Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-07 / 80. szám

Hazai krónika 1997. április 7., hétfő Ellenzéki találkozások Mint ahogy már arról hírt adtunk, a megye ellenzékben helyet foglaló országgyűlési képviselői szeretnék felrázni a csalódott választókat, ezért személyes találkozásra hív­ják őket több településen. Jobban mondva szívesen vesz­nek minden megkeresést, felkérést, hisz így egyrészt kö­zelebb kerülhetnek a mindennapi gondok sorához, más­részt pontosabb információt tudnak adni az ország helyzetéről és jövőjéről. Szombaton este Baktalórántházán (képünkön) a kereszténydemokratákat dr. Szilágyiné Csá­szár Terézia, a Magyar Demokrata Fórumot dr. Takács Péter, a Fidesz-Magyar Polgári Pártot Áfád/' László, a kis­gazdákat dr. Kávássy Sándor helyett Grajczárík Lajos kép­viselte. Fotó: Bozsó Katalin Teljes jogú tagság Új Kelet-információ _____ Az Európai Liberális, Demokrata és Reformpárt (ELDR) Tanácsának nicosiai ülésén a szervezet teljes jogú tagjává választották az SZDSZ-t. Az európai liberá­lis pártokat tömörítő szerve­zet az Európai Parlamentben frakcióval rendelkezik, és a Kelet-Közép-Európai térség­ből elsőként az SZDSZ-t és a szlovákiai Magyar Polgári Pártot vették fel. Fodor Gá­bor ügyvivő és Guba Péter, a párt külügyi titkára, akik kép­viselték pártjukat a tanácsko­záson, mérföldkőnek tekintik a tagság elnyerését. Ezzel ha­zánk újabb lépéssel került kö­zelebb az áhított Európai Uniós tagsághoz. Az SZDSZ szavazati joggal rendelkezik majd egy Európa Parlamenti frakcióban, és ez már nem csak formális képviseletet jelent. Ezáltal a magyar liberális párt közelebb kerül a döntéshoza­tal menetéhez, ha jelentős hatással nem is lehet a konti­nens parlamentjének határo­zataira, de megismerkedhet a döntéshozatal mechanizmu­sával. Ennek a későbbiekben a többi magyarországi párt is hasznát láthatja, különös te­kintettel csatlakozásunk előkészítésére. Az ELDR tanácsának dön­tése az elismerésen túlme­nően gyakorlati hasznot is hozott. A tagság elnyerésé­vel együtt a magyar párt köz­vetlenül részt vehet az 1999- es Európa Parlamenti válasz­tások programjának kidolgo­zásában. Kuncze Gábor Moszkvában MTI ___ Ku ncze Gábor belügymi­niszter vasárnap délután há­romnapos hivatalos látoga­tásra Moszkvába utazott. A Belügyminisztérium Sajtófőosztályának tájé­koztatása szerint az orosz fővárosban Kuncze Gábor tárgyalni fog A. Sz. Kulikov miniszterelnök-helyettes belügyminiszterrel, akivel kormányezeményt írnak alá a bűnözés, különösen a szer­vezett bűnözés elleni harc­ban való együttműkö­désről. A magyar belügyi tárca vezetője moszkvai tartózko­dása során tárgyal Sz. K. Sojguval, az Oroszországi Föderáció rendkívüli hely­zetek miniszterével, A. I. Nyikolajewel, a Szövetségi Határőrizeti Szolgálat igaz­gatójával, V. I. Trubnyi- kovval, a Külső Hírszerző Szolgálat igazgatójával, va­lamint D. A. Kovaljowal, a Szövetségi Biztonsági Szol­gálat igazgatójával. A munkáltatók jógáiról MTI ____ ___________ Az Alkotmánybíróság ápri­lis 7-én, hétfőn teljes ülést tart. Az alkotmánybírák megvi­tatják azt az indítványt, amely szerint alkotmányellenes, hogy a munkáltató felmentés­sel megszüntetheti a közalkal­mazott munkaviszonyát ak­kor, ha valamely központi ál­lami szerv döntése következ­tében az intézmény költségve­tési támogatása csökken vagy átszervezésre kerül sor. Megvitatja a testület az or­szágos közforgalmú kikötői minősítés szabályainak alkot­mányosságát is. Szerepel még a napirenden az az indítvány, amely a mun­káltatók járulékfizetési köte­lezettségének kiszélesítését sérelmezi. A testület áttekinti, hogy a költségvetési szervek szakmai és gazdasági felügyeletére vo­natkozó rendelkezések ellen­tétesek-e az oktatási intézmé­nyek önállóságát garantáló szabályokkal. Az Alkotmánybíróság meg­tárgyalja azt az indítványt is, amely a házszabály azon ren­delkezésével kapcsolatban ér­kezett a testülethez, hogy az előzetes alkotmányossági fe­lülvizsgálattal érintett tör­vényjavaslatok zárószavazá­sát mikor kell az Országgyű­lésnek elhalasztania. Az optimista várakozás jegyében Az Agro-Food szakvásár négy napja (Folytatás az 1. oldalról) Kovács Károly, az Agroker Rt. vezérigazgatója tapaszta­latait összegezve elmondta, hogy a cég mezőgazdaságban tevékenykedő üzletfelei látha­tó optimizmussal tekintenek a hazai agrárium jövőjére, az Agroker Rt. áltak kínált terme­lés- és piacszervezési lehető­ségeket kihasználva mind gyakrabban élnek a hosszú távú befektetésekkel. Nem ki­zárólagosan térségi, hanem or­szágos problémaként utalt a szektor állami koordinációjá­nak hiányára. A kiutat a Nem­zeti Agárprogram alapelvei között is megfogalmazott ag­rárintegráció kiterjesztésében látja, amely a hozzá fűzött re­ményeket csak abban az eset­ben fogja beváltani, ha azt el­aprózódás nélkül, a tőkeerős, hitelképes piacvezető cégek végzik. A seregszemle díjkiosztó bi­zottsága - a nyíregyházi és a megyei önkormányzat, az ag­rár-, valamint a kereskedelmi és iparkamara egy-egy képvi­selője — a III. Agro-Food Vásá­ri Nagy díját az integrációs te­vékenységért az Agroker Rt.- nek, a különdíjakat az export­képes késztermék előállításért a geleji Sajt Kft.-nek, a tech­nológiai fejlesztésekért a Nyír- Tejút Bt.-nek, a termékfejlesz­tésért a Szabolcs Gabona Rt.- nek, illetve a tudományos ku­tatásokért a DATE Kutatóköz­pontjának ítélte oda. A szakmai kísérőrendez­vényeken az agrárkamara szer­vezésében őstermelői és agrár­támogatási fórum volt a tele­pülési mezőgazdasági bizott­ságok munkatársai részére, az Agroker Rt. termelés- és piac- szervezési, illetve a gépi tech­nológiát bemutató tájékozta­tással egybekötött megbeszé­léseket szervezett. A Szabolcs Gabona Rt. vezetősége a vál­lalattal üzleti kapcsolatban álló partnerei számára kiírt ver­seny eredményeképpen díjki­osztást tartott. A tavaly elért eredmények figyelembevéte­lével az év kereskedője címet Balázs Mihály és Bagaméri Béla vehette át, az év állat- tenyésztője Gondon Tibor, valamint az év takarmány­felhasználója a Hajdúböször­ményi Béke Agrárszövetke­zet lett. Erősödő közbizalom a Fidesz iránt Erősödik a Fidesz iránti közbizalom, a választópolgá-rok érezhető várakozással fordulnak a párt felé. A politikai érdeklődés ilyetén átrendeződése a fiatal demokraták aranytartaléka, ilyen előzmények után várható, hogy 1998-ban a szavazók érdemesnek tartják majd a bizal­mukra azt a politikai erőt, amely eddig még nem volt kor­mányon. Mindezt Orbán Viktor mondta vasárnap Balas­sagyarmaton azon a sajtóbeszélgetésen, amely egyút­tal a Fidesz küszöbönálló kongresszusát megelőző két­napos Nógrád megyei látogatásának zárása volt. MTI A Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke korábbi vélekedé­sét megerősítve elmondta: ma még nem látszik tisztán, mi lesz a közelgő parlamenti választás fő kérdése. Úgy tűnik, hogy - hacsak a kormányzásban lé­nyeges változások nem történ­nek - a Magyar Szocialista Párt az MDF négy évvel ezelőtti választási szerepléséhez mér­hető megsemmisítő vereségre számíthat - fejtette ki Orbán. Tekintve azonban, hogy a je­lenlegi problémákat részben ez a kormány idézte elő, nem va­lószínű, hogy a hátralévő egy évben lényegesen enyhíteni tudna a helyzeten. A Fidesz szakértői egyéb­ként javában dolgoznak a kor­mányzati munkához szükséges intellektuális és szakmai felté­teleken, kormányzati pozíció­ba kerülve e munkát szánja ho­zományul a párt. Az április 19-20-ai tisztújí­tó kongresszus kapcsán a párt­elnök többi között elmondta: várható, hogy a szövetségi po­litikáról sok újat nem mond majd e fórum, ebben az a kulcs­kérdés, miként képes belső ügyeit rendezni a KDNP. Arra lehet számítani, hogy a szö­vetségi politika kérdéseit to­vábbra is az országos választ­mány hatáskörébe utalja a kongresszus. Lesz viszont mondanivaló olyan fontos or­szágos ügyekben, mint példá­ul az agrárpolitika, a nemzeti alaptanterv, vagy az igazság­ügyi reform. Háborúzik, visszavág, visszatér... Tarczy Gyula ... és közben kiszed a zsebünkből cirka egy ezrest. Bámulatba ejtően egyszerű, és egyben zseniális Holly­wood legújabb pénzszerzé­si trükkje: felmelegíti az em­berközpontú sci-fi-levest, a Skywalker-trilógiát. Csillagok háborúja? Kö- lyökkoromban apám kezét szorongatva sétálgattunk kisvárosunk filmszínháza előtt, amikor figyelmesek lettünk a címre. Másfél évti­zede a keleti blokk alkotá­sai között elvétve lehetett csak egy tengerentúlira buk­kanni, s nem is csalódtam. Tátott szájjal bámultam a szűk két óra alatt felvonul­tatott akkori szupertechni­kát, és örökre emlékezetem­be véstem (ahogy akkor mondtuk) Luk, Lejla herceg­nő, Csubakka, Artu Ditu és Dart Véder nevét. Vessenek meg: azóta legalább ötször láttam a Magyarországon szinte legendává vált, ron­gyosra vetített epizódokat. A nosztalgia vitte lábai­mat a Krúdy Mozi felé, meg az első osztályúan kivitele­zett marketingmunkával fel­hergelt kíváncsiságom. Csu­pán némi szorongás munkált bennem: ugyan hogy lehet ezt a „klasszikust” felújíta­ni, modernizálni, és minek? Az első megdöbbenés ak­kor ért, mikor az üres előtér látványa helyett a pénztáros­nő széttárt karja és szánako­zó mosolya fogadott: jegyet, egy órával az előadás előtt? Mégis kaptam egyet három­százért a sokadik sor szélére, és amire emberemlékezet óta nem volt példa, a tömeg mi­att csúszott a vetítés. Magára a filmre egy szót sem lenne érdemes veszte­getni, ha nem harangozták volna be dérrel-dúrral. Ugyanis pont olyan, mint volt. Az a pár új jelenet, amit annak idején kihagytak belőle, egyáltalán nem len­díti előre a sztorit, sőt, ásí­tásra késztető. Azújraszink- ronizálás annyira tett jót az „új” változatnak, mint a Kojaknak. ( Inke László saj­nálatos elhunyta után Koncz Gábor hangja fülsértőén ha­mis volt egy ideig, még ha kedvelem is őt.) A térhatás annyiban elképesztő, amennyi a videó és a mozi közti különbség, a hangmi­nőség pedig bántóan gyen­ge volt a beharangozott szu­per dolby-stereo helyett. Ez esetben két lehetőség van: vagy rossz kópia került hoz­zánk - igaz, vidékre jó lesz az is -, vagy ennyit tud me­gyénk csúcsmozija. A poént ezúttal nyugodt szívvel elárulhatom, győzött a jó, de vigyázat, pár hét múlva visszavág a gonosz birodalom, hogy újabb röp­ke hetek múltán végre visz- szatéijen az igazi Jedi (fel­újítva), és teljes legyen a kasszasiker. Az egyetlen igazi - nem minőségi - különbséget mégis megfogalmazta egy ismerősöm, aki a vetítés utá­ni csalódott arckifejezésem­re így reagált: „Miért, mit vártál? Annak idején meg­nézted három forintért, most háromszázért.” Ez a fiú megérzett valamit. Lehet, hogy az erő vele van? Az előkészületektől... I ... a díjkiosztásig

Next

/
Oldalképek
Tartalom