Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-22 / 117. szám

I I Labdarúgás 1997. má jus 22., csütörtök 11 K. T. (Új Kelet) _ Végső harcra készül a Ti- szalök. A tét: megkapasz­kodni a megyei első osztály­ban. Ha nem sikerül... no de erre gondolni sem akar sen­ki. Legkevésbé a futballklub vezetése. Mi több: az együt­tes elöljárói nagyszabású tervet dolgoztak ki az utol­só öt meccsre. És váltottak. Megváltak az edzőtől, vala­mint egy játékostól. Utóbbi a legnagyobb név volt (ed­dig...) a keretben. Nos tehát, a tiszalökiek el­köszöntek Kulcsár Sándor­tól, méghozzá békében.- Elsősorban anyagi okok miatt került sor a szakításra. Kulcsár Sándor Szerencsről járt át hozzánk, ami ugyebár költséges megoldás. Ráadá­sul hét közben három-négy embernek tartott edzési - ennyien jelentek meg. Ezért döntöttünk úgy, hogy a bajnokság hátralévő részében Szabó Pál vezeti majd a fog­lalkozásokat, aki középpályás­ként szerepel a csapatban - közölte Király Bertalan elnök. Szabó Pál nem egyedül viszi bőrét a vásárra: a soros mérkő­zés előtt az összeállításba „beleszólhat” a csapattárs, Péntek Miklós. Ők ketten dugják össze fejüket a kezdő tizenegy kijelölésekor. Ugyancsak aTiszalökkel kapcsolatos információ, hogy Nagy Lajos további szolgá­lataitól eltekint a klub. Az indok szerint a csatár tíz mérkőzésen egyszer sem ta­lált a kapuba, jóllehet emiatt igazolták télen Taktahar- kányból. Azért pedig, hogy a játékosokat „rásegítsék” a minél jobb eredmények el­érésre, a vezetők pénzt dob­tak fel a bajnoki finisre. Ez a bizonyos összeg a bennma­radás megvalósulása esetén üli a fiúk markát... Gázolt a Korona A nyíregyházi városi kis­pályás labdarúgó-bajnok­ság eredményei, Jonatán Rádió „A” csoport: Volán- John-Bull Korona 3-7, Iso- bau-Borbánya-Iposz 2-2, Sza- bics SC-Nyír-Flop FC 3-1, Dunapack Rt.—Argentum FC 1-10, Marsó Kft.-Bőrdisz- mű-M.R.F.K. 4-1, Elektro- net-Orfeusz 2-0. Gála Center „B” csoport: Taurus SC-Brazil SC 0-6, Gubek Bt—Lokomotív SE 1-2, Vectigália—Nyír Agro Kft 1-4, Alpin Salewa—Tér­info 1-7, Bartha Team-Mira­ge FC 0-2, Camel-Spirodent- Perfckt Baráti Kör 5-4. Nyír-Flop „C” csoport: Megyei Önkormányzat—Koós FC 0-2, Aladin SE Nyír­szőllős-Termi 1-6, Szabolcs- lej—Guriga SE 8-0, Határos Kfl-Casino I. 3-2, Sasok SC- Voesl Alpin 2-2, Old Boys Tokaj-Jocelyne 9-2. Nyír-Flop „D” csoport: Kertváros—Foci Zig 2-7, Sza- tc Nagykálló—Pepita FC 6-3, Ovit-Nyírtávhő—Gergely Tii- zép kemecSe 3-2, East Cre- dil-Bakosi Sport 1-6, Boksz Borsodi Sör Kft.-Zebrák Nagy­kálló 0-3, Drink Team-OTP Bank 1-2. Kutykó Sportbolt „E” csoport: Eko Kft.-Gönczy SE 2-1, Start SC-Örökösföld 1-5, Tákisz-Szabolcstej Old Boys 0-4, Drink Bulls-Ca- sino II. 1-3, Tudlik SC-Cha- ron Trade FC 3-1, Argentum FC II.-Atlanta FC 2-1. A Csoma-ügy többé nem ügy! L. Tóth Lajos (Uj Kelet) Az átszervezések miatt nin­csenek kiesők a jelenlegi har­madosztályban, magyarán akár­hány pontot levonhattak vol­na a Rakamazi Spartacustól, a csapat így is, úgy is tagja lett volna az 1997/98. évi NB III mezőnyének. Ám a precedens értékű ügy kimenetele erkölcsi szempontból sem lehetett mel­lékes a klub számára. A kép kitisztult, az MLSZ átigazolá­si bizottsága (Kornis István el­nök aláírásával) a következő határozatot hozta: „A Rakamazi SSK kérelem­mel fordult az Magyar Labda­Faxot kapott a rakamazi klub! A technika vívmánya ezút­tal a Tisza-partiak diadalát közölte, akik igazukat keres­ték és megtalálták. A lerágott csont, a Csoma-ügy a leg­magasabb fórumig jutott, az MLSZ pedig kiadta az ukázt: szó nincs pontlevonásról, hiába óvott jogosulatlan já­tékra hivatkozva a Tiszaújváros, a Borsodi Volán, az Ózd és a Szikszó. Nem kell tehát átrendezni az NB III Tisza- csoport tabelláját... rúgó Szövetséghez, hogy Cso­rna Dezső román állampolgár­ságú igazolt labdarúgójukkal kapcsolatban játékjogosullság megállapítása érdekében dönt­sünk. A Bizottság 1997. május 15-én a rendelkezésre álló do­kumentumokat megvizsgálta, és megállapította, hogy Csorna Dezső 1990-ben került Ma­gyarországra, ahol a Kőbányai Sörgyár csapatához igazolták le. A Rakamazi SSK 1991-ben a Kőbányai Sörgyártól a lab­darúgót átigazolta, azóta folya­matosan a sportkörben szere­pel a labdarúgó. A Bizottság megállapította, hogy a FIFA IV. 7. cikkely (4) bekezdésében foglaltakra fi­gyelemmel Csorna Dezső labdarúgó 1992. május 1 I- étől játékengedélyét és já- tékjogosultságál folyama­tosnak, jelenleg is érvé­nyesnek ismeri el. A labda­rúgó ennek alapján a Ra­kamazi SSK-ban a fenti időtől kezdődően jogosul­tan szerepelt. Ezen határo­zat a játékengedélyéi is pó­tolja. A határozatban fog­laltak ellen a kézhez vé­teltől számított nyolc na­pon belül - a fellebbezési díj egyidejű befizetésével - fellebbezésnek van helye az MLSZ Fellebbvitcli Bizott­ságához.” Kicska: Nem úgy vagyok vele, mint Garami... Munkatársunktól Megyei II. osztály, 25. forduló Félelem a 9-1 előtt! Döntöttek a testvérek A forduló rangadója volt a Dona-Trade csoportban: Kálló- semjén—Apagy. A listavezető fogadta a harmadik helyezet­tet. 2-0-ra nyert a Semjén, mi­vel a rivális Tuzsér botlott Kótajban, a tabella „tetején” nőtt a különbség. Öt pont az éllovas előnye... — Messze még a vége, koránt­sem érezhetjük magunkat nye­regben - vélekedett Katona György, a semjéniek edzője. - Fontos volt az apagyiak elleni siker, ráadásul kapóra jött a tuzsériak veresége. Nulla-nul­lával fordultunk, aztán a kél testvér, Molnár Zsolt és László betalált, ezzel mienk lett a há­rom pont. Ha ilyen játékot pro­dukálunk a későbbiekben, ak­kor nem lehet gond. Minden meccs más, épp ezért nehéz hajrá elé nézünk... Várható eredménynek tűnt, ám a siker mértéke mindenkép­pen meghökkentő... Jánkmaj- tis csapata 9-1-re eltángálta a balkányi együttest. Vajon mi­nek tulajdonítható a 2. sz. cso­port első helyezettjének hatal­mas fölénye a forduló előtt még ötödik helyen álló ellenféllel szemben? — Bevallom, féltem a meccs­től - árulta el Kicska Attila, a jánkmajtisiak edzője. - Az első öt percben két gólt értünk cl, ami alaposan megrogyasz- totta a balkányiakat. Aztán hengereltünk. 6-0 után szépí­tettek, végig kézben tartottuk a mérkőzést. Volt, van önbi­zalmunk, ami mindenképpen biztató tény. Nem úgy vagyok vele, mint Garami, az MTK mestere. Ő azt mondja, hogy noha pontszámok alapján baj­nokoknak tekinthetők, azért még meg kell várni a végét, akármiért levonhatnak tőlük pontokat. Akkora az elő­nyünk, hogy szerintem nyu­godtak lehetünk, a bajnoki cí­met már semelyik csapat nem veheti el tőlünk. Bélteki bravúr A magabiztosan menetelő nyírlugosiak otthonukban 2-0- ra maradtak alul a nyírbél- tekiekkel szemben. Ez aztán meglepetés! Annak, aki nem látta a kilencven percet...- Állítom, az eredmény hízelgő a helyiek számára - említette Hramcsák János, a béltekiek vezetőségi tagja. - Korábban rendre megver­tek bennünket a lugosiak, most is fogadkozlak, hogy megszórják csapatunkat. Nem így lett... Előzetesen úgy véltük, a döntetlen is siker részünkre, aztán evés közben megjött az étvá­gyunk. Nagy F. és Komáro­mi révén nyertünk, de az egész együttesnek kijár a dicséret. Megjegyzem: a két klub közölt jó a vi­szony, amit a meccs utáni közös koccintás is bizo­nyít... Jegyelővétel A Nyíregyházi FC értesí­ti a szurkolókat, hogy má­tól megkezdi a jegyárusí­tást a szombati, NYFC- Diósgyó'r NB Il-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésre. Az érdeklődők csütörtök reg­gel nyolc órától a Városi Stadion Sóstói úti teherpor- ta-bejáratánál vásárolhat­ják meg elővételben belé­pőjüket. Megyei II. osztályú ifjúsági bajnoki labdarúgó-mérkő­zések eredményei, Dona-Trade csoport: Nyíribrony-Jéke 5-0, Komoró-Nyírtura 3-0, Kállósemjén-Apagy 3-3, Kálmánháza-Kcmecse 1 -0, Ajak-Napkor 6-2, Kótaj-Tuzsér 2- 1, Kárpát-Hús Volán-Anarcs 4-0. Pócspclri-Dombrád 7-4. 2. számú csoport: Biri-Nyírvasvári 3-4, Jánkmajlis-Balkány 1- 7, Vaja-Tarpa 10-0, Nyírlugos-Nyírbéltek 3-0, Tiszabccs- Nyírmada 3-3, Encsencs-Ópályi 2-1, Olcsva-Nagyecsed 3-3, Tiszamenti SE-Hodász 1 -1. A vásárosnaményi városkörzeti bajnokság eredményei: Jánd-Gulács 2-1, Vitka-Beregsurány 5-1, Tákos-Nagyvarsány 2- 0, Gelénes—Kisvarsány 3-2, Tiszaadony-Tiszaszalka 1-4, Aranyosapáti-Pusztadobos 0-5, Beregdaróc-Gyürc 8-0. A bajnokság állása: A hátországból jelentjük 1. Tiszaszalka 20 15 3 2 81-23 48 2. Pusztadobos 20 15 2 3 67-24 47 3. Beregdaróc 20 13 4 3 54-23 43 4. Jánd 20 13 3 4 60-22 42 5. Nagyvarsány 21 12 5 4 70-36 41 6. Tákos 20 10 3 7 50-27 33 7. Vitka 20 9 3 8 39-33 30 8. Kisvarsány 20 9 1 10 41-48 28 9. Tiszaadony 21 8 3 10 49-42 27 10. Aranyosapáti 20 5 3 12 31-50 18 11. Beregsurány 20 3 1 16 31-83 10 12. Gelénes 21 2 2 17 19-95 8 13. Gulács 20­3 17 17-71 3 A Gyüre eredménye nem számít be a bajnokságba. A mátészalkai városkörzeti bajnokság eredményei, I. osztály: Fábiánháza-Kocsord 3-2, Szamosszeg-Rohod 1-2, Nyúparasznya- Pátyod l-l,Porcsalma-Ura l-2,Ököritófülpös-Jármi 1-3 (!). A bajnokság állása: II. osztály: Csengcrújfalu-Nagydobos 2-2, Gébcrjén-Őr 9-1, Mátészalka Kisebbség-Tiborszállás 2-0. A középszabolcsi városkörzeti bajnokság eredményei, 1. osz­tály: Kék-Nyírpazony 2-2, Nyírbogdány-Magy 3-0, Belegrád- Vasmegyer 0-0, Bököny-Nyírlét 2-2, Nagycserkesz-Tiszabercel 1-0, Tiszatelck-Buj 1-2, Oros-Nyírtelek 1-7. A bajnokság állása: 1. Nyírtelek 2. Vasmegyer 3. Oros 4. Nagycserkesz 5. Nyírpazony 6. Tiszabercel 7. Tiszadob* 8. Búj 9. Beiegrád 10. Nyírbogdány 11. Nyírtét 12. Bököny 13. Kék* 14. Tiszatelek 15. Magy A Tiszadob és a Kék csapatától 3 büntetőpont levonva. II. osztály: Bcszterec-Borzsova 3-1, Nyírtelek Szabadidő SE- Érpatak 2-1, Frimex Tiszanagyfalu-Sényő 2-2, MG. Főiskola-Szé­kely 5-1, Gcszteréd-Bashalom 1-0, Ramocsaháza-Tiszadada 3-3. A fehérgyarmati városkörzeti bajnokság eredményei, I. osztály: Panyola-Méhtelek 0-2, Csaholc-Penyigc 3-3, Kölcsc- Nagyszekeres 2-0, Olcsvaapáti-Tunyogmatolcs 0-1, Szamos- sályi-Gacsály 1-2, Vámosoroszi-Tiszakóród 1-0. A bajnokság állása: 24 19 2 3 73-14 59 25 15 8 2 57-20 53 24 14 3 7 67-33 45 24 11 8 5 40-19 41 24 10 8 6 48-32 38 24 10 4 10 42-47 34 24 11 4 9 50-40 34 24 9 7 8 41-50 34 25 9 3 13 28-37 30 25 9 2 14 40-44 29 24 8 3 13 36-44 27 24 6 7 11 39-54 25 25 7 2 16 35-60 20 24 5 2 17 29-78 17 24 5 1 18 17-58 16 1. Tunyogmatolcs 24 18 4 2 65-20 58 2. Vámosoroszi 23 11 7 5 42-23 40 3. Gacsály** 23 1 1 7 5 37-26 37 4. Kölese 23 11 3 9 44-41 36 5. Penyige 24 9 8 7 53-43 35 6. Nagyszekeres 24 9 6 9 48-39 33 7. Panyola 23 ■ 9 6 8 51-44 33 8. Tiszakóród 23 9 4 10 36-36 31 9. Szatmárcseke 23 9 4 10 58-68 31 10. Csaholc 23 8 6 9 41-42 30 11. Olcsvaapáti 23 7 5 11 42-56 26 12. Méhtelek** 24 7 7 10 25-43 25 13. Szamossályi 23 4 10 9 30-33 22 14. Nábrád 23 5 4 15 39-66 19 15. Gyügye 23 4 5 14 29-60 17 A Gacsály cs a Méhtelek csapatától 3 büntetőpont levonva Ifjúságiak: Panyola-Méhtelek 1-0, Csaholc-Penyige 3-3, Kölcse-Nagyszekeres 9-0, Szatmárcseke-Nábrád 7-1, Olcsvaapáti-Tunyogmatolcs 0-6, Szamossályi-Gacsály 3-8, Vámosoroszi-Tiszakóród 5-2. II. osztály: Fülesd-Csegöld 1-2, Szamosújlak-Cégény- dányád 5-3, Csengersima-Tisztaberek 1-2, Botpalád-Sonkád 2-1, Kisar-Nagyar 3-0, Kömörő-Uszka-Magosliget 8-1, Hermánszeg-Rozsály 3-1. A bajnokság állása: 1. Ököritófülpös 17 15 1 1 64-12 46 2. Rohod 17 12 4 1 40-16 40 3. Jármi 18 12 3 3 47-18 39 4. Kocsord 17 10 2 5 39-19 32 5. Ura 18 8 . 4 6 28-25 28 6. Fábiánháza 18 6 1 11 31-53 19 7. Tyúkod 17 4 4 9 32-43 16 8. Nyírparasznya 17 4 4 9 22-42 16 9. Szamosszeg 17 4 1 12 20-49 13 10. Porcsalma 17 2 5 10 20-43 11 11. Pátyod 17 2 3 12 19-40 9 A bajnokság állása: 1. Kisar 23 16 4 3 78-24 52 1. Nyírtelek Sz. SE 22 16 2 4 63-33 50 2. Szamosújlak 23 16 3 4 79-35 51 2. Mg. Főiskola 22 16 2 4 68-39 50 3. Botpalád 23 14 3 6 61-37 45 3. Tiszadada 23 15 3 5 70-30 48 4. Tisztaberek 23 13 2 8 67-34 41 4. Bashalom 22 13 2 7 47-26 41 5. Kömörő 23 13 2 8 58-48 41 5. Tiszanagyfalu 23 10 6 7 39-36 36 6. Csegöld 23 13 1 9 61-43 40 6. Tiszaeszlár 22 9 5 • 8 41-31 32 7. Csengersima 23 13­10 52-39 39 7. Borzsova 22 9 4 9 56-51 31 8. Rozsály 23 11 2 10 50-59 35 8. Érpatak 22 8 3 11 35-43 27 9. Sonkád 23 9 2 12 39-49 29 9. Geszteréd 22 8 2 12 35-55 26 10. Nagyar 23 8 4 11 37-50 28 10. Sényő 22 4 8 10 32-63 20 11. Fülesd 23 8 2 13 55-60 26 11. Beszterec 22 4 5 13 30-48 17 12. Cégénydányád 22 6 4 13 33-61 22 12. Ramocsaháza 22 4 4 14 40-60 16 13. Herrn ánszeg 23 5 2 16 39-91 17 13. Székely 22 3 3 16 20-62 12 14. Uszka-M. liget 23 1­22 24-114 3 Löki „zakó” ellen - Szabó!

Next

/
Oldalképek
Tartalom