Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-05 / 54. szám
#Fy Kelet Nyíregyháza 1997. március 5., szerda Személyes kapcsolatok K. Z. (Új Kelet) ________ Ro man Hezog német államfő múlt csütörtöki, nyíregyházi látogatása után egy nappal újabb küldöttség érkezett Némethonból a megyeszékhelyre. A testvérváros, Iserlohn középiskolájából 20 diák és két kísérő a Zrínyi Ilona Gimnáziumban vendégeskedett néhány napig. A Gymnasium an des • Stenner vezetője, Heinz- Dieter Klussmann irigyelte a várost, hiszen hozzájuk még nem látogatott el az államelnökük. Pintér Miklós, a Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a két intézmény között hat éve folyamatos a tanulók cseréje, a kölcsönös látogatások. A gimnázium németnyelvtanárai rendszeresen vesznek részt Iserlohnban háromnégy hetes továbbképzéseken. A vendégek az eltöltött idő alatt megismerték a megye, Nyíregyháza és a szomszédos térségek nevezetességeit. Tegnap délelőtt a csoportot a városházán Felber- mann Endre alpolgármester fogadta. Bemutatta a város múltját és jelenét. Klussmann igazgató szerint napjainkban egyre jobban segítik elő a tanulást a személyes kapcsolatok és találkozások. Utalt a gazdasági életre, a kultúrára és az oktatásra. A német vendégek kedden Tokajba és Sárospatakra látogattak. Nyíregyházáról szerdán utaznak Budapestre, ahol két napig lesznek, majd visszatérnek hazájukba. Közgyűlési visszatekintő Döntés után Új Kelet-információ A nyíregyházi közgyűlés hétfő esti ülésén megtárgyalta a Szabadtéri Színpad 1997. évi működési lehetőségeit. A képviselők felkérik a Mandala Dalszínház vezetőit, hogy az ez évi Mandala Nyár rendezvényeire nyújtsák be műsortervét az időpontok, a támogatások megjelölésével a Piac- és Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatójához. A műsorok önkormányzati támogatására 2,5 millió forintot szavaztak meg a városatyák. A volt Béke Szálló épületének megvételére három cég vezetője jelezte szándékát. A testület tagjai azonban úgy döntöttek, hogy újabb pályázatot írnak ki az értékesítésre, amelynél az indulóár 35 millió forint. A következő, márciusi ülésen újra foglalkoznak a kérdéssel. Pályázó híján a már korábban benyújtott legkedvezőbb ajánlatot fogadják el. A városatyák a költségvetés elfogadásáról határoztak úgy, hogy a likviditási gondok enyhítésére 100 millió forint folyószámlahiteit vesz fel az önkormányzat. Az OTP Rt. vezetői azonban a hitelezés csak jelzálog bejegyzésésével oldható meg. A város vezetői a Metropol Üzletház első emeleti, eladására meghirdetett 1042 négyzetméteres üzletrészét szemelte ki e célra. A közgyűlés nem fogadta el a javaslatot. Felhatalmazták a polgármestert, hogy tovább tárgyaljon az OTP vezetőivel 135 millió forintos hitel felvételéről, az illetékesek fedezetül más ingatlant keresnek. A zárt ülésen a szavazatok alapján Bárány Frigyes, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze és Lukácskó András nyugalmazott református lelkész veheti át a Nyíregyháza Város Díszpolgára elismerő címet. Zöld út havi tízezerért A nyíregyházi képviselő-testület korábbi döntésével a város polgármesterének, Csabai Lászlónénak fizetését 25 százalékkal, 197 ezer forintra emelték, amelyet még 45 ezer forint költségtérítés növel. Hétfőn a közgyűlés tagjai megszavazták azt az előterjesztést, amely szerint a két alpolgármester, Feibermann Endre és Giba Tamás illetménye február 1-jétől 186 ezer forint. A közgyűlés 1997-ben az előző évinél 10 százalékkal nagyobb összeggel gazdálkodhat, ezért a képviselők tiszteletdíjának emelésére két változatot dolgoztak ki a szakemberek. A testület a takarékosabb változatot fogadta el, amely július 1-jétől lép életbe. Ennek alapján a képviselők tiszteletdíja a polgármesteri alapilletmény 20 százaléka, a bizottsági tag városatyáké 30 százaléka, a bizottsági elnököké 40 százaléka. A bizottságok nem képviselő tagjait az önkormányzat vezetője fizetésének 10 százaléka illeti. A város képviselői ugyancsak nyártól havonta 10 ezer forint pluszjuttatásban részesülnek, amelyet helyi járatú autóbusz-, színház-, uszodabérlet, parkolókártyák és kiadványok vásárlására fordíthatnak. A külterületen lakó, egyéni választó kerületi képviselők 8 ezer forintig, a többi egyéni képviselő 4 ezer forintig havi számlával igazolt gépkocsi-üzemanyag költséget kaphat július 1-jétől. A testület rendeletbe foglata azokat a szankciókat, amelyekkel a hiányzó képviselőket sújtják a jövőben. A képviselők tiszteletdíja két részből áll, annak 70 százaléka „alanyi jogon” jár, 30 százaléka pedig ülésdíj. Az utóbbi rész akkor jár a városatyáknak, ha az évi rendes üléseken részt vesz. Jelenlétnek az számít, ha a szavazások legalább 75 százalékánál leadja a voksát. Egy évben a testület tagjai egy közgyűlésről hiányozhatnak büntetlenül. A többi esetben a polgármesternek kell igazolnia, hogy a távol lévő a város érdekében jár el. Visual'Csendélet Uj névvel, új hévvel, új lendülettel Csendélet címmel kiállítás nyílik a nyíregyházi VisualArt Galériában március 9-én, vasárnap. A galéria, fennállásának egyéves évfordulójára meghívta azokat a művészeket, akik a kiállítócsamok munkatársaival évek óta kapcsolatban állnak. Az ünnepi alkalomból harminckét művész alkotásából nyílik tárlat, s a születésnapi köszöntőt dr. Szabó Gyula mondja. A kiállítás március 29-éig tekinthető meg. Több óvóhely kellene Parancsnok a polgármester Új Kelet-információ A nyíregyházi polgári védelmi körzetparancsnoka, Tasnádi János alezredes tartott tegnap délelőtt a nyíregyházi önkormányzat vezetőinek tájékoztatóval egybekötött felkészítést. Elmondta, hogy a jogszabályom alapján a megyeszékhely polgári védelmi irányításáért, e nem éppen nőies feladatért Csabai Lászlóné polgármester a felelős. A város veszélyforrásait nem szabad elhallgatni az illetékesek előtt, de e tényekkel a lakosságot sem szabad sokkolni. Nyíregyházán sok száz tonna veszélyes anyag vár fel- használásra, amely a környezetbe jutva több ezer ember életét veszélyeztetheti. A gondokat csak növeli a város közlekedési csomópont jellege, a különböző anyagok szállítása. A szakemberek a veszélyes anyagokról folyamatos és naprakész nyilvántartást vezetnek. Az elmúlt évben felmérték az óvóhelyek számát, és megállapították, hogy számukat célszerű lenne növelni. A polgármester a polgári védelmi parancsnok. A megelőző intézkedésekhez I. fokú hatóságként járhat el a létesítmények építési engedélyezésénél. A jogi szabályzók alapján beosztja a város lakóit a települési vagy a munkahelyi pv-s szervezetekbe, ez Nyíregyházán ezer főt érint. Katasztrófa esetén a polgármester szervezi és irányítja a lakosság riasztását, tájékoztatását, kimenekítését, elhelyezését, ellátását. Elrendeli a kijelölt pv-szervezetek alkalmazását. Egyszemélyes államigazgatási jogkörében eljárva köteles mindent megtenni a a katasztrófa hatásainak csökkentésére, a túlélés esélyeinek javítására. A polgári védelem ugyanis nem önkormányzati testületi feladat. (Ebben legalább nem kell egyeztetni a pártokkal - a szerk.) Tasnádi alezredes hagsúlyozta, hogy az önkormányzat vezetője az említett feladatainál számíthat a körzetparancsnokság munkatársainak és a polgármesteri hivatal apparátusának segítségére. Március 3-ai (hétfői) számunk 7. oldalán a Színészbál ’97 című írásunkról sajnálatos módon elmaradt a szerző neve. Az írás szerzője: Berki Antal. Dr. Baja Ferenc leplezi le Herman Ottó szobrát A népdal szárnyán szállt a lélek tegnap délután az orosi 18. Számú Általános Iskolában, amely már nem sokáig hordja magán a sorszámozás ridegségét, és már nem sokáig tűnik el a névtejenség szürkeségében. Épp névadó hetének egyik rendezvénye volt az a népdaléneklési verseny, amelyen ott jártunk. Tapolcai Zoltán (Új Kelet) Intézettel. Tuzsérról, Porosaiméról, Mátészalkáról, és sorolhatnám még, hogy honnan érkeztek versenyzők, hisz mindössze négy nyíregyházi iskola képviseltette magát. A tét nagy volt, hiszen csak ketten juthattak tovább az országos döntőbe erről a válogatóról. A csütörtök a nagy felkészülésé lesz, a próbáké, hiszen pénteken este fél hatkor egy hatalmas gálaműsorban aprók és nagyok, elsősök és nyolcadikosok is bemutatják, mit tudnak. Néptánc, társastánc, bábjáték, pompomos lányok színesítik majd a kavalkádot. A szombati megnyitón ott lesz Gajdos László, a Sóstó-erdei Szabadidő- és Vadaspark igazgatója is. És ez nem csak Herman Ottó nevének szól, hanem az iskolának is, ahol az erdei iskola egy új formáját szeretnék kialakítani. Ennek első lépése az a biológiai verseny, amelyre a környező településekről érkeznek általános iskolások, például a nyírteleki Herman Ottó Általános Iskola csapata is. Hétfőn pedig új névvel és új hévvel veheti kezdetét a tanítás. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy népszavazás döntött Herman Ottó neve mellett, hiszen több fordulóban adták le voksaikat az iskola nebulói, hogy melyik magyar történelmi nagyságot választják példaképüknek. Kazinczy Ferenc, Benedek Elek mellett ott szerepelt a híres természetbúvár és tudós is, aki végül éles küzdelmet vívott a Napsugárral, mint lehetséges elnevezéssel. Bájos meséi, csodálatos történetei a suhogó szárnyakról, kis pihés totyogókról aztán meggyőzték a legkisebbeket és a legnagyobbakat is. Szombat délelőtt tíz órakor dr. Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter leplezi majd le a tudós szobrát, és indít el egy új életet az iskola falai között. De addig majd egy hetünk van, napról napra újabb és újabb programokat kínálva, amelyben megismerhetjük az intézményt. Hétfőn a leendő első osztályosok látogatásától volt nagyobb zsibongás a folyosókon. Megnézhették, milyen lesz majd egy olvasásóra, de már most bekapcsolódhattak a mesehallgatásba, a játékba, bábelőadást láthattak, illetve állatkákat hajtogathattak papírból. A szeretet melegségét pedig a frissen sült pogácsába csomagolták vendéglátóik. Tegnap huszonnyolc iskola 53 tanulója találkozott a népdaléneklési versenyen, amelyet az iskola közösen szervezett a Megyei Pedagógiai A népdalverseny hallgatói és egyik kedves szereplője Fotó: Bozsó Katalin Megold* hatatlan Bürget Lajos jegyzete Az autós terrorral szemben láthatóan tehetetlen a város. Nem általában szólnék, csupán két-három hely említésével szeretném állításomat alátámasztani. Vegyük elsőnek Nyíregyháza belvárosát. Kezdjük a sétálóutcával. A Gösser felé eső végén rendszeresen autók parkolnak a járdán. Kicsik, nagyok, márkásak. A bejáratot elzáró oszlopokat kiszerelték. Minden megy a maga útján, senki nem szól (nem mer?), senki nem intézkedik. Vagy vegyük a Nyírvíz-palota előtti járdát. Ez is ideális parkolóhely. Itt ugyanis nem kell fizetni. Itt se szól senki, itt se büntet senki. Nem sokkal jobb (lapunkban fényképpel is felhívtuk erre a figyelmet) a helyzet a Bethlen utca elején, a boltok, a bank, a posta előtt. Se rendőr, se hatóság. Vagyis szabad a gazda. Az autósok láthatóan nem ismerik a táblákat, vagy ha igen, akkor fütyülnek rá. Folytathatjuk a sort a Jósavárossal, ahol mindegy, sétány vagy játszótér, a járműközlekedés zavartalan. És egy riasztó hely még: a Profi előtt a járdáról a zebrára hajtanak ki az autók, bele a kétirányú forgalomba, halálos veszélyt idézve elő. Itt se tesz rendet senki. Az esetek egy részénél jön majd a kifogás: áruszállítás. De miért nappal? Miért nem hajnalban vagy éjszaka? Miért nem csak a nap egy megadott órájáig? Ahogy ez a világon lenni szokott. Mert van ennek is bevált gyakorlata. így azonban könnyebb, a vállalkozó urak is boltjuk pultjáig hajthatnak, ingyen parkolnak, ez is spórolás ebben a nehéz világban, ami egy BMW-sre rá is fér. Nem tudom, hogy minek akkor rendelet, KRESZ, oszlop, tábla, festés, figyelmeztetés, ha az egész nem ér semmit. Ideje lenne szigorral rendet tenni, figyelmeztetés után büntetni, tiltó gátakat visszaállítani. Mert így bizony a gyalogos aligha élvezheti, amit pedig neki szántak, a járdát, a sétálóutcát, a sétányt, a teret. Legyen erre idő, legyen ilyen célra rendőr, közterületőr. Egy várost közlekedési rendje is minősít. Mandala - Apáca Új Kelet-jnformáció A Mandala Dalszínház következő előadásán az Apáca című musical-komédiát láthatják az érdeklődők Nyíregyházán március 5-én, szerdán este 20 órától. A Városi Művelődési Központban bemutatásra kerülő darab nyíregyházi premierjére minden vendéget szeretettel várnak a dalszínház művészei. Herman Ottó