Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-19 / 91. szám
1997. április 19., szombat Kultúra A művészetek mezsgyéjén Tűzzománcok válogatott színvilága Gulliver és az atomkor lurkói Gyermekszínházi bábjátékos bemutató Palotai István (Új Kelet) Kiss Gyuláné Kertész Katalin, a demecseri általános iskola művésztanára ismét nagyszabású tűzzománc-kiállítással jelentkezett a gávavencsellői általános iskola aulájában. Ellentétben Nyíregyházán bemutatott anyagával, ez a kiállítás széleskörű betekintést nyújt az alkotó művészi törekvéseinek világába, és igazolni látszik azokat a merőben szokatlan szakmai törekvéseket, amelyeket a megyeszékhelyen látottak alapján megkérdőjeleztünk. Az első, ami szembetűnik, hogy az alkotó folyamatosan keresi az utat a tűzzománc térmegjelenítéséhez. Szokatlan törekvés ez a zománcképek világában, azonban, ha jobban utánagondolunk, nem is olyan új, nem is olyan merész, hiszen a tűzzománc az ékszereken is használatos. A másik, ebben a műfajban szokatlan jelenség a művésznek az a törekvése, hogy viszonylag realista tájképeket készítsen. Igaz, a tűzzománc korunkban főleg alkalmazott iparművészeti ág, mégis, ha félretesszük ezt az előítéletet, és belátjuk, hogy minden alkotónak szíve joga megválasztani a számára legkedvesebb technikát, akkor már nincs is min zsörtölődünk. A Hegyalja, a Csend, a Verecke, a Kárpátok, az Erdei tisztás című tájzománcai kedves alkotások, tipikusan olyanok, amelyek könnyen az ember szívéhez férkőznek, amelyeket az ember szívesen elnézeget otthona falán is. Az Ablak című műve kiváló ötlet és remek kis munka. Az ablakkeretbe illesztett négy zománckép egy benyomását kelti. Ha el tudjuk magunktól hessegetni a szokatlanság okozta idegenkedést, akkor ezek az általában kis méretű alkotások szép és válogatott színvilágukkal, egyszerű, de igényes kompozícióikkal, emberi léptékükkel hamar jó barátainkká válhatnak. A művésztanár nonfiguratív munkái is több csoportba oszthatók. A lángformájú kompozíciók: Manó, Lendület, Eletet, Zöld madár, Tekintet sötét, mély tónusaikkal, tört színeikkel különös és nemes világ tükrözői. A képeken megjelenő szemmotívum azt az érdekes érzést kelti a nézőben, hogy a kép is nézi őt, nemcsak ő a képet. Zománcdomborművei, a Lidérc I.—II.—III. meglepő kísérlet a művészetek mezsgyéjén. Nagy méretű zománca, a Narcissus és Echo szép színeivel, kiegyensúlyozott kompozíciójával a zománcművészet legnemesebb hagyományait idézi. Külön kategóriába tartoznak a kimondottan vidám képei. A harsány színekkel operáló művész ezekkel az alkotásokkal - Kacaj, Lepke — minden bizonnyal komoly közönségsikert arat. Finom vonalú és a japán tusrajzok világát idéző Máriája tipikus női alkotás a legjavából. A kiállítás legjobb darabja a Lovag című kis méretű zománckép, amely remek kubisztikus elemeket is felsorakoztat, és kimondottan igényes kompozíció. Színei megkapóak, a zománcok felületstruktúrája gyönyörű. A tárlatot elegáns zománcékszerek és kitűzők sora zárja. Kiss Gyuláné Kertész Katalin kiállítása a gávavencsellői általános iskolában még egy hétig tekinthető meg. Palotai István (Új Kelet) Ha valaki manapság a kezébe veszi Swift, vagy akár Defoe regényeit, bizony nehezen érti meg, minek is köszönhetik világhírüket? Ezek a kimondottan unalmas, poros, agyoncicomázott barokk regények a maguk állandó és öntömjénező moralizálásával szinte elviselhetetlenek a mai olvasó számára. Swift Gulliver történetei sem különbek. Unalmasak és laposak, mégis van bennük „valami”. Valami megmagyarázhatatlanul bájos gyermeki esetlenség. A történet csak alibi, hiszen a lényeg az a mo- ralizálás, az a társadalomkritika, ami végigvonul a mesén, s az egyik eseményt a másikhoz köti. Swift: Gulliver az óriások földjén című műve tehát nem igazi mese, hanem mese a régi korok felnőttéinek. Ma már bántó és túlhajtott didaktikája egész biztosan az atomkor lurkóinak az „agyára megy”. A darab kiválasztása éppen ezért kérdéses, hiszen gyermekbérletes előadásra szánták. Gulliver brit hajóorvos - hazatérvén Liliputból - ismét tengerre száll, és megint hajótörést szenved. Jó sorsa most az óriások földjére veti, ahol fantasztikus kalandok sorozatán megy át. Először egy bábjátékos színházában kell produkálnia magát, majd a király udvarába kerül. Ott aztán - mivel műveltebb és okosabb az óriásoknál - természetesen összeütközésbe kerül az udvar tisztségviselőivel. A királylány születésnapjára tűzijátékot fabrikál, aminek láttán a király arra kényszeríti, hogy e tudományát fordítsa katonai célokra. Az elkészített első lőfegyvert aztán haragosai arra használják fel, hogy felségárulással vádolják. A király beveszi a cselt, Gulliver tömlöcbe kerül, ahonnan a királylány szökteti meg, így hajózhat el a számára készített modellha- jón. A darab véleményem szerint túlságosan szövegközpontúra sikeredett. A folyamatos és rengetegszer ismétlődő narrátori szöveg széttöri az előadást, és még vontatot- tabbá teszi az amúgy sem valami feszült párbeszédeket. Az előadás bábdramaturgiai megoldásai viszont brilli- ánsak! Hetey László rendező remek találmánya a miniatűr, naturális emberbábocska és a színészek játszotta óriások szerepeltetése fonottkosár arcukkal, fejükkel kiváló hatást eredményez, ugyanakkor mintha nem maradt volna túl sok idő magára az előadásra. A végtelennek tetsző szó- özönben itt-ott felsejlő akciók azonnal élénk hatást váltanak ki a gyermekközönség soraiban. A szövegértés azért is nehézkes, mert a színészek arca, mimikája nem látszik, reakcióikat, érzelmeiket csak mozdulataikkal fejezhetnék csak ki, de sajnos többnyire Fotók: Racskó Tibor ez is elmarad. A fehér kispa- don rendszeresen megjelenő „élő” Gulliver jelenetei szintén monotonra sikeredtek és unalmasak, s nem csak azért, mert Róbert Gábor „Csehovot játszik”, és hangvételének a világon semmi köze egy gyermekelőadáshoz, hanem azért is, mert egyetlen rendezői ötlet sem tarkítja Gulliver jelenéseit a színen. Az előadás statikus volta szintén nehéz terhe a gyermeki lélek befogadói aktivitásának. A darabban rendszeresen megjelenő moralizáló betétek persze szinte lehetetlenné teszik a folyamatos fizikai akciókat, azonban mégis meg kellett volna keresni annak a módját, hogy ezek színesebbé váljanak. Mellesleg a Gulliver eme változatában sokszor megjelenik a szöveghumor is, azonban ezt csak a felnőtt veszi észre, ha ugyan észreveszi. Roppantul hiányzik a gyermekelőadásoknak különös bájt adó „kibeszélés” is, amely mindig felforrósítja a nézőtér hangulatát. Ezt a Gullivert a gyermekek sajnos külső szemlélőként nézik, mert nem adatott meg nekik a részvétel öröme. A báb- és gyermekelőadások rendkívül fontos eleme a jó, egyszerű, dallamos és túlsúlyában vidám programzene, amely megalapozza, felerősíti az érzelmi tényezőket , magával sodorja a lurkókat. Sajnos, ez sem mondható el erről az előadásról. Zenei anyaga a zongorajelenet kivételével, aminek meg is volt a hatása - egyébként lapos, semmitmondó. A Gulliverben játszó fiatal színészek mindenesetre mindent elkövetnek, ami ezekben a „szkafanderekben” lehetséges, és hogy ennek a látszata nem kielégítő, az igazán nem az ő hibájuk. Nem várható el tőlük, hogy otthonosan mozogjanak ebben az elvarázsolt ,,kabuki”-világ- ban, amelyben csak mozdulataikkal és hangjukkal képesek mondandójukat kifejezni. Ez a bábdramaturgiai megoldás színészi szempontból akkor teljesedett volna ki tökéletesen, ha a próbákon mozgásművész is részt vesz, és betanítja azokat a széles és a mai színházi gyakorlatban már egyáltalán nem használt mozdulatokat, amelyek erejüknél fogva vizuális támaszt adnak a hallottak rögzítéséhez. G oszt óla Adél, Tóth Károly és Sándor Juli mindazonáltal mindent megtesz, hogy 'főleg „rádiószínházi” eszközökkel színessé, mozgalmassá tegye az előadást. Kövér Judit kiválóan mozgatja a kis Gulliver-bábot. Összegezve: úgy tűnik, egy kiváló gondolat és egy remek szakmai elképzelés feneklett meg a megvalósítás zátonyán, ezért ez a Gulliver sajnos nem tartozik a Móricz Zsigmond Színház jobbnál jobb produkcióinak sorába, amit a gyér taps is bizonyított. Kiáltvány helyett Forgách István 1. Hét esztendő telt el a változások óta. Sejtállományunk ez idő alatt kicserélődött, megújult. Vállalnunk kell eme megújulást, mert ha továbbra is régi énünk szerint élünk, önmagunkkal és a jelen igazságaival kerülünk szembe. 2. Csalódásunk csendje tarthatatlan! Elég a köldöknézésből, elég az elefánt- csonttoronyból! Aki továbbra is csak önmaga harcát vívja, elveszti hitelét. Ki a síkra a művészetekkel! 3. Hét szűk esztendőnk bebizonyította, hogy szent álmainkból bemocskolt valóság született. Nézzünk szembe a ténnyel: naivak voltunk. Elkötelezettségre van szükség! 4. A politika értékrendje devalválódott. A pártosság immár bűncselekmény! A korcs eszmerendszerektől független, színtiszta igazság az egyetlen zászló, amely alatt csoportosulni érdemes, képviselvén milliók akaratát, milliók vágyát egy emberi lét után. 5. A költők sem vállalhatják tovább a szolgák szerepét. Elég volt a bér-rímfa- ragásból. Be kell látniuk, hogy a jelen társadalma csak mint a frappáns reklám- szövegek kiagyalóit értékeli a költői megnyilvánulásokat. Ennek mi magunk is okai vagyunk, hiszen hagytuk elfelejteni az irodalom igazi lényegét. El a méltatlan feladatokkal! 6. Itt az idő, hogy újra Petőfi, Ady, József Attila és Utassy Józ.vc/hangján szóljunk, de ahhoz, hogy felrázzuk a tespedő emberi lelkeket, előbb önmagunkat kell felrázni! Vegyünk fürdőt a jeges valóság vizében, és egyetlen hangot se hallgassunk el fogunk, szívünk és eszünk vacogásából! 7. Alakítsuk ki újfent fórumainkat! Ebben ne könyörgéseink, házalásaink segítsenek, hanem egy újra elért népszeretetet, amely így ismét megteremti a „gazdaságos kultúra” alapjait. Ez nem utópia! Ha újra képesek leszünk olyan műveket létrehozni, melyek „közkézen forognak”, ha kiharcoljuk azt a minimális szintet, hogy legalább annyira ismerjék egy-egy mondatunkat, mint a mosópor- és egyéb reklámszövegek mondatait, akkor valósággá válik! 8. Hagyjuk szerelmes szóvirágainkat későbbi időkre. Olyan alkotásokra van szükség, amelyek közérthetőek, és a mostani világ nyers szó- használatát idézik. Csak az erős hang hallatszik ebben a zűrzavarban. 9. A művészek egyetlen tiszetességes alapállása a mindenkori ellenzékiség! Éppen ezért veszélyes a pártosságnak még csak a csírája is! Tökéletes társadalmi rend nem létezik. 10. A szépség az igazságban rejlik. Ne keressünk tehát más forrásokat. Szakítsuk fel önmagunkra zárt börtöneink kapuját, és ki a fényre, ki a valóságba! Elő a tükrökkel! Elő a harsonákkal ! Fotók: Lázár Zsolt
