Új Kelet, 1997. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-14 / 137. szám
Kultúra 1997. június 14., szombat Számítógépek iskoláknak Berki Antal (Új Kelet) Amilyen mértékben csökkent az állami szerepvállalás a kulturális élet, az oktatás területén, olyan mértékben növekedett meg a civil szerveződések szerepe ezeknek fenntartásában. Alapítványok sora jött létre azzal a célzattal, hogy iskolák, művelődési intézmények működéséhez, ha szerény mértékben is, de hozzájáruljanak. Ilyen szerveződés a Keresztényekért Alapítvány, amelynek alapítását ugyan egy kereszténydemokrata párti választmányi ülésen határozták el, de lényegében a párttól függetlenül működik. Dr. Endreffy Ildikóval, az alapítvány elnökével beszélgettünk arról, hogy egy ilyen kezdeményezés milyen mértékben tud segíteni a rászorulókon.- A Keresztényekért Alapítvány tavaly október 30- án alakult. Az alapítását egy országos nagyválasztmányi ülésen Molnár Ferenc, a KDNP Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei alel- nökének javaslatára határoztuk el, hogy az egyre szaporodó keresztény iskolák segítésére valamilyen forrást teremtünk. Ezeknek az iskoláknak a felszereltsége még rendkívül hiányos, sok esetben nem tudnak megfelelni a korszerű oktatási feltételeknek. A magánalapítvány százezer forintos tőkével indult, ami nem sok pénz, de mert nem kötődik szorosan a párthoz, bárki csatlakozhat hozzá. Az első számítógépet a sátoraljaújhelyi keresztény általános iskolának adományoztuk úgy, hogy az alaptőkéhez nem kellett hozzányúlnunk. Aztán következett a nyíregyházi evangélikus iskola, aminek alapítási körülményei közismertek és nem dúskálnak a javakban. Szintén számítógépet kaptak tőlünk, ami - mert számítógépes szakot is indítottak - nélkülözhetetlen volt a számukra. Igyekeztünk korszerű gépeket beszerezni, IBM kompatibilis gépeket vásároltunk a 300-as sorozatból, színes monitorral, úgy gondoljuk, hogy ezek nagy mértékben segítik az iskolákban folyó oktatást.- A Keresztényekért Alapítvány miből fedezi kiadásait, hiszen egy számítógép árát sem fedezi az alaptőke?- Kezdettől fogva az volt a szándékunk, hogy az alaptőke érintetlenül maradjon. Ma már egyre nehezebb támogatókat találni, mert az elszegényedés egyre nagyobb mértéket ölt, és a vállalkozói terhek mellett adományozásra már nem nagyon futja az embereknek, de szerencsénkre akadtak szponzorok, akik önzetlenül felajánlották számunkra a gépek beszerzéséhez szükséges összeget. És hát pályázunk különféle támogatások elnyeréséért.- Kik a tagjai az alapítvány kuratóriumának, és hogyan döntenek egy-egy adomány sorsáról?-Dr. Kapitány József né, az alapítvány titkára, Bugarin- Horváth István és jómagam. Szigorú szabályai vannak az alapítványok munkájának, amiket nemcsak az APEH, de az ügyészség is felügyel. Minden döntésünkről, ülésünkről jegyzőkönyvet készítünk, és határozatainkat még a minisztériumnak is megküldjük.- Csak számítógép-beszerzésben segítenek az iskoláknak?- Nem. Támogatjuk a gyerekek táboroztatását is. Különösen akkor, ha valamilyen felkészítő táborról van szó. Sok gyerek kénytelen az egész nyarat a négy fal között tölteni, mert szüleiknek nem telik nyaralásra. Kisebb összegeket fordítunk kulturális megmozdulásokra. Segítettük a kárpátaljai Técsőn rendezett szavalóversenyt is. A Keresztényekért Alapítvány szeretne a határainkon túl élő magyarokon is segíteni, de sajnos vagyona véges. Amikor közhírré tettük létezésünket, nagyon sokan jelentkeztek támogatásért, akiket fájó szívvel, de el kellett utasítanunk. Örülünk annak, ha szűkebb környezetünkben, a válságterületnek számító Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében működő intézmények helyzetén tudunk valamit változtatni. Racskó Tibor: Anyátlanul Ha van támogató, szól a tárogató „Ez a műsor egy álom volt nekünk” pedagógusként magával ragadta fiatal közönségét. Örömünket és elismerésünket fejezzük ki Önnek és cégének, hogy egy ilyen műsor támogatására vállalkoztak. Dienes János Nyírkárász: — Lehetőségünk nyílt megtekinteni a kor jellegzetes viseletét, fegyverét, és nem utolsósorban hangszerét, a tárogatót, amelyeket a gyerekek többsége még csak a tankönyvek lapjain láthatott. Nagy segítséget jelent a későbbiekben az ének- és irodalomórákon, hogy a tanulók élőben hallhatták megszólalni a tárogatót és a különböző kuruc nótákat. Nagy Erzsébet Tiszatelek: - A műsoridő után félve kérdeztem meg a fellépési díjat. A művész néhány prospektust nyújtott át, melynek hátlapján azonnal olvashattam a támogatókat. Tudom, Önök nélkül ez a műsor soha nem jutott volna el ilyen kis településre, mint a mienk. Mert hiába akarjuk a szépet, a jót, ha a szülők anyagi gondokkal küzdenek. Községünk felnőtt lakosságának 80 százaléka munkanélküli. Az iskola örül, ha tud működni. Mi még színházban sem voltunk soha. Ez a műsor egy álom volt nekünk. * * * Vége a tanévnek, vége a sorozat első részének. Június 14- én a franciaországi Bordeaux- ba utazik Nagy Csaba, ott egy fesztiválon lép fel 21-éig a magyar kultúra képviseletében. Június 28-29-én Szerencsen, a Rákóczi-várban szólal meg a hangszer, s lesznek további fellépések Tihanytól a német Giesen-ig. Ősszel pedig a tervek szerint folytatódik a hangversenysorozat. Üdv érte a mecénásoknak! Egy hányatott sorsú, a történelem folyamán olykor dicsőített, máskor kiátkozott, üldözött hangszer ismételt újjászületésének lehetünk tanúi, amit más megközelítésben úgy is értelmezhetünk: végre találkozik a mecénás és a művész, azaz a pénz és a kultúra, mindnyájunk épülésére és gyönyörűségére. Erről szól egy csodálatos történet. A Nyíregyházán élő, immár világhírű tárogatóművész, Nagy Csaba neve lassanként fogalommá válik, ha a hangszerről szó esik. A legrangosabb nemzeti ünnepekre egyre többször hívják meg, hogy a páratlan hangzású instrumentum megszólaltatásával is emelje a rendezvény színvonalát. Lemezeire fölvette a zeneirodalomnak azokat a gyöngyszemeit, amelyek oly brilliánsan érvényesülnek a tárogató hangján, különösen jellegzetesek a kuruc kor dallamai a hangszer első fénykorából. Baraksó Erzsébet (Új Kelet) A tavalyi tárogatós világtalálkozón, amelynek Vaja adott otthont, a művész, illetve a Rákóczi Tárogató Egyesület szervezésében találkozott nyolcvan tárogatós Európa több országából és Amerikából is. E világtalálkozó időpontja nem volt véletlen, egybeesett a tárogató újjászületésének 100. évfordulójával, ugyanis a millenniumra, 1896-ra készült el a megújított, Schunda-féle tárogató. (Csak zárójelben jegyezzük meg: ma a Hammer- schmidt-tárogatókat gyártó német cégnél Nagy Csaba a hangszer „minőségi ellenőre”.) * * * Azon a világtalálkozón már szóba került, jó lenne a hangszert népszerűsítő előadás- sorozatot szervezni 1996 és 2000 között, amely mint egy híd, összekötné a hangszer feltámadása és államiságunk jubileumi évfordulóit. Jó lenne, de hogyan? Ahhoz támogató kellene, olyan személy, cég, aki és amely felvállalja ezt az egyszerre nemzeti, történelmi, művészeti ügyet. De ezt már halljuk tovább az előadóművésztől.- Sárospatakon hallott engem játszani Fodor István, az ERICSSON elnök-vezérigazgatója, és ígéretet tett a támogatásáról. Eleinte azt gondoltam, ez is olyan ígéret, mint a többi, azonban hamarosan konkrét folytatás következett, mert elkészült a hangszert bemutató, igen igényes kivitelű ismertető füzet az ERICSSON költségén. Az minden általános iskolába eljutott vagy eljut, én pedig a cég, illetve a WESTEL támogatásával a négy év alatt bejárom az országot. Rendhagyó órákat tartok az iskolákban, többek között olyan településeken, ahol 10-15 éve nem volt hasonló program, s ma olyan ajánlatokat kapnak fellépő művészektől, amit nem tudnak megfizetni. Az a tapasztalatom, hogy az élő előadás magával hordoz egy olyan kapcsolatteremtési lehetőséget, ami mással - TV, video - nem pótolható. Egy jó előadás élményét hosszú éveken át megőrzi az emlékezet. A most zárult 1996/97-es tanévben az előadások 90 százalékát a mi megyénkben tartottam, egyebek között a világvégi szatmári kicsi falvakban. Ezt azért említem külön, mért Fodor István is arról a vidékről származik, az édesapja tanító volt, és úgy érzi, hogy azoknak a határszéli gyerekeknek, akik hátrányos helyzetben, nehéz körülmények között élnek, ugyanolyan joguk van a művészeti élményhez, mint a fővárosiaknak. Az én műsoromat erre alkalmasnak találta, ezért támogat. * * * A fogadtatás szinte mindenhol egyforma: telt ház, kíváncsi tekintetek, hiszen a legtöbben még nem is láttak tárogatót. S amikor a Hej Rákóczi, Bercsényi... felhangzik az érces hangú fúvóson, rendszerint megtörténik a csoda: a nagy találkozás a művészet világával, amit nem lehet elfelejteni soha. Ennek illusztrálására néhány levélből idézünk pár sort. Iskolaigazgatók írták Fodor Istvánnak. Kovács Csaba Nyírtura: — Mai rohanó világunkban különösen fontos, hogy a felnövekvő nemzedék megismerje múltunkat és ebben lévő értékeinket. Mindez részét kell hogy képezze a hazafias nevelésnek. Minderről persze nem „divat” manapság beszélni. Dr. Bárány János igazgató és Kocsis Gáborné Nagy Csilla tanár, Nyírpazony: - Tanulóink fokozott várakozással fogadták a művészt, mivel ezzel a hangszerrel s e formabontó órával még nem találkoztak. Nagy Csaba igen érdekesen mutatta be hangszerét s azt a kort, melyben Magyarországon először használták a tárogatót. Színesítette foglalkozását színpadi jelmezzel, s a gyermekek meglévő ismereteit használva, őket is bevonta az egyszerű, könnyed előadásmódú, mégis sok ismeretet közlő előadásba. Hubicsák Béla Ramocsa- háza: - A műsor igen színvonalas, tanulóink számára is lenyűgöző volt. Természetesen ebben az előadónak igen nagy szerepe volt, aki igazi Magas lóról Palotai István (Új Kelet) „Fogjuk meg egymás kezét és nézzünk szembe a valósággal. Együtt talán kevésbé ijesztő...” - mondotta egykor Gobbi Hilda, és bár akkoriban a színészek és a színészet helyzetére utalt, nem pedig a fesztiválokra, mégsem hiszem, hogy létezhet gondolat manapság, ami ezen a téren is aktuálisabb lenne. Színházi fesztiválok. Ilyenek és olyanok, itt és ott, harsogó kínálattal, na- gyobbnál nagyobb mellényekkel, mintha mi lennénk a színházművészet Csimborasszói, mintha itt lenne a Brodway, a Quartier Latin és még csak a jóisten tudja, hogy micsoda... Alternatív Színházi Fesztivál, Nemzetközi Színházi Fesztivál, Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, Szegedi Magyar Színházi Fesztivál - természetesen a határon „belüliek” számára, és a többi és a többi. Mintha ez az egész nem egy és ugyanaz lenne. Pontosabban kellene lennie... Mintha a határon túli magyar színházak nem is igazi magyar színházak lennének, csak valamilyen támogatandó „izék”, amiknek ugyan tapsolunk, mert így diktálja a nemzeti hevület, de azt, hogy mondjuk a szegedi magyar színházi fesztiválon részt vehessenek, azt már nem... Az már egy kicsit — hogy is mondjam - snassz. Fel nem foghatom, hogy hol a művészi alázat, hol a testvériség? Vagy talán komolyan azt hiszik a magyar színházi élet ügyeletes zsenijei Pestről, Kaposvárról, Szolnokról, hogy egyetlen fillérrel is többet érnek, mint Kárpátalja bármelyik segédszínésze? Nem érnek többet! Mert a teátrum nem dicsfény és duzzadó bukszák kérdése, hanem szolgálat! És minél nehezebb a szolgálat, annál több tisztelet jár érte! Nem lenézés és jópofáskodás vagy baráti vállveregetés! Inkább restelkedniük kellene a sztároknak, mint nagyképűsködniük! Inkább ingyen elutazni a végekre, mintsem zsíros haknikon rázni a farukat. Mindamellett, hogy ez a kasztokra osztott magyar színházifesztivál-élel alkalmatlan is a teljes kép felmutatására, még megvan az az „előőnye” is, hogy sokkal drágább, mint egy egységes és nagy seregszemle... Félreértés ne essék, nem a szervezőkkel van a probléma. Egészen biztos vagyok benne, hogy elküldik ők az értesítéseket és kérik a jelentkezését a „nagy” magyar színházaknak, csakhogy azoknak derogál eljönni. Pedig bizony rájuk férne! Tanulhatnának egy kis szakmai alázatot, tiszta, szép magyar beszédet és nemes, egyszerű színjátszást! Szolgálatot!
