Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-20 / 115. szám
Kultúra 1997. május 20., kedd Szent Izidor, a „lusta szent” Május 15-én a Madridi Autonóm Tartomány megün- nepli Madrid és a fölművesek védőszentje, Szent Izidor napját. Falun majális, tánc, evés-ivás, városokban kulturális és sportesemények zajlanak e napon, s nem hiányozhat a mise és a körmenet sem. A legtöbb madridi ilyenkor - illetve május folyamán - esküszik, és hagyományosan Szent Izidor napján kezdődik a bikaviadal-szezon is. MTI ________________ A madridiak szerint Izidor „lustaságból” lett szent: földművesként dolgozott, és egy alkalommal képtelen volt learatni az aznapi búzamennyiséget. Annyira ki volt merülve, hogy ledőlt az árokszélre, és elnyomta az álom. Éjszaka azonban az angyalok leszálltak az égből, és elvégezték helyette az aratást. A madridiak mindenesetre megün- neplik védőszentjük napját, illetve május 15-e körül legalább egyhetes, tíznapos ünnepségsorozatot szerveznek. Az 1997-es Szent Izidor Ünnepek alkalmából Madrid szinte minden fontosabb terén és koncerttermében koncerteket szerveznek, elsősorban a fiatalabbak részére. Nem hiányzik a 60- as évek nosztalgiazenéjét kedvelők koncertje, a klasz- szikus zene, a flamenco gitárzene és a madridi városi folklór, a kintornák utcai muzsikája sem. A színházi előadások, utcaszínházak, utcabálok mellett idén a nemzetközi Ra- luy Cirkusz vendégszerepei Madridban, (ahol nincsen állandó cirkusz, és vándorcirkusz hagyományosan csak karácsony körül érkezik, bemutatkozik a The Spirit of America című rodeo shaw, és az indián rituálékat bemutató American Way of Life című előadás. A sportesemények és versenyek közül a legkülönlegesebb az V. Légiregatt, utasszállító léggömbök részvételével, és a leghagyományosabb a tavasztól őszig tartó bikaviadal szezont megnyitó Szent Izidor Bikaviadal Ünnep, amely alatt, 40 napon keresztül minden nap van bikaviadal a madridi Las Ventas arénában, a legkiválóbb matadorok részvételével. Az 1997-es madridi ünnepségsorozat részeként Földműves Kiállítást és Vásárt tartanak Madridban és a tartomány fontosabb városaiban és falvaiban, ahol a helyi termékek értékesítése mellett hagyományos mesterségek bemutatóját is láthatja a közönség. A konzervatív Néppárt (PP) vezette madridi önkormányzat idén 100 millió pezetát költött az ünnepségek megszervezésére. Az önkormányzat szocialista csoportja kritizálta az ünnepségeket, „elavult szelleműnek” nevezte azokat, a kommunisták pedig főleg azt kifogásolták, hogy drágák a belépőjegyek. Hasek-bemutató a Móricz Zsigmond Színházban Svejk - vagy amit akartok... Szombaton este került sor a Móricz Zsigmond Színház ez évi utolsó premierjére. Hasek Svejkjét Verebes István alkalmazta színpadra a hetvenes évek végén, az ősbemutató 1979/80-ban volt a Szolnoki Szigligeti Színházban, és hagyományaihoz híven Nyíregyházán is nagy szeretettel fogadta a közönség: a rekkenő hőség ellenére telt ház és nagy siker volt. Palotai István kritikája __ Ha sek a világirodalom egyik legkiemelkedőbb - tulajdonképpen „egykönyves” - alakja. Természetesen nem csak a Svejk került ki tolla alól, de csakis ez a könyv repítette a csúcsokra. Egyik legkedveltebb témája - így a Svejké is - az első világháború, amelyben az író személyesen vett részt, igaz, nem nagy dicsőséggel, hiszen amint alkalma adódott, azonnal dezertált; megadta magát az oroszoknak. Nem volt ezzel egyedül. A cseh fiatalság, a frontra kerülvén - a nagy pánszláv álomba vetett hite okán - ezerszám tette ugyanezt, az Osztrák—Magyar Monarchia legnagyobb kétségbeesésére. Hasek egyáltalán nem rejti véka alá osztrák- és magyar- gyűlöletét, a „nép fiának”, Vogyicskának szájába adván véleményét, de Svejk túláradó hűsége, engedelmessége sem más, mint a polgári pacifizmus iránti vonzalmának tükre... vejk, a derék katona - Lukás császári és királyi főhadnagy putzere - csupa jó szándékból és a parancsok tökéletes teljesítése, valamint parttalan ado- mázásainak „köszönhetően” az őrületbe kergeti gazdáját, aki végül is egy halálbrigádban találja magát a galíciai fronton... Persze Svejk innen is „kidumálja” magát... A darab maga nem más, mint laza, történeti szálra fűzött kabarétréfák füzére, és mégis több ennél, hiszen mély emberséget áraszt, a nevetés mellé könnyeket is fakaszt. Korrajz és pacifizmus, gyors tollal odavetett és mégis kiváló jellemábrázolások sora. Rendezői „csemege” és biztos közönségsiker. Tasnádi Csaba rendezése mindamellett, hogy a „szellemvasút és a vurstli keverékének rendszerét” remekül kitalálta, ami által az előadás jelenetváltozásaiban pergő és látványos, mégis kemény kérdések sorát veti fel... Egyrészt minden bizonnyal rosszul gazdálkodott az idővel, mert ez előadás helyenként (főleg az első felvonás első felében) kimondottan éretlen, hogy ne mondjam: kész sincs... Tasnádi ebben a szakaszban egyáltalán nem teremtette meg a hosszabb párbeszédek alaphelyzeteit, így a jelenetek statikusak, és a színészek is szemmel láthatólag kínlódnak ettől. A másik és talán még szembetűnőbb „jelenség” a színészvezetés hiánya (vagy eredménytelensége?), ami a színjáték stílusegységének rovására ment. Néhá- nyan Staniszlavszkij stílusát, mások a brechti „jelzett színjáték”, megint mások a pesti kabaré világát idézik, sőt akad olyan is, aki Strinberget játszik... Ez a színészi eklektika teljesen szétfeszíti az adott kereteket, de hozzáteszem, hogy ilyesmi csak olyankor szokott előfordulni, ha a színészek magukra hagyottan - rendezői támogatás nélkül - keresik útjaikat. Mindezeken felül hiányolható a Móricz Zsigmond Színházban eddig látott előadások „csapatmunkája” is, és az embernek - nézvén az előadást - olyan érzései támadnak, mintha a próbák nem az egyetértés és a folyamatos haladás jegyében teltek volna el. Néhol még színészi bizonytalanságot is .láthattunk, ami csak akkor szokott előfordulni, amikor a rendező mindennap új és az előző napival homlokegyenest ellentétes elképzelésekkel áll elő... Roppant zavaróan hatott az első felvonás fináléjának zenei anyaga is. Az afro-amerikai dixieland „rátelepítése” a tízes évek Közép-Európájára meglehetősen ízléstelen ötlet. Elfogadott szokás, bevett gyakorlat, hogy a rendező - mondanivalója érdekében - megváltoztat bizonyos elemeket a darabban. Egy rendezői bravúr (?) érdekében, egy keretjáték kedvéért (hogy az előadás két puskalövés között játszódhassék) azonban ez mégiscsak enyhe túlzás! Főleg akkor, ha ezzel átírja magát a történetet is, és így Svejk „emberségből” leitatja, majd lepuffantja gazdáját, Lukás főhadnagyot. Az ötlet azonfelül, hogy semmi köze Hasek művéhez, még sziruposan ál- romantikus is! A sophoklesi sorstragédiára rendezett második felvonásvég is „csúsztatás”, és ha Horváth László Attila zseniális játékával nem menti meg, nem teszi helyre az előadást (és ezzel Ha ek művét is), akkor a darab diktálta örök vejki optimizmus biztosította ambivalens jókedv helyett bizony lógó orral mentünk volna haza... Mindez - feltehetően - nem Tasnádi Csaba rendezői képességeinek hiányából fakad - hiszen egy- egy részletben (például a Vörös Pálma-jelenetben) nagyon is megmutatja oroszlánkörmeit -, hanem valószínűleg fiatal korából, gyakorlatlanságából. Horváth Jenő, a valaha is élt magyar rendezők egyik legnagyobbika egyszer azt mondta, hogy a rendezés hetven százaléka szervezőmunka. Nos, éppen az a tudatos szervező- munka az, amit hiányolok. A feltételezhető kapkodás volt az, ami visszaütött... A színészek viszont remekeltek! Igaz — támpontok hiányában —, ki-ki a maga útját járva, mégis eredményesen. Pedig szörnyű nehéz dolog jónak lenni egy irgalmatlanul nehéz évad után halálfárad- tan, méghozzá harmincfokos hőségben. Ráadásul ez egy kimondottan — sportnyelven szólva - „rakkolós” előadás... Mégis megcsinálták! Gazsó György csupaszív Svejk, és talán a legemberibb az eddigi Svejkek között. Nem „tesz rá”, eszköztelen és hiteles, és nem annyira elvonatkoztatott figura, mint ahogy azt másutt „megszoktuk”. Szalma Tamás Lukás főhadnagy szerepében szintén kiváló erényeket mutat, és a második felvonás felszabadultabb játéka szenzációs megoldásokat eredményez (például a Vörös Pálma-jelenetben). Karakter- szerepeikben csakúgy füröd- nek a színészek! Kerekes László, Horváth Réka, Zubor Agnes, Szabó Márta, Tóth Károly, Csorba Ilona, Mészáros Árpás, Róbert Gábor, Petneházy Attila és Gosztola Adél remek karaktereket mutattak fel. Külön köszönet azonban Szigeti Andrásnak, Hetey Lászlónak és Megyeri Zoltánnak, akik a színjátszás magasiskoláját mutatták be! Kiemelten kell szólnom Horváth László Attiláról! Amit ebben az előadásban művel, az maga a csoda! Egyetlen ecsetvonással helyreteszi a rendező által elkótyavetyélt előadást: megtalálván azt a borotvaélnyi „területet”, amely a komédia és a tragédia között húzódik. Hallatlan drámai ereje és sodró humora szinte mondatonként, szavanként cserél helyet. Egyszerre képes felmutatni a mély hitű papot és a kiégett lelkű ateistát, az aljasságot és a szereiéire méltó emberséget, a csontrészeget és a gondolkodó embert, aki a saját vállán viseli a világ ocsmány terheit!! Hallatlan tehetsége és remek színészi „szakértelme” zseniálisat alkotott! A szakmai jellegű „ódzkodások” ellenére ez a Svejk is minden bizonnyal hatalmas közönségsiker lesz, amint ez a premieren már ki is derült... Cselényi István Gábor Tűzjel Az Én-nek emelt bálványnak bábeli tornya tövén toporgunk, több milliárd idegen, már-már senki se lát át önnön gondja körén, nem juthat szívtől szívig a szó, lehanyatlik szárnyaszegetten. Széthulló embriség egymásra acsargunk csak szeretetlen. Jöjj, Lélek, fogd át sejtjeire hulló emberiség testünket, legyen eljöttöd a vágyva-vágyott örömünnep, testvérré-válás tűzjele, béke kohója, szeretet nyelvének kútfeje, jöjj, te vezethetsz cl csak az emberi szóra!
