Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-02 / 126. szám

Megyei krónika 1997. június 2., hétfő Tűzoltómajális Másfél millió a gyerekek nyaralásához Másfél millió forintot osztott ki az Esélyt az ifjúságnak Alapítvány Kuratóriuma a megye iskoláinak, egyesüle­teinek és egyházainak. A meghirdetett pályázat szerint a szabadidős tevékenységeket és a tehetséggondozást támogatták. Kuknyó János, a kuratórium elnöke pénte­ken sajtótájékoztató keretében elmondta: a másfél mil­lió forintos pályázati pénzből a régió két és fél ezer gyer­meke nyaralhat a vakáció idején, vagy tehetséggondozó táborba jelentkezhet. Tudósítónktól _________ Sz ombaton hajnalban meg sűrű eső áztatta a Mándok környéki földeket, de reggel 7 óra tájban elállt az égi áldás, és egyre több helyen felsza­kadozott a sűrű felhőtakaró. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje közbenjárására szikrázó napsütés köszöntöt­te Záhony és Kisvárda kör­zetének önkéntes, létesítmé­nyi és diáktűzoltórajok ver­senyét. A változatos prog­ram a település központjá­ban az ajaki mazsorettcso- port műsorával vette kezde­tét, majd a labdarúgópályán a lengyelországi Rzeszow megyéből érkezett népes tánccsoport hangulatkeltő produkciójával folytatódott. Pontosan 9 órakor a Himnusz hangjaira összesen 20 ön­kéntes, létesítményi és diák- tűzoltóraj sorakozott fel a verseny megnyitására. A ra­jok a délelőtt folyamán 800 1/p-es kismotorfecskendő­szerelésben és 7x55 m-es tűz­oltó-váltófutásban mérték össze tudásukat, ügyessé­Palotai István (Új Kelet)- Ami jó volt, hiába szün­tették meg. Úgyis visszatér - summázta Csabai Lászlóné, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere pénte­ken a sóstói Paradise Hotelben és annak hatalmas parkjában történteket - és tegyük hoz­zá: mélységesen igaza van! Mert bizony sok esetben kiöntöttük a gyermeket is a mosdóvízzel együtt. A május 30-ai Építők Nap­ja is azt bizonyítja, hogy a hagyomány él, felélesztése egyetlen szempillantás és egy kis jóakarat műve volt. A Ke- let-Speeck Kft., a KE-VIZ 21 Kft., a Nyír-Spec Gmk, a Ke- let-Ber Kft., a Kurucz Wood güket. A több mint félezres néző- és szurkolótábor igazi versenyhangulatot teremtett a küzdőfelek számára. A jól sikerült programot a záhonyi hivatásos önkormányzati tűzoltók mentési és tűzoltási bemutatója zárta. A verseny győztese volt mindenki, aki részt vett a jó hangulatú, sportszerű keretek között le­zajlott rendezvényen. A legjobb eredményt elért csapatok: Záhony körzet, diáktűzol­tók, leányrajok: általános iskola, Mándok, 168 my, fiú­rajok: általános iskola, Tu- zsér, 147 mp. Önkéntes tűz­oltóság-. Mándok ÖTÉ, férfi­raj, 128 mp. Vállalati tűzol­tóság: ÉRDÉRT Tuzsér Kft. férfiraj, 127 mp. Kisvárda körzet, diáktűz­oltók: Rétközberencs fiúraj, 141 mp, Rétközberencs le­ányraj, 183 mp. Önkéntes tűz­oltóság: Rétközberencs ÖTÉ férfiraj, 126 mp. Vállalati tűz­oltóság: Várda Drink Kis-, várda, férfiraj, 129 mp. Az eredményhirdetést közös ebéd és tűzoltómajális követte. Kft. és a Florexim Kft. - tehát hét építőcég - tette meg a lé­pést, és kitörő sikerrel. Az Építők Napján majd hétszá- zan jelentek meg annak elle­nére, hogy az időjárás nem volt kegyes a rendezvényhez. De az építők kemény fiúk! Da­colva hideggel, széllel, esővel, nagy örömmel figyelték a tisz­teletükre rendezett remek - humoros elemekkel is teletűz­delt - karatebemutatót, sőt a tervezett focimeccseket is megtartották! Természetesen nem maradt el az ilyenkor szokásos és a kiváló dolgozó­kat megillető boríték sem... A hatalmas teremben meg­terített asztal és remek ebéd várta az építőket, és a talpa- lávalót két zenekar is húzta! Kozma Ibolya (Új Kelet)- Sajnos az összeg, amit ad­hattunk, csak „vitamin”. Ehhez a szülőktől, az iskoláktól, a ci­vil szervezetektől további támogatás szükséges ahhoz, hogy néhány feledhetetlen na­pot tölthessenenek el a kisdi­ákok — mondta a kuratóriumi elnök. Többnyire egyházak, egye­sületek és általános iskolák adtak be pályázatokat, közép­iskolákból kevés jelentkező Uj Kelet-információ Néhány hónappal ezelőtt a Vöröskereszt megyei szerveze­te pályázatot nyújtott be a munkaügyi központhoz. Mint azt Szarkáné Kövi Mártától, a Vöröskereszt megyei szerveze­tének titkárától megtudtuk, a pályázattal olyan továbbkép­zéshez kértek segítséget, mely elsősorban a jelenleg munka- nélküli, nyolc osztályt végzett lányoknak, asszonyoknak je­lenthetne előrelépést. A tanfolyam lényege, hogy a résztvevők százhúsz órában a házigondozás és a betegápo­lás alapjait sajátíthatják el. Az említett idő alatt komoly, de azért mindenki számára meg­volt. Tóth Imre, a kuratórium külső szakértője szerint a kö­zépfokú intézményeket a na­gyobb pályázati kiírások ér­deklik, ami jövedelmezőbb. Az alapítvány gyermekenként maximum ezerkétszáz forintot adhatott az ajánlatot beadó szervezeteknek. Különösen jó terveket kül­dött a Kertvárosi Református Egyház és a Jósavárosi Görög Katolikus Egyház, valamint a nyíregyházi tanárképző főis­kola fizika-kémia tehetséggon­tanulható tananyagot kell át­venniük a jelentkezőknek.- Megismerkedhetnek a belgyó­gyászat, az anatómia, az első­segélynyújtás, az ápolástan és a lélektan alapjaival. A tanfo­lyam előre láthatóan június végén kezdődik, de ehhez szükséges az is, hogy lega­lább harmincán érdeklődjenek a továbbképzés iránt. A száz­húsz óra szakmai részének helyszíne lesz a nyíregyházi Sóstó Szivárvány Otthon és több egészségügyi intézmény. A tanfolyam vizsgával zárul, melyről mindenki bizonyít­ványt kap, s ez megkönnyíti az elhelyezkedést házigon­dozóként, betegápolóként. Ugyanilyen típusú képzést dozó tábora és a megyei gyer­mekszervezet. Az utóbbi a rendőrséggel közösen nyom­kereső tábort szervez, erre na­gyon sok kisdiák jelentkezett. Kiemelkedő programot nyúj­tott be a megyei könyvtár: nemzetközi olvasótábort szer­veznek a Tisza-parton. Az Esélyt az ifjúságnak Ala­pítvány a támogatott progra­mok megvalósulását figyelem­mel kíséri. Legtöbbször meg­hívást is kapnak a rendezvé­nyek nyitó- és záróünnepsége­ire. A pályázatokat szigorúan ellenőrzik, minden elköltött pénzt számlával, hivatalosan igazolni kell a kuratóriumnak. Az alapítvány évek óta támo­gat gyermekintézményeket. Remélik, jövőre már kétmillió forintot oszthatnak szét a kü­lönböző gyermekcsoportok között. indítanak ebben az időszak­ban Nyírbátorban is. Fehérgyarmat sem marad ki, annál is inkább, mivel tavaly ott már megtartottak két ha­sonló tanfolyamot, igen nagy sikerrel. Ez a mostani komoly előrelépés lesz, hiszen ellen­tétben az elmúlt esztendőben megtartott százhúsz órás to­vábbképzésekkel, az idén ezerhatszáz órában képzik majd a betegápol’ókat. Első­sorban azokat a jelentkezőket várják, akik tavaly elsajátítot­ták a házigondozás alapjait. Az egyéves képzést vizsga zárja, s a résztvevők közép­fokú végzettségű szociális gondozóként helyezkedhet­nek el. Családipótlék­igénylések Fekete Tibor (Új Kelet) A törvény értelmében jú­nius 16-án lejár az egész­ségbiztosítási bizottságok mandátuma, így elképzel­hető, hogy utolsó ülését tartotta pénteken a Terü­leti Egészségbiztosítási Bi­zottság. A tanácskozásra meg­hívták Ladányi Jánosné dr.-1, a megyei egészség- biztosítási pénztár megbí­zott igazgatóját, aki tájé­koztatást adott többek között a családipótlék- igénylések jelenlegi hely­zetéről. Mint ismert, má­jus elsején lépett hatály­ba a családipótlék- és a gyes-igénylések módosí­tása. A kiküldött nyomtat­ványok egyharmada hibá­san érkezett vissza. Az érintetteket írásban fel­szólították a hiányzó ada­tok pótlására, de sajnos nem sokan tettek eleget a kérésnek. Bánhatják, mert ennek hiányában június hónapban nem kapnak sem gyest, sem családi pótlékot, pedig az egész­ségbiztosítási pénztár dolgozói minden techni­kai akadályt leküzdve dolgozták fel az adato­kat, bár ennek ellenére előfordulhat, hogy egy­két napos, vagy hetes késéssel kézbesíti a pos­tás a családi pótlékot. Az igazgatónő sajnálatát fejezte ki a torlódások miatt, és tudják is, hogy megyénkben nagyon sok , családnak ez az egyetlen megélhetési forrása, mégis elképzelhető némi csú­szás a kiutalásoknál. Akik a felszólítás ellenére sem pótolták a hiányosságo­kat, azok az adatok he­lyesbítése, vagy pótlása után soron kívül megkap­hatják elmaradt járandó­ságukat. Mrenkó Lászó megyei TEB-elnök ismertette a bizottsági tagokkal az egészségbiztosítási ön- kormányzatok jövőjére vonatkozó szabályokat. Ezek szerint június 16-án lejár a mandátumuk, de az új testület létrejöttéig, legkésőbb hatvan napig még ez a képviselet látja el a feladatokat. Abban már döntés született, hogy az országos önkormány­zat létszáma 60 főről 48- ra csökken. Az is biztos, hogy nem tartanak szak- szervezeti választáso­kat, hanem a munkaadók képviselőinek egymás között kell megegyezniük a képviselői helyek elosz­tásán. Ha nem jönne létre a megállapodás, akkor a kormány saját hatásköré­be utalja a döntés jogát, és ezzel gyakorlatilag megszűnne a TB-önkor- mányzat. Megszűnik a kétlépcsős döntéshozatal. Marad a kilenctagú fel­ügyelőbizottság, melybe három-három főt a kor­mány, a munkaadók és a munkavállalók delegál­hatnak. Kitüntetett pedagógusok Huszonhat éves munkáját ismerte el Nyíregy­háza Taligás Józsefnének, a 15. Számú Napközi Otthonos Óvoda vezetőjének. A Huszár lakótelep kisdedóvójában folyó szakmai munkát éveken át nem ismerték el. Hi­ába volt szép és jó az intézmény, a fiatalok nem szívesen vállaltak ott munkát. — Szakdolgozatomat a hátrányos helyzetű gyerekekről írtam - mondta Taligás Józsefné -, így amikor hívtak, örömmel mentem a guszevi óvodába. Munkatársaimmal húsz-harminc éve dolgozunk együtt, és soha meg sem fordult a fejembem, hogy máshol vállaljak munkát. Ki­csit nehezebb ez a tevékenység, mint másutt, de biztos vagyok abban, hogy a gyerekek jövője megér minden fáradságot. Meggyőződésem, hogy az ott élő gyerekeknek igényük van azok­ra a dolgokra, amiket otthon nem kaphatnak meg. Az óvodában igyekszünk pótolni a szoci­ális és egyéb hátrányokat. A guszevi óvodások kicsit több törődést igényelnek, mint egészgéses családban élő társaik. A munkámnak ez a nehéz sége, de a szépsége is. Kisiskolás korában egy pedagógus volt a példa­képe Buda Barnánénak. Tarpán nevelkedett, s egy fiatal, aktív tanár tanította zongorázni. Onnan az útja a Vasvári Pál Gimnázium ének-zene tagozatá­ra vezetett, majd a tanárképző főiskola magyar-ének szakára. A nyíregyházi Élelemiszeripari Szakis­kolában magyar nyelv és irodalmat tanít, emellett énekkart vezet. Az élelmiszer-ipari a megye egyet­len szakmunkásképzője, ahol énekkar működik. Természetesen nem könnyű olyan tizennégy-ti- zenhét éves diákokat énekkarba hívni, akik soha nem tanultak énekelni. A minden évben megrende­zendő nyári tábor azonban vonzza a tanulókat. — A férjemmel vidéken kezdtünk tanítani, Gu- lácson - mondta Buda Bamáné. - Se központi fűtés, se víz nem volt a szolgálaú lakásban, ahol éltünk. Mégis nagyon boldog voltam. A faluban nagy tisz­teletben volt részünk. Mindent tanítottam, testne­velést, kémiát, matematikát is. Ma a pedagógusok társadalmi megbecsülése egyre csökken. Alacsony a fizetés, s a tanári pálya már csak keveseknek je­lent életcélt. Úgy vélem, a megbecsülést először is nekünk, pedagógusoknak kell megteremteni. Legelőbb önmagunkat kell tudni becsülni. Éledő hagyomány Házi gondozás - munkanélkülieknek Buda Barnáné „Célbalövés” a fecskendővel

Next

/
Oldalképek
Tartalom