Új Kelet, 1997. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-09 / 158. szám
Remek rémségek a Szabadtérin Fülbemászó dalok, „dögös” zene, kitűnő tánckar, kiváló színészi alakítások, érett, intelligens rendezés, és mindehhez egy jó darab. Röviden ennyi. Persze több nem is kell hozzá, hogy az ember kellemes érzésekkel, elégedetten menjen haza és megállapítsa: végre valami jó történt a Szabadtéri Színpadon, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház - legalábbis annak néhány művésze - immár fontosnak érzi ezt az intézményt és méltó tartalommal tölti meg... Maga a darab — Howard Asham és Peter Menken műve —, a Rémségek kicsiny boltja már bizonyított. Két remek filmadaptáció is született belőle - egy horror-dráma és egy horror-musical amely nem különben, mint a színpadi mű, megjárta már a „hét világot”, mindenütt osztatlan sikert aratva. A történet nem valami bonyolult, mégis érdekes, változatos. Egy rosszul menő városszéli virágkereskedés „botcsinálta botanikusa” - bizonyos Seymour - bagyulgatni kezd egy űrből pottyant virágot, majd kiállítja a boltban, amitől azonnal megnő a forgalom, és a fiatalember előtt fényes karrier lehetősége sejlik fel. A baj csak az, hogy a különleges virág csak a vértől és az emberhústól növekszik, és állandóan „enni” követel... Van a darabban - ahogy kell - szerelem, agresszió, sanda számítás, ármány, de végtelen tisztaság is, amely természetesen győzedelmeskedik minden rossz felett. Érdekes - a musicaleknél meglehetősen szokatlan —, hogy a történetnek mélyebb értelmi vonulatai is vannak - jelesül a teremtői felelősség kérdésköre. Bűnös-e, aki modern Higginsként a saját vérével eteti pygmalioni művét, holott tudja, hogy annak étvágya egyre csak nő? Veszélyeztetheti -e a Világot valaki, hogy saját karrierjét ápol- gassa, még akkor is, ha csak szemlélője a borzalmaknak, és nem tevőleges része? Nem marad ki a társadalomkritika sem: az üzleti világ képviselői mint a hiénák csapnak le a különleges növényre, célul tűzve ki, hogy minden amerikai lakásban legyen eztán egy-egy példány Audreyka... A jobbára a Móricz Zsigmond Színház tagjaiból verbuválódott gárda, a Napfolt Társulás kiváló profi produkcióval jelentkezett be a magyar zenésszínházi világ életébe! A No Name táncosai, a ZIG Singers kórusa és az ebből a célból összejött zenekar valami egészen elképesztő teljesítményt nyújtott, feladva a leckét még a „kőszínház” társulatának is: íme az etalon - tessék, lehet követni. Tucker András, az előadás kitűnő fiatal rendezője jobb teljesítménnyel nem is debütálhatott volna. A rendezés lendületes, ötletes, látványos, és ráadásul roppant emberi. Okosan használja ki a musical különleges adottságát, nevezetesen, hogy a dalok drámai fordulópontokat jelentenek, és szerves részei a dramaturgiának, egyensúlyt teremtve így a dal és a szó között. A színészeket megkapó profizmussal vezeti, meghagyva nekik a játék felhőtlen örömét és az alkotás szabadságát. Meggyőződésem, hogy Tucker András nevével sokszor találkozik még az ország színházkedvelő közönsége. A férfifőszerepet - Seymourt, a botcsinálta botanikust - Mészáros Árpád játssza, a publikum jogos örömére. A fiatal művész olyan végtelen magabiztossággal mozog ebben a közegben, ami már eleve bizonyító értékű. Hangja szép, intonációja pontos, színészi képességei éretlek a feladathoz. Az első felvonás kezdeti izgalma után sodró játéka és teherbírása vállára kapta az előadást. Audrey - Gosztola Adél - méltó partnere. Szépen csengő hangja, mélyen emberi attitűdje és remek színészi képességei igazán szeretetreméltó „hősnővé” emelik, akinek még arra is van energiája, hogy kiváló groteszk humorral, ugyanakkor megértő szeretettel ábrázolja az amerikai átlagnők „átlagálmát”. Petneházy Attila vérszemet kapott csóró, majd újgazdag „vészkapitalistája” - Mr. Mushnik virágbolt-tulajdonos - kitűnő figura. Az első felvonás legelején ugyan kissé harsány, de a második felvonásban remekel - kiválóan ábrázolt suttogó aljassága hátborzongató. Hatalmas lendületet kapott az előadás, amikor Megyeri Zoltán lépett, illetve motorozott színre. A Kawasakival érkező „csúcsszadista” fogorvos szenzációs figuráját annyi humorral, annyi idézőjellel és férfibájjal mutatja be, hogy szem nem marad szárazon a kacagástól. Hatalmas tapsott kapott belépője (illetve „bemotorozója”) után, amit a „fogorvosi rendelő” jelenet után még „überolni” is tudott! Hadházi László a paciens röpke szerepében is emlékezetesen jó alakítást nyújtott. Remek humora, egyszerű emberi eszközei joggal érdemelték ki a zajos sikert. Sindy, Crystal, Ronette — a „három lány” — kedves, lendületes figurák, és külön tisztelet érte, ahogy kiénekelték azt az iszonyú nehéz partitúrát, ami számukra adatott. Audreykát - az emberevő virágot - Venyige Sándor játszotta, méghozzá kiválóan. Arc nélküli szerepe - remek hangjainak köszönhetően — színes és izgalmas, nem is beszélve énektechnikájáról, ami egész egyszerűen szenzációs. A kisebb szerepeket játszók közük magasan ki kell emelni Bárkány Mónikát, akiben annyi tűz és fiatalos lendület van, hogy az ember csak ámul és bámul. A színház tagjai között lenne a helye! Farkas Tímea kitűnő koreográfiája, Véher Tímea praktikus, ugyanakkor látványos díszlete és a kiűnő világosítói teljesítmény a darab szerves részeként joggal arattak elismerést. Az oldalt írta: Palotai István. A felvételeket Racskó Tibor készítette.
