Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-05 / 79. szám

J 1997. április 5., szombat Világkrónika A vezető szlovák kormánypárt, a HZDS főideológusának tekintett Dusán Slobodník szerint nem lenne diplomatikus lépés a májusban Pozsonyba látogató Le Pent Szlovákiában persona non gratának minősíteni, mert ,,Le Pen pártja ugyanúgy parlamenti párt, mint némely olyan ma­gyarországi politikusoké, akiknek szintén kijárna a nemkívá­natos személy státusa”. Dusán Slobodníknak a legnagyobb példányszámú szlovák napilap, a Novy cas azért tette fel a Le Pen személyével kapcsolatos kérdést, mert Jón Slota, a szlo­vák kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke részt vett a Le Pen vezette Nemzeti Front strasbourgi konferenciáján, és Le Pent szlovákiai látogatásra hívta meg. Hátrább kell vonulniuk az újságíróknak, beleértve a fotósokat és operatőröket is, akik december 17.- e óta követik nyomon a limai túszdrámát. Mostantól kétszáz méternél messzebb kell lenniük a japán nagyköveti reziden­ciától - közölte a helyszínről az AFP tudósítója. A rendőrség biztonsági okokkal indokolta az intézkedést, de az újság­írók szerint ez csak ürügy munkájuk nehezítésére. Közben a hatóságok megerősítették a fegyveres rendőri jelenlétet a rezidencia körüli háztetőkön, az épületet övező utcákban pedig megszüntették a forgalmat. „Nem neheztelünk Budapestre” Az olasz védelmi miniszter cáfolata MTI ___________________ Az olasz védelmi miniszter cáfolta, hogy kormánya nehez­telne Magyaroszágra, amiért Budapest úgy döntött, hogy nem küld katonákat Albániá­ba az olasz vezénylettel meg­alakuló nemzetközi erő kere­tében. „Az olasz kormány egyálta­lán nem neheztel Magyország- ra e döntés miatt, és azt tiszte­letben tartjuk” - szögezte le új­ságírói kérdésre válaszolva Beniamino Andretta védelmi miniszter pénteken Ljublja­nában azon a nemzetközi saj­tóértekezleten, amelyen Kele­ti György magyar és TitTurnsek szlovén védelmi miniszterrel együtt vett részt. Andreatta hozzáfűzte, hogy „nagyon tet­szene, ha barátaink is részt ven­nének a nemzetközi kontin­gens kialakításában, de tudjuk, mit jelent ez a kérdés a politi­kai erők szempontjából”. El­mondta, hogy olasz koordiná­lással március 28. és április 2. között állították össze azt a nemzetközi katonai erőt, amely Albániában teljesít majd fel­adatokat. A kontingens létszá­mát 6000 főre tervezték, amely­ből eddig mintegy 5500-5600 katona vezénylése biztosított. Hozzáfűzte, hogy a balkáni térségtől viszonylag távol eső országok is küldenek katoná­kat Albániába. Szlovén-magyar-olasz vé­delmi miniszteri találkozót tar­tottak pénteken Ljubljanában. A Keleti György honvédelmi miniszter vezette magyar kül­döttség repülőgépen érkezett a szlovén fővárosba, ahol a vé­delmi minisztérium épületében tárgyalta a Tit Tumsek szlovén és Beniamino Andreatta olasz védelmi miniszter vezette kül­döttségekkel. A három ország védelmi mi­nisztériumának küldöttségei megvitatták a katonai területen folytatott együttműködésük fejlesztési lehetőségeit, vala­mint a NATO tervezett bőví­tésével kapcsolatos kérdéseket, és véleményt cseréltek a fegy­veres erők új európai rendsze­rének a felépítéséről is. A duma felülbírálta Jelcint A brazil kongresszus felsőháza, a szenátus csütörtökön elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely az ország történetében először bűncselekménynek minősíti, és 2-től 8, illetve halálokozás esetén 16 év börtön- büntetéssel sújtja emberek megkínzását. Kijev azért tiltotta meg az orosz katonai repü­lőgépeknek az ukrán légtérbe való berepülést, mert az el­múlt hetekben orosz harci gépek durván megsértették az or­szág légterét és a nemzetközi repülési előírásokat - közölte csütörtök este Olekszandr Zatinajko ukrán vezérkari fő- nök.Március 25-én és 26-án azonban engedély nélkül repült Ukrajna fölé két orosz TU-22-es a fekete-tengeri Kígyó-szi­getnél, a gépek az ukrán rádióhívásra nem feleltek. Az ukrán vadászbombázók megjelenése után a TU-22-esek eltávolod­tak a szigettől. Tömeghisztéria 2000 előtt MTI___________________ A 2000. év közeledtével tömeghisztéria alakulhat ki. Legalábbis ettől tart Stephan Rudas, a bécsi Pszichoszoci- ális Kutatatóintézet vezetője. A pszichiáter ugyan szakmai szempontból örül, hogy e je­lenséget végre nemcsak le­csengése után elemezheti a szaktudomány, hanem meg­figyelheti kialakulásának minden szakaszát, de úgy véli, hogy Ausztriában a pszi­chiátriai klinikáknak előze­tes katasztrófa-gyakorlato­kat kellene tartaniuk, hogy felkészülhessenek az egyre növekvő tömegigényre. A felkészülést nem lehet elég korán megkezdeni, hi­szen április 4-én éjfélkor elkezdődik a visszaszámlá­lás, s szombattól már csak ezer nap választja el az em­beriséget a 2000. év első nap­jától. A tudós egyébként két ér­vet is felhoz mindazok meg­nyugtatására, akiket már most is izgat a dolog. Egy­felől - mondja - a naptár em­beri találmány. Másfelől: bármilyen furcsa, de igaz, hogy 2000-ben még nem be­szélhetünk ezredfordulóról, hiszen a XXI. század csak 2001-január elsején kezdő­dik. Rudas doktor hat csoport­ra osztotta fel az emberiséget aszerint, hogy ki hogyan éli meg a 2000. évre való készü­lést, illetve magát a pillana­tot, amikor a naptár átfordul 1999. december 31-éről 2000. január elsejére. A bé­csi pszichiáter szerint sokat mond egy-egy ember egyé­niségéről, hogy hogyan vé­lekedik a 2000. év bekö­szöntéről, s némelyik típus lelki támaszra, sőt, orvosi se­gítségre szorul. Az erős, kiegyensúlyozott emberek örülnek, s derűlátón tekintenek a jövőbe - nekik nincs szükségük orvosi segít­ségre. (Hacsak nyugalmukat nem tekintjük abnormális­nak...) Az „apokaliptikusok” a világvégétől tartanak, s ezért közülük soknak fordul majd meg a fejében az öngyilkos­ság gondolata, A „szenzációéhesek” bele­lovalják magukat a várako­zásokba, s mivel azok való­színűleg nem teljesülnek, ezek az emberek 2000 elején depresszióba eshetnek. De az sem jó, ha valaki be­beszéli magának, hogy 1999. december 31. éppen olyan nap, mint a többi, mivel ez arról tanúskodik, hogy az illető elfojtja magában a ter­mészetes érzelmeket, ettől pedig depresszív neurózisba eshet. A legveszélyesebbnek Ru­das doktor azokat tartja, aki­ket nagyon zavar, hogy kö­rülöttük egyesek ünnepelnek és újongnak, s emiatt annyi­ra felizgatják magukat, hogy akár ámokfutókká is válhat­nak. A pszichiáter nem taná­csolja azt sem, hogy más szil­veszterekhez hasonlóan va­laki megpróbálja megvonni addigi élete mérlegét, s igye­kezzen letudni minden res­tanciáját. Rudas szerint ez keveseknek sikerült csak, s a csalódás gyakorta okozott kényszeres neurózist. Ha Rudas doktornak igaza van, akkor szinte mindenki neurotikus lesz a várva várt pillanatban. MTI__________ __________ Az orosz parlament alsóháza Borisz Jelcin elnök vétóját ha­tályon kívül helyezve pénteken újra elfogadta a nagy nemzet­közi felzúdulást keltő műkincs- törtvény tervezetét. A második világháború idején a Szovjet­unióba hurcolt műkincseket, köztük magyar kultúrjavakat orosz tulajdonná nyilvánító, a nemzetközi joggal ellentétes szabályozást több mint kéthar­mados többséggel fogadta el is­mét a duma. Amennyiben a felsőház is kétharmados többséggel jóvá­hagyná azt, úgy Jelcin elnök köteles hét napön belül aláírni a törvényt, ami ezzel életbe lép. Ez csak akkor kerülhető el, ha aláírás helyett Jelcin az alkot­mánybírósághoz fordul. A duma képviselői figyelmen kí­vül hagyták a törvényt megvé­tózó Jelcin elnök érveit, és a pénteki szavazáson az alkot­mányban előírtnál nyolccal több, összesen 308 honatya szavazott ismét igennel a tör­vényre. Tizenöten a szabályo­MTI ____________ Az Egyesült Államok csütör­tökön felajánlotta Izraelnek, hogy nagyobb pénzügyi segít­séget nyújt rakétaelhárító vé­delmi rendszerének a korszerű­sítéséhez. A támogatás keretében egye­bek között növelik az Arrow- rakétaprogramhoz való ameri­kai hozzájárulást és a Nautilus elnevezésű lézerfegyver közös kifejlesztésére fordított keretet. Az együttműködés bővíté­séről William Cohen amerikai és Jichák Mordehai izraeli vé­delmi miniszter csütörtöki wa­shingtoni találkozóján szüle­tett megállapodás. Az Egyesült Államok koráb­ban kétszázmillió dolláros tá­mogatást helyezett kilátásba az Arrow-program számára: bár hivatalosan nem közölték, hogy a fejlesztési munkálatok felgyorsítását célzó növelés milyen mértékű lesz, kiszivá­rogtatások szerint azonban el­érheti akár a huszonöt százalé­kot is. Izrael rendkívül fontosnak tartja a programot védelmi rend­zás ellen voksoltak, nyolcán tartózkodtak. A műkincstörvény orosz szövetségi tulajdonná nyilvá­nította a második világháború idején a Szovjetunióba hurcolt összes külföldi műkincset, füg­getlenül attól, hogy kinek a tu­lajdonában voltak, illetve mi­képpen jött létre a birtoklás. Jelcin a vétót a múlt hónap­ban azzal indokolta, hogy a törvény figyelmen kívül hagy­ja a nemzetközi jog normáit, és gyengíti az európai államokkal a restitúcióról folytatott tárgya­lásokon az orosz pozíciókat. Kifogásolta azt is, hogy a tör­vény nem tesz különbséget az egykori Szovjetunióval ellensé­ges államok, Moszkva szövetsé­gesei és semleges államok mű­kincsei között. Azt sem veszi te­kintetbe a törvény, hogy állami, magán- vagy egyházi tulajdon­ban állt kultúrkincsekről van szó. Ismert, hogy számos mű­kincs, köztük Magyarországról származók a fasizmus üldözött­jeinek tulajdonát képezték. Jelcin kifogásolta azt is, hogy a FÁK-államok vonatkozásában szerének a megerősítéséhez. Az Arrow-rakéták egyebek között a Scudok elleni bevetésre szol­gálnának. Ugyancsak nagy jelentősé­get tulajdonít a közös tervezé­sű lézerfegyvernek, amelynek fejlesztési munkálatai az Egye­sült Államokban folynak. A Nautilust Izrael a dél-liba­noni állásokban elhelyezett Katyusák ellen használná. Ugyancsak a két ország kato­nai-biztonsági együttműködé­sének részeként Jichák Morde- hai látogatásának előestéjén bejelentették, hogy Izrael ti­zenöt UH-60L Blackhawk típu­sú harci helikoptert és harminc­négy helikoptermotort vásárol az Egyesült Államoktól. Bár a közlemény nem tett említést a fizetés módjáról, feltételezhető, hogy a szállításokat ugyancsak az éves amerikai segélyből fe­dezik majd. Az Egyesült Álla­mok több milliárd dolláros ka­tonai és gazdasági segítséget nyújt Izraelnek. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy hajlandó lenne részt ven­ni egy közel-keleti csúcsérte­indokolatlan engedményeket tesz a műkincstörvény. A tervezet szerint a műkin­csek visszajuttatása kölcsönös alapon lehetséges, de magán- személyek igényeivel nem, csak állami szinten beterjesz­tett igényekkel foglalkoznak az illetékes orosz hatóságok. A becslések több százezerre te­szik az elhurcolt műkincsek számát, és több millió kötet könyvről van szó. Egyedül Magyarország több mint 60 ezer tételből álló listát állított össze. A Magyarország­ról származó műalkotások kö­zött van a híres Hatvány- és Herzog-gyűjtemény. Ugyan­csak a Szovjetunióban van a Deutsch-, a Petrics-, a Kornfeld és a Péterffy-műgyűjtemény. A sárospatokai református kollé­gium 305 könyvritkaságát, köztük egypéldányos magyar nyelvemlékeket Nyizsnyij Novgorodban, meglehetősen mostoha körülmények között őriznek. Ugyancsak Oroszor­szágban vannak Kossuth-és Bem-relikviák és más történel­mi emlékek. kezleten, amelyet az egykori Camp David-i csúcs mintájára rendeznének meg. Mihelyt az Izrael-elleni erőszak véget ér, attól számítva hat hónapon be­lül megoldható minden vitás kérdés - mondta Netanjahu péntek reggel a német ARD te­levízióban. Ha a javasolt fél éves határidőn belül a fennma­radt vitás kérdéseket mégsem sikerül rendezni, Jasszer Ara­fat palesztin vezető, Netanjahu és Bili Clinton amerikai elnök részvételével csúcstalálkozót lehetne rendezni a Jimmy Car­ter egykori amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Camp David-i csúcs mintájára - mondta az izraeli miniszter- elnök. Netanjahu megerősítette, hogy kormánya kitart a kelet- jeruzsálemi építkezés mellett, amely szerinte összhangban áll az oslói megállapodással. Az izraeli kormányfő ismétel­ten azzal vádolta Arafatot, hogy zöld fényt adott a Ha- mász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szerve­zeteknek Izrael elleni terrorak­ciók elkövetésére. Amerikai-izraeli együttműködés Hírről hírre Palotai István (Új Kelet) Victor Ciorbea román miniszterelnök kormánya minden bizonnyal be fog­ja mutatni a világnak (és bizony nekünk is), mit kell csinálnia egy felelős kabi­netnek, hogy „pillanato­kon belül” talpra állítson egy roskadozó gazdaságot! A magyar példával ellentét­ben ugyanis nemcsak rom­bolni, hanem építeni is fog­nak. A kőkemény megszo­rító intézkedéseket, a rest­rikciós politikát csak és ki­zárólag a behemót állami maradványipar megfékezé­sére kívánják alkalmazni, azt is csak nagyon rövid ideig. Ezzel szemben vi­szont mindent megtesznek, hogy a külföldi működő tőkét az országba édesges­sék. Nem üres szavakkal, nem melldöngetéssel, nem a történelmi érdemek idét­len hangoztatásával, és nem protekcionista mó­don, hanem egyértelmű rendeletekkel. Az a külföldi cég, ame­lyik Romániába 10 millió dollár feletti működő tőkét visz, és céget alapít, egy és hét (!) év közötti teljes adó- mentességet élvez. A léte­sítendő ipari objektumok­hoz szükséges földterületet megveheti. A nyereségét teljes egészében kiveheti és kiviheti. Nemcsak pum- polásra „használja” kül­földre szakadt honfitársait, hanem valós projektek ko­ordinálására. (Mint példá­ul Stefan Minovicit, aki New York-i üzletember, és a Pro Chile program kere­tében, amelyet irányított, 20 milliárd dollárt áramol­tatott be a dél-amerikai or­szágba egyetlen év alatt!) A kondíciók javultával ro­hamosan változik a világ Románia-képe. A nemrégi­ben Bukarestben járt Dai- wa Limited elnöke sajtótá­jékoztatóján kijelentette, hogy a közép-európai or­szágok közül Lengyelor­szág után jelenleg legin­kább Romániában érdemes befektetni. És még egy roppant lé­nyeges momentum: Cons- tantinescu államfő a Crans Montana Fórumon (me­lyen 219 külföldi milliár­dos üzletember vett részt 20 ország képviseletében) kijelentette, hogy a korrup­cióellenes harc során máris leállították a bank-, a kő­olaj-, az ital- és a dohány­maffia tevékenységét. Nem kétséges ugyanis, hogy ezt hetek alatt valóban meg lehet tenni, csupán olyan állami vezetőgárda szüksé­ges hozzá, amelyik tökéle­tesen független ezektől a köröktől, tisztakezű, és így nem érdekelt, nem zsarol­ható. Persze, a kézzel fog­ható eredmények még vá­ratnak magukra, hiszen az elmúlt hónapokban hozott rendeleteknek meg kell ér­niük, tudatosodniuk kell, méghozzá az egész vilá­gon. Az irány és az eddigi tet­tek viszont arra engednek következtetni, hogy Romá­nia igenis példát mutat...

Next

/
Oldalképek
Tartalom