Új Kelet, 1997. május (4. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-02 / 101. szám

1997. május 2., péntek Hazai és világkrónika Népes utcai megmozdulásokat tartottak Oroszor- szág-szerte május 1-jén: a szakszervezetek a tavasz és a munka ünnepeként, a kommunisták viszont a dolgozók nemzetkö­zi szolidaritását éltetve, a kormányt és Jelcin elnököt bírál­va emlékeztek meg május elsejéről. Jelcin elnök rádióbe­szédében honfitársait köszöntve hangsúlyozta: ma szaba­don választhatnak az oroszok, hogy pihennek, vagy meg­szokásból felvonulni mennek, hogy szidják a hatalmat és az elnököt. A szakszervezetek felhívására mintegy 15 ezren vonultak fel a Tverszkaján, Moszkva egyik főutcáján. A nagygyűlésen Jurij Luzskov polgármester élesen bírálta a kormány lakásprogramját és a lakbérek tervezett emelését. A kommunisták, a szélsőbaloldali Dolgozó Oroszország és a Tiszti Szövetség nevű szervezet felvonulásán, amelynek élén Gennagyij Zjuganov haladt vörös szegfűcsokorral a kezé­ben, illetve a Vörös tér végében, a Vasziljev-lejtőn tartott nagygyűlésen mintegy 30 ezren vettek részt. A Zjuganov- féle kommunista pártot megalkuvónak tartó kommunisták, valamint a szociáldemokraták és a pénzügyi piramisok be­csapott kisbefektetői külön ünnepeltek Moszkvában. Kormányellenes tömegtüntetésekre szólította fel híveit és a lakosságot a prágai május elsejei nagygyűlésen Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja. Az ellenzéki párt ünnepi megmozdulásán csaknem 20 ezer ember vett részt. Miroslav Grebenícek pártelnök beszédében élesen bírálta a jobboldali Klaus-kormány gazdaságpolitikáját, amely szerinte tönkrete­szi az országot és nyomorba dönti a lakosság túlnyomó többsé­gét. A kommunistákon kívül Prágában csak a szintén ellenzé­ki Cseh Szociáldemokrata Párt szervezett május elsejei nagygyűlést. A legnagyobb ellenzéki párt akciójára, amelyen Milos Zeman pártelnök ugyancsak élesen bírálta a Klaus-kor- mányt, viszont mindössze néhány száz ember volt kíváncsi. Japánban több millió ember vett részt az or­szágszerte csaknem ezer helyszínen rendezett május elsejei ren­dezvényeken, jóllehet e nap nem számít hivatalos ünnepnek. A mérsékelt Rengő szakszervezeti szövetség szónokai társadal­mi, irányítási reformokat sürgettek a fővárosi Jojogi parkban rendezett nagygyűlésen, amelyre közel százezren jöttek el. Kuba ratifikálta a vegyi fegyverek teljes és általá­nos tilalmáról kedden életbe lépett nemzetközi egyezményt. A ratifikáláskor a Kubai Köztársaság kormánya nyilatkoza­tot tett, amelyben közli, hogy nem vállal semmilyen felelősséget vegyi fegyverek létéről, illetve nemlétéről a guantanamói amerikai támaszpont által használt kubai terü­leten, amely fölött semmilyen joghatóságot sem gyakorol Moszkvába érkezett csütörtökön Madeleine Albright. Az amerikai külügyminiszter asszony helyettese, Strobe Talbott eredménytelenül végződött előző napi tár­gyalásai után megpróbál megegyezésre jutni Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszterrel a NATO-orosz egyez­mény vitás - elsősorban katonai - kérdéseiről. A Kreml egy­értelmű, írásos garanciákat akar kapni arra, hogy nem telepí­tenek atomfegyvereket a NATO új tagjainak területére, illet­ve nem állomásoztatnak állandó jelleggel nagyobb csapat- egységeket az érintett országokban. Tájékoztató a kormányülésről Nyugdíjreform és autópálya-építés MTI ___ A nyugdíjreformról és az au­tópálya-építés 10 éves prog­ramjáról döntött többek között a kormány szerdai ülésén — je­lentette be az ülést követő saj­tótájékoztatón Kiss Elemér ál­lamtitkár. A kabinet döntése értelmé­ben a parlament elé kerülő nyugdíjreform-javaslatokat Medgyessy Péter pénzügymi­niszter és Kökény Mihály nép­jóléti miniszter ismertette. El­mondták: 1998-ban a pálya­kezdők számára lesz kötelező, hogy keresetük 6 százalékát egy nyugdíjpénztárba fizes­sék be. 47 éves korig bárki vá­laszthatja az új formát, ami elsősorban a 37 év alattiaknak ajánlott. Jövőre — az ÉT-meg- állapodásnak megfelelően — a nyugdíjakat az infláció mérté­kében plusz 3 százalékkal emelik, ami mintegy 16 száza­lékos nyugdíjnövekedést je­lent. Az özvegyi nyugdíjak szintén 1998-ban beveze­tendő új rendszerében min­denki megkaphatja elhunyt házastársa járadékának 20 szá­zalékát. A kormány jóváhagyta azt a tízéves autópálya-programot, amelynek keretében 2007-ig 400 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út épül — mond­ta Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter. A költségek 75 százalékát köz­ponti forrásokból, 25 százalé­kát pedig koncessziós szerző­dések alapján fedezik. 1998- ban megkezdődik az M7-es au­tópálya felújítása, ami 10 mil­liárd forintos költséget jelent. Az idén is Aranyágat szakasztunk Jótékonysági műsor a televízióban Az idei anyák napján, május 4-én immár harmadik alka­lommal jelentkezik a Magyar Televízióban az Aranyág jótékonysági műsor. Az alapítvány céljairól és a vasár­napi műsorról Széllé Anikó sajtófőnök beszélt. Sikli Tímea (Új Kelet)- A két évvel ezelőtt létre­jött Aranyág Alapítvány célja, hogy a műsor nyomán befolyt összegekből támogassa azokat a gyermekgyógyászati intéz­ményeket és programokat, ame­lyek a szűkös anyagiak miatt nem tudnának hozzájutni a gyógyításhoz feltétlenül fontos eszközökhöz. Az Aranyág ’97 a hagyományokhoz híven is­mét egy nagyformátumú mű­sorral teremt lehetőséget milli­ók számára a színvonalas szó­rakozás mellett arra, hogy jóté­kony, segítő hozzájárulásukkal javíthassanak a magyar gyer­mekegészségügy helyzetén. A 95-ös és 96-os műsorok eredményeképpen több mint száznegyvenmillió forintnyi pénzbeli és tárgyi adomány gyűlt össze. A befizetett össze­gek ötventől kétmillió forintig terjedtek, ami azt is bizonyítja, hogy a szolidaritás nem csak pénzkérdés. Egy nyugdíjas hölgy például minden hónap­ban kétszáz forintot utal át az alapítvány számlájára, mert szeretne segíteni, de egyszerre nagyobb összeget nem tud kis- nyugdíjából nélkülözni. Az Aranyág Alapítvány ku­ratóriuma a beérkezett pályá­zatok alapján dönt a befolyt összeg elosztásáról. A pályá­zat minden olyan gyermekin­tézmény vagy program számá­ra nyitott, amelynek céljai megfelelnek az Aranyág Ala­pítvány alapszabályaiban fog­laltaknak. Nagyon sikeresek az Aranyág-mozgalom hajtásai, az „aranyágacskák” is: Pak­son, Gyöngyösön, Debrecen­ben, Komáromban és Székes- fehérváron a saját településük gyermekgyógyászatának fej­lesztésére gyűjtenek. Ezek a helyi kezdeményezések is hoz­zájárultak ahhoz, hogy mára már az összes megyei kórház, de nagyon sok kisebb kórház is kapott adományt az Arany­ág Alapítványtól. Az idei mű­sor alatt összegyűlő összegből ismét újabb jelentkezők jut­hatnak támogatáshoz. A lehe­tőség tehát adott, és a nézők­nek sem kell mást tenniük, mint felhívni a műsor tele­fonszámát, ahol egy harminc­öt fős stáb várja majd a hívá­sokat. A felajánlásokat számí­tógép rögzíti, s a képernyőn minden esetben megjelenik a felajánló neve és az összeg. A alapítvány készpénzutalási csekkjei az ország összes pos­tahivatalában megtalálhatók, ezeken is fel lehet adni az aján­lott összegeket. Az adományo­zóknak természetesen adóiga­zolást adunk. Mit láthatnak ezen a napon a nézők? Május 4-én délelőtt és délután egy körkapcsolásos műsort, melynek során á Ma­gyar Televízió debreceni, sze­gedi, pécsi és szombathelyi körzeti stúdiói jelentkeznek be élő műsorrészekkel. A délutá­ni Szerencsekerék és a Horváth János által vezetendő Ön dönt... is kapcsolódik az Aranyág té­májához. Az ezt követő gyer­mek-kívánságműsor a legki­sebbeknek nyújt majd szórako­zást. A gálaműsor este negyed kilenckor kezdődik, melyben közel kétszázötven fellépőt lát­hatnak a tévénézők. Lesz tele­fonos árverés is Rózsa György vezetésével, aki szerepköréből adódóan a lehető legnagyobb összegnél üti majd le a licitáló kalapácsot. Halálra mart egy kutya egy kislányt Elhatárolódó nyilatkozat Nem folytatója, nem örököse, nem jogutódja Kangúr T. Április 29-én a helyi Ag­rokémiai állomás őrzését segítő egyik kutya halálra mart egy 8 éves kislányt Pol­gáron. A nyomozás során megál­lapították, hogy a kislány délután nem tért haza, ezért nagymamája a gyermek ke­resésére indult. A telephez közeledve látta, hogy oda beszalad egy kutya arról a területről, ahol unokája ját­szani, csigát gyűjteni szo­kott. Néhány perc múlva megtalálta a gyerek kabátját, majd holttestét is. A rendőrség - amely a be­jelentés után nagy erőkkel kezdett nyomozni - eddig a következőket állapította meg: a gyermek halálát ku­tyától elszenvedett sérülés okozta. Az állomás éjjeli őrének munkáját két német­juhász kutya segítette, me­lyek közül az egyik a portás­fülke közelében állandóan láncon volt, a másik pedig a dolgozók eltávozása után szabadon kóborolhatott a te­lepen annak ellenére, hogy a kerítés több helyen hiányos volt. A tragédiának nincs szemtanúja, a portás sem ész­lelt semmit, mert az eset a fülkétől több száz méterre történt. A nyomozók a kerí­tésen talált szőrminták segít­ségével megállapították, hol hagyta el a telepet a kutya. A gyomortartalom elemzése után bebizonyosodott, hogy a kislány halálát a szabadon kószáló eb okozta. A kutya nem volt veszett, oltást ka­pott. Az bizonyos, hogy a te­lephelyen nem tettek meg mindent a tragédia elkerülé­séért, de csak a vizsgálat so­rán fog kiderülni, hogy kit, illetve kiket terhel a fele­lősség. A rendőrség ismeretlen tet­tes ellen gondatlan ember­ölés bűncselekménye miatt eljárást kezdeményezett. A vád alapján a tragédiáért felelős személy akár 5 év sza­badságvesztésre is ítélhető. A minap Nyíregyházán meg­jelent egy lap próbaszáma. A sajtótermék a lapfej alatt A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat közéleti lapjá­nak nevezi magát, és ezt tartal­mazza az impresszum is, felelős kiadóként a helység ismert MDF-es politikusát, Hamvas Lászlót jelölve meg. A lap Új Határ-Szél címen látott napvi­lágot. Az első oldalon lévő cik­kecske utal is arra, hogy Ha­tár-Szél néven már jelent meg lap Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Valóban, mint a lap alapító igazgató főszerkesz­tője, a lapcím kitalálója ezt megerősítem. A Határ-Szél volt 40 év után az első nem pártlap Nyíregyházán és a megyében, megjelenésének dátuma 1989. május elseje volt, alapítása 1989 márciusában történt meg. A lapot később politikai és gaz­dasági okokra hivatkozással robbantották szét. Ugyanakkor tudomására hozom a közélet és a sajtó képviselőinek, a Határ- Szél egykori hazai és kárpátal­jai olvasóinak, barátaimnak, híveimnek és ellenfeleimnek: Ennek az Új Határ-Szélnek semmi köze az egykori Határ- Szélhez! Ez az Uj Határ-Szél nem folytatója, nem örököse, nem jogutódja az akkori Határ- Szélnek! Se célkitűzésében, se szellemiségében, se pártsemle­gességében nem letéteményese az akkor megfogalmazott esz­ményeknek, eszméknek. Sajnos, a most megjelent lap szerkesztésének és megírásának szakmai dilettantizmusa, vala­mint az a tény, hogy a szerkesz­tősége egy MDF-es képviselő irodájában található, egy koráb­bi - a mostani ötlettelen lapcsi- nálók szerint egykor nyilván népszerű - lapcím etikátlan fel- használására utal. A hajdani Határ-Szélre még most, megszű­nése után hat évvel is sokan em­lékeznek. Az ő tájékoztatásuk, valamint a magam és volt mun­katársaim védelme és önbecsü­lésünk megkívánja, hogy ettől a sajtóterméktől elhatároljam magam, és kijelentsem: semmi közöm hozzá nincs, ez a lap nem az a lap. Sajnos a megtévesztés, ami egyszerűen súlyos morális hiányokról tanúskodik, kivéd­hetetlen, hiszen a megyei ön- kormányzatnak, és vélhetően a közgyűlésnek, mint hatalmi tényezőnek anyagi és szellemi felsorakoztatása e sajtótermék mögé, kvázi legitimálja a mos­tani lapkreátorok lépését. Aján­lom hát mindenkinek a figyel­mébe, hogy ne tévessze össze ezt a mostani Új Határ-Szélt a régi­vel, ne gondoljon egy lap feltá­madására, ne higgye, hogy az egykor pártsemleges, független társasági hetilap éledt újra po­raiból! Felhatalmazom és felkérem azokat, akik ezt az elhatároló­dó nyilatkoztat megkapják, hogy azt bármilyen úton (E- mail, fax, újság, rádió, televí­zió, levél stb.) másoknak el- küldjék, közreadják, elmond­ják. Az 1989 tavaszán, 40 év utáni első független Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei társasá­gi hetilap alapító-igazgató- főszerkesztője, a Határ-Szél szellemi mentora: Bürget Lajos. \ Hírről V hírre Palotai István (Új Kelet) Ünnepeltünk. Ki mit. Volt, aki majálisozott, má­sok a munkásosztály nem­zetközi ünnepére emlékez­tek, megint mások a mun­ka ünnepét ülték. Az utóbbiaknak nem volt könnyű dolguk, annyi szent! A „ncmlétczőt”, il­letve azt, ami csak elvétve létezik — akkor is jobbára csak feketén - meglehető­sen nehéz önfeledten ünne­pelni... Főleg akkor, ha gyümölcsöt is csak mások­nak terem... Juhász Gyula szavai jut­nak az eszembe: „Ki itt belépsz, templom­ba lépsz be! / Szentség a munka és erő..." És vajon hogy érezheti magát, akinek még ennyi sem jut? „... Csak az bitang és az hazátlan, ki here módra él magában..." Lám, lám mennyire képes megváltozni a világ? Bi­tang? Igen, ilyen is akad. Bitangsága azonban ko­rántsem biztos, hogy a lus­taság tövéről fakad. Meg­lehet, hogy csak a család­ját akarja eltartani és más módja nem akadt. Én — vessenek meg érte, ha akar­nak — nem vagyok képes igazán pálcát törni az „éh­séglázadók”, a megélheté­si bűnözők felett, sokkal in­kább perlem azokat, akik­nek mindez „köszönhető”! Hazátlanok? Igen, azok. Mert a haza nem kizárólag földrajzi fogalom. A haza kiterjesztett védőszárny. Népotthon! Mely ápol is, nem csak eltakar! Mert a haza ott van, ahol értelmes életet lehet élni, ahol nyu­godtan hajthatja örök álomra a szülő a fejét, mert tudja, hogy gyermekének jövője van! Ez a haza. És aki mindezt nem kapja meg a hazától, az hazátlan, mégha ezerszer is ott lakik, ahol született! Beszélnek, mesélnek. Felfutó számokról, fejlő­désről. Szivük joga. Én ad­dig nem hiszek semmiben, amíg a pénzzel a pénzpia­con többet lehet keresni, mint a termelésben. Nekem ugyan mindenki mondhat, amit akar, amíg a munkának kisebb az értéke, mint a spe­kulációnak! Amíg ha forga­tom a pénzt, mint rima a fa­rát, többet keresek, mintha gyárat építenék, vagy a föl­det vallatnám! Amíg nyá­lasszájú kölykök brókerta­nyáikon a százszorosát, ezerszeresét keresik annak, mint az, aki látástól vakulá- sig dolgozik, megszakad. Azt mondják, „hiába, hisz nem elég termelékeny”. Nem? Érdekes. A főnökei mégis egész jól megélnek a munkájából. Mercedesek­ben feszítenek, méghozzá olyan büszkén, mint két cső kukorica egy zsákban. Par­tikat rendeznek, csajoznak, azt sem tudják, hogy rázzák a rongyot. És nem azt, ami a szegények testét fedi... Nem. A munkán itt, ma nincs mit ünnepelni. Az ér­telmes munka csak kevesek jussa. A szerencséseké.

Next

/
Oldalképek
Tartalom