Új Kelet, 1997. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-05 / 54. szám

1997. március 5., szerda Világkrónika Most már csak az utolsó pillanatban bekövetkező valamely drámai fejlemény, vagy a hivatásos közvélemény­kutató cégek , .felmérési módszereinek tökéletes elhibázottsá- ga” akadályozhatja meg, hogy 18 évi ellenzéki politizálás után a brit Munkáspárt kerüljön hatalomra a legkésőbb 57 nap múl­va esedékes általános parlamenti választásokon. A konzervatív kormánypárt biztos bukására utaló eddigi legegyértelműbb előrejelzést a The Guardian című liberális napilap és az ICM országos közvélemény-kutató kedden közzé tett közös elem­zése tartalmazza. Az adatok szerint a Labour március első heté­ben a választók 48 százalékát tudhatja maga mögött, szemben a toryk 30 százalékos támogatottságával. Ha ez az arány érvé­nyesülne a választásokon, a Munkáspárt 424 képviselőt küld­hetné az alsóházba, s ez 189-cel lenne több a 173 fős konzerva­tív frakciót is tartalmazó ellenzéki összlétszámnál. Iraki politikusok Washingtont „Irak elleni népir­tással” vádolták, ugyanakkor méltatták Moszkvának az ira­ki kérdésben elfoglalt „tárgyilagos és józan álláspontját”. Az ITAR-TASZSZ kedden ismertette a kairói rádió jelenté­sét, amely szerint Mohamed Mahdi Szaleh iraki kereskedel­mi miniszter kijelentette: „Az iraki nép elleni népirtás poli­tikájának folytatására” irányuló washingtoni magatartás miatt késlekedik az „olajat élelemért” művelet végrehajtá­sa. Az ENSZ illetékes szankcióbizottsága az eddig létrejött 222 szerződésből mindössze kilencet hagyott jóvá, mivel Washington - Szaleh nyilatkozata szerint - akadályozza a testület munkáját. Tárik Aziz miniszterelnök-helyettes üd­vözölte, hogy Moszkva „objektív és józan állásponton áll” Irak kérdésében, sürgeti a gazdasági blokád feloldását. A politikus kedden indult moszkvai látogatásra. Konkrét eredmény nélkül ért véget hétfőn este a nyolcadik tárgyalás is a 72 túszt fogva tartó gerillák és a perui kormány tisztségviselői között - jelentette az AFP, hozzáfűzve, hogy ezúttal nem volt jelen a konzultáción Nestor Cerpa Cartolini, a Túpac Amaru kommandójának vezetője. Alberto Fujimori elnök közben befejezte váratlan kubai láto­gatását és hazaindult Havannából, ahol Fidel Castro elnök­kel tárgyalt a gerilláknak nyújtandó esetleges kubai mene­dékjogról. A Túpac Amaru kommandó Fujimori útját sétauta­zásnak nevezte, s leszögezte, hogy nincs szándékában politi­kai menedékjogot kérni. A gerillák az AFP-nek adott nyilat­kozatukban megerősítették, hogy bebörtönzött társaik szaba­don bocsátását követelik a túszok elengedéséért cserébe. Időzített bomba robbant a pakisztáni Kara­csiban egy urdu nyelvű lapokat kiadó vállalat épülete mellett kedden - közölte a rendőrség. A robbanás helyi idő szerint éjjel fél egykor történt, mindössze egy utcányira a hétfő haj­nali hasonló merénylet színhelyétől. Senki nem sebesült meg, és senki nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. A Jang Group hétemeletes irodaházánál elhelyezett, a szakértők sze­rint mintegy 400 grammos bomba felrobbanása számos abla­kot betört, és krátert vájt az épület mellett. Az ITAR-TASZSZ a helyi rendőrséget idézve azt úja, hogy a robbantások a Kara- csiban működő szervezett alvilágról, illetve vallási-politikai alapon szerveződött fegyveres csoportokról szóló cikksoro­zat abbahagyására szánt figyelmeztetésnek tekinthetők. Szlovéniában is az államfő a legnépsze­rűbb politikus - ezt mutatják annak a közvélemény-kutatás­nak az eredményei, amelyet a Ninamedija intézet készített a napokban. A Delo című ljubljanai napilapban ismertetett felmérés szerint a megkérdezettek - a maximálisan adható 5-ös jegyhez viszonyítva - elég kedvezően értékelték az államfőt: átlagosan 3,9-es osztályzattal minősítették a má­sodik elnöki megbízatását töltő Milan Kucan politikai te­vékenységét. A felmérésben résztvevők 65 százaléka szerint az elnök egyértelműen pozitív politikai személyiség, s a válaszadók 59 százaléka ugyanígy minősítette Janez Drnovsek miniszterelnököt is. Kincs, ami nincs MTI-Panoráma A köznyelv ezt hívja ha­talmas mázlinak, de maga a mázlista csak isteni segítsé­get emlegetett: egy munka­nélküli amerikai hölgy se­gélycsomagjában, egy kon­zerv spárgaleves dobozában leves helyett Campbell már­kájú arany ékszereket, pénzt és egy Rolex-órát talált. A fi­atal hölgy azonban ahelyett, hogy élvezte volna az égből pottyant ajándékot - a pénzt, öt gyűrűt, egy karkötőt, egy nyakéket és a hétezer dollár értékű órát -, elkezdte keres- I ni az ékszerek tulajdonosát. | Két nap múlva jelentkeztek ' is: egy házaspár a környékről. A becsületes megtalálót „gazdagon” megjutalmaz­ták: mintegy ezer dollárt és egy fülbevalót kapott, ame­lyet ő több mint „nagyvona­lúnak” tartott. De mint mond­ta, számára a legnagyobb ju­talom a házaspár arcán tük­röződő öröm volt. A házaspár állítólag a tol­vajok elől rejtette a konzerv­dobozba az ékszereket, s a dobozt lezárták. Máig sem derült ki, hogyan került a „drága spárgaleves” végül a jótékonysági szervezethez. Úgy sejtik, a család egyik barátja vitte tudtuk nélkül magával és ajánlotta fel se­gélyadományként. Szlovákok a hágai perről „A magyar védelem hazudik” MTI Igazság csak egy van, és ennek kellene ve­zérelnie az igazságszolgáltatást! — írta Hágá­ból, a magyar-szlovák jogvita első napjáról a szlovák kormányhoz közelálló Slovenská Republika kiküldött tudósítója, aki szerint a magyar „filmargumentációban” szereplő kiszá­radt fákat és döglött halakat „bárki, bármikor lefilmezheti”. A lap első oldalas szalagcíme szerint „A ma­gyar védelem hazudik, és félrevezeti a Nemzet­közi Bíróságot”. A magyar védelem - áll a lap­ban - „az általunk jól ismert, elkoptatott tények­kel” érvel, amikor az erőmű kömyezetellenes- ségéről, a Duna elrablásáról, a dunacsúni C-va- riáns egyoldalú megépítéséről beszél, de mint azt a szlovák küldöttség néhány tagja elmond­ta: a magyarok hazugságokkal is érvelnek. A Slovenská Republika okfejtése szerint „Szlovákia kényszerűen építette fel Duna- csúnnál a C-variánst, hiszen a magyarok leállí­tották munkálataikat, és megtagadták a duna- kiliti duzzasztómű hasznosítását”. Amerikai-palesztin vegyes bizottság Arafat Clintont akarja megkörnyékezni MTI ___________________ Ja sszer Arafat palesztin ve­zető és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter hét­főn megállapodott abban, hogy a két fél vegyes bizottságot ál­lít fel az együttműködés elő­mozdítására és a kijelölt felada­tok végrehajtásának ellen­őrzésére. A testület évente többször ülésezik majd. A döntés azon a találkozón született, amely a Palesztin Ha­tóság elnöke és az amerikai diplomácia új irányítója között zajlott le Washingtonban. Jasszer Arafat háromnapos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban. Fogad­ta őt Bili Clinton elnök is, aki vendégét üdvözölve egyetér­tett azzal, hogy a kelet-jeruzsá- lemi zsidó építkezések ügye hátráltathatja a békeerőfeszí­téseket. Kijelentette, hogy az izraeli kormány döntése a köl­csönös bizalom elmélyítése helyett bizalmatlanságot szül, és sérti a közeledési folyama­tot. Nicholas Burns külügyi szóvivő tájékoztatása szerint a zsidó lakónegyed ügye ki­emelt helyen szerepelt a Madeleine Albrighttal folyta­tott eszmecserén is. Ugyanak­kor érzékeltette, hogy az ame­rikai „sebészi beavatkozás” valószínűleg nem fog túllép­ni a csendes diplomácia kere­tén. Mint közölte, Washing­ton konzultációkat tervez mind az izraeli, mind a palesz­tin féllel, hogy kísérletet tegyen a kölcsönös bizalom helyreállítására. Az amerikai törvényhozás mintegy másfél száz tagja köz­ben arra kérte Jasszer Arafatot, hogy kösse pontos menetrend­hez az Izraellel szemben vállalt palesztin kötelezettségek telje­sítését. Levelükben egyebek között sürgették, hogy a Palesz­tin Hatóság elnöke jelölje meg azt a konkrét határidőt, amikor­ra a Palesztin Felszabadítási Szervezet alapokmányából tel­jes egészében törölni fogják az Izrael elpusztítására utaló részt. Szorgalmazták a palesztin rend­őrség létszámának jövőbeli csökkentését, és követelték, hogy a palesztin vezetés fékez­ze meg az általa ellenőrzött területekről Izrael ellen irányu­ló terrorcselekményeket. * * * Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden értésre adta, hogy hidegen hagyja a kelet-jeruzsálemi építkezést rosszalló washingtoni véle­mény. A kormányfő leszögez­te: a tizenegyedik kelet-jeru­zsálemi zsidó lakónegyed épít­kezése a következő napokban megkezdődik - jelentette az AFP. Netanjahu szerint nincs semmi új a Bili Clinton által megfogalmazott bírálatokban. Az amerikai elnök hétfőn Jasszer Arafat palesztin veze­tővel találkozva úgy fogalma­zott, hogy a kelet-jeruzsálemi Har Homán tervezett zsidó la­kónegyed létrehozása lassít­hatja a közel-keleti békefolya­matot. Az izraeli kormányfő úgy ítél­te meg, hogy az amerikai rea­gálás óvatos volt, és Washing­ton általában pártfogolja az iz­raeli politikát. Johnson listája Sajtóközlemény _________ Wa yne „Johnnie” Johnson mindössze tizennyolc éves volt, amikor 1950 nyarán több mint 700 társával együtt fog­lyul esett Eszak-Koreában. Evekkel később Johnson egyi­ke volt annak a 262 túlélőnek, akik sok szenvedés után kisza­badultak a fogságból. A fájdal­mas emlékeken túl Johnson mást is hozott magával mind­azok családjának, akik már nem élhették meg a hazatérést: kis papírfecnikre ceruzacsonkkal felírta a katonák nevét, egysé­gét és haláluk időpontját. „Le­het, hogy el is felejtik majd őket - gondolta Johnnie. - De családjuknak joga van tudni, mikor és hol haltak meg.” A Reader’s Digest Válogatás márciusi számában Malcolm McConnell cikke, a Johnson lis­tája bemutatja azt a hősies küz­delmet, amelyet Johnson foly­tatott hónapokon át ahhoz, hogy megszülessen a lista. A 24. gyalogezredet, ahol Johnnie Johnson őrvezető tel­jesítette szolgálatát, 1950 nyarán vetették be Észak-Ko- reában, azzal a szinte remény­telen feladattal, hogy megfé­kezzék a kommunisták átfogó dél-koreai invázióját. Három hét sem telt még el a háború kezdete óta, amikor Johnson fogságba esett. Néhány nappal később amerikai repülőgépek véletlenül azt az épületet is támadták, ahol a hadifoglyo­kat őrizték. Sokan meghaltak. A hadifoglyok szenvedése még inkább fokozódott, ami­kor egy „Tigris” néven ismert észak-koreai őrnagy került a tábor élére. Kilenc napon át, összesen mintegy 190 kilomé­tert tettek meg a metszőén hi­deg novemberi időben, nyári egyenruhában. Johnsonnak több mint 100 ember nevét si­került felírnia, akik a hófödte hegyekben pusztultak el. Az életét kockáztatta: ha észreve­szik, kivégzik. Az életben maradt hadifog­lyokat 1951 októberében kínai felügyelet alá helyezték. Hóna­pokon át egy kezdetleges olaj­lámpa fényénél dolgozva Johnson két listát készített, amelyek közül az egyiket a sár­kunyhó falába rejtette, a mási­ka^ a döngölt padlóba ásta. Amikor az egyik listát felfedez­ték, Johnsont brutálisan meg­verték, de ő még akkor sem val­lott, a barátja, Raymond Alford jutott eszébe, akit jeltelen sír­ba temettek az azonosító cédu­lája nélkül. Nem, a listának el kell jutnia az Alfordéhoz ha­sonló száz és száz családhoz - gondolta. Amikor 1953 augusztusá­ban a kegyetlenkedéseket túl­élt hadifoglyok parancsot kap­tak, hogy készüljenek fel a ha­zatérésre, Johnson kiásta a lis­tát, és a vöröskeresztes segély- csomagból kapott fogkrémes tubusban rejtette el. Csak ak­kor mutatta meg a kincset az amerikai hírszerző tiszteknek, amikor már biztonságban utaz­tak hazafelé egy csapatszállí­tó hajón. A lista azonban a bü­rokrácia útvesztőjében fele­désbe merült, Amerika feledni igyekezett a koreai tragédiát. A volt hadifoglyok egy 1980-as találkozó után kértek törvényszéki szakértői segít­séget a kopott, megrongáló­dott dokumentum rekonstruá­lására, és sikerült a listán szereplő 496 név majdnem mindegyikét azonosítani. A hozzátartozókkal mégsem ve­hették fel a kapcsolatot, mert a személyiségi jogok védel­méről szóló törvény miatt a Pentagon nem szolgáltathatta ki a listán szereplők családtag­jainak lakcímét. Amerika végül is 1996-ban mondott köszönetét Johnnie Johnsonnak „példamutató bá­torságáért és önzetlen elszánt­ságáért, amellyel a könyörte­len ellenség halálos fenyege­tése közben is feljegyzéseket készített az elhunyt katonák­ról”. - Nagyon örülök, hogy végre megkapja ezt a kitünte­tést, még ha sokáig tartott is, mire elismerésben részesült - mondta/oún E. Miller altábor­nagy, miközben Johnson mel­lére feltűzte az Ezüst Csillagot, az Egyesült Államok harma­dik legmagasabb katonai ér­demrendjét. Albánia MTI _________ A tiranai kormány által kivezényelt katonai páncé­los harcjárművek szemlá­tomást elérték Albánia for­rongó déli részét. Az ATA hivatalos albán hírszolgá­lati iroda szerint négy pán­célos hétfő éjjel állást fog­lalt Gjirokaster belvárosá­ban, később azonban visz- szahúzódott. A belügyminisztérium szerint a vlorai harcokban hétfőn négy személyt meg­öltek. Az állami rádió kö­zölte, hogy a hadsereg megszállta az Albániát észak-déli irányban átszelő országút stratégiai jelen­tőségű pontjait. Az Amnesty International bí­rálta a Tirana által kihirde­tett rendkívüli állapotot, amely felhatalmazza a biz­tonsági erőket, hogy tüzet nyissanak embertömegek szétoszlatása és fegyverek elkobzása céljából. „Ezek az intézkedések valósággal tápot adnak a túlkapások­nak egy olyan helyzetben, amelyben a félelem és a szenvedély a tetőfokára hág, és fogyatékos kikép­zésű biztonsági erők küsz­ködnek a rend helyreállítá­sának nehéz feladatával” - fejtegette a független nem­zetközi emberi jogi szerve­zet. * * * Csak az volt a kérdés, hogy a térség tömeges és napokig tartó tüntetései közül melyik ölti a legve­szélyesebb formát, és me­lyik váltja ki a kormány és ellenfeleinek legkemé­nyebb összecsapását - írta keddi, az albániai helyzet­tel kapcsolatos elemzésé­ben a Magyar Szó című új­vidéki lap, majd megálla­pította: a Balkánon a csa­lódásból, elkeseredettség­ből és kiábrándultságból olyan gyúanyag halmozó­dott fel, amelynek csak ürügy kell, hogy felrob­banjon. A magyar nyelvű napi­lap összekapcsolja a balká­ni államok forrongását, va­lamint az európai országo­kon végigsöprő tiltakozó hullámot - például a ma­gyarországi mezőgazda- sági termelők demonstráci­óit és a franciaországi tün­tetéseket —, s hangsúlyoz­za: „az európai szellem ál­talános elbizonytalanodá­sával, a kilátástalanság ér­zésének elhatalmasodásá­val állunk szemben, amely annál hevesebb, tömege­sebb és hosszabban elhúzó­dó lesz, minél szerencsét­lenebb az adott ország”. A Magyar Szó szerint Al­bániában álmok omlottak össze, s ez tette olyan he­vessé az ottani összecsa­pást. „Egy teljesen gazda­ság nélkül maradt, 40 szá­zalékban munkanélküli, külföldről küldött pén­zekből tengődő, a tsencse- lés különböző formáit egyetlen tevékenységi for­mául ismerő társadalomnak az az álma foszlott szét, hogy a polgárok munka nélkül gazdagok lehetnek” - írta az újvidéki napilap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom