Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-22 / 117. szám

1997. május 22., csütörtök Riport Nyíregyháza „felülről” Beszélgetés egy dán városépítésszel Gondok és gondok. Kínkeservesen kicsikart, „összepályá­zott” fejlesztések, némi gyógyír a sebre - szebbek va­gyunk... De az emberek, a megyeszékhely lakói roskadoz­nak a gondoktól. Persze nem mindenki. Csak a többség. Vajon így kell ennek lennie? Amint kiderült, nem biz­tos... Aki itt él - és ez a vezetőkre is érvényes -, nem látja a fától az erdőt. A problémák halmaza nyomasztja, és talán ezért sem képes igazán a nagy egészet látni, hiszen a részproblémák megoldásába vész. Pedig hát... „A megoldás csak teljességében érhető el” - jelentette ki magabiztosan Knut-Olle Olofssen, Dánia egyik leg­közismertebb városépítésze, aki ugyan csak két napot töltött baráti látogatáson Nyíregyházán, mégis olyan öt­letekkel állt elő, hogy az ember esze megállt! Valószínű­leg az idegenek „ráhatása” ennek az oka, az, hogy „felülről” minden jobban áttekinthető... Palotai István interjúja- Olofssen Úr! Először jár ezen a táján a világnak. Mi­lyenek az első benyomásai?- A vicc az, hogy úgy ér­zem, mintha már legalább ezer­szer itt lettem volna. Roppant otthonosan érzem magam, és ez annak köszönhető, hogy egyrészt itt sincsenek hegyek (olyan ez a vidék, mint Dánia), másrészt pedig Nyíregyháza egész egyszerűen gyönyörű... Nem tudom, hogy ki a város főépítésze, nem ismerem őt, de az új épületek, amelyeket lát­tam, kimondottan jó ízlésre vallanak, nem is beszélve ar­ról az egységes képről, amit mutatnak, ez pedig városépíté­szeti szempontból igen lényeges, és egyértelműen az ő keze mun­káját dicséri.- Mi tetszett a legjobban?- A mindenütt tapasztalható dinamikus fejlődés! Ez mutatja, hogy gazdája van a dolgoknak. Sóstó a maga egészében elbű­völt, és ahogy elnéztem, meg vagyok győződve róla, hogy egy év múlva az ország egyik gyöngy­szeme lesz. Láttam például egy most készülő építményt - végül is nem nagy ügy az egész, mert egy pici épület - a szálloda előtti parkolóban (a Krúdy Szállóról van szó - a szerk.), mégis megra­gadott a szépsége. A fából ké­szült felépítmény komoly jóíz­lésre vall, és építészeti szempont­ból valóságos kis stílusgyakor­lat! Nagyon tetszett az új villa­negyed (a Korányi - a szerk.) is, de az Univerzum Üzletház is ér­dekes. Szimpatikus törekvés, hogy a nagy épületeken is meg­jelenik a hagyomány, ezzel új stílust teremtve az építészetben. De hiszen ez sem lesz újdonság, Magyarország már adott a világ­nak egy saját stílust, mert akár­mit is beszélnek a műtörténé­szek, a szecessziót igenis itt „ta­lálták ki”. Az önök Lechner Ödönje zseni volt! Nagyon tet­szett még a városban az a szem­mel látható törekvés, hogy a lé­lektelen típuspanel épületeket „felruházzák”, és kimondottan szép házakat kapnak elzáltal, méghozzá olyanokat, amelye­ken szintén érződik az „új ma­gyar stílus” iránti törekvés...- Mi nem tetszett?- A szemmel látható pénzhi­ány. Az elhanyagolt, gyönyörű, régi kis házak tömkelegé, az utak állapota, és néhány szörnyszü­lött épület. A két „szerkezetmu­togató” középület a csodaszép szecessziós galériával szemben (a művelődési központ és a szak- szervezeti székház — a szerk.). A „pálmát” azonban nálam az a hatalmas, világoszöldre festett oszlopos monstrum viszi, ami a „megyei kormányzóság” mellett van (az irodaház - a szerk.). Én még ilyet Moszkvában sem lát­tam, ott pedig aztán vannak ron­da épületek a sztálinizmus korá­ból... Persze, az emberek gondo­lom javarészt nem ilyen szörnye­tegekben laknak, így kár is rá több szót fecsérelni, gondolom, ha lesz rá pénz, úgyis kezdenek vele valamit, és ezt is „felöltöz­tetik”. Érdekesek a lakótelepek is. Az a legszembetűnőbb, hogy szellősek, és ettől nincs tömeges jellegük. Amit viszont nagyon hiányolok, az a növényzet. Ha­talmas területek állnak egyetlen fa nélkül, és ettől kopasznak tű­nik minden. Fásítani, parkosíta­ni kéne. Az építés és rendezés alatt lévő tavat (Bujtosi tó), őszintén megmondom, irigylem! Abból csodát lehet csinálni...- Az elmúlt két nap alatt ren­geteget beszélgettünk. Elmond­tam, hogy a lakókra roppant ter­heket ró a közüzemi díjak egeket ostromló összege, és azt, hogy javarészt ezeknek köszönhető a szociális problémák zöme...- Messziről jött ember persze könnyen beszél — nem ismerem a helyi sajátosságokat -, de így, „szemre”, azt hiszem, lehelne megoldást találni. Rengeteg he­lyen láttam onnótlan és ronda csöveket a városban. A távfűtés vezetékrendszerének részeit. Fel sem foghatom, hogy erre miéit van szükség? Egészen biztosan óriási a hőveszteség a szállított energiá­nál, nem is beszélve a rendszer ál­landó karbantartásának költsé­geiről. Nyilván méregdrága az erőmű üzemeltetése is, hiszen az átállások általában rengetegbe szoktak kerülni az ilyeneknél. Ha valamihez hasonlítani akarnám az ilyen fűtési rendszert, akkor egy hathengeres sorosmotor hengerfe­jéhez hasonlítanám, ami éppen méreténél és súlyáná, valamint az átívelendő távnál fogva sérülé­keny és könnyed reped... Kis he­lyi gázüzemű hőközpontokra len­ne szükség, az önáló városi pont- házaknál pedig egyedi olajkazá­nokra. Tudom én jól, hogy az át­állás rengeteg pénzbe kerül, mi is végigcsináltuk a monstrum hő­erőművek kiváltását, de biztosan meg lehetne keresni ennek finan­ciális lehetőségeit. Egyrészt kör­nyezetvédelmi, másrészt euró­pai, harmadrészt pedig helyi pénzből...-Abból nagyon kevés van ám...- Igen, de például ha lebonta­nák azokat a ronda csöveket szer­te a városban, rengeteg szép fek­vésű telek is felszabadulna! Az abból befolyó összeggel is meg lehetne támogatni a projektet. Mi is ezt tettük. Különben az átállás bizonyos részét kell csak ilyen esetben a városnak állnia, hiszen a ház- és lakástulajdonosoknak is ki kell venni a részüket belőle. Mivel azonban az átállás után a hődíjak alig a felére csökkennek - nálunk legalábbis ezt mutatta a gyakorlat —, adott a lehetőség, hogy egy pár évig még a mostani díjak fizetésével le lehet törlesz­teni az átállás költségeit. Az egész gyakorlatilag csak banki finan­szírozás kérdése. —Jó! hangzik, de kérdés, hogy nálunk ugyanúgy működnek-e a dolgok?- Ezért mondtam, hogy a ki- bicnek semmi sem drága...-És a kis magánházak hogy oldják meg a szintén nyomasz­tó tüzelőgondjaikat? Hiszen már a gáz sem olcsó mulatság.- Hajói tudom, itt a napos órák száma majdnem kétszerese a Dá­niában mért adatnak. Nálunk mégis látni már szép számmal napelemeket. Könnyen a tetőre szerelhető, esztétikus, és egyálta­lán nem nagyon drága! Évtizede­kig hozzá sem kell nyúlni, külö­nös karbantartást sem igényel. Általában pár év alatt megtérül az ára. Ha nálunk a fűtési és világítá­si rendszerre kötve felére csökken- ü az energiafelhasználást, akkor itt, ahol többet süt a nap, sokkal jobb eredmény lenne elérhető! Ha a város támogatná a napenergia­programot, biztosan kapna pénzt rá külföldről is. Az egyén nehe­zen mozdul, de ha a város veszi kézbe az ügyet, csodákat lehel! Megszerezheti és leoszthatja a központi hiteleket, nagy téte­lekben olcsón megveheti a rendszereket, sorozatszerző­dést köt a kivitelezővel, így az is olcsóbbá válik, és így to­vább... Érdemes lenne ezen el­gondolkodni... — Az országban itt a legna­gyobb a munkanélküliség a megyeszékhelyek között...- Amit ugyan nem nagyon értek, mert igazán volna mit csinálni... — Nem értem az összefüg­gést... — Pedig egyszerű. Olyan vá­rosokban, ahol már nagyjából minden kész van, és a hatósá­gok nem tudnak munkát adni az embereknek, olt el tudom fogadni, hogy a lakosság bizo­nyos százaléka munkanélküli segélyből cl. Itt azonban, ahol szemmel láthatóan rengeteg még a teendő, fel kellene állí­tani egy olyan céget, amelyik ezt kiváltja. Megkapná azt az összegei, amit munkanélküli segélyekre és egyéb szociális indíttatású célokra az állam ki­fizet, és ellátná munkával az embereket. Nem céltalan ár­nyékmunkára gondolok, ha­nem valóságos, értelmes mun­kára. Mindenki jól járna, hi­szen... Na de mit is beszélek? Biztos megvan az oka, hogy nem így csinálják. Mondom, a messziről jött ember köny- nyen okos... —így első hallásra sok min­den van abban, amit így „ka­pásból" elmondott...- Csak hangosan gondol­kodtam. Lehet, hogy helytele­nül, de az én logikám szerint.- Mindenesetre elgondol­kodtató. Olofssen Úr! Köszö­nöm a beszélgetést. Fotók: Csonka Róbert Knut-Olle Olofssen

Next

/
Oldalképek
Tartalom