Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-10 / 108. szám
Megyei krónika 1997. május 10., szombat Segítség a sérülteknek A földtulajdonlás időzített bomba K. Z. (Új Kelet)_____ „Egy száguldozó motoros bicikliző gyermekek közé hajtott, és megállás nélkül továbbszáguldott. Egy eszméletlen és egy csonttöréses, artériás vérzéses sérült maradt a helyszínen.” E tragikus történet bármikor és bárhol előfordulhatna. Tegnap azonban a helyszín a Vöröskereszt megyei vezetői által szervezett vetélkedő egyik állomása volt. Nyíregyházán, a Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Diákotthonban az enyhe fokon sérült gyermekek mérkőztek egymással négy megyéből, Hajdú-Bi- har, Heves, Jász-Nagykun- Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg 2-2 csapattal. A zsűri tagjai már a tanulók bemutatkozását is pontozták. A kisdiákok elméletben és gyakorlatban adtak számot az elsősegélynyújtásról, a csecsemőápolásról és az egészséges életmódról megszerzett ismereteikről. A versenyt a kisvárdai 6. Számú Általános Iskola nyerte, a második helyen a hajdúböszörményi 9. Számú Általános Iskola, a harmadikon az egri Napközi Otthonos Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon tanulói végeztek. A helyezések az országos listát is jelentik, hiszen csak az említett négy megyében szerveztek a Vöröskereszt vezetői az enyhe fokon sérült gyermekeknek vetélkedőt. Kórházak a XXL században Berki Antal (Új Kelet) Sajtótájékoztatón ismertették pénteken Nyíregyházán a SMS (Shared Medical Systems) Hungária Kft. vezetői az amerikai érdekeltségű, elektronikai rendszerekkel foglalkozó cég magyarországi tevékenységét. Bevezetőjében Kozma Elemér elmondta, hogy a kft. 1994- ben telepedett meg Magyar- országon, és azóta 14 kórházzal állnak üzleti kapcsolatban. A világon 2500 kórházban használják a CLINICOM® PLUSZ számítógépes integrált kórházi információs rendszereket. Európa 16 országának mintegy 600 kórházában működik eredményesen a CLINICOM-hálózat. Dévényi Dömötör marketingigazgató arról beszélt; cége szeretne bekapcsolódni abba az összesen 25 millió dolláros világbanki programba, amelynek célja, hogy 26 pályázaton nyertes kórház információs hálózatát kiépítsék. Külön öröm számunkra, hogy a nyertesek között mind az öt Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei kórház szerepel. A pályázatokat minden kórház maga készítette el, de a pályaművek egységesítése Daragó László nevéhez fűződik. A fejlesztés nagy valószínűséggel a jövő év elején kezdődik, és a SMS Hungária Kft. tevékenységi körébe az ilyen rendszerek kiépítése tartozik. Agrárfórum a jövő megyei mezőgazdaságáról A Nemzeti Agrárprogramról, részeként az agrártámogatási rendszer forrásoldalának növeléséről, az európai uniós (EU) csatlakozás mérsékeltebb megítéléséről, a szövetkezeti és magán földtulajdoni kérdésekről, valamint a piaci információk biztonságáról volt szó a nyíregyházi növény-egészségügyi állomáson rendezett pénteki agrárfórumon, amelyen a vitaindító előadást dr. Nagy Frigyes miniszter tartotta. Vitéz Péter (Új Kelet) ____ A mezőgazdasági szektort jellemző magas tőkeigény, fokozott kockázat, valamint a hosz- szú ráfordításmegtérülési idő ellenére az agrárium, a mainál eredmény-koncentrikusabban, hatékonyabban történő támogatása a legjobb adófizetői pénzből történő befektetés. Dr. Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter szerint amiatt, mert a jövedelem-termelőképesség javulásával a gazdálkodók megtalálják a számításukat, s akkor az állam jelentős összegű munkanélküli segély, járulék és Túlélés Új Kelet-információ A zord idő nem törte meg tegnap reggel a Nagykálló melletti Harangodon a kilenc általános iskola és a négy középfokú intézmény csapatának tagjait. A tanulók lelkesen, teljes erőbedobással vettek részt a polgári védelem által szervezett, felmenő rendszerű vetélkedősorozat megyei döntőjén. A diákok általános műveltségükről és szakirányú ismereteikről tesztlapokon adtak számot, amit erőt próbáló gyakorlati feladatok követtek. A rendőrök a kerékpár-ügyességi versenyt, a mentősök az elsősegélynyújtást, a tűzoltók a fecskendő vízsugarával a célzást figyelték árgus szemekkel. A polgári védelmi parancsnokság munkatársai a szervezetnek a veszélyhelyzeteket felderítő csoportja feladatairól, járművük felszereléséről kérdeztek. Egy rendkívüli helyzetre gondolva túlélési csomagot is össze kellett állítaniuk a fiatal pv-seknek, a védőruhát és a gázálarcot is szabályosan magukra kellett ölteni. Izgalmas feladat volt egy radioaktív izotóp szennyezettségének meghatározása. A küzdelem után a pontok összeszámolása alapján Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét az országos döntőben a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola és a nyírbátori Báthory István Gimnázium csapata képviseli. egyéb szociális támogatás fizetést megtakarít. A támogatási tervekről szólva a miniszter leszögezte: a hamarosan törvénnyé formálódó sok építő jellegű javaslattal kiegészített agrárprogram előirányozza a rászorultsági elosztási alapú, megközelítőleg 200 milliárd forintos éves támogatási szintet, amelyből 140milliárda Világkereskedelmi Szervezet követelésének megfelelően a termelői oldalra átcsoportosított közvetlen, valamint a munkaügyi, a területfejlesztési és a vízügyi tárcák vidék- fejlesztési támogatási alapjaiból állna, megfejelve egy 50 milliárFekete Tibor (Új Kelet) Ma a gyermekek harminc százaléka depressziós, amiért elsősorban a tévé hibáztatható - hangsúlyozta dr. Velkei László gyermekorvos azon a szakmai konferencián, amelyet a TIT megyei szervezete rendezett pénteken a megyeszékhelyen. A hiba nem a készülékekben van, hanem a tévénézési szokásainkban. Kényelmesebb a szülőnek kerülni a konfliktust, és inkább beleegyezően tudomásul veszi, hogy kisgyermeke is olyan filmeket néz, amelyek egyáltalán nem neki valók. A drog, az alkohol vagy a dohányzás már ismert egészségkárosító szenvedélyek, a túlzott tévé- vagy videonézés. esetleg a játékszenvedély még a köztudatban nem eléggé ismert szenvedélybetegségek. Károsító hatását hoszszabb idő alatt fejti ki, de legalább olyan mély dós kedvező kamatozású forgóeszköz hitellel, s mégszigorodó ellenőrzési rendszerrel. Az EU-csatlakozás kérdését túllihegettnek ítélte a miniszter, mivel Brüsszel határozottan kifejtette: pénzzel, tanácsadással segít, de a belgazdaságot Magyar- országnak kell fejlesztenie. Az ehhez tartozó külföldi földfelvá- sárlással kapcsolatos félelmeket alaptalannak minősítette a miniszter, s leszögezte: a pártok, a szakértők és a minisztérium is határozottan ellenzi a földek privatizálását. A belföldi földtulajdoni kérdés várhatóan a magyar agrárszektor időzített bombája lesz. A fórum résztvevői két pártra szakadtak: volt felszólaló, aki a szövetkezeti tulajdoszerzés, volt, aki a magánbirtokok mellett tört pálcát. A miniszter meglátása szerint meg lehet találi a megoldást, például úgy, hogy a tenyész- szövetkezetek szigorú megkötésekkel vásárolhassanak legelőt. nyomokat hagy, mint az ismer-, tebb narkotikumok. A konferencián megjelent pedagógusok. orvosok és a kultúra területén dolgozó szakemberek előadást hallhattak napjaink mentálhigiénés gondjairól, a drogfogyasztás jelenlegi helyzetéről és az ezzel összefüggő teendőkről. Mint azt egy hozzászóló háziorvos meg is jegyezte, ma már a tanácsadásokon nem a mindennapi fürdetésre kellene felhívni a figyelmet, hanem az újkeletű egészségkárosító hatások kiküszöbölésére kellene megtanítani a szülőket. Ehhez minden ügyféllel legalább negyedórát kellene foglalkozni, erre azonban nincs idő. Az ankét végén kérdéseket lehetett feltenni az előadóknak. A hozzászólók csak megerősíteni tudták az elhangzottakat, és többnyire a programok módszertana felől érdeklődtek. Szenvedélybetegségek Lehet-e a cigányoknak esélye? Munkatársunktól A romák életkörülményei javítása érdekében rendeztek konferenciát tegnap Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatok képviselői. A szervezők a tanácskozás kezdetén nehezményezték, hogy a meghívás ellenére nem képviseltette magát az ország kormányzata, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal és az Országos Cigány Önkormányzat. A szervezet vezetői szerint a cigányság a legsanyarúbb helyzetben megyénkben van, a munkanélküliek aránya 70: 80 százalék. A romák is hozzájárulták kétkezi munkájukkal az ország építéséhez, ennek ellenére nincs a kormánynak szándéka és programja a cigányság helyzetének javítására. Bányász János dr. ország- gyűlési képviselő (MSZP) érdeklődésünkre elmondta, hogy az említett réteg sorsát politikai és gazdasági oldalról is meg lehet közelíteni. A pártok közül az SZDSZ és az MSZP vállalta fel, hogy cigány képviselőket juttat be a parlamentbe. A roma érdekvédelmi szervezetek elsősorban családi alapon szervezkednek, így nem tudják ellátni megfelelően feladataikat, A gazdasági átala- k új ást. a rend szcrvaltást magas munkanélküliségi ráta követte, amely a társadalom minden rétegét sújtja. Az önkormányzatok szociális földprogrammal, közhasznú foglalkoztatással és közmunkával próbáltak e gondon enyhíteni. A kormányzat és a parlament olyan jogszabályokat készített és fogadott el, amelyek a szociális ellátásban a rászorultság elvén alapulnak. Az oktatásban a kisebbségek állami normatív támogatására is lehetőség lesz. Ez azért is fontos, mert a cigányok munkába állásának esélyeit csökkenti az alacsony iskolai végzettség és az, hogy elsősorban elmaradt térségekben laknak. Újonc* szabadság Új Kelet-információ A megyei hadkiegészítő parancsnokság vezetői tájékoztatják az érintett ön- kormányzatok polgármestereit, jegyzőit, hogy a lakóhelyükről május 14- én, 15-én bevonuló újoncok május 16-án, a napi kiképzés után az alakulatok parancsnokaitól május 21-én takaródéig eltávozást kapnak. Érdeklődésünkre a Magyar Honvédség Vezérkari Főnökségén Békési Zoltán ezredes, a kiegészítési osztály vezetője elmondta, hogy a rendkívüli eltávozás a seregben és a határőrségnél összesen 9 ezer fiatalt érint. Lehetőség lett volna a behívási napol május 22-23-ra módosítani. A dolgozó sorköteles fiatalok azonban már leszámoltak munkahelyükön, így egy hétig a „levegőben lógtak volna”, nem lettek volna sehol jogviszonyban. A rendkívüli eltávozás Békési ezredes szerint nem jár többletkiadással a honvédségnél. Vetélkedő K. Z. (Új Kelet) _ Cigány tanulók háromnapos vetélkedője fejeződött be tegnap Nyíregyházán. a 13. Számú Általános Iskolában. Az elmúlt öt évben csak a városból, az elmúlt napokban már a megye több településéről több mint 10 iskolából 180 gyermek versengett. A megméretés vers- és prózamondás, valamint ének kategóriában volt. A roma tanulók számot adtak még matematika- és természetismereteikről. A tegnapi zárónap a sporté volt. ügyességi váltón és futballmérkőzéseken csaptak össze a verseny résztvevői. Tolmács nélkül Új Kelet-információ A holland kormány támogatásával az ország 5 régiójában képzik tovább az angolnyelv-tanárokaí. Térségünk kurzusa csütörtökön kezdődött Nyíregyházán. Az oktatás vezetője, dr. Rodnai Zsófia tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a holland kormány a támogatásra adott 17 millió forintot nem elveszett pénznek tekinti, az összeg a kommunikáció fejlesztését szolgálja. Az angol nyelv magyar tanárai az elsajátított módszerekkel a későbbiekben ugyanis a gazdasági szakembereket tanítják az üzleti nyelvre, hogy egy-egy tárgyaláson a protokolláris kifejezések használatán túl a megbeszélések aktív részesei lehessenek: tolmácsok nélkül gyorsabban köttetik az üzlet. H. Németh Katalin képeit tárták a gyerekek és az I érdeklődók elé az Apáczai Csere János gyakorló isko- 1 Iában Fotó: Racskó I