett 250 forint. A krosszfutó-viadal hely­színe elérhető a Kosztolányi Dezső térről induló sárga­busszal (indulási idők: 8.05, 9.05, 9.30 és 10.05), amely a Meggyfa utcai megállóig vi­szi utasait, akikre innen még mintegy 1 km-es séta vár (a viadukt alatt balra kell fordul­ni). Aki autóval megy, az a 100-as úton a biatorbágyi el­ágazásnál hajtson le a via­duktig, ott balra fordulva 1 km-nyire lelhető fel a rajt helyszíne. Csiky Nándor (Uj Kelet) Az 1984-es születésű legte­hetségesebb megyénkbeli játé­kosok ugyanis 10 napra az erdőháti falucskában ütöttek tanyát a helyi általános iskolá­ban: itt edzőtáboroznak. Nyu­godt és kultúrált feltételek se­gítik a munkát, azazhogy a szó szigorú értelmében nem is munka ez... Örökmozgók...- Unchiásék korosztálya, te­hát négy éve nem találkoztam a C válogatottban ilyen érdek­lődő és örökmozgó gyerekek­kel — szól elismerően az együt­test verbuváló Harcsa Zoltán, a megyei utánpótlásbizottság elnöke. - Hajtanak, kéredzked- nek, sérülten sem tudnak egy helyben megmaradni. Ennek a mentalitásnak meg kell marad­ni a későbbiekben is, mint ahogy véleményem szerint meg is fog! Az iskolától száz méterre fekvő futballpályát állandóan nyüstölik. Ha éppen nem ed­zést vezényel Mirgai László, a 13 évesek trénere, felmérő mérkőzés zajlik. Az edzőtábor alatt három összecsapást vív­nak ellenfélül a helyi ificsapat és a rozsályiak tizenegye szol­gál. A találkozókon sok min­den kiviláglik... — Rendkívül hasznosnak tar­tom ezt az edzőtábort, hiszen az egész megyéből érkezett já­tékosok képességeiről és fel- készültségéről meggyőződ­hetünk - mondja Mirgai Lász­ló, akiről elterjedt a hír, hogy az NB IlI-as Nagykálló edzője lesz, ám tanítványai meg­könnyebbülésére marad az NYSI-nél, illetve a megyeválo­gatottnál. - Számos ügyes gye­reket láttam, olyanokat, akikről eddig nem sokat tudtunk. Őket szeretnénk az NYSI-hez, elő­nyösebb körülmények közé csábítani. PethőAdóm ésCzeily Tibor tudása alapján már ősztől a megyeszékhelyen szerepel, míg a fehérgyarmati Domokos Sándor és Márton János az ál­talános iskola elvégzése után követheti őket. A felkészülés nem csak játék­ból áll. Harcsa Zoltán - vagy egyszerűen csak Zoli bácsi, hi­szen őt mindenki így szólítja — stopperrcl a kezében méri, mire képesek a reménységek 30, il­letve 60 méteren. A Cooper- teszt sem hiányzik a repertoár­ból, az élen Tamás József vé­gez 3350 méterrel, amit egy pár felnőtt is megirigyelhetne... A programot 11-es rúgó verseny, esti pingpongbajnokság, vagy délutáni, fürdőzéssel egybekö­tött kerékpártúra teszi színeseb­bé. Ezek a lehetőségek a rop­pant lelkes túrricsei házigazdá­kat dicsérik. Túrricse fogadókész Kovács Gusztáv polgármes­ter negyven éve a település első embere. Örömmel veszi a C válogatott látogatását.- Kedvelem a futballt, haj­danán jómagam is játszottam - emlékszik vissza Guszti bá­csi. - Úgy tapasztalom, jól ér­zik magukat nálunk a gyere­kek. Nyitottak vagyunk mind­ig készen állunk csoportok fo­gadására, ezzel együtt bővít­jük létesítményünket. A torna­terem megépítése után vágyál­munk egy medence létesítése... A ricseiek szeretik a labda­rúgást. A 150 lelkes kisközség­ben arra az elhatározásra jutot­tak: érdemes komolyabban foglalkozni az utánpótlássál. Tervezik, hogy a környék te­hetséges felsőseit összegyűj­tik, és akár bentlakásos rend­szerben képzik őket. Ami a helyi felnőttcsapatot illeti, azt sem érheti szemrehányás, el­végre Riese lélekszámát meg- hazudtolóan a megyei első vonalban szerepelnek. Egyik elkötelezett főszurkolójuk — kéri, személyét fedje inkább homály... - bevallja, ő még sír­ni is képes, ha kikapnak az aranylábúak! Eladó a bagoly! A készséges vezérdrukker arról is felvilágosít, miért hív­ják a környéken baglyosoknak a ricseieket, emígyen a ricsei csapatot is. A „gúnynév” ere­detéről több legenda is keririg, az ő változata így hangzik: hajdanán eladtak egy tehenet egy szomszéd falu vásárában, aminek Bagoly volt a neve. Ricsén erre elterdedt, hogy el­adták a Bagolyt, ám ők a ma­dárra gondoltak. Nosza, neki is indultak a környező erőknek baglyot fog­ni, hogy aztán piacra vigyék a huhogó madarakat. Hogy ho-, gyan fogytak a szárnyasok,: ar­ról már nem szól a fáma... í! A megyei C együttesnek ;már csak ezért a történetért is érde­mes volt ellátogatni Túrricsére. Az elvégzett munka nem Célta­lan: októberben Briinyi Béla vezetésével a magyar C váloga­tott vezetői szemrevételezik megyénk tehetségeit, akik kö­zül a 64-es, majd a 32-es keretbe - Harcsa Zoltán és Mirgai Lász­ló szerint - négyen-hatan is be­kerülhetnek. Remélhetőleg úgy fognak szárnyalni a szakértő sze­mek előtt, mint a baglyok...: Zrínyisek Szlovéniában F. A. (Új Kelet) Akár jutalomnak is te­kinthető a Nyíregyházi Zrí­nyi Ilona Gimnázium fiú serdülő kézilabdacsapatá­nak szlovéniai kiruccaná­sa, amiről a napokban ér­keztek haza. Bariba Dénes edző csapata az elmúlt év­ben diákolimpia országos bajnoki címet szerzett, míg az idén bronzérmesek let­tek. Ennek a teljesítmény­nek köszönhetik, hogy részt vehettek az utánpótláscsa­patok Európai Kézilabda Fesztiválján. A kontinens szintű sporttalálkozót im­már hatodik alkalommal rendezték meg a szlovéni­ai Izola és Koper váro­sában, ahol a különféle ka­tegóriákban összesen 120 csapat versengett a bajno­ki címért. Hazaérkezésük után az edző elmondta, hogy na­gyon kellemesen töltötték el a közel két hetet. Kor­csoportjukban (80-as szü­letésűek vagy attól fiata­labbak) mintegy 14 csapat versengett az előkelő tró­fea megszerzéséért. Végül ■> az ötödik helyen végeztek, 1 ami a mezőny erősségének ' ismeretében dicséretes. Egy belga, szlovén és horváth i csapatot simán vertek 9, 8 1 és 6 góllal, míg egy másik ^szlovén együttestől egy góllal kikaptak, és ket­tővel a lengyelektől, akik ellen már egy döntetlen is elég lett volna a döntőbe jutáshoz.- Szakmai szempontból is jó felmérésnek bizonyult a tornán való részvétel, hi­szen egy erős nemzetközi mezőnyben is bizonyítot­tak kézilabdásaink. Az ötö­dik hely jónak mondható, de egy kis szerencsével a döntő résztvevői is lehet­tünk volna - summázta rö­viden a külföldi szereplési Bartha Dénes. Bagolyföldrol a magyar válogatottba Vendégségben egy túrricsei edzőtáborban Zökkenve-rázva indul ki a kopott Ikarus a fehérgyarmati buszállomásról. Kis falvakat összekötő vadregényes úton kanyarog a masina az országhatár felé, az ablakok mö­gött fel-felvillan a szatmári táj (még) viszolnyag érintettlenül hagyott szépéséQ«. Átutazó errefelé nem­igen akad, aki a lomha járgányon zötykölődik - nem sokan vannak... - hazafelé igyekszik falujába. Túrricse határában fékez a pilóta, páran leszállnak. Erre aztán az ittenieken kívül jóformán tényleg csak a baglyok járnak (hogy miért éppen a baglyok, azt menten megtudja a kevdes olvasó, ha még nem tudná...). No meg a huhogó madarakon kívül a megyei C labdarúgó-válogatott... Sakktábor Túristvándiban Az Esélyt az Ifjúságnak Ala­pítvány támogatásával immár második alkalommal rendezte meg a Túristvándi Általános Iskola szokásos nyári Sakktá­borát, amelynek ezúttal is az önkormányzathoz tartozó kas­tély épülete adott otthont. Az ország különböző részéről érkező 36 ifjú sakkpalánta gyarapíthatta tudását, mind­amellett játszott, sportolt, szó­rakozott. Az általános napirend szerint reggeli után kezdődtek a fog­lalkozások, majd ebéd, két órá­ig csendespihenő, a délutáni foglalkozások után a sportver­senyek kötötték le a mozogni vágyó gyerekeket. Természetesen folyamatosan létraverseny is zajlott a sakk­feladványok megoldásából, lehetett játszani a számítógé­peken. Lehetőség nyílt az érdeklődők számára, hogy megtekintsék a közeli irodal­mi és történelmi emlékhelye­ket. A kirándulás megszervezé­sében a tábor vezetőinek id. Kardkovács György, az egyik táborozó ifjú sakkozó édesap­ja segített. A messzebbről érkezők láthatták a híres „Bu­kó-gátat is. A különböző helységekből különböző felkészültséggel rendelkező sakkpalántákat az első napon lebonyolított felmé­rőverseny után osztotta csopor­tokba Gulyás Ferenc iskolaigaz­gató, aki á tábort vezette. A ha­ladók csoportját Orosz János, a két középsőt id. Farkas József és Berki József, míg a kezdőkét Tukacs László vezette. A versenyeken a következő eredmények születtek: Felmérő verseny: 1. ifj. Kardkovács György (Túrist­vándi) 7 pont (100 %), 2-3. Bolla Tamás (Túristvándi) és Kovács László (Békéscsaba) 6- 6 ponttal, 4-7. Széles Andrea (Túristvándi), Gazsó Lilla (Szarvas),Makra István (Békés­csaba), Erdődi Tamás (Túrist­vándi). Kezdők: 1. Papp Tamás (Nagy- kálló) 10 pont (100%), 2. Sán­dor Tamás (Nagykálló) 6 pont, 3. Kiss Lívia (Szarvas) 5,5 pont. Közép „A”: 1. Komár Krisz­tina (Túristvándi) 9 pont (100 %), 2. FecskóZoltán (Nyíregy­háza) 7 pont, 3. Harsányi Gá­bor (Porcsalma) 7 pont. Közép „B”: 1. Sipos Róbert (Túristvándi) 6 ponttal, 2. Csi­pái Levente (Békésszentand- rás) 6 ponttal, 3. Vitai Tamás (Nyíregyháza) 4,5 ponttal. Haladók: 1. Makra István (Békéscsaba) 8 pont (100 %), 2. Nagy Gábor (Nagykálló) 7 pont, 3. Kovács László (Békés­csaba) 6,5 pont. A táborzáró után mind a 36 táborozó asztalhoz ült Gulyás Ferenc FIDE-listás sakkozó el­len a zárószimultánon. A 3,5 órás küzdelemben az igazgató úr becsülettel rótta hosszú útját az asztalok körül, a hőséggel is dacolva. A 3 és fél (!) órás küzdelem után ki­derült, hogy győzni csak Gaál Ferenc (Csenger), és Erdődi Gábor (Túristvándi) tudott, míg döntetlent ért el Kardos Gyula (Nyíregyháza), Mak­ra István (Békéscsaba), Nagy Gábor (Nagykálló), Molnár Gábor (Békésszentandrás) és Komár Krisztina (Túristván­di). A többi 29 partit Gulyás Ferenc nyerte. A sakk mellett természe­tesen a fizikai sportokat sem hanyagolták el a tábor vezetői. Asztaliteniszben is népes mezőny állt az aszta­lokhoz, szintén díjakért csatázva. Legnagyobb sikere a kis­pályás-labdarúgásnak volt. A Török Sanyi bácsi által „mesterien” felvonalazott és előkészített pályán hivatalos játékvezető - Gáthi Pál, aki­nek mind a két gyermeke itt táborozott - sípjelére futot­tak ki a csapatok. Az ellenfe­lek mellett a nagy meleg is nehezítette a hosszúra nyúlt küzdelmei. A végig sportsze­rű, de jó iramú összecsapá­sokon nemcsak a táborlakók, de a falubeliek is szurkoltak, biztatták kedvenceiket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom