Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-16 / 88. szám
Szárnyaltak a gyarmatiak Kézilabda Diákolimpia Nagyüzem van a Kézilabda Diákolimpiában. Az általános iskolás korcsoportokban még csak a megyei területi döntőkön vannak túl a csapatok, míg a középiskolás V. korcsoportjában a csapataink már az országos elődöntőn is részt vettek, ahol sajnos a második helyen végeztek. így az országos döntőt ebben a kategóriában szabolcsi résztvevők nélkül rendezik meg. Eredmények: V. korcsoport, országos elődöntő, Miskolc Lányok: Nyíregyházi Köl- csey-Miskolci Kilián 28-14, Debreceni Irinyi-Kölcsey 31-22. Véderedmény: 1. Debrecen, 2. Nyíregyháza, 3. Miskolci Kilián. A rendezők szerint az elődöntő színvonala az országos döntőnek is beillet volna. Fiúk: Nyíregyházi Zrínyi- Ózd 29-14, Debrecen Irinyi -Zrínyi 21-17. Végeredmény: 1. Debrecen, 2. Nyíregyháza, 3. Ózd. Az elődöntő mezőnyében mindhárom együttes részese volt az elmúlt évi országos döntőnek. így a mérkőzések színvonalasak voltak, viszont két jó csapatnak búcsúzni kellett a további küzdelmektől. A IV. korcsoportban a lányoknál a megyei döntőt április 24-én rendezik meg Kisvárdán. A résztvevők: kisvárdai Bessenyei, kis- várdai Szent László Gimnázium és a nyíregyházi Kölcsey. A fiúk mezőnyében a megyei fináléra április 22-én kerül sor a Bujtosi Szabaidő Csarnokban, amikor tisza- vasvári Ipari, a fehérgyarmati Bárdos és a nyíregyházi Zrínyi csapatai küzdenek az első helyért. //-///. korcsoport, megyei elődöntő, Fehérgyarmat III. korcsoport: Lányok: Tiszalök Kossuth- Nyírbátor Oktatási Centrum 15-14, Nyírbátor-Fehérgyar- mat Kölcsey 9-17, Fehérgyar- mat-Tiszalök 23-7. Végeredmény: 1. Fehérgyarmat, 2. Tiszalök, 3. Nyírbátor. Fiúk: Csenger Petőfi-Nyír- bogát 32-11, Nyírbogát Ván- tus-Fehérgyarmat Kölcsey 7- 44, Fehérgyarmat-Csenger 30-16. Végeredmény: 1. Fehérgyarmat, 2. Csenger, 3. Nyírbogát II. korcsoport: Lányok: Fehérgyarmat, Kölcsey-Vásárosnamény 13- 8, Vasárosnamény-Tiszadob 12-11, Tiszadob-Fehérgyar- mat 3-15. Végeredmény: 1. Fehérgyarmat, 2. Vásárosnamény, 3. Tiszadob. Fiúk: Fehérgyarmat Bárdos-Gyulaháza 33-4, Gyula- háza-Nyíregyháza, Arany János 0-18!, Nyíregyháza-Fehérgyarmat 11-11. Végeredmény: 1. Fehérgyarmat 2. Nyíregyháza, 3. Gyulaháza. Korcsoportonként az első helyezett lány- és fiúcsapatok jutottak tovább a megyei döntőbe. Elvitték a kupát Bem Kupa fiú kézilabdatorna Az elmúlt hét végén ötödik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán a Bem Kupa fiú kézilabdatornát. A sportversenyen ezúttal is a II. (5-6. osztály) és III. (7-8.osztály) korcsoportos diákok alkotta csapatok vettek részt az ország minden részéből. Sőt, ezúttal Nyíregyháza testvérvárosából, a németországi lserlohnból is érkezett két együttes. A kétnapos viadalon 14 gárda küzdött a díszes trófeáért. A mérkőzéseket a Bem József és a Móra Ferenc Általános Iskolák tornacsarnokaiban bonyolították le. F. A. (Új Kelet) Eredmények II. korcsoport: Nyíregyháza, Bem-Fehérgyarmat Bárdos 9-9, Iserlohn-Békés 7-6, Békés-Bem 6-26. Bár- dos-Iserlohn 27-11, Iser- lohn-Bem 6-31, Bárdos- Békés 25-5. Celldömölk- Fehérgyarmat Kölcsey 18-7, Abony-Nyíregyházi Arany 10-10, Arany-Cellüömölk 5-17, Kölcsey-Abony 11-13, Abony-Celldömölk 13-15, Kölcsey-Arany 13-16. Helyosztók, 7. helyért: Békés-Fehérgyarmat, Kölcsey 7-17, 5. helyért: Aranv-Iser- lohn 17-10, Fehérgyarmat, Bárdos-Abony 15-12, 1. helyért: Celldömölk-Bem 13-7. Végeredmény: 1. Celldö- mölk, 2. Nyíregyháza, Bem, 3. Fehérgyarmat, Bárdos, 4. Abony, 5. Nyíregyháza, Arany, 6. Iserlohn, 7. Fehér- gyarmat, Kölcsey, 8. Békés. Különdíjak Gólkirály: Csiszár Gábor (Celldömölk). legjobb játékos: Juhász Zoltán (Fehár- gyarmat Bárdos), legjobb kapus: Németh Tamás (Celldömölk), legjobb külföldi: Ed- vin Eberle (Iserlohn), legjobb nyíregyházi játékos: Rácz Róbert (Nyíregyházi Bem). III. korcsoport: Nyíregyháza, Bem-Nyíregyházi Arany 18-11, fehérgyarmati Köl- csey-Iserlohn 23-9. Békés Debrecen 8-10, Kölcsey-Bem 12- 15, Iserlohn-Békés 5-18, Debrecen-Arany 16-10, Bem-Békés 14-7, Arany- Kölcsey 21-15, Iserlohn-Deb- recen 10-30, Békés-Arany 13- 5, Bem-Iserlohn 24-11, Debrecen-Kölcsey 14-10, Arany-Iserlohn 18-13, Köl- csey-Békés 12-10, Debrecen- Bem 18-9. Végeredmény: 1. Debrecen, 2. Nyíregyháza, Bem, 3. Békés, 4. Nyíregyháza, Arany, 5. Fehérgyarmat, Kölcsey, ó.Iserlohn. Különdíjak Gólkirály: Puskás Sándor (Arany), legjobb kapus: Domokos Dusán (Békés), legjobb játékos: Zelenák Gergő (Debrecen), legjobb külföldi: Fálió Vurnó (Iserlohn), legjobb nyíregyházi: Páll Sándor (Bem) 1997. április 16., szerda Sport Döntős nyíregyháziak Diákolimpia A diákolimpia küzdelmei az V. korcsoportban lassan befejeződnek, hiszen a korcsoport legidősebbjei májusban már a ballagásra készülnek, aztán jöhet az érettségi. Előtte a fiatalok a sportban is bizonyíthattak, jól felkészültek a jövőre. A bizonyítás három együttesnek is sikerült, ezek közül kettőt a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tanulói alkotnak, míg a harmadik a Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola alakulata. Röplabdában a lányok és fiúk is jól szerepeltek a diákolimpia területi döntőiben, és a két hét múlva sorra kerülő döntőkbe kerültek, akárcsak a vasváris labdarúgók. Új Kelet-információ Labdarúgás A Vasvári Pál Gimnázium csapata Miskolcra utazott a területi döntő meccseinek megvívására. A fociban szokatlanul, az első napon két meccset is meg kellett vívniuk, míg a harmadikat vasárnap játszották. Szalka Géza testnevelő tanítványait a szokatlan időrend sem zavarta meg abban, hogy bizonyítsanak. Mindhárom meccsüket megnyerve jutottak az országos döntőbe. A három meccsen tízszer találtak a hálóba és csak három gólt kaptak. A nyíregyházi alakulattól elvárható volt a siker, hiszen többen közülük az NYSI NB I- es csapatában is szerepelnek. A siker azért is jelentős, mert a vasvárisok most már több éve elmaradtak az országos döntőktől. Vasvári-Miskolc 4-1, Vasvári-Egér 3-2, Vasvári-Sal- gótarján 3-0. Röplabda, fiúk A nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola röplabdásai az elmúlt négy évben már sokszor bizonyítottak, a IV. és az V. korcsoportban ötször jutottak el az országos döntőkig. Ezúttal az V. korcsoportosok gya- rapíthatták az éviszes sikerek számát. Az iskola igazgatója, a csapatvezetője, Varga János most is döntőbe kerülést várt fiaitól. Sem neki, sem a csapatért szurkolóknak nem kellett csalódniuk, a fiúk biztos sikert arattak. No persze, ezen a sikeren nem kell csodálkozni, hiszen a nyíregyháziak legjobbja Veress Péter már az Extraligában is bizonyított. A tizennyolc éves maturandusz, röplabdában már pár hete érettségi vizsgát tett, amikor is az NYVSC játékosaként a Vasas legjobbjai ellen is helytállt. Mellékesen, a röplabdacsapatból többen Miskolcról érkeztek, ahol az iskola kosarasai között - meglepetésre sikertelenül - szintén az országos döntőbe kerülésért harcoltak. ÉVISZ-Ózd 3-0, ÉVISZ- Eger 3-0. Röplabda, lányok A nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium másik együttese gimnáziumi berkekben az elmúlt években verhetetlen volt. így továbbjutásra esélyesként érkeztek Kecskemétre. A vasvárisok válogatottjából egyébként csak hárman utolsó évfolyamosok, a többség elsős, és ketten másodikosak. A negyedikesek között van Botos Fruzsina, aki az extraligás nyíregyházi női csapat erőssége is. A lányok testnevelő-edző tanára, Balázs István (a. férfi extraligás együttes edzője) az utazás előtt megbetegedett, így az iskola másik röplabdás testnevelője, Bugyi József (az extraligás férficsapatjátékosa) kísérte el a lányokat a kecskeméti területi versenyre. A vasvárisok mindkét meccsüket könnyedén nyerték, úgy, hogy a fiatalabbak is játéklehetőséget kaptak. A siker részesei Botos Fruzsina, Czabán Betti, Ferencz Tünde, Tóth Zsuzsanna, Lévai Gabriella, Varga Henriett, Medve Fruzsina, Kovács Bernadett, Frankovics Judit és Hudák Judit voltak. Vasvári-Kalocsa 3-0, Vasvári-Miskolc 3-0. Sikertelen kosarasok Balogh S. Zoltán A diákolimpia kosárlabda középdöntő csoport- mérkőzéseit az V. korcsoportúak részére az elmúlt hét végén rendezték meg országszerte. A megyei bajnok Krúdy DSK leány- és ÉVISZ DSK fiúcsapata Miskolcon mérkőzött a döntőbe jutást jelentő első helyért, mint később kiderült, sikertelenül. A krúdys lányok az első meccsüket szoros találkozón veszítették el, míg a miskolciakkal nem voltak egy súlycsoportban. Eredmények, lányok: Ta- tabánya-Krúdy DSK 61- 57, Miskolc-Tatabánya 106-30, Miskolc-Krúdy DSK 113-40. Végeredmény: 1. Miskolc, 2. Tatabánya, 3. Krúdy DSK. Az ÉVISZ DSK nagyobb reményekkel tekintett a középdöntő felé. Sajnos a kazinbarcikaiaktól simán kikaptak. A rossz kezdésre némi szépségtapaszt jelentett a Pest megyeiek elleni győzelmük. Eredmények: Kazincbar- cika-ÉVISZ DSK 96-61, Kazincbarcika-Monor 97- 75, ÉVISZ DSK-Monor 93-67. Végeredmény: 1. Kazincbarcika, 2. ÉVISZ DSK, 3. Monor. Felnőtt a felnőttcsapatba Atlétika A békéscsabai nemzetközi gyaloglóversenyen vált világossá, hogy két nyíregyházi is szerepelhet egy rangos versenyen. Záborszky Gergely az NYVSC junior korú gyaloglója, a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem hallgatója haladásnak tartja, hogy április 19- én a Prágában rendezendő gyalogló világkupán a magyar válogatott tagja lehet. Méltán büszke rá hisz, sok kilométert és könyvet gyűrt le ez idáig. Pokrovenszki Gergely- Hogyan jutottál el a válogatottságig, gyalog ?- Igen, szó szerint gyalog. Számomra nem volt soha egyértelmű, hogy mennyire veszem komolyan ezt a sportot, hiszen mellette a tanulásra is hangsúlyt kellett fektetnem. Az idén úgy döntöttem, hogy mindent egy lapra teszek fel, komolyabban veszem egy kicsit a sportot. Ez az év sorsdöntő lesz azzal kapcsolatban, hogy a jövőben a tanulásra fektetem-e a fő hangsúlyt, vagy továbbra is az atlétikára. Ezt a két dolgot így, középszinten nem érdemes csinálni.- Felnőttél-e már a felnőttcsapatba ?- Nagyon erős a mezőny, úgyhogy túlságosan nagy elvárásaim nincsenek magammal kapcsolatban. Remélem, hogy a mezőny közepén fogok elhelyezkedni, bár még sohasem voltam a nagyok között.- Prága szép emlék lehet...- Remélem, s ez úgy lehet pozitív élmény, ha 20 kilométeren másfél órán belül célba érek. A mezőny közepén szeretnék elhelyezkedni, és edzéseredményeim alapján erre minden esélyem megvan. Nagyon szorítok Gyöngyi Andrásnak, csapattársamnak, hiszen neki minden esélye megvan a sikeres szereplésre.- Hogyan fogsz az első métereken helyezkedni ?- Biztos találok olyan embert, akivel el lehet menni az én tempómban. Az a jó, hogy ezen a megmérettetésen egy-egy országból 4—5 embert is elindítanak. Valószínű, nem a rutinosabbakkal fogom az elején elkezdeni, de már azt is haládás- nak tartom, hogy a felnőttekkel versenyezhetek. Ez biztosan sokat fog rajtam lendíteni.- Egyesek azt mondják, sétálni bárhol lehet...- Attól függ, hogy mit veszünk sétának. Az ilyen embereknek mindig azt szoktam mondani, nyitott a dolog, meg lehet próbálni, jöjjön el velem, s én megengedem, hogy fusson mellettem. Elég jó futónak kell A Középiskolai Diákolimpia sakk-csapatbajnokság országos döntőjét Szegeden rendezjék meg április 12-én és 13-án. Megyénket a megyei bajnokságot megnyerő nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium fiú- és leánycsapata képviselte. A fiúknál 4 főből álló 25 csapat játékosai küzdöttek a minél jobb eredményekért. Végül 8 forduló után Mihal- kó ./ózse/FIDE-mester tanítványai: Kirják Róbert, Rostás Zoltán, Szoboszlai Zita, annak lenni, aki bírja ezt az iramot. Gyalogolni tényleg bárhol lehet, de akik így „elsétálnak” 4 perces ezreket egy ilyen világversenyen, azok nem a várost nézik közben.- Szurkolótáborod lesz, vagy lesz ami lesz ?- Lesz, a magyar csapat és edzőm, Pokrovenszki József. Ezekután nincs más hátra, mint a bizonyítani. Takács Zoltán és Zámbori Ri- chárd a hatodik helyet szerezték meg. A második táblán elért eredménye alapján Rostás Zoltán különdíjat kapott. A lányoknál 3 főből álló 22 csapat játszott a pontokért. Végül nagy küzdelmek és fordulatos partik után Mihalkó Katalin, Fráter Szilvia, Cserepes Mária éti Buskó Tímea a 10. helyet szerezte meg úgy, hogy mindvégig az élbolyban játszottak. A második táblán elért eredménye alapján Fráter Szilvia különdíjban részesült. Sakk Tájfutó gyerekek Száraz Attila (Új Kelet) Szombaton és vasárnap Sóstóhegy térségében került lebonyolításra a nyíregyházi városi diákolimpia. A kellemetlen, szeles, változó időben 52, jórészt általános iskolás korú tájfutó állt rajthoz. Összesített eredmények. F 16:1. Smutzer Tamás (1 - es gyak. - NYVSC), 2. Ambrus Csaba (110-es isk. - NYVSC). F 14: l.Mala- kuczi András (11-es isk. - NYVSC), 2. Hoványi Gábor (2. sz. gyak. - NYVSC), 3. Értei Zoltán (11-es isk. - NYVSC). F 12: 1. Bartus Béla (Jókai Ált. Isk. - NYVSC), 2. Zentai Gábor (23-as isk. - NYVSC), 3. Szabó Péter (6-os isk. - NYK). F 10: 1. Nyilas Mihály (1. sz. gyak. - NYVSC), 2. Kiss Csaba (14-es isk. - NYVSC), 3. Földműves Gergő (14-es isk. - NYVSC). N 18: 1. Értei Katalin (Művészeti Szakk. - NYVSC). N 16:1. Matisz Noémi (6-os isk. - NYK), 2. Kiss Anna (6-os isk.-NYK). N 14:1. Matisz Petra(6-os isk.-NYK), 2. Geiger Lilla (6-os isk. - NYK), 3. Járó Zsuzsanna (21-es-NYVSC). N 12:1. Liskány Diana (Kertváros isk. - NYVSC), 2. Malaku- czi Mariann (11-es isk. - NYVSC), 3. Erdei Orsolya (6-os isk.-NYVSC). N10: 1. Breznyecki Tímea (11- es isk. - NYVSC), 2. Murányi Melinda (21-es isk. - NYVS), 3. Malakuczi Júlia (11-es isk.-NYVSC).