Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-07 / 131. szám
i Megyei krónika 1997. június 7., szombat Nyomoznak a határőrök (Folytatás az 1. oldalról) A sorállomámyú határvadászok helyett 1997-ben 200-220 új állást ajánlanak elsősorban a határ közelében élő egészséges, 35 évesnél fiatalabb, sorkatonai szolgálatukat már letöltött fiataloknak. A nyírbátori laktanya kiképzőbázisán az elképzelések alapján tiszthelyettesképző intézetet alakítanak ki. A tábornok tájékoztatót adott napi gondjaikról. Nem titkolta, hogy munkatársainak egy kis részét nem kerülte el a már-már társadalmi jelenségnek számító korrupció. Több tiszthelyettestől megváltak már, és jelenleg is vizsgálnak megvesztegetési ügyeket. Dr. Petrányi László, az igazgatóság igazgatási és jogi osztályának vezetője elmondta, hogy új szervezetet kell kialakítaniuk a határőrizeti törvény október 1-jei életbe lépéséig. A határőrség ugyanis nyomozati jogkört kap a csempészésnél, a közokirat-hamisításnál és a tiltott határátlépésnél. Munkatársaiknak nemcsak joga, de kötelessége az általuk megismert bűncselekmények felderítése, a tettesek elfogása, akiket büntetőfeljelentéssel átadnak a rendőrségnek. A határőrség szakhatósági engedélyére lesz szükség a határ közelében a lőterek, a határvizeken kikötők és strandok kialakítására. Bejelentési kötelezettség után lehet csak a határvonaltól öt kilométeren belül vadászni, a lőtereket használni légi úton permetezni. A fórumon felszólaló polgármesterek egyetértettek abban, hogy a települések közbiztonságát javítja a határőr járőrök folyamatos jelenléte. Beteg gyermekek javára énekeltek egészséges gyerekek pénteken késő délután a nyíregyházi református templomban. A Kodály Zoltán Általános Iskola növendékei ezúttal is kitettek magukért. A Nyitnikék Kórus, a Napsugár Kórus, a Cantemus Vegyeskar és Cantemus Gyermekkórus tagjai odaadással segítették kórházban vagy otthon fekvő beteg társaikat Fotó: Csonka A nyíregyházi Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója, Rehó Lajos adja át a diákságnak azt a zászlót, amelyet a szülői munkaközösség adományozott az iskolának, és a tegnapi ballagási ünnepségen a történelmi egyházak helyi képviselői szenteltek fel Fotó: Csonka „Kinek vagyunk útban?” Fotó: Racskó Tibor Komoly felháborodást keltett a teherszállító iparosok körében a nyíregyházi önkormányzatnak az az intézkedése, mely szerint a Búza térről záros határidőn belül menniük kell. A távozás szükségességét is vitatják a taxisok, azt pedig érthetetlennek tartják, hogy csak az egy tonna feletti járműveknek kell a vasútállomás melletti depórészre kiköltözniük. Fekete Tibor (Új Kelet) Sok év kell ahhoz, amíg az ügyfelek megszokják, szükség esetén hol találnak szállítójárművet. Ha a nagyoknak menni kell és csak a kicsik maradnak, akkor a megrendelők továbbra is a Búza téren keresik majd őket. A kisebb kocsik üzemeltetői pedig nem bolondok annyira, hogy elirányítsák az ügyfelet a másik helyre. Inkább felajánlják, hogy vagy többen mennek egyszerre, vagy többször fordulnak, de mindenképpen felvállalják a fuvart. A nagyobb tehergépkocsik gazdái ragaszkodnak ahhoz, hogy ha már menniük kell, akkor mindenki távozzon, és egyszerre szedje a sátorfáját. Cáfolják azokat a vádakat, miszerint ők bárkinek is az útjában lennének. Ottjártunkkor mi is meggyőződhettünk, hogy nem járatták a motorokat, nem hangoskodtak, és az égvilágon senkit sem zavartak. Hacsak azt a néhány vendéget vagy vásárlót nem, akik az út másik oldalán található étterembe vagy boltba igyekeztek volna, és emiatt kénytelenek voltak néhány tíz forintot leszurkolni a fizetőparkolóban. A taxisok méltánytalannak tartják a döntést, hisz ők nem is kevés összeggel járulnak hozzá a város költségvetéséhez. A kisebb kocsik is legalább ötvenezer forintnyi súlyadót fizetnek évente, de akadt olyan LIAZ-os gcpkocsitulaj- donos, aki kétszázezer forinttal gazdagítja évente a város kasszáját. Valamit valamiért- hangoztatják a teherfuvarozók. Ha ők fizetnek, akkor cserébe kapjanak is valamit. Ráadásul a polgári jog egyik alapelve, hogy aki kárt okoz, annak meg kell téríteni az okozott kárt. Márpedig az áthelyezéssel jelentős bevételkiesésük származik a nagyobb gépjárművek üzemeltetőinek. Cserébe legalább annyit tehetne az önkormányzat, hogy az átállás időszakában a reklám és a hirdetések költségeit kifizethetnék, és a térre elhelyezett tájékoztató tábla elkészítésének árát is az önkormányzat állhatná. A taxisok téves állításnak tartják, hogy mindenütt a környéken a város szélére szorultak volna a taxiállomások, példának Nyírbátort és Miskolcot említették, ahol szintén a város szívében kaptak helyet a teherfuvarozók. A Búza téren legalább a minimális higiéniai feltételek adottak: vécé, kézmosási és étkezési lehetőség, és az a néhány fa nyáron árnyékot ad. Az állomásnál mindennek hiányát szenvedik majd. Dankó András közlekedésmérnöktől, az önkormányzat szakemberétől annyit megtudtunk, hogy jelenleg a KISOSZ. valamint a Kereskedelmi és Iparkamara vizsgálja a taxisok panaszát, és keresik a kompromisszumos megoldás lehetőségét. A két szervezet beadványt készül benyújtani a város jegyzőjéhez, melyben javaslatokat tesznek a probléma megoldására. Azonban amint sikerül rendezni a depó előtti terület tulajdonviszonyait, az egy tonna feletti járműveknek költözni kell. Még nem látni ennek a szövevényes ügynek a végét, de jó lenne, ha valóban nem alakulna ki előnytelen versenyhelyzet, és a kisebb, valamint a nagyobb tehertaxisok békében megférnének egymás mellett. Talán már apadóban a belvíz Új Kelet-információ ______ A belvíz-okozta károk enyhítésére, szivattyúk vásárlására és üzemeltetésére 22 millió 350 ezer forint rendkívüli segélyt kért Horn Gyula miniszterelnöktől dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke. A mezőgazdasági károkat június 10-éig mérik fel a megyei agrárkamara szakemberei. A napsütéses időjárás hatására a felső-szabolcsi térségben csökkent az elöntött területek nagysága, de az így is közel kétezer hektár. A művelhetővé vált területeken a gazdák elkezdték a mezőgazdasági münkákat. A kritikus helyzetben lévő De- mecser-Gégény-Kék térségében négy automata szivattyú emelei át a vizet, ugyanennyit már korábban elloptak. A települések határában 2281 hektár az elöntött, 1262 hektár a túlnedvesedett terület. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai hat újabb hordozható szivattyút telepítettek, amelyek éjjelnappal dolgoznak. A kataszt- rófa-sújtotta területen eddig több mint egymillió köbméter vizet emeltek át csatornákba, amelyekben a vízügyi igazgatóság munkatársai és közmunkások, összesen 139-en, kézzel és géppel távolítják el a növényeket. Munkájuknak köszönhetően a főcsatornákban a vízállás a mértékadó szint alá csökkent. mm Összezárt szárnyak Munkatársunktól Különleges eseménye az idei könyvhétnek, hogy egy Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében élő író munkája is ehhez az ünnephez kapcsolódva jelent meg. Nagy István Attila: Összezárt szárnyak című aforizmagyűjteménye biztosan csemegéje lesz azoknak, akik szeretik az eredeti gondolatokat. A kötet érdekessége, hogy olyan magánkönyvkiadó jelentette meg, amely elsődleges feladatának tekinti a szabolcsi alkotók népszerűsítését. Ördög./. Gábor a harmadik kiadványt szenteli a helyi irodalmárok műveinek. Képünkön: Nagy István Attila dedikálja legújabb művét. Záhonyi selyemút Új Kelet-információ A nyárias időjárásban vérszemet kaptak a csempészek. A záhonyi határátkelőhelyen 82 alkalommal intézkedtek a pénzügyőrök. Több mint 26 millió forint értékben foglaltak le 16 433 karton cigarettái, 480 liter üzemanyagot és több száz különböző szerszámot és alkatrészt. Két ukrán kamionban 220 ezer méter selyem- szövetet próbáltak valótlan nyilatkozattal az országba csempészni. A 24 millió forint értékű ruhánakvaló a vámraktárát gazdagítja. A beregsurányi vámhivatal ki- rendeltségének munkatársai 133 ezer forint értékű jármű- alkatrészt, gázolajat és füstölnivalót foglaltak le. Egy ukrán állampolgár hamis forgalmi engedéllyel próbált egy lopott Lada Szamarát az országból kicsempészni - sikertelenül. A román határszakaszon, a csengersimai határátkelő- helyen két esetben fedeztek fel a pénzügyőrök vámszabálysértést, és 71 liter szeszes italt lefoglaltak, aminek értékét 57 400 forintra taksálták. A belterületi vámhivatalok és nyomozóhivatalok munkatársai több mint 24 millió forint értékben foglaltak le jövedéki ellenőrzés alól kivont szeszes italt, cigarettát, benzint és gázolajat. A piacokat folyamatosan ellenőrizték a „fináncok", és 19 esetben 44 millió forint bírságot szabtak ki.