Új Kelet, 1997. április (4. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-09 / 82. szám

1997. április 9., szerda Sport „Eladó” a vb-ezüstérmes! L Tóth Lajos (Új Kelet) A teljesítmény szuper, a re­mek (világszínvonalú) ered­mény szinte garantált, csak éppen szponzor kellene... Tóth István (a hozzá közel­állók Totyaként ismerik) fekvenyomó már eddig is bi­zonyított: a mozgássérültek versengésében kétszeres vi­lágbajnoki ezüstérmes, az épek (!) között a tavalyi dá­niai, egészen pontosan sil- keborgi vb-n sikerült máso­dik helyen végeznie. Száz­harminchét és fél kilós „pro­duktumának” nincsen párja szerte e hazában! Akit a siker szele megcsa­pott, és ennek érdekében igencsak sokat tett, nehezen adja fel a harcot. Márpedig Totya sorsdöntő napok előtt áll. Ha nem lesz egyéb támo­gatója a Start-Sportula ver­senyzőjének, akkor „bezár­hatja a boltot”. Hiába a ne­mesebbnél nemesebb medá­lokkal teli vitrin, a biztató pályafutás, a pénzszűke nagy úr. Jelen helyzet szerint az öt­venhat és hatvan kilósok tár­saságában országos rang­listavezető (a második helye­zett több mint harminc kiló­val képes kevesebbet telje­síteni), a hatvanhét és fél ki­lós éllovas csupán két évvel előzi meg „hősünket”. Nem árt tisztázni: Totya hatvan­kilós... Idén a legközelebbi erő­próba a májusi Balaton Ku­pa lesz, a hónap utolsó napján rendezik a mozgás- sérültek budapesti ob-ját. Az Eb-nek Pöstyén ad ott­hont, az épek kontinensvia­dalára pedig Göteborgban kerül sor. Az év utolsó (leg­nívósabb) versenye a világ- bajnokság lesz Edmon- tonban. Nem húsz fillér a túra. Totya ezúton is kéri a támogatni szándékozókat, hogy a 437-022/124-es vagy a 358-792-es telefonszámon keressék őt ebben az ügy­ben, ugyanakkor tájékoza- tást nyújt a Start Rehabili­tációs Vállalat és Intézmé­nyei vezérigazgatója is. Fotex KCV: a fél válogatott MTI __________ A magyar férfi kézilabda­válogatott szerdán Balaton- füreden orvosi vizsgálattal kezdi meg a felkészülést a má­jus második felében Japán­ban esedékes világbajnok­ságra. A 18 tagú keret a KEK- döntőben is érdekelt bajnok- csapatra, a Fotex KC Veszp­rémre épül, amely kilenc já­tékossal a létszám felét adja. Vass Sándor szövetségi kapitány - egyben a Fotex KCV vezetőedzője — irányí­tásával a válogatottak csü­törtökön Veszprémben ké­szülnek együtt, majd a Fo­tex pénteken útra kel a spa­nyolországi Irúnba, ahol szombaton délután játssza a KEK-döntő első mérkőzését az Elgorriaga Bidasoa ott­honában. A keret többi tag­ja ezalatt Skaliczki László­nak, a Pick-Szeged vezető­edzőjének az irányításával gyakorol tovább Veszprém­ben. A férfi válogatott keret: Szathmári János (Fotex KCV), Fekete Róbert (Chatale), Tyetyák Tibor (Pick-Szeged), Perger Zsolt (Elektromos) - kapusok Bendó Csaba (Mol- Szolnok KK), Kertész Balázs (Dunaferr), Bartók Csaba, Mezei Richard (mindkettő Pick-Szeged), Gulyás István, Sótonyi László, Éles József, Kis Ákos, Csoknyai István, Pásztor István, Igor Zubjuk, Zsigmond György (mind Fo­tex KCV), Kovács László (Klagenfurt), Rosta Miklós (Győri Gardénia ETO KC) - mezőnyjátékosok. Törés Fittipaldi karrierjében — Ha száz százalékig rend­bejövök, akkor nem látom az okát, hogy miért ne térnék vissza a pályára - válaszolta a versenyző arra a kérdésre, hogy a súlyos baleset után folytatja-e pályafutását. A Fittipaldi-családban egy éven belül ez volt a második sú­lyos következménnyel járó incidens. Az egykori IndyCar és Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi - Chris­tian nagybátyja - tavaly jú­niusban verseny közben szen­vedett hasonló balesetet, ami után ötórás műtéti beavatko­zásra volt szükség. (MTI) Négy pont a KSC-től Labdarúgó NB II, ifjúsá­giak: Kecskeméti SC-RSC „A”-ASE Tiszavasvári „A” 0-2 (0-1). Tiszavasvári: Amb­rus (Mirgai) - László, Csikós, Zajácz (Bakos A.), Héri, Buúr, Kapcsos, Lakatos, Bakos T. (Szabó), Nyisztor, Fazekas. Edző: Nyisztor Sándor. Gólszerzők: Zajácz, Buúr. Jók : Buúr, Zajácz, Héri. Megérdemelt vendégsiker... Kecskeméti SC-RSC „B”- ASE Tiszavasvári „B” 1-1 (0-1). Tiszavasvári: Mirgai - Molnár, Szitás, Kiss, Tárkányi, Hudák, Vasas, Havacs, Ho- monyik, Héri, Hensperger. Edző: Nyisztor Sándor. Gólszerzők: Homonyik. Jók: senki. A helyzeteket nem elég ki­dolgozni, azokat értékesíte­ni is tudni kell... Idegenben kétszer 6-2 Teke NB II: Szentes-SZÉSE 6-2 (3017-2631). Pontszerzők: Hetei 497 fa, Ráski 495 fa. Ezúttal jobb volt a hazai csapat. NB III: Kazincbarcika-Nyíregyházi Taurus SE 6-2 (2257-2220). Pontszerzők: Hajdú 391 fa, Nagy 383 fa. Nagy küzdelemben a hajrában fordították a hazaiak ma­guk javára a mérkőzést. A Taurus mint vendég, az eddigi legjobb csapateredményt hozta a „nehéz” pályán. Csütörtökre maradt a döntés Röplabda Extraliga, férfiak, helyosztó Kecskeméti RC-NYVSC-Szaboics Gabona 3-2 (-13, 13,-8, 6, 10) Kecskemét, 400 néző. V.: Ortner, Szalay Kecskemét: Szabó Z., Somodi, Slahticsenko, Sándor, Tor­ma, Kása. Csere: Tóth, Szegedi, Szekeres. Edző: Karagics Mátyás NYVSC-Szabolcs Gabona: Dragichi, Pál, Gebhardt, Kuznyecov, Zádor, Pampuch. Csere: Horváth L. Bugyi, Veres, Drotár. Edző: Balázs István. Az eredmény alakulása: 1. játszma: 0-3,1-5,6-5,7-7,10-7, 10-10, 12-10, 12-14,2. játszma: 0-3, 3-3,4-6, 6-10, 11-10, 13- 11,13-13,3. játszma: 3-0,3-5,4-10,6-13,8-14,4. játszma: 3-1, 8-1, 8-3, 14-4,5. játszma: 0-2, 2-3,4-4,6-5, 11-5, 14-8. Révay Zoltán (Új Kelet) A mérkőzés előtt az volt a kérdés, hogy lesz-e idegenbeli győzelem, amivel az NYVSC- Szabolcs Gabona a négy közé kerülését bebiztosíthatja. Vere­ség esetén csak az utolsó for­duló dönt arról, hogy ki lesz a negyedik. A nyíregyháziaknál Horváth Géza sérülése miatt nem kerülhetett kezdőbe, Zádor helyettesítette. 1. játszma: Kiegyenlített já­ték folyt a pályán, a hajrában egállal fordultak a csapatok. A végén sokáig nem esett pont, de aztán Dragichi ütésével az NYVSC indult meg és meg is nyerte az első szettet. 2. játszma: A játékrész ele­jén nehezen estek a pontok, de ismét a nyíregyháziak indultak meg. 10-6-ra vezettek, és úgy tűnt: ezt a játékot is simán nye­rik. Ezzel szemben Sándor szer­váiból nemcsak kiegyenlítet­tek, de át is vették a vezetést a kecskemétiek. A Szabolcs Ga­bona újra feléledt, de 13-13 után két gyermeteg hibával el­vesztette a játékot. 3. játszma: Bár a kecskemé­tiek szereztek vezetést, 3-0 után ismét vendégtámadások és jó sáncok jelentették a pontokat. A sokkal erőteljesebb nyíregy­háziak ezt a játékot nyerték a legsimábban. 4. játszma: A kecskemétiek mindent egy lapra tettek fel, és a mérkőzésnek ebben a részé­ben kevesebbet hibázva bizto­san egyenlítettek. 5. játszma: Csak 6-5-ig volt együtt a két csapat. Ekkor a hazaiak zsinórban öt pontot szereztek. Köztük volt egy vi­tatott pont, amelyet a vonalbíró a plafon érintése miatt intett be, majd a vitatkozó nyíregyházi játékosok közül néhányan sár­ga és piros lapot kaptak. 11-5 után már csak szépíteni tudtak Pálét Az első három játszmában a nyíregyháziak sokkal maga­biztosabbak, és pontosabbak voltak. Sajnos a bizonytalansá­gok a második játszma kritiku­sabb időszakában jelentkeztek az NYVSC játékában. Ebben a három szettben szélekről és hálóvédekezésben is bizto­sabbak voltak. Mindemellett mindkét oldalon sok elemi hi­bát vétettek a csapatok. Ruti­nosabb játékosok is nyitáso­kat rontottak, illetve rosszul fogadtak. A negyedik játék a hazaiaké volt, míg a tie break-ben az idegesebb nyír­egyháziak kevésbé tudtak koncentrálni. A negyedik hely sorsa a csütörtöki mér­kőzéseken dől el. Amennyi­ben a Szeged otthonában ki­kap a Kecskeméttől, a kecs­kemétiek megelőzhetik a Nyíregyházát. Az NYVSC- Szabolcs Gabona együttese csütörtökön a kaposvári Balatel RC csapatát fogadja. Persze, a Dunaferr is „labdá­ba rúghat” a negyedik he­lyért. Pontegyenlőség, a jobb játszmaarány dönt. Karagics Mátyás: - Két halálosan fáradt csapat kö­zül nekünk volt több szeren­csénk a döntő játékban. Balázs István: - Gratulá­lok a Kecskemétnek, bízom csapatomban, és a Mediké- mia tisztaságában! Nagyszerű eredmények, szűkös háttér Asztalitenisz országos egyéni és csapatbajnokság Az országos ifjúsági, serdülő és újonc asztalitenisz csa­patbajnokság és a Magyar Országos Asztalitenisz Szö­vetség ifjúsági, serdülő és újonc ranglista verseny hat napon át tartó versengésén Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyét három szakosztály - Nyírbátori ASE, Nagykállói SE és Nyírtét-Apagy - képviselte. A küzdelemsorozaton a játékosok nem csupán a ranglistapontjaikat szaporíthat­ták, hanem az elért eredmények alapján a szakosztályok utánpótlás-nevelő munkáját is értékelték a versenybírák. A megyei színeket képviselő csapatoknak emiatt több­szörösen is fontos volt a minél előkelőbb helyezés meg­szerzése. Munkatársunktól Az ifjúsági kategória egyéni versenyszámaiban az indulók között pontszerző volt a nyírtét- apagyi színekben szereplő Nyikos Róbert és Obis Dániel, aki a 32-es főtáblára kerülésért vívott összecsapáson buktak el. A nyírbátori Héder Gábor nagysze­rű küzdelemmel feljutott a főtáblára, de a legjobb 16 közé már nem sikerült bejutnia. Az ifjúsági kategóriában egyik megyei szakosztály sem indított csapatot. A serdülő kategória egyéni versengésén a Nyírbátori ASE, a Nagykállói SE, valamint a Nyírtét-Apagy is asztal mellé állította játékosait, akik közül három versenyzőnek sikerült a pontvadászat. Fodor Géza a 32 közé kerülésért veszített, Fodor Istvánnak kévésén múlt, hogy nem lehetett tagja a legjobbak 16-os csoportnak, viszont Héder Gábor fantasztikus teljesít­ményt felmutatva bejutott a 8- as csoportba, ahonnan a későbbi győztestől elszenvedett veresé­ge miatt nem tudott feljebb lép­ni. A serdülő csapatversenyen a Nagykállói SE és a Nyírtét- Apagy gárdája egyaránt méltó helytállás után a legjobb 8 közé jutásért vesztett. Az újonc kategória egyéni összecsapás-sorozatán az I. osz­tályú ranglistaversenyen kívül két fiatalabb korcsoport játéko­sai is asztalhoz állhatták a szak­osztályi pontok gyűjtésében. A versengésben részt vevő Nyírbátori ASE, valamint a Nagykállói SE sportolói jeles­kedtek a pontszerzésben, amely két nyírbátori fiatalnak eredmé­nyesen is sikerült. Újlaki a 16 közé, míg Kiss a 8 közé kerülé­sért bukta el a mérkőzést, viszont a meccsen nyújtott produkció­juk elismerésre méltó volt. Az I. osztályú összevont kor­csoportban három versenyző ért el kimagasló eredményt. A leg­jobbak 32-es csoportjába nem sikerült felverekednie magát a nagykállói Tiszának és Gyugnak. Mindketten az utolsó összecsa­páson nyerhető mérkőzésen vé- reztek el. Náluk sikeresebb volt a nyírtét-apagyi Soós Tamás, aki a 16 közé jutásért vívott mérkő­zésen maradt csak alul a nála technikásabb ellenfelénél. Az újonc csapatversenyen Nagykálló és Nyírbátor együt­tese is veszített a 16 közé ke­rülésért, a Nyírtét-Apagy gár­dájának összejött az erőpróba, viszont a 8 legjobb gárda elit klubjába való belépésre szin­te esélye sem volt a sportolók­nak, ugyanis ellenfélként azt a BVSC-t kapták, amely a kupa­küzdelmekben a legmagasabb szintű játékot produkálta. A hatnapos összecsapás-soroza­ton bebizonyosodott, hogy a megyei csapatok szereplése biztató a jövőre nézve, mert a nagyszámú induló együttest fi­gyelembe véve, az elért ered­mények kifejezetten elismerés­re méltók. A szabolcs-szatmár- beregi asztalitenisz-szakosz­tályok szakmai munkáját vi­szont komolyan veszélyeztet­heti és visszavetheti a folyama­tosan apadó, szűkös anyagi háttér, amely lassan még a ver­senyeztetési, nevezési, vala­mint az utazási költségeket sem fogja fedezni. Félreértés ne essék, a két kép csak a poén kedvéért került összhangba. Szálkai Pál, az NYVSC-Szabolcs Gabona férfi röplabdásainak főszurkolója és társa a pályát kémlelte ár­gus szemekkel a vasárnapi Vasas elleni derbi során (bal­ról), Balázs István edző félig-meddig állóhelyzetben, Gebhardt Zoltán pedig hamisítatlanul ülőpozícióban für­készte a küzdőtéri eseményeket (jobbról). Fotóriporte­rünk, Racskó Tiborvolt olyan csibész, hogy „lekapta őket”, és noha a látszat csal, a két páros nem „szemezett” egy­mással.

Next

/
Oldalképek
Tartalom