Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-05 / 103. szám
Falujáró 1997. május 5., hétfő Édes bor és disznótoros Kellemes illat árad Tóth Ferencék udvaráról. Nem csoda, hisz reggel disznóölés volt, déltájban már a hurkatöltésnél tartanak. Idős néni kavargalja a fakádban ízesített rizst, húsfélét, májat, amiből a fehérhurka készül.- Nem tartok én már sertéseket - mondja a házigazda.- Ebben a korban már kevesebb munkát tudok ellátni, mint hajdan. Megvettem egy száznegyven kilós jószágot, azt vágtuk le. Az unokaöcsém segített a munkában, ő jól érti, felvágta a jószágot, kiválogatta a húst, s már be is tettük a fagyasztóba. Két gyermekem van, ők is kapnak belőle. Fél évig újra lesz mit enni, nem kell húst vásárolni. Csirkét is nevelünk, vegyesen fogyasztunk disznóhúsból is meg a szárnyasból is. — A toros káposzta már délelőtt kisült, jó zsíros, porcos hús van hozzá! - kínálja a vendégeket Feri bácsi. Felesége máris hozza a tálat, fehér terílőt tesz a .szurkosabroszra. Friss kenyér, bor is jár hozzá.-Ebben a borban nincs egy deka cukor sem—mondja büszkén.- A barabási határnál termett, igazi édes borszőlő. Megmértük, húszfokos volt a cukortartalma. Senki nem hiszi, hogy létezik ilyen édes falusi bor. Büszke is vagyok rá nagyon! Közben készül a kolbász- nakvaló. Lassan, pontosan illesztik az egyszerű szerkezetre a belet, s töltik a kolbászt. Két ember lassú, összehangolt munkája kell hozzá. Közben az asszonyok mosogatnak, takarítanak, belet tisztítanak s darabolják a húsokat. Néhány óra múlva kóstolót visznek a rokonoknak, mert falun ezt így szokás. A ‘friss disznótorosból kapnak a szomszédok és ismerősök is. Mert Feri bácsi szavaival élve: ilyen finom már nem lesz a toros. A hűtőből kivéve már elveszti azt az ízt, amit a friss falatok még őriznek. Búcsúzáskor a kapuig kísér a gazda.- Nyolcvannégy éves vagyok, de a meccsre és az edzésekre még kijárok. Még akkor is megyek a csapattal, ha idegenben játszanak. Sokáig én voltam a falu sportigazgatója, s a sportról a nyolcvanon túl sem tudok lemondani. Friss kenyér helyett aszalt szilva A faluban legtovább Tóth Bertalanék használták a kemencét. Tizenöt éve, hogy Piroska néni nem sütött kenyeret. — Az anyósom nem volt hajlandó bolti kenyeret enni, ezért sütöttem sokáig a kemencében. A hajnali ébredések, a kemény munka, a dagasztás, a kelesztés, a tészta elnyújtása nagyon megterhelte az asszonyokat - mondja Piroska néni. - Ma már sokkal könnyebb. Hetente egyszer kellett sütni, télen ritkábban, mert sokáig elállt a kenyér, nyáron könynyebben száradt. Este megszitáltuk a lisztet, kovászt készítettünk. Régen krumplit is tettek bele, a régi-régi öregek meg komlós korpával kelesz- tették a mindennapit. Diós, mákos kalácsokat ebben készítettünk, lakodalmakra a fasírtot is itt sütötték. Ma már azt sem tudnám, mennyi ideig kell sülni a kenyérnek, kalácsnak. Ősszel szilvát aszalunk benne. Dióval töltve, finom a gyümölcslevesben. Van, aki főzés nélkül is megeszi. Egy véká- nyit megaszalunk, s adunk belőle a rokonságnak is. Az oldalt írta: Kozma Ibolya A fotókat készítette: Csonka Róbert Napról napra előbbre jutnak Gyönyörű kis település található a Szamos és a Krasz- na mentén: Olcsva. Parányi, nyolcszáz lelkes község. Tiszta, ápolt kerteket, udvarokat láthat az arrajáró. Egy- egy autó után hatalmas por kavarodik a mellékutcákon. A szennyvízhálózat kiépítésén fáradoznak a munkások, a kiásott föld miatt könnyen keveredik a levegő száraz homokkal. — Máskor sokkal szebb a falu - mondja Huszti József polgármester de örülünk, hogy van pénzünk a szennyvízhálózat kiépítésére. Néhány nap múlva elkészülnek a munkások, s Olcsva visszanyeri régi szépségét. Lassan- lassan egyre több mindent elérünk. Nem bővelkedünk a pénzben, de mindig keresünk módot arra, hogy a falut még szebbé tegyük. A községházat két évvel ezelőtt újítottuk fel. A helyén egy óriási romhalmaz állt. Hétmillió forintot költöttünk erre, új bútorokat vásároltunk. Olcsva sokáig elhanyagolt falu volt, tíz éven át Vásáros- naményhoz tartoztunk. Hol szüksége volt a városnak ránk, hol nem. Pénz nem volt a kezünk alatt, s-nem is volt embér, aki irányította, kezdeményezte volna a község fejlesztését. Nemrégiben készült el a kézilabdapályánk, majd a csapat profilt váltott, s áttért a futballra. Nem sokkal később egy focipályával lettünk gazdagabbak. Egymillió forintot költöttünk erre, korszerű öltöző, hideg-meleg víz várja a sportolókat. A ravatalozót két éven át építettük, hat-hét millió forintot költöttünk rá. Korábban elhanyagolt volt az a terület, s esztétikusabbá tettük. Nyolcszáz méternyi utat is építettünk a temető irányába, így könnyebben megközelíthetők a sírok. A lakosság társadalmi munkával járult hozzá az építkezéshez. A munkanélküliség óriási a környéken. Mindössze húszhuszonöt ember dolgozik a naményi varrodában vagy iskolában. Mostani fejlesztésünket a gázvagyon eladásából finanszírozzuk. A község legnagyobb bánata, hogy megszűnt az iskola. Már huszonkét éve, hogy a gyerekek Vásárosna- ményban tanulnak. A parányi falvakat a gyerekek éltetik, de nekünk már reményünk sincs arra, hogy valamikor itthon tanuljanak olvasni, számolni a mi gyerekeink. „Gyere át disznóölésre” Apa és fia a réven A Szamos választja el Olcs- vaapátitól Olcsvát. A komp a közlekedés egyetlen eszköze. A távolság mindössze néhány méter, így az utazó néhány perc alatt átjuthat a másik partra. A fiatal révész félmeztelenül várja az arrajárókat. Felsőteste és arca barna a kora tavaszi naptól.- A komp az olcsvaapáti polgármesteri hivatal tulajdona, de kivettük bérbe - mondja Balogh Lajos, a révész. Édesapja évtizedek óta dolgozik a folyón, Lajos mindössze néhány hónapja.- Esztergályos vagyok - folytatja -, de azzal a szakmával végképp nem kaptam munkát, így vállaltam el ezt a tevékenységet. Egyik nap az édesapám dolgozik, a másik nap én. A fizetésünk annyi, amit napközben megkeresünk. A magánszemélyek mindössze tíz forintot fizetnek, a teherautók százötyenet. A nyári hónapok alatt megkeresett pénzt tartalékoljuk télre. A hideg időszakban néhány hónapon át egy fillér sem állt a házhoz. Ha befagy a folyó, a jég hátán közlekednek az emberek, de az veszélyes. Szabadidőmben, amikor óráktól át senki sem akar átjutni a túlsó partra, olvasni szoktam. Ez a kedvenc foglalatosságom. Néha beszélgetek a halásszal, vagy egyszerűen napozok. A környék gyönyörű, itt nőttem fel. Kisgyerekként gyakran kijöttem édesapámhoz, és napokat töltöttem el vele. Néztem, hogyan fodrozódik a víz, s indul, lassan átsiklik a komp. Gyakran előfordul, hogy a rokonok, ismerősök általam üzennek egymásnak. Az Olcs- vaapátiban élő testvér az olcs- vainak kiált: gyere át disznóölésre. Nem jönnek át a folyón, s az üzenetet nekem kell átadni vagy továbbüzenni. Mesélik, hogy egy család a folyó túloldalán lévő földre ment dolgozni. A kapát itthon hagyták, de ezt már csak kint vették észre. Egy jó torkú ember kiáltott egyet: Józsi, a kapát hozzátok ki! Az illetékes meghallotta a kiabálást, és vitte a szükséges szerszámot. A folyó viszi a hangot, s a jó fülű ember meghallja azt. Hétvégeken azt is hallom, milyen zene szól a naményi diszkóban, mintha ott lennék, csak táncra kellene perdülni. Szeretem ezt a munkát, de hamarosan továbbképezem magam. Az esztergályos szakmában a mesteri címet szeretném megszerezni. Talán akkor könnyebben találnék állást. Már-már mindegy nekem, mit csinálok, csak jól fizessenek. Égerfából született község Olcsva határa feltáratlan bronzkori földvárat és temetőt rejteget, bizonyítva, hogy a vidék ősidőktől fogva lakott terület. A honfoglalás előtt szláv népek laktak ezen a tájon, s a honfoglalás után úgy tűntek el, hogy a falu nevén kívül nem maradt semmi nyomuk. Az elnevezés az égerfa (Olbsz) szláv kifejezésből alakult ki. 1312-ben ura Zuszigei Beke mester volt, akinek tisztjei ez időben tiltakoztak az ellen, hogy a bíróság elfoglalja a helységet. 1363-ban Olcsvay László az ura a településnek. A XV. században a Kaplony nembeli családoké, majd 1421- ben néhány család katonái felgyújtották a községet, lakosait láncra verték, s nagy kárt hagytak hátra a birtokos Károlyi családnak. Nem telt el egy évszázad, és 1561-ben Ferdinánd király hadai ostromolták az olcs- vai erődített kastélyt, és elfoglalták. Ekkor a három Székely testvér, Antal, Gáspár és Boldizsár vitézségéért címet, rangot kapott. A XVII-XVIII. században folyvást a Károlyi családoké volt a földbirtok egészen a XIX. század derekáig, kastélyuk is volt ezen a tájon, de azt gróf Károlyi Antal leromboltatta. Az 1831-es és 1888-as árvíz nagy kárt okozott a falunak. A községben a református egyháznak van egy ódon temploma. „Csak a torony áll rendületlenül a síkon. A híres olcsvai torony, melynek tervezőjét olyan térbeli látással áldotta meg a teremtő, mint csak keveseket. Képzeljünk el egy hatalmas kenyérsütő lapátot. A lapát maga a falu, a nyele pedig a faluba vezető országút. S ahol a kettő összesimul, oda építették fel a tornyot. Mely egyébként se nem régi, se nem különösebben értékes. Csak egyszerűen szép és tökéletesen tájba illő.” (Az idézet a Barangolások Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében című kiadvány Az „ócsvai vár” című írásából való.) Olcsva és a szomszédos Szamosszeg között századokon át különböző ellentétek feszültek. A település protestáns lakossága a katolikus egyházzal többször is ellentétbe került. A földrajzi környezetet figyelembe véve, a település a Kraszna két oldalán épült. Az egyik oldalról közvetlenül a Szamos, a másikról Vásárosnamény- Vitka határolja. Szomszédos még Olcsvaapáti, amelyet csak komppal lehet megközelíteni. Á falu régebbi részének közepén helyezkedik el a Holt-Kraszna medre, melynek tisztán tartása komoly feladat elé állítja az önkormányzatot. | Huszti József polgármester
